
A Pest Megyei Rendõrfõkapitányság tájékoztatója
A közúti közlekedési elõéleti
pontrendszer szigorításáról
Több baleset, szigorúbb pontrendszer
2001. január 1-jétõl több európai ország mintájára hazánkban is bevezették a közúti közlekedési elõéleti pontrendszert. A várakozásokkal ellentétben a pontrendszer bevezetését követõen nem csökkent a személyi sérüléses balesetek száma. Tavaly például az elõzõ évihez képest mintegy 10 százalékkal nõtt a közlekedési bûncselekmények, 1,5 százalékkal a személyi sérüléses balesetek száma. A közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma 1326 volt a tavalyi évben, ami három-négyszer több mint az emberölések áldozatainak száma.
A legfõbb baleseti okok között szerepel a sebesség helytelen megválasztása, a szabálytalan elõzés, az elsõbbség meg nem adása, valamint az irányváltoztatási és kanyarodási szabályok megszegése.
A baleseti statisztikák romlása szükségessé tette a szabályozás szigorítását. Az önkéntes jogkövetés elõsegítését és a közlekedésbiztonság javítását elõtérbe helyezõ új szabályozás alapvetõ szempontja a leggyakrabban elõforduló, illetve a legsúlyosabb személyi sérüléssel járó balesetek számának csökkentése, az azokat eredményezõ magatartások visszaszorítása. A pontrendszer módosításáról szóló rendelet 2004. április 1-jén lépett hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépés után elkövetett szabálysértésekre kell alkalmazni, de a korábban megállapított pontok érvényben maradnak.
Változó szankcionálás
– A pontrendszer hatálya alá tartozó bûncselekmények elkövetését továbbra is igen szigorúan szankcionálja a törvény (4-7 büntetõpont).
Bûncselekmény gondatlan elkövetése: közúti baleset okozása: 4 pont
Bûncselekmény szándékos elkövetése: segítségnyújtás elmulasztása (közúti közlekedés körében), közúti veszélyeztetés, jármûvezetés ittas vagy bódult állapotban, jármûvezetés tiltott átengedése, cserbenhagyás: 7 pont
– A pontrendszer hatálya alá tartozó szabálysértésekért 1-3 pont jár.
Feljelentés alapján a szabálysértési hatóság a módosítást követõen már 3 ponttal sújtja a kiemelt közlekedési szabálysértést elkövetõ jármûvezetõt. Tényállás:
- jármûvezetés az eltiltás tartama alatt;
- ittas vezetés;
- sebességkorlátozás jelentõs túllépése;
- az elsõbbség és az elõzés szabályainak
megsértése;
- vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése;
- a közúti közlekedés rendjének megzavarása könnyû testi sértés okozása esetén;
- engedély nélküli vezetés ( közúti forgalomban gépi meghajtású jármû vezetése más kategóriába tartozó engedéllyel, illetve a jármû vezetésének átengedése engedéllyel nem rendelkezõ részére )
- biztonságos közlekedésre alkalmatlan jármû vezetése üzemképtelen fék, kormányberendezés esetén.
A közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése esetén helyszíni bírság alkalmazható. Ezekért a szabálysértésekért a korábbi 1 helyett 2, illetve 3 büntetõpont jár.
2 pont kerül regisztrálásra
- a megengedett sebességhatár legalább negyedével történõ túllépése esetén.
3 pont jár a következõ szabálysértések elkövetésekor:
- megfordulás, hátramenet szabályainak megszegése autópályán, autóúton;
- megállás kijelölt gyalogos-átkelõhelyen, valamint a gyalogos-átkelõhely elõtt;
- a forgalomirányító fényjelzõ készülék tilos jelzésén való áthaladás;
- megállás vasúti átjáróban, valamint a vasúti átjáró elõtt;
- gyalogosok elsõbbségére vonatkozó szabályok megsértése kijelölt gyalogos-átkelõhelyen.
A korábbi szabályozástól eltérõen 2004. április elsejétõl már a pontrendszer hatálya alá tartoznak az alábbi szabálysértések is:
- a biztonsági öv, a bukósisak, valamint a biztonsági gyermekülés használatának elmulasztása;
- kézben tartott mobil rádiótelefon használata menet közben;
- nem megfelelõ sebesség alkalmazása (relatív sebességtúllépés) – csak halmazatként alkalmazható 1-1 pont
- a rendõr jelzésének figyelmen kívül hagyása (KRESZ 6.§ (1) bekezdés a) pont második francia bekezdése és e) pontja);
- egyes tilalmi jelzõtáblák utasításainak megszegése (KRESZ 14.§ (1) bekezdés f) és g) pont) 3-3 pont
Ha gyûlnek a pontok
– 14 pontnál: értesítés a nyilvántartótól, az önkéntes utánképzéssel kapcsolatos tájékoztatás, figyelmeztetés a felsõ pontérték elérésének következményeire.
– 18 pontnál: vezetõi engedély visszavonása.
– A visszavont vezetõi engedélyt annak leadásától számított 6 hónapot követõen vissza kell adni, ha a jármûvezetõ igazolja a kötelezõ utánképzés teljesítését, valamint a vezetési jogosultság külön jogszabályban meghatározott egyéb feltételei (pl. egészségügyi alkalmassági ) fennállnak.
– A pontok a határozat jogerõre emelkedésétõl, illetve helyszíni bírság esetén a cselekmény elkövetésétõl számított két évig maradnak meg, utána törlik azokat.
Évente egyszer önkéntes utánképzéssel is csökkenthetõk a pontok: 14 pontig 9 ponttal, 15-17 pont között 5 ponttal.
A vezetõi engedély visszaadásához szükséges utánképzés elvégzésével valamennyi pont törlõdik.
Rendõrségi hírek
03. 20-án a Dózsa György utcából eltûnt egy hárommillió forintot érõ Hyunday típusú személygépkocsi. A rendõrök az autót lakossági bejelentés alapján négy nap múlva megtalálták a Táncsics utcában, és visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának.
03. 25-én a Seregély utcából jelentették be egy hétvégi ház feltörését.
03. 27-én hajnalban betörtek a Kisfaludy utcában egy sörözõbe.
03. 29-én éjszaka a Vasút közben egy udvaron parkoló gépkocsiról ellopták a gumiabroncsokat.
04. 08-án a Piliscsabai utcában kigyulladt egy hétvégi ház. A tüzet vélhetõen az az ismeretlen személy okozta, aki jogcím nélkül költözött be a házba.
04. 11-én. Betörtek a Rákóczi utcában egy családi házba, ahonnan az ismeretlen elkövetõk mûszaki cikkeket vittek el.
04. 13-án a Fõ úton egy családi ház kerítésének ütközött egy személygépkocsi.
Az elmúlt idõszakban több olyan tûzeset történt a bányatavak környékén, amelyek körülményei gyanúsak voltak. A rendõrség vizsgálatot folytat ezekben az ügyekben.
A rendõrség kéri mindazok jelentkezését, akik e tûzesetekrõl bárminemû információval rendelkeznek.
Itt a tavasz, megnõtt a forgalom az üdülõterületeken. Egyre többen töltik szabadidejüket a telkükön. A rendõrség ismételten kéri a hétvégi házak tulajdonosait, ne hagyják értékeiket (pl. kisgépeket) felügyelet nélkül. A szomszédok figyeljenek egymás portájára, gyanús személyek megjelenése esetén értesítsék a helyi rendõrõrsöt.
Összeállítottuk Péczely Csaba
rendõr fõhadnagy, õrsparancsnok-
helyettes tájékoztatása alapján
Útépítés kisebb
kellemetlenségekkel
Kellemetlen jelenségekkel találják idõnként szembe magukat az útépítõk Vörösváron. Azt már megszokhatták, hogy a mindent jobban tudó járókelõk beleszólnak a munkájukba, mit hogy csináljanak. Az azonban ugyancsak meglepte tavaly a Zrínyi utcát aszfaltozó munkásokat, hogy mûszakkezdéskor nem tudták elindítani a munkagépeket. Kiderült ugyanis, hogy az éjszaka leple alatt valakik megcsapolták az üzemanyagtartályokat és „olajra léptek” az olajjal...
„Amit raktak reggel, leomlott estére, amit raktak estére, leomlott reggelre” – idézhették volna a közismert balladát az április elsõ felében az Erkel Ferenc utcában dolgozó útépítõk. Az egyik ház elõl ugyanis az ott lakók állandóan kidöntötték a nekik nem tetszõ szegélyköveket. Az átlagosnál nagyobb szegélykövek elhelyezésére azért volt mûszakilag szükség, hogy a csapadékvíz a keresztutcából ne folyjon be a ház udvarába.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail