 |
Taccsra téveA labda gömbölyû. Még a legjobb csapattal is elõfordul, hogy kikap.
A szurkoló ilyenkor bosszankodik, szidja a csapatot meg persze saját magát is: „Hogy lehetek ilyen hülye, hogy direkt idegesítem magamat másfél órán át, de többet már nem jövök ki.”Aztán csodák csodája, a legközelebbi mérkõzésen újra ott van a nézõtéren és reménykedve bíztatja a csapatot. Így voltam vele én is évtizedeken keresztül, és velem együtt még nagyon sok szurkoló Vörösváron. Olyan ez, mint hazánk domborzata: hegyek és völgyek váltogatják egymást.
Megyei elsõ osztály – NB III – megyei elsõ osztály – NB II – járási bajnokság, hogy csak az elmúlt évtizedet említsem.
Csakhogy, más volt a helyzet, amikor a csapat kiesett az NB III-ból, és más a helyzet most. Akkor a csapat „harcolta ki” a kiesést. A szurkolók viszont – akik látták a csapat tavaszi vergõdését – õsszel újra ott voltak a pályán, kimentek bíztatni a csapatot a megye I-es találkozókon is. Most viszont – híreim szerint – még annyi nézõ sincs, mint a zárt kapus fradipályán! Pedig tavasszal a körülményekhez képest még jól is szerepelt az együttes.
Mi az oka a különbségnek? Az, hogy most nem a csapat juttatta oda magát, ahol van. Az, hogy ez most nem egy hegyet követõ völgy, hanem egy nagyon mély szakadék.
Nem akarok döntõbíró lenni az ügyben. Nem mérem sem az egyesület vezetõinek, sem az önkormányzatnak sem pedig a (potenciális) szponzoroknak a felelõsségét. (A szurkoló meg eleve csak ártatlan lehet a dologban.) Szigorúan a nyilvánosságra hozott tényekre kívánok szorítkozni, amikor az újság 2003 évi számaiban tallózok a Várhegyi Ferenc tollából megjelent írások között. (A nyolc megjelent lapszámból ötben írása jelent meg a vörösvári focival kapcsolatban; melyekben a labdarúgó-csapat helyzetével foglalkozott.)
Átlapozva újra, egy-egy mondatot többször is elolvasva, egyre inkább meggyõzõdésemmé vált: elkerülhetõ lett volna, hogy a csapat oda jusson, ahova került!
Januárban arról írt a szerzõ „Focizzunk vagy ne?” c. cikkében, hogy el kéne végre dönteni mit akarunk, természetesen az anyagi lehetõségek figyelembe vételével. (Õ idõben szólt!)
Februárban rádöbbenhettünk: nemhogy kialakult koncepció nincsen, még beszélõ viszony sincs az egyesület vezetése és az önkormányzat között ebben a kritikus helyzetben!
Áprilisban úgy látszott „Mégis lesz foci Vörösváron?” Ugyanis „Egyértelmûen kiderült, hogy a városnak nincs annyi pénze, hogy az NB II-ben való szereplésünket támogassa... ...Amennyiben sikerül más egyesületnek eladnunk az NB II-es indulási jogot, az ezért befolyó pénzbõl és az eddig felsorolt támogatások segítségével tovább élhet labdarúgásunk. Azt még nem tudom, hogy a következõ bajnokságot melyik osztályban kezdhetjük el” – nyilatkozta Heer István a klub gazdasági igazgatója az önkormányzattal kötött megállapodás ismeretében.
Júliusban megtudhattuk az „Egy korszak lezárult” c. írásból, hogy az NB II-es indulási jogot megvette a BVSC. Ugyanitt a PLSE elnöke – Heer Ferenc – azt mondja: „Az NB II meghaladja erõinket. A megyei másod- vagy elsõ osztályt viszont elvállalhatjuk.”
Ehhez képest a legutóbbi lapszámban arról értesültünk, hogy „Az NB II után a járásban.” „Mivel az egyesület nem tudta vállalni a további NB II-es szereplést, a labdarúgó szövetség szabályzata értelmében csak a járási bajnokságban indulhat a csapat” – áll az írásban. Heer István gazdasági igazgató szerint pedig: „Valójában nem is bánjuk, hogy így alakult, mert most legalább kiderült, hogy kinek mit ér a vörösvári foci.”
Nos, ebben mélységesen egyetértek a gazdasági igazgató úrral. Tényleg kiderült! Ugyanis:
1. A labdarúgó szövetség szabályzata ilyet nem ír elõ, hiszen a Százhalombatta, a Fót és a Monor is elsõsorban anyagi okok miatt nem tudta vállalni a további NB I/B-s szereplést, és õsztõl az NB III-ban szerepelnek. (Vagyis csupán két osztállyal alacsonyabban!)
2. Az indulási jog eladása viszont tényleg azzal jár, hogy az illetõ csapat a legalsó (járási) osztályba nyer besorolást. (Így járt például néhány éve az Érd csapata is.)
Tehát akik az indulási jog eladásáról döntöttek, tudniuk kellett ennek a következményeirõl! Márpedig ugye az áprilisi lapszámban már a jog eladásáról hozott döntésrõl értesültünk. Ha tudtak róla akkor azért, ha nem és ennek ellenére nem tájékozódtak, akkor azért felelõsek. Felelõsek, mert ennek ellenére, még júliusban is arról nyilatkoztak, hogy a „megyei másod, vagy elsõ osztályt viszont vállalhatjuk.”
Vállalni persze vállalhatjuk, csak éppen a szabályok nem engedik. Más az álom és más a valóság. Egy vezetõnek, a vezetõknek, a vezetõségnek a szabályokkal tisztában kell lenni. Naprakésznek és felkészültnek kell lenni. Ez nem egy karóra, amibe a hozzá nem értõ ha belepiszkál és elrontja, legfeljebb pár ezer forintért vesz egy másikat. Itt egy város, méghozzá egy patinás labdarúgó múlttal rendelkezõ város csapatáról van szó! Sok száz, (ezer?) a labdarúgást velem együtt szeretõ szurkoló szórakozásáról van szó! Sõt a Pilisi Bányász, a PSC és a PLSE által, évtizedek kemény munkájával megalapozott hírnévrõl van szó! Ezért kellett volna leülni, és közösen, egy „kialkudott” koncepció alapján dönteni és biztosítani a döntés anyagi feltételeit, vagyis egy kis áldozatot hozni mindenkinek. Ne csak egy-két vállalkozó érezze szívügyének a vörösvári focit.
A klub, a város vezetõi és a magukat gazdasági hatalmasságnak tartók, most összefogásukkal megmutathatták volna, hogy vagyunk olyan település mint Pomáz vagy Pilis-szentiván, Piliscsabáról vagy az NB III-as csapattal rendelkezõket már szinte nem is merem említeni.
Én nem vállalkozom arra, hogy eldöntsem: az írásomban említettek közül ki(k) és milyen mértékben felelõs(ek). Minden, az ügyben közvetlenül vagy közvetve érintett önmaga gondolkozzon el a saját felelõsségén! Hogy is mondta Hofi Géza? „Akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek igen, az jól öltözzön föl.” (Gyanítom: jó néhány télikabátba öltözött emberrel találkoznánk, Vörösvár utcáin így szeptember végén.) Meg vagyok róla gyõzõdve: ha Zuzunak megadatott volna, hogy ma is köztünk legyen, ezt a szégyent nem engedte volna bekövetkezni. Ha a lábát lejárta volna is, ennél jobb megoldást talált volna.
Azt mondta a klub elnöke a júliusi lapszám „Egy korszak lezárult” címû cikkében, hogy „...egy nyugalmasabb élet következik a vörösvári labdarúgásban, de unatkozni nem fogunk.” Tökéletesen egyetértünk. Nyugalmasabb élet következik. A labdarúgó csapat életében azért, mert nem kell azon görcsölniük, hogy netán kiesnek, ugyanis (az üzemi szakszervezeti bajnokságok megszûntével) ez már a legalsó szint –, hogy ne mondjam: a szuterén. Innen felkerülni lehet csak, kiesni nem! Velem együtt, a nagyon sok szurkoló életében pedig azért, mert erre a szintre, színvonalra már nem vagyunk kíváncsiak. Tehát vasárnap délutánonként már nem fogjuk a Szent Erzsébet utcában azon idegesíteni magunkat, hogy még teleszkópos távcsõvel sem látható a megyei bajnokság elérésének lehetõsége. Nyugalmasabb, mi több, hasznos elfoglaltságot bizonyára fogunk találni, és nem fogunk unatkozni.
A mostani színvonalra jellemzõ példa az augusztus 24-i és a Pilisszántó elleni augusztus 27-i mérkõzésekre meghívó – saját szememmel látott – plakátok. Két különbözõ mérkõzés plakátjairól van szó, tehát az egyszeri, véletlen elírás lehetõsége kizárt.
A plakátokon ez állt: KUPAMECS. Így, egy csével! (Minek a kettõ, csak kopik a filctoll?!) „Mecsre” pedig én soha nem jártam, és nem fogok ezután sem.
Úgyhogy most már biztos vagyok benne: sikerült a vörösvári focit jó idõre taccsra tenni. (Két csével.) Egy eddig, évtizedeken át hûséges szurkoló:
Ifj. Viola János
ÉvfordulóA pilisvörösvári Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola az idén ünnepli megalakulásának 40. és a nemzetiségi képzés beindításának 10. évfordulóját.
2003. november 22-én szeretettel várjuk minden volt diákunkat, hogy együtt ünnepelhessünk.
A részletes program a Vörösvári Újság következõ számában jelenik meg.
