 |
A Nagyságos Fejedelem…
300 éve tört ki a Rákóczi-szabadságharc300 évvel ezelõtt fegyvert fogtak õseink, hogy kivívják hazánk függetlenségét, szabadságát. A harc élére egy olyan személy állt, kinek felmenõi között sok ismert, bátor, Magyarországért tenni akaró személy állt. (Elég, ha csak édesanyjára, Zrínyi Ilonára, illetve nevelõapjára, Thököly Imrére gondolunk.)
A fõnemesi családból származó Rákóczi 1703 és 1711 között vezette a róla elnevezett szabadságharcot a Habsburg-uralom ellen. Bár a kurucok vereséget szenvedtek, a nyolc éven át tartó küzdelem révén sikerült olyan kedvezõ pozíciót kicsikarni Magyarország számára, mely két évszázadon keresztül biztosította az országnak különleges státusát a Habsburg Birodalmon belül.
Rákóczi apja erdélyi fejedelem volt, mostohaapja pedig Thököly Imre, ki török segítséggel vezetett Habsburg-ellenes szabadságharcot. 1685 és 88 között Rákóczi édesanyja, Zrínyi Ilona mellett az ostromlott Munkács várában élt. A vár eleste után elszakították anyjától, és egy csehországi jezsuita kolostorban neveltették. A bécsi udvar óhajával ellentétben a hatalmas családi birtokok örököse nem lett szerzetes; nagykorúsága elérésekor Bécsbe költözött. 1693-ban itáliai körutazást tett, majd hazatérve Sáros vármegye örökös fõispánjának nevezték ki. 1697-ben a hegyaljai Tokaji-felkelés vezetõi felkérték mozgalmuk élére, de az ajánlatot ekkor még visszautasította.
Három év múlva Bercsényi Miklós rábeszélésére mégis Habsburg-ellenes szervezkedésbe kezdett, de XIV. Lajos francia királyhoz írt segélykérõ levelét elfogták, és Rákóczit börtönbe zárták. 1701-ben felesége segítségével megszökött, és Lengyelországba menekült. 1703-ban itt kereste meg Esze Tamás, tarpai jobbágy és hívta haza egy Habsburg ellenes felkelés vezetõjének. Rákóczi engedve a kérésnek hazatért, hogy a nemzet élére álljon. Itthon kiáltványban hívta harcba a magyarokat, szabadságot ígérve a hadba vonuló jobbágyoknak. A felkelõkhöz a nemesség egy része is csatlakozott, és így lett a felkelés évszázadok után a legegységesebb magyar nemzeti mozgalom. 1704-re szinte az egész országot felszabadították. Ugyanebben az évben Rákóczit Erdély fejedelmévé választották. A következõ évben, Szécsényben a „magyarországi szövetkezett rendek vezérlõ fejedelmévé” kiáltották ki. Az azóta is élõ szállóige szerint „…eb ura fakó, József császár nem királyunk…” Rákóczi komoly diplomáciai szervezkedésbe kezdett, hogy a szabadságharc ügyének támogatókat szerezzen. XIV. Lajos francia király anyagilag támogatta a felkelõket, de a svéd királytól nem sikerült segítséget szereznie. I. Péter cárral kötött szövetsége sem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. A szabadságharc 1707-ben érte el csúcspontját. Ekkor az ónodi országgyûlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A következõ évi trencséni katonai vereség azonban már elõrevetítette a közelgõ bukást. 1711-ben Rákóczi távollétében Ká-rolyi Sándor generális, a majtényi síkon letette a fegyvert. A Lengyelországban tartózkodó Rákóczi nem fogadta el a békét, és inkább az emigráció keserû kenyerét választotta.
1713-ban a francia udvarba utazott, majd 1715-ben kolostorba vonult. Két év múlva azonban meghívást kapott a török szultántól, aki hadjáratot szervezett Ausztria ellen, és együttmûködést ajánlott Rákóczinak. Törökországban mégis csalódás várt rá, 1717-ben ugyanis a szultán békét kötött a Habsburgokkal. Ettõl kezdve élete végéig a törökországi Rodostóban élt, és írással, illetve asztalosmunkával múlatta élete utolsó 20 évét. Hû társa volt az emigrációban Mikes Kelemen, aki képzeletbeli nagynénjének írt leveleivel állított emléket az emigrációban élõ Rákóczinak.
A „Nagyságos Fejedelem” azonban a mondákban tovább élt Magyarországon, mint a kuruc felkelés vezetõje és szimbóluma.
Rákóczi szimbólummá vált a magyar történelem vérzivataros évszázadain át. Az önfeláldozás, a szabadság szimbólumává.
Rohanó világunkban álljunk meg egy pillanatra, és hajtsunk fejet mi is a „Nagyságos Fejedelem” elõtt.Krizsán Pál
Rákóczi és a vörösváriak
A történelem bonyolult szövedékét nehéz felfejteni a századokkal késõbb élt generációknak. Országos események, helyi történések, emberi sorsok, érdekek, szokások, nézetek, kapcsolatrendszerek, indulatok, stílusok, tudományos nézetek zsúfolódnak egy-egy szeletébe az idõnek és térnek, és még a tudósok is nehezen vágnak ösvényeket ebben a szövevényben. Hát még az átlagemberek, akik tankönyvbõl tanulták a történelmet, és az egyszerûsítést, a stilizálást szokták meg, és legtöbbször azt is igénylik. Mit is kezdenének a história sokrétegû, irgalmatlan adathalmazával?
Aki aztán egy kicsit is beleás a múltba, és szembesül az egymással sokszor ellentmondó adatokkal, sokféleképpen értelmezhetõ tényekkel, rájön, hogy minden összetettebb, bonyolultabb, árnyaltabb, mint ahogy a tankönyvekbõl tanulta. Rádöbben arra, hogy a történelem az valami más.
Most, amikor fejet hajtunk egy fényes csillag elõtt, amely 300 éve ragyog a magyar szabadság egén, és sugára újabb és újabb szabadságmozgalmaknak mutatta rendületlenül az utat, most, amikor a vezérlõ fejedelem, II. Rákóczi Ferenc tetteit méltatjuk és emberi nagyságát dicsõítjük, nem feledhetjük el azt sem, hogy 300 évvel ezelõtt Vörösvár népe gyûlölte Rákóczit és a kurucokat.
Már hogy ne gyûlölte volna, amikor a kurucok is minden németet gyûlöltek, darulábúnak, szarkaorrúnak csúfolva õket.
Darulábú, szarkaorrú
Nyomorult nemzetség
Fut elõttünk, retteg tõlünk,
Nyomorult nemzetség!Ez nem egy fajgyûlölõ nóta?
Hogy szerettük pedig általános iskolában! Teli tüdõvel fújtuk a német származású kõmûvesek által emelt épületben, amely ma a Német Nemzetiségi Általános Iskolának ad otthont.
(Soha nem felejtem el: egy alkalommal osztrák unokaöcsém belenézett nálunk a Tenkes kapitánya címû – számunkra kedves és roppant szórakoztató – tévésorozat egyik jelenetébe. Öt perc sem telt bele, felháborodva, magából kikelve rohant ki a szobából utolsó aljas, bolsevik propagandának nevezve a labancokat szerencsétlen félhülyéknek ábrázoló filmet.)
A kurucok nemcsak a külhoni labancokra haragudtak, de a betelepült németekre is. Egyik gúnydalukban így énekeltek:
Kutyaházi germánok, hoj! hoj!
Betelepült galádok, hoj! hoj!
Hõs Rákóczi megjelenik hamarost, hoj! hoj!
Kiadja az utatok, hoj! hoj!(Tán csak nem innen vették a szkínhedek Oi! Oi! csatakiáltásukat?)
Ha Rákóczi nem is, de a kurucok gyakran megjelentek Vörösvár környékén. Különösen nehéz idõk jártak 1704 tavaszán a vörösváriakra. A be-betörõ kurucok sok vörösvárit megöltek, sokan meg elmenekültek a környék erdeibe, barlangjaiba. Az anyakönyvek megõrizték az elesett vörösváriak nevét. A szûkszavú bejegyzésekbõl emberi tragédiák bontakoznak ki. Vajon mit vétettek azok a szerencsétlen parasztemberek – azon kívül, hogy németül beszéltek –, akiket kaszálás közben öltek meg kuruc portyázók. Johann Czigler, hármójuk közül az egyik labanc, mindössze 22 éves volt.
A háború gyûlölködést, szenvedést, rettegést, halált és éhezést hozott a Pilis vidékére is. Különös módon azonban némi haszna is volt. A felkelés kezdetekor a vörösváriak és a szántóiak elfoglalták ugyanis a csobánkaik földjeit, amelyek a Placskától a Garancsig húzódtak. Tették ezt azért, mert az ottani földbirtokos Rákóczi pártján állott. Egy 1711-ben készült csobánkai összeírásban ez olvasható: „…kevés a mezõgazdaságilag hasznosítható terület, mert a vörösváriak és a szántóiak elvették... mégpedig azért, mert Vattaynak a lázadáskor nem volt senki kéznél, aki erre ügyelt volna.”
Lám, a történelem annyiféle, ahányan megéljük...
F. A.
Forrásmunka: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza
Akik érted haltak, szent Világszabadság
Öten a tizenhárombólKözeledik október 6-a, Batthyány Lajos miniszterelnök és a 13 honvédtábornok vértanúságának napja. E kiváló emberek a magyar történelem panteonjának örökbecsû tagjai. Az életüket adták egy igaz ügyért, a magyar szabadság kivívásáért. Pedig közülük csak kevesen voltak magyar származásúak, sõt néhányuk csak törte a magyart. De a szívük a helyén dobogott, és a nehéz körülmények között, némely magyar tisztek gyanakvása ellenére is mindig tudták, hogyan kell cselekedniük.
A 13-ból öten voltak német anyanyelvûek. Megérdemlik, hogy õket külön is méltassuk:Aulich Lajos Pozsonyban született 1793-ban német polgári családból. 1848-ban átlép a honvédségbe és felesküszik a magyar alkotmányra. „…Harcunk, melyet Európa két elbízott hatalmassága ellen vezetünk, nem a nemzetiség, hanem a közszabadság harca az abszolutizmus ellen. Gyõzelmeink elõdiadalai a világszabadságnak” – olvasható egyik hadparancsában. Világosnál esik fogságba. Hetediknek hal hõsi halált a bitón.
Láhner György 1795-ben született a Túróc megyei Neczpálon német polgári családból. Magyarul alig tudott, de az általa szervezett fegyvergyárakban öntött ágyúk felirata ez volt: „Ne bántsd a magyart!” Harmadiknak akasztották fel.
Westerburg Károly
Gróf Leiningen-Westerburg Károly a hesseni nagyhercegség Ilbenstadt nevû városában született 1819-ben elszegényedett német fõnemesi családból. A felesége magyar volt, Pozsonyban éltek. 1848-ban jelentkezett honvédseregbe, 1849 júniusában kap tábornoki kinevezést. Hatodiknak végzett vele a hóhér.
Lovag Poeltenberg Ernõ 1814-ben született, osztrák nagybirtokos nemesi családból. 1848-ban felesküszik a magyar alkotmányra és a szabadságharc ügyéhez haláláig hû marad. Magyarul csak káromkodni tud, de így vall magáról: „Csak a nyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog!” Elsõnek halt meg a bitón.
Schweidel József a Bács megyei Zomborban született 1796-ban, vagyontalan német polgári családból. 1848-ban csatlakozott a magyar függetlenségi mozgalomhoz. Buda visszafoglalása után a fõváros városparancsnoka. Golyó általi halálra ítélték. Szemét a kivégzésekor nem engedte bekötni.
(Forrásmunka: Aradi vértanúink.
Bp., Tankönyvkiadó, 1988.)
Gyökerek
Õsztõl rovásírást is tanulhatnak a gyerekek a Vásár téri általános iskolában. A diákok egy-egy osztályfõnöki óra keretében rövid ismertetõt kaphatnak errõl az õsi írásmódról. A fakultatív foglalkozásokon pedig, szakköri munka keretében tanulhatják meg ezt az õsi, de ma is élõ tudományt. A képzést Kováts Ágnes gyógyító vezeti.
Rovásírás ábécé 1929-bõl
– Miért fontos, hogy a gyerekek megtanulják a rovásírást?
– Mert a rovásírás olyan kincsünk, ami az egész világon egyedülálló. Most csatlakozunk az EU-hoz. A rovásírás olyan örökségünk, amellyel a többi országot is gazdagíthatjuk. A székely magyar rovásírás 50%-ban megegyezik a föníciai rovásírással, tehát nagyon régi gyökerei vannak. És mégis, a mai napig használható, minden hang, minden betû megtalálható benne. Ha az õsi írásmódokat megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy elõször a képírás alakult ki, ezt követte az ékírás, majd a rovásírás. A németeknek például rúnaírásuk volt. De õk ezt már nem használják, nem foglalkoznak vele, nem ismerik. Csak a magyar rovásírás él a mai napig is. A rovásírás annak a magyar nyelvnek a része, amely egyébként óriási jelentõségû az egész világ számára. Tudományos körökben köztudott, hogy a magyar etimológia segítségével lehet például értelmezni az egyiptomi képírásokat. Aki ezzel foglalkozik, annak vagy meg kell tanulnia magyarul, vagy magyar szakértõt kell segítségül hívnia. Különben nem boldogul. (Ez viszont érdekes kérdéseket vet föl a magyarság eredetkutatásával, illetve a mai hivatalos, iskolában tanított elméletekkel kapcsolatban – a szerk.) Ismerjük hát meg ennek a csodának, a magyar nyelvnek az õsi, írásos változatát! Talán kevesen tudják, hogy a rovásírásból alakultak ki a latin nagybetûk is. Magyarországon egyébként egészen a legutóbbi idõkig használták a parasztemberek a rovásírást. Szent István király idejében kezdték ösztönözni a papságot, hogy álljon át a latin írásmódra, de a nép körében megmaradt a rovásírás. Ma is van olyan templom hazánkban, amelynek falában rovásírással följegyezve ott található a kõrakó mester neve, és hogy mikor építette a falat.
– A rovásírással ezek szerint történelmi ismereteinket (is) gyarapíthatjuk. Mire használható még?
– A rovásírás, ma is mûködõ, használható írásforma. Roppant izgalmas dolog például ilyen módon levelezni. De ennél sokkal nagyobb értéke, hogy a rovásírásban nem balról jobbra, hanem jobbról balra írunk, pontosabban rójuk az ábrákat. Ezáltal agyunknak olyan részeit is használjuk, amelyeket egyébként szinte sosem. Az emberi agyban hatalmas tartalékok rejlenek, tudományos vizsgálatok szerint azonban agykapacitásunknak csak alig néhány százalékát használjuk ki. A rovásírás többek között ezt az arányt is javítja. Ma általában racionálisan gondolkodunk, és kevésbé bízunk a megérzéseinkben. A rovásírás segítségével ezt a képességünket is fejleszthetjük. Ennek a múltban gyökerezõ tudásanyagnak az ismerete ma is a javunkra válik.
Várhegyi Ferenc
