
Körkép tanévkezdés után
Templom Téri Általános
Iskola
A város legnagyobb iskolájában 849-en
tanulnak. Négy elsõ osztályában 105 kisdiák
ismerkedik a betûvetéssel és a számolással.
A Képviselõ-testület erre az évre
engedélyezte a 6. napközis csoport mûködését.
A napközisek száma összesen 182, és közel
300 gyerek ebédel az iskolában.
A tantestület létszáma 58. A szakosellátottság
teljes.
A nyár folyamán a fõzõkonyha
felújításával párhuzamosan az ebédlõt
megnagyobbították a mellette lévõ tanteremmel,
a negyedik elsõ osztály számára pedig a
gazdasági irodát alakították át tanteremmé.
A felújított helyiségek mindegyikében új
ablakokat építettek be és kicserélték
a radiátorokat is. (Továbbra sincs saját osztályterme
az egyik hetedik osztálynak, amikor a fizika-kémia elõadóban
szakos óra van, kénytelenek egy üres terembe vándorolni.)
Breierné Kalmár Éva
igazgató örül a nyári felújításoknak,
de továbbra is aggasztja õt az épület legrégebbi,
1911-ben emelt részének – különösen
tetõszerkezetének – állapota. Az igazgatónõ
bízik abban, hogy a tavasszal beadott EU-pályázat
az épület felújítására és
a tetõtér beépítésére sikerrel
jár.
Az iskolában sajnos kevés óra jut
szakkörre, pedig a gyerekek körében nagyon népszerûek
a különbözõ sportköri foglalkozások
(atlétika, labdajátékok) és az informatikai
szakkörök (internet, programozás). Ahogy az elmúlt
években, az idén is a szakkörök egy része
a felzárkóztatást, más része a versenyekre
való felkészülést szolgálja. A mûvészeti
szakkörök is igen népszerûek, de a kevés
óraszám miatt ezekeket társadalmi munkában
mûködtetik.
Az iskolában folyó minõségbiztosítási
program ebben a tanévben a befejezõ szakaszához
érkezett.
(F. A.)
Német Nemzetiségi Általános
Iskola
A Vásár téri iskola tanulóinak
száma 499, a tantestület 35 pedagógusból áll
– tájékoztatta lapunk olvasóit Fogarasy Attiláné
igazgatónõ.
A
most indult tanévben kiemelt fontosságot tulajdonít
az iskola vezetõsége az iskolán belüli még
intenzívebb mozgásnak, a közös kirándulásoknak,
kerékpár és sítúráknak.
Az iskolai szünetben folytatódott a részleges
tanterem felújítási program, az idén ez
két termet érintett, a padlótól a mennyezetig.
A szeptember végén kezdõdõ, régóta
várt 18 millió forint értékû ablakcserét
a Hofstädter cég végzi el, párkánnyal
ellátott mûanyag ablakokkal váltják fel az
elöregedett nyílászárókat. A felújítás
során az iskola vezetõsége számít
a szülõk társadalmi munkájára, hiszen
az önkormányzati költségvetés a beültetést
követõ utólagos falmunkákat már nem
tudja felvállalni.
A rendkívül optimista igazgatónõ
szerint, az iskola nagy falatjának számító
tetõtér beépítést és ezzel
összefüggõ tetõcserét informatikai terem
kialakítására és felszerelésére
vonatkozó EU pályázatból – ha nyernek
– hozhatják létre, mivel a jelenlegi adottságok
máshol nem teszik lehetõvé számítástechnikai
szaktanterem kiépítését. Márpedig
az utánpótlást illetõen a beiskolázási
létszám üteme változatlan, idén is
54 gyermek kezdte el tanulmányait a Vásár téri
iskolában.
Az iskola élen jár a minõségbiztosításban
a város intézményei között. A Comenius
1. minõségbiztosítási modell 2001-ben vált
teljessé náluk. Egy sikeres pályázatra építve
az iskola most Comenius-klubot szervez, ennek keretében konferenciákat,
tovább-képzéseket fognak szervezni más iskolák
pedagógusai számára.
(T. Z.)
Muttnyánszky Ádám Szakképzõ
Iskola
Oktatási intézményeink közül
az idén a legnagyobb változás a szakképzõ
iskolában történt: július 1-jétõl
megyei fenntartásban mûködik. A váltás
úgyszólván zökkenõmentes volt, a pedagógusok
közül senki sem váltott munkahelyet, az iskola iránt
– a bezárásról szóló híresztelések
elültével – ismét megnõtt az érdeklõdés.
Igazából egyetlenegy problémával kerültek
csak szembe: a megyei elõírások szerint 15 fõnél
kevesebbel nem indíthatnak szakképzést, míg
a város képviselõ-testülete 1999-ben ezt 8
fõben határozta meg. Jelenleg vannak olyan szakmák,
ahol az oktatott diákok száma 12, 11, illetve 9. Ezen
szakmák oktatását tehát meg kellene szüntetni
és a diákokat más intézményekbe kellene
irányítani.
Balázs László
igazgató ezért levelet írt Szabó Imre úrnak,
Pest Megye Közgyûlése elnökének, amelyben
kérte, hogy kifutó rendszerben folytathassák ezen
szakmák oktatását is, és felkészíthessék
a tanulókat a szakmai vizsgára.
Az iskolában jelenleg 225 diák tanul. A
9. évfolyam két osztályába 75 tanulót
vettek föl. (A vörösváriakat lehetõség
szerint elõnyben részesítik.) A jelentkezõk
száma alapján három osztályt is indíthattak
volna, az intézmény Alapító okirata azonban
erre nem nyújt lehetõséget.
Balázs László
igazgató szerint, ha az érdeklõdés
az ideihez hasonló lesz a továbbiakban is, lehetõvé
kellene tenni, hogy kettõnél több osztályt
indíthassanak. A tapasztalat szerint 400 fõs tanulólétszámnál
válik egy oktatási intézmény rentábilissá.
Az intézményben ebben az évben a
következõ szakmákat oktatják: asztalos, kõmûves,
épületburkoló, karosszérialakatos, élelmiszer
és vegyiáru-kereskedõ.
A tanári kar létszáma 18, ebbõl ketten gyesen
vannak.
Az épületben az elmúlt hónapokban
felújították a lapos tetõ szigetelését,
a mosdókat, járdákat építettek és
öt tantermet kifestettek. A munkában alaposan kivették
részüket az intézmény diákjai is.
(F. A.)
Német Nemzetiségi Gimnázium és
Közgazdasági Szakközépiskola
Az iskolában jelenleg 442 nappali tagozatos tanuló
képzése folyik. Az idén szeptemberben indult esti
gimnáziumba 80-an, az irodavezetõi szakképzésre
22-en jelentkeztek. Az felsõfokú akkreditált képzés
csak jövõre indul, mivel a szükséges 25 fõ
helyett csak 19-en jelentkeztek. A következõ év szeptemberében
ismét megszervezik a 0. évfolyamot, ahol a gyengébb
nyelvi tudással rendelkezõ tanulókat kívánják
felzárkóztatni.
A nappali szakközépiskola 13. évfolyamán
ebben a tanévben marketing- és reklámügyintézõket
képeznek.
Az intézménybe az eltávozottak helyébe öt
új tanárt vettek föl – 28 jelentkezõ
közül.
– Szisztematikusan szembenézünk a problémáinkkal,
megkeressük a gyenge pontjainkat, módszertani továbbképzéseket
szervezünk, rendbe hozzuk, felszereljük a tantermeket, új
táblákat, függönyöket, audiovizuális
berendezéseket, szemléltetõeszközöket,
tanári segédeszközöket vásárolunk
– foglalja össze az oktatás minõségének
javítása érdekében teendõ lépéseket
dr. Guth Zoltán igazgató.
– Nagy súlyt fektetünk az idén a különbözõ
tantárgyi felmérésekre, versenyekre. Ezek öszszehangolásával
megbíztam egyik tanártársamat. A pedagógiai
munkában elõtérbe kerül a minõség.
A kiugró teljesítményeket, kiugróan fogjuk
jutalmazni.
(F. A.)
Yksi, kaksi, avagy egy, kettõ
A Cziffra György Zeneiskola Ifjúsági
Fúvószenekara az ezer tó országában
Sok-sok izgalom, szervezés és pró-bák
után augusztus 16-án reggel falfehér arccal és
remegõ lábakkal vártunk a beszállásra
a Ferihegyi repülõtéren, hogy végre eljuthassunk
az „Ezer tó országába”, Finnországba.
Mindenki feltûnõen izgatott volt, vajon hogy fogunk szerepelni,
milyen Finnország és a finn emberek?
A csaknem két és fél órás repülõút
után szerencsésen landoltunk Helsinkiben, ahol busz várt
ránk. A következõ 6 órát utazással
töltöttük, de nem unatkoztunk, hanem gyönyörködtünk
a finn tájban (tavak, fák, sziklák). Miután
megérkeztünk Juankoskiba, a helyi zenekarvezetõ megmutatta
a koncerttermet, és elkísért minket a szállásra,
ahol felkészülhettünk az esti koncertre. Bár
fáradtak voltunk, mégis nagyszerû érzés
volt játszani a lelkes közönségnek. A fellépés
után még vacsorával is megleptek minket.
Mivel
igen késõn kerültünk az ágyba, a vasárnapot
pihenéssel töltöttük. Sokan sétálni
indultunk a szállás körül, ekkor tapasztaltuk
igazán, hogy milyen csodálatos helyre kerültünk.
A táj egyszerûen meseszép volt, bár az idõjárás
kissé zordon. A hûvös délutánon ellátogattunk
egy szabadidõparkba, ahol a házigazda lovas kocsival vitt
körbe minket. Miután megmásztunk egy közeli
hegyet, nyárson sütött kolbászt vacsoráztunk.
Az este vidáman telt el.
Hétfõ délelõtt koncertet adtunk
a juankoskii diákoknak. Néhányan még táncra
is perdültek a Bamba Tropical c. darabunkra. Ezután gyorsan
összepakoltunk, buszra szálltunk és meg sem álltunk
Kuopioig, mely lényegesen más volt, mint Juankoski, egy
igazi nagyváros.
A szállás elfoglalása elõtt
még megtekintettük a kuopioi zeneiskolát és
annak 1200 fõs koncerttermét. Mindenki nagyon izgult az
esti fellépés miatt, ennek ellenére fantasztikusan
szerepeltünk. Repertoárunkban többek között
szerepelt: Brahms: V. Magyar tánc, Erkel: Palotás, Carmen,
Sinatra és dél-ameriai dallamok. Felemelõ érzés
volt a finn Ifjúsági Fúvószenekarral együtt
játszani. Felcsendült a finn és a magyar himnusz
is. A koncert végén a karvezetõk megköszönték
egymásnak és a zenekaroknak az együttmûködést,
és országukra jellemzõ ajándékokat
adtak át egymásnak. Mindannyian nagyon boldogok voltunk.
Este a zenekar felszabadultan szórakozott a szálláson.
Másnap délután kipróbálhattunk
egy igazi finn szaunát tóban fürdéssel (néhányan
az igazi finn hagyományokat követve...). Késõbb
a finn zenekar is csatlakozott hozzánk, sokakkal összebarátkoztunk.
A következõ napon ellátogattunk egy
iskolába, ahol a gyerekek meghallgatták elõadásunkat.
A finn iskolai menzával is megismerkedtünk: saláta
minden mennyiségben, tej, no meg egy kis lasagne. Délután
hajókázni vittek minket. Természetesen ekkor is
esett az esõ, de így is felhõtlenül boldogok
voltunk, miközben ettük a szokásos salátát
és a finn specialitást: a zabkását eperlekvárral.
Este a kuopioi filharmonikusok koncertjén hallgathattunk
Mozart, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij mûveket.
Az utolsó nap fakultatív program volt: volt, aki vásárlással
töltötte el az idejét, volt, aki a kilátóba
ment, de volt olyan is, aki este még ellátogatott a filharmonikusok
koncertjére. Fáradtan, sok-sok élménnyel
értünk a szállásra, majd éjfélkor
elindult a busz Helsinkibe, a reptérre. Hazafelé jövet
arról beszélgettünk, hogy milyen jó Ienne,
ha ez a kapcsolat továbbra is fennmaradna!
Köszönjük Hoós Sándor igazgató
úrnak, hogy lehetõvé tette számunkra ezt
a felejthetetlen utazást. Jó volt ismét együtt
zenélni! Röviden csak ennyi: Keetos! ! !
Miskó Róza, Stocker Anna,
Witzenleiter Tünde
Cziffra György Zeneiskola és Mûvészeti
Iskola
Hoós Sándor igazgató
nagyon elégedett, hogy sikeresen alakult az együttes
finnországi turnéja és öröme már
csak azért is teljes, mert a 4 millió forintos utazási
költség, ha több forrásból is, de összejött.
Kérésének eleget téve írjuk le az
utazás finanszírozásában közremûködõ
feleket: Pilis-vörösvár Önkormányzatának
Képviselõ-testülete, Penta Kft., Waldi Kft. és
Mátrai Mátyás.
Az utazást követõ évkezdés
hétköznapibb feladatokat hozott az iskolai vezetés
részére. A júniusi beiratkozások alapján
teljes a felvehetõ létszám (300 fõ), ennek
természetesen örül az igazgató, de ugyanakkor
a 2 fõ státuszhiánnyal már nehéz
munka volt, az óraleosztások összehangolása.
(A tantestület létszáma: 21fõ.)
Rég nem használt hangszereket vettek elõ,
és úgy tûnik, hogy a hangszerfelújításokra
fordított összegek ebben a tanulmányi évben
sem csökkennek. Új beszerzésekre a jelenlegi pénzügyi
helyzetben nem nyílik lehetõség, ugyanakkor idén
október 11-én a kempingben megrendezésre kerülõ
„Zenészek a zenéért” koncert várható
bevételét új hangszerek megvásárolására
költheti az intézmény.
A koncertévadról szólva elmondta,
hogy pontosan még nem állt össze a mûsorrend,
jelenleg folyik az egyeztetés, de az is lehet, hogy pénzhiány
miatt nem szerveznek ebben a tanévben koncerteket. De ha mégis
– a tavalyi tapasztalatok alapján úgy látja,
hogy – inkább kamaraegyüttesek, zeneka-rok fellépésére
van igény, szemben a szólóestekkel, és szeretné,
ha több, különbözõ mûfajt képviselõk
közül válogathatnának a zenekedvelõk.
A jövõ tavasszal 10 éves jubileumát
ünneplõ zenekar rendhagyó mûsorral fog fellépni,
és ezt közforgalomba kibocsátott CD-n is megörökítik.
Az iskolában zajló Európai Unió
által támogatott csereprogram a zeneiskola esetében
az uniós támogatás megvonása miatt abbamaradt,
a képzõs iskola esetében folytatódik a megkezdett
program. Ennek részeként jelenleg Norvégiában
képviselteti magát az iskola.
Az iskolai zenekar ez évi nagy utazásának
célpontja, a feltételek teljesülése esetén,
Spanyolország lesz.
A leállított zeneiskolai csereprogram némi ellensúlyozásaként,
minimális uniós támogatással, az iskola
részt vesz egy teljesen új, régiós zenei
pályázaton, „Eugródeszka” néven.
A régió, Magyarország és Szlovákia
egymáshoz viszonylag közel esõ zeneiskoláit
foglalja magában és célja ennek a kezdeményezésnek
az érintett iskolák tanulóinak bemutató
jellegû fellépései, ezáltal a részt
vevõ iskolák zenei teljesítményeinek kölcsönös
megismerése.
(T. Z.)
Akire büszkék vagyunk
2002. Pilisvörösvárért emlékérmesei:
Dornbach Ferencné
Dornbach
Ferencné szül. Szatura Anna szeretetreméltó,
csendes, szerény ember és kiváló pedagógus.
Pedagógiai munkája során gyermekek százait
nevelte és okította, bevezetve õket a matematika
rejtelmeibe és a természet varázslatos világába,
megismertetve velük anyanyelvünk törvényszerûségeit
és helyesírási szabályait, az éneklés
és a zene örömét, és megszerettetve velük
a testedzést is.
A Budapesti Tanítóképzõ Fõiskola
elvégzése után a Vásár téri
iskolában kezdett tanítani és 33 év szolgálat
után az elmúlt évben innen is ment nyugdíjba.
Tantárgycsoportos oktatás keretében 3. és
4. osztályban tanította a matematika, a környezetismeret,
az ének és a testnevelés tantárgyakat. 1985-tõl
munkaközösség-vezetõ, 1989-tõl igazgatóhelyettes
és 1991-tõl 1993-ig megbízott igazgató.
Kitüntetései: Dicsérõ Oklevél
(két ízben), Arany János-díj, Pilisvörösvárért
emlékérem, Arany katedra díj, Szolgálati
emlékérem.
– 1970-ben kezdtél tanítani a Vásár
téri iskolában. Hogyan emlékszel vissza a pályakezdés
éveire?
– Nagyon szép emlékeim vannak a Csonka-féle
iskolából. Kollegiális légkör fogadott,
olyan kiváló pedagógusokból állt
a tantestület, akik nemcsak hogy magas szintû tudással
rendelkeztek, hanem mindig vevõk voltak minden újra is.
Úgy érzem, kezdõ tanítóként
jól megálltam a helyem, köszönhetõen
annak, hogy a tanítóképzõn módszertanilag
erõs képzést kaptam, és még a készségtantárgyakból
is igen jól felkészítettek. 33 éven keresztül
mindig a 3.-4. évfolyamon tanítottam, ebbõl a legtöbbet
Jákli Ferencnével, akivel nagyon jól össze
tudtunk dolgozni. A munkánkat rendkívüli módon
megkönnyítette, hogy a hozzánk kerülõ
gyerekeket az alsóbb évfolyamokon olyan nagyszerû
pedagógusok tanították, mint Kapitány Györgyné,
Bokor Árpádné, Albel Attiláné, Janka
Andrásné és Andrusch Józsefné.
– Ki az, aki a tanári karban személyesen
a legnagyobb hatást gyakorolta rád?
– Mindenekelõtt Csonka József, az
igazgató. Õ mindig is a példaképem volt.
Látszólag rideg ember volt, de igazságos a végtelenségig.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy már az elsõ
évben összetegezõdött velem. Én ezt kitüntetésnek
vettem, ugyanis a tegezõdés akkoriban még nem volt
olyan mindennapos a tantestületben, mint manapság. De nagyon
sokat tanultam dr. Rübl Jánostól is, aki Csonka József
helyettese volt.
– Milyenek voltak akkoriban a gyerekek?
– Sokkal nyugodtabbak, mint manapság. Nemigen
emlékszem fegyelmezési problémákra. A Csonka
iskolája szigorú iskola volt.
– Milyen volt a kapcsolat a szülõkkel?
– A szülõk ahogy most is, akkor is nagyon
sok áldozatot hoztak gyermekeikért. Nekem mindvégig
nagyon jó volt a kapcsolatom a szülõkkel, és
ez sokat segített a pedagógiai munkában.
– 1975-ben összevonták a két
iskolát, de te továbbra is abban az épületben
maradtál, ahová a tanítóképzõ
elvégzése után érkeztél…
– Igen, mivel az alsó tagozat a Vásár
téren maradt. El kell mondanom, hogy az összevonás
évei alatt magas szintû szakmai munka volt, és ez
köszönhetõ a munkacsoportok létrehozásának.
E nélkül ebben a nagy iskolában nem lehetett volna
komoly pedagógiai eredményeket elérni. Ezt a módszert
Sebõk Dezsõ igazgató fejlesztette ki, akinek a
tevékenységét mindig is nagyra értékeltem.
– A rendszerváltáskor a két
iskolát azután összevonták. Ebben a nagyon
nehéz idõszakban bíztak meg a Vásár
téri iskola irányításával.
– Nehéz idõszak volt, igaz, hiszen
a tanítás mellett vállaltam az igazgatóságot,
de a kollégáim rengeteget segítettek. A szétválás
után az egész iskolát újra kellett szervezni,
és folyt az építkezés a második emeleten.
Négy tanteremmel bõvült ekkor az épület.
Rengeteg dolgunk volt, de mindenki lelkesen állt hozzá
az iskola átszervezéséhez és az épületbõvítéshez.
Nagyon akartuk, hogy jól sikerüljön, hogy megteremtõdjenek
az eredményes oktatómunka feltételei.
– Úgy tudom, te egyszer sem pályáztad
meg az igazgatóságot…
– Amikor megbíztak vele, elvállaltam
a feladatot, de én tanítani szerettem igazán…
– Mit jelentett számodra a tanítás?
– A gyerekek világa egy õszinte világ,
és õk formálhatóak, alakíthatóak.
Az ember le tudja mérni munkájának eredményességét,
a gyerekektõl állandóan visszajelzéseket
kap.
– Mit üzensz a pályakezdõ pedagógusoknak?
– Szeressék a gyerekeket, legyenek mindig
felkészültek, következetesek és határozottak,
és ami nagyon fontos: derûsek.
– Mit tartasz a pedagógus legfontosabbnak
jellemvonásának?
– A legfontosabb jellemvonás a tolerancia.
Ha a gyerekeket és a szülõket elfogadjuk partnernek,
ha mindig megértõk vagyunk velük szemben, ha átérezzük
gondjaikat, örömeiket, akkor õk is elfogadnak minket.
Mindig minden körülményben hitelesnek kell lenni. Aki
erre képes, jó pedagógus válik belõle.
F. A.
Tanévkezdet
Ebbe a nyárba sok minden belefért, kitartó
forróság, K és H ügy, budapesti mû-beach,
és egy csipetnyi Közoktatási Törvénymódosítás
is. De legalább a gyerekek rendesen nyaraltak és pihentek.
A lényeg, hogy eldõlt, 2003. szeptemberétõl
is életbe lépnek változások, ám a
módosítások zöme, majd csak jövõ
év szeptemberétõl hatályos.
Azt már megszokhattuk, hogy a parlamenti választások
négyévenként újnak tûnõ csapatokat
küld fejünk fölé, ám hozzá kell
szoknunk ahhoz is, hogy minden új kormány elõbb-utóbb,
de mindig elõbb belenyúl az iskolák életébe
és csavarint egyet a tantervrendszeren.
Most épp Magyar Bálint kanyarodott vissza
1998-ban elhagyott NAT-jához, minek következtében
a kerettanterv rendszer kötelezõsége megszûnik.
Viszont remekül felismerte, hogy a magyar iskolarendszer
leginkább túlterhelt áldozatai, az általános
iskolák alsó tagozatos kisdiákjai. Gyakorló
szülõként nem kis bravúrnak éreztem
eddig is gyermekem teljesítményét, ahogyan 8 éves
fejjel megpróbált megfelelni az aktuális követelményrendszernek,
de úgy istenigazából nem értettem, hogy
mire is jó ez az egész hajtás.
A törvény módosítása
jelentõs többletmunkát ró a pedagógusokra,
hiszen az iskoláknak ez évben több olyan anyagot
kell kimunkálniuk az iskolafenntartó önkormányzat
felé, melyek alapján 2004. szeptemberétõl
a legtöbb törvényben meghatározott változás
életbe léphet.
Az iskolapedagógiai program átdolgozása
máris határidõs feladatként jelentkezik,
ennek részeként új értékelési,
egészségnevelési, környezetvédelmi-nevelési
fejezeteket kell létrehozni. Minden intézménynek
emellett kötelezõ elkészíteni egy minõségfejlesztési
programot is.
A tananyag és óraszámcsökkentés
ez évi bevezetése miatt, az általános iskola
elsõ és ötödik osztályában csökkentett
kerettanterv alapján folyik a tanítás, a második,
harmadik osztályosok esetében megmaradt az eddigi kerettanterv,
a negyedikeseknél a NAT adja a tantervet, a hatodik, hetedik
osztályosoknál ismét kerettanterv szabályoz
és a nyolcadikosoknál pedig még él a régi
tanterv. Legalább a párhuzamos osztályoknál
nincs különbség!
Fontos változás a pedagógusok titoktartási
kötelezettsége, mely ez évtõl már új
alapokra helyezheti a diák–tanár kapcsolatot.
A tanárra bízott titok kiszolgáltatása
a törvény megszegése, ugyanakkor a titok jellegétõl
függõen a tanárnak lehetõsége van érintkezésbe
lépni a szociális vagy igazságszolgáltató
hálózattal is. A lényeg, a pedagógusra nem
véletlenül bízott titok nem szivároghat közvetlenül
ki a szülõ felé. Sokak szerint nem túl szerencsésen
szabályozza a titokkezelést a törvény, hiszen
az egyik fõ cél a szülõk partnerként
történõ bevonása az iskolai életbe,
miközben a törvénynek ezen passzusa pontosan a szülõ
kirekesztését vonja maga után. Kábítószer,
nem kívánt terhesség, öngyilkossági
szándék mind olyan esetlegesen csak a pedagógussal
megosztott titkok, melyek kezelését a szülõtõl
függetlenül nem igazán lehet elválasztani.
T. Z.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail