Akik ismerik a város összes gyermekét

Emlékszem, általános iskolás koromban mindig ujjongással fogadtuk a védõnõket. Ilyenkor fel kellett pattanni a padból, beállni a sorba, és hagyni, hogy megvizsgáljanak minket. Kitörõ örömünk annak volt köszönhetõ, hogy amíg vizsgáltak, addig se kellett tanulni. Ezek a gyermekkori emlékek. Azóta tudom, sõt személyesen is megtapasztalhattam, milyen sokrétû a munkájuk. Várandós anyukák, csecsemõk, kisgyermekek, illetve serdülõ fiatalok kartonjai sorakoznak a polcaikon. Nyilvántartanak kicsit és nagyot, ha pedig eljön az idõ, elõveszik a kartotékot, felkeresik a gyermeket, beszerzik az oltóanyagot, ellenõrzik és megszervezik az oltás beadását (amit szigorúan csak orvos végezhet el!), lemérik a súlyt, a magasságot, a vérnyomást és mindenrõl jelentést készítenek. De ami ennél is fontosabb, hogy személyes benyomást szereznek a gyermek testi-lelki fejlõdésérõl. Ha pedig valahol bajt észlelnek, azonnal riadót fújnak.

A Pilisvörösvári Egészségház védõnõit minden gyermekes család ismeri a városban. Éliás Ilona, Gyurkó Lászlóné, Pomázi Katalin, Vékonyné Fejér Emõke a körzeti, Piokker Judit az iskolai és Veszelovszki Ferencné az ifjúsági védõnõ. Van, aki néhány éve dolgozik csak itt, van, aki már több, mint három évtizede.

Vékonyné Fejér Emõke 7 és fél éve tevékenykedik városunkban. Õ mesélte el, hogy zajlik egy átlagos napjuk: Reggel 8 órától 9.30-ig fogadják a kismamákat, kisgyerekeket. Ha nem jön senki, akkor sem ülnek ölbe tett kézzel, hiszen rengeteg az adminisztráció. A nyilvántartást vezetni kell, a tapasztalatokat rögzíteni. 9.30-tól azután elindulnak a családokhoz látogatóba.

– Általában étkezéssel, neveléssel kapcsolatos tanácsokat adunk, de hangsúlyozom, hogy ezek mind csak tanácsok – mondja Vékonyné Fejér Emõke. – Nem büntethetjük meg azt az anyát, aki 1 éves kor alatt tehéntejet ad a gyerekének. Elmondjuk mi a jó és mi a rossz, de utána úgyis az anya dönt. Most, szerencsére olyan periódusban vagyunk, amikor az anyatej fontosságát mindenki elismeri, egyre több anya szoptat és ez nagyon fontos.
Nem szabad elfeledkezni a várandós anyákról sem. Velük is fel kell venniük a kapcsolatot. A védõnõk adják a beutalókat az orvoshoz, õk tartják fejben, hogy éppen milyen vizsgálatra kell küldeni az adott hónapban a leendõ anyákat és velük beszélik meg az eredményeket, illetve a további teendõket. A védõnõk végzik a súly- és vérnyomásmérést, a 20. hét után a magzati szívhangvizsgálatot, a 36. héttõl a CTG-vizsgálatot. Kismamatornát is szerveztek, ami csütörtökönként van 9-10 óra között az Egészségházban.

Gyurkó Lászlóné 36 éve látogatja a kisgyermekes családokat. Ez alatt a több mint három évtized alatt munkájában nem sok változás akadt. Lehet, hogy a külsõségek olykor átalakulnak, de a lényeg mindig ugyanaz.

– Régen is gyerekeket látogattam, ma is azt teszem. Az elmúlt rendszerben meghatározták a havi látogatási számot, kampányoltásokat kellett beadni. Ma már szabadabban mozgunk. Régen nem nézhettek bele a kartonjaikba az érintettek, ma már ez sem tilos.

Az iskolai, illetve az ifjúsági védõnõk feladata a nagyobb gyermekek egészségi állapotának a felmérése. A minden évben háromszor elvégzett tisztasági vizsgálat az élõsködõkre, a szûrõvizsgálatok pedig a fejlõdés ütemére koncentrálnak. Számos rendellenességet és lappangó betegséget ki lehet szûrni ezekkel a rendszeres ellenõrzésekkel. A tetvességet az utóbbi idõben járvánnyá nyilvánították ugyan, de védõnõi tapasztalatok szerint ez a hullám hamarosan elcsitul majd. Sokkal súlyosabb problémát jelentenek az iskolások körében a gerincbetegségek és a lúdtalp.

Veszelovszki Ferencné szerint már régen kötelezõvé kellett volna tenni az iskolákban a gyógytestnevelést, amit Bába Anna doktornõvel évek óta szorgalmaznak.

Piokker Judit iskolai védõnõt gyakran kérik fel kiselõadások tartására. Az utóbbi idõkben olyan témákban hallgathatták õt az általános iskolások, mint a pubertáskori zavarok, alkohol, dohányzás, drog, táplálkozás, tisztálkodás. Ezek természetesen mind prevenciós jellegû elõadások, amire igen nagy szükség van, hiszen a felsorolt problémák némelyike egyre fiatalabb korosztályokat érintenek.

A teljesség igénye nélkül kíséreltem meg számba venni a védõnõk munkáját. Ha csak ennyibõl állna hivatásuk, az is bõségesen elég lenne a gyermekek védelméhez. Ugyanakkor munkakörülményeik mégsem azt mutatják, hogy megbecsült szakmával állnánk szemben. Az épület egyik felét, az ifjúsági rendelõt az elmúlt évben ugyan felújították az önkormányzat és a PIMEA támogatásával, de a másik rész nagyon rossz állapotban van. A bejárati helység, a mosdó és WC átalakítására már égetõen szükséges lenne. A festésrõl, parkettázásról nem is beszélve. Nem elsõsorban a védõnõk, hanem a kismamák és a gyermekek miatt.
Értük van a rendelõ.

Pogány Bernadett


Utóirat

Örömmel tapasztaltuk, hogy a riport elkészülte után az Egészségházban a PIMEA támogatásával felújították a CTG-helyiséget (itt végzik terhességvizsgálatokat). A többi helyiség felújítására önkormányzati támogatást kértek a védõnõk. – a szerk.

 


 

Csatlakozva Nem csupán a szociális területen dolgozók tudják és tapasztalják, hogy Magyarországon a szegények helyzete folyamatosan romlik. A kormány az év elején a megszorító gazdasági intézkedések ellenére tervet készített a szegénység enyhítésére. Célterületek: a foglalkoztatottság, lakhatás, szociálisan hátrányban lévõ gyermekek és fiatalok helyzete, idõsek helyzete, mentálhigiénés szolgáltatások, tartósan egészségkárosodottak és fogyatékkal élõk. A „soron kívüli” intézkedés okai között szerepelt a Szociális Szakmai Szövetség kiadványa Gyorsjelentés a szegényedésrõl címmel. Az alábbi gondolatok egy része ebbõl a „gyorsjelentésbõl” származik és a szegénység - szegényedés témájának különös aktualitását a közeledõ Európai Uniós csatlakozásunk adja.

A politika felelõssége azoknak a társadalmi csoportoknak a védelme, amelyek várhatóan kevésbé, vagy egyáltalán nem képesek majd a csatlakozásból profitálni, sõt majdnem biztos, hogy esélyeik, lehetõségeik tovább romlanak. 1990 óta mûködik egy brüsszeli székhelyû szervezet, az Európai Szegénységellenes Hálózat, mely az Unió valamennyi tagállamában országos szegénység-ellenes hálózatokat összefogó szervezet. Hazánkban is folyik a szociális ellátórendszer reformja, az Unió elvárásainak megfelelõen ki kell dolgozni és meg kell valósítani a társadalmi kirekesztés elleni kétéves tervet. A szegénység helyzete az összetartozásának, a kirekesztés alakulásának fontos mutatója. Politikai cselekvésre, központi akaratra és forrásokra van szükség, hogy tompítani lehessen a már ma is jól érzékelhetõ kirekesztés és társadalmi szétszakadás folyamatait.

Kovácsné Selymesi Erzsébet

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail