Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel


– Polgármester asszony! Április 30-án a vörösvári polgárok és külföldi vendégek elõtt mond köszöntõt a Magyarország uniós csatlakozásának alkalmából rendezett ünnepségen. Milyen érzésekkel, gondolatokkal várja e jeles napot?

– Egy évvel ezelõtt, amikor a népszavazásra készültünk, izgalmasabbnak éreztem az eseményeket, hiszen a döntés akkor született meg. 2004. május 1-jét, a tényleges csatlakozás dátumát pedig örömként élem meg, természetesen azzal, hogy az örömöm nem jelenti a teljes kritikátlanságot. Sokan hiszik azt, hogy május 1-jét követõen döntõ változások fognak bekövetkezni Magyarországon. Õk csalatkozni fognak. Véleményem szerint ugyanis nem fog alapvetõen megváltozni a közélet, a közbiztonság, nem lesz jobb az utak állapota, és rövid idõn belül nem fog megváltozni még sok olyan dolog, amitõl az életminõségünk javulását várhatnánk. Az Unióhoz való csatlakozás egy fejlõdési folyamat elsõ lépcsõjét jelenti a számunkra. Valahogy úgy érzem magam, mint amikor Pilisvörösvár elnyerte a városi címet: nem lettünk mi még attól azonnal város, hoszszú évek munkája kell ahhoz, hogy azokat a feltételeket, amiket egy várostól elvárunk, teljesíteni tudjuk. Az Unióval is így vagyunk. Meg kell változnia a gazdaságnak, az ország anyagi stabilitásának, a béreknek és a nyugdíjaknak igazodniuk kell az uniós szintekhez. Írországi utam során magam is meggyõzõdtem arról, hogy ez csak szorgalmas munkával, a fejlesztési célok jó megválasztásával, az oktatás és az infrastruktúra elõtérbe helyezésével, az idegenforgalom érdekeinek szem elõtt tartásával, következetes gazdaságpolitikával lehetséges. Úgy gondolom, hogy Magyarországnak is a Nemzeti Fejlesztési Terv célkitûzéseinek megvalósítása fogja majd évek múltán elhozni azt az eredményt, hogy valóban az Unió teljes jogú tagjának érezhessük magunkat.

– Hol tart jelen pillanatban a mi helyi fejlesztési tervünk, a városfejlesztési koncepció megalkotása?

– A kerekasztal-beszélgetéseken elhangzott vélemények, ötletek, felvetések összegzéseképpen elkészült egy vázlatnak tekinthetõ írásos anyag, amely felsorolja a kultúra, az oktatás, a gazdaság, a kereskedelem, az idegenforgalom és az infrastruktúra terén értékeinket, hiányosságainkat, lehetõségeinket és a lehetséges fejlesztési célokat. Errõl a anyagról a koncepció készítõi nemrégiben tartottak tájékoztatót a képviselõ-testület tagjai számára, miközben folyamatosan dolgozzuk fel a lakosság számára kiküldött kérdõíveket. A városfejlesztési koncepció jelenleg tehát még csak munkaközi állapotban van. A végleges változat elkészülte elõtt lakossági fórumot hívunk össze, ahol bárki elmondhatja róla a véleményét. A képviselõ-testület csak ezek után fog dönteni a város fejlõdésének irányát alapvetõen meghatározó dokumentumról.

– Feldolgozták már a Szabadidõ-központról szóló kérdõíveket is?

– Az eddig visszaérkezett kérdõíveken a válaszadók a Szabadidõ-központ legfontosabb létesítményének az uszodát jelölték be. A következõ hónapokban el kell döntenünk, hogy a polgárok véleményének ismeretében a Szabadidõ-központ területén milyen létesítményeket tervezzünk be, és milyen lépéseket tegyünk a megvalósítás érdekében, hogyan ütemezzük a munkát. El kell kezdenünk a kisajátításokat, el kell készíteni a csapadékvíz- és belvíz-elvezetési terveket, meg kell ismertetni a most elkészült és természetesen a további látványterveket a polgárokkal. E terveket nemcsak az újság hasábjain tekinthetik meg majd, hanem a teljes dokumentációval együtt, eredeti méretben a Polgármesteri Hivatalban is.

– A városban több helyütt folynak útépítések. Az aszfaltozógépeknek azonban nem sok dolguk akad. Véglegesnek tekinthetõ az az elgondolás, hogy ezentúl a város kisebb forgalmú utcái viacolorburkolatot kapnak?

– A viacolor-útburkolat mellett az elmúlt években szerzett tapasztalataink döntöttek. Az ember nehéz szívvel szemléli, hogy drága pénzen megépített aszfaltútjaink rövid idõn belül toldozottá-foldozottá válnak csõtörések, utólagos közmûbekötések miatt. Sajnos a vízmûveknek nincs arra lehetõsége, hogy minden egyes utcában, ahol szilárd útburkolat váltja fel a földutat, kicserélje az elöregedett vízvezetékeket. A megoldás a viacolor. A viacoloros utakat könnyen és – ami nagyon fontos – tökéletesen helyre lehet állítani. Ráadásul a viaco-lor környezetbarát, esztétikus és az aszfaltnál olcsóbb burkolóanyag.

– Nagyon sok problémát okoznak ez év tavaszán is a város földes utcáin, illetve legrégebbi aszfaltutakon a gödrök, kátyúk. A Kápolna utca elején valóságos tankcsapda alakult ki. Mikorra várható ezeknek az utaknak a helyreállítása?

– A mûszaki osztály munkatársai már mindenütt felmérték a télen keletkezett károkat. A munka elvégzésére vonatkozó árajánlatok is megérkeztek, s napokon belül kiválasztjuk a kivitelezõt. Remélhetõleg mire ez az újság az olvasók kezébe kerül, már be is fejezõdik a kátyúzás.

– A tömegközlekedés céljára mára teljesen alkalmatlanná vált, keskeny Szent Erzsébet utca hamarosan az önkormányzat tulajdonává válik. Ez egyet jelent azzal, hogy végre megtörténhet a felújítása?

– 1996 óta folytak tárgyalások arról, hogy a közút szerepét valójában betöltõ önkormányzati tulajdonú Szabadság útért cserébe a Pemák adja át nekünk a Szent Erzsébet utcát. Törekvéseinket mostanra sikerült megvalósítani, s aláírni a Pemákkal az erre vonatkozó szerzõdést. A képviselõ-testület idõközben döntött arról is, hogy 18 millió forintot átutal a Víziközmû Társulatnak, az út helyreállítására. A Víziközmû Társulat saját forrásból 3 millió forintot ad ehhez hozzá. Ez egyelõre arra lesz elég, hogy az utca egy szakaszán felújítsuk a burkolatot.

– A képviselõ-testület az elmúlt hónapokban több fontos határozatot hozott intézményei felújításáról, bõvítésérõl. Ezek közül a legnagyobb összegû közel 400 millió forint értékû a gimnázium tornateremmel, tantermekkel és kollégiummal való bõvítése lesz. Hol tart most az építkezés elõkészítése?

– Hamarosan megjelenik a beruházás kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat. Az Országgyûlés pedig várhatóan április végéig dönt a címzett támogatásokról, s akkor már biztosak lehetünk benne, hogy megkapjuk a pályázaton nyert 317 millió forintot, s elkezdhetjük a beruházást.

– A képviselõ-testület 47,7 millió forint értékben 30% önrészt biztosított a Szabadság úti óvoda bõvítésének pályázatához. Eddig úgy tudtam, hogy két csoportszobával és mellékhelyiségekkel bõvülne az óvoda, ezek szerint egy jelentõsebb átalakításról van szó?

– Ez egy 150-160 millió forintos beruházás lesz, és eredményeképpen az elõírásoknak mindenben megfelelõ, tornateremmel, orvosi szobával, logopédiai helyiséggel rendelkezõ, korszerû óvodaépület jönne létre. Ha minden az elképzeléseink szerint történne, ezt õszre meg is tudnánk valósítani. Azért mondtam mindezt feltételes módban, mert a képviselõ-testület további döntéseire van még szükség ahhoz, hogy az átalakítás elkezdõdhessék.

– Jelentõs összegeket költ az Önkormányzat az idén is intézményei nyílászáróinak cseréjére. Holt tart ez a beruházás?

– A Gradus Óvodában, a Rákóczi utcai óvodában és a Templom Téri Általános Iskolához tartozó volt óvodaépületben már megtörtént az ablakok és ajtók cseréje. A Templom téri iskola többi részében a nyári szünetben hajtjuk végre az ablakcserét.

– Igen örvendetes dolog, hogy az önkormányzat felújítja és bõvíti a város óvodáit, iskoláit. Jogosnak tûnik azonban annak az olvasónknak is a felvetése, aki szerint egy bölcsõdére is igen nagy szüksége van az itt lakóknak. Szerinte az Önkormányzat törvénysértést követ el akkor, amikor nem biztosítja a bölcsõdei ellátást, amire egy ide vonatkozó törvény kötelezi a 10 000 lakosnál nagyobb településeket.

– Én is fontosnak tartom a bölcsõdei ellátása megoldását, olyannyira, hogy választási programomban is célul tûztem ki egy bölcsõde megépítését. Úgy gondolom azonban, hogy az óvodák és iskolák elsõbbséget élveznek, mivel az elmúlt 15 évben rendre elmaradtak ezekben a felújítási munkák. Ha majd ezeket az intézményeinket felújítottuk, akkor sort keríthetünk a bölcsõdére is. Megjegyzem: az állam elõírja a bölcsõdei ellátás biztosítását, de ehhez semmiféle pénzügyi forrást nem biztosít.

– Utolsó, rövid kérdésem: átvette-e már a nemrégiben megalakult koncessziós társaság a szennyvízcsatorna üzemeltetését?

– Jelen pillanatban még az Önkormányzat az üzemeltetõ, mivel a koncessziós társaság még nem tudta beszerezni a szennyvíztisztító-mû mûködtetéséhez szükséges engedélyeket.

Fogarasy Attila


 

Tallózás a március 25-i képviselõ-testületi ülés felvilágosítás-kérései között

Kárpáti János képviselõ tájékoztatta a képviselõ-testület tagjait arról, hogy az önkormányzati bérlakások lakói közül sokan nehezményezik az idei 100 %-os lakbéremelést. Már a 2003. évben betervezett 6 millió Ft-os lakbér-elõirányzat sem teljesült, ugyanakkor a képviselõ-testület a 2004. évi költségvetésben ezt az összeget 12 millió Ft-ra módosította.

Vannak kis nyugdíjasok, hátrányos helyzetû családok, akik nem fogják tudni fizetni a megemelt összeget. Kérte, hogy kerüljön felülvizsgálatra a lakbérrendelet, nem szégyen az, ha beismerik, hogy rossz döntést hoztak.

A képviselõ úrhoz számos kérelem érkezett a kátyúzással kapcsolatban. Szerinte a képviselõ-testület a városgondnokság megszüntetésével nem gondoskodott az elmaradt feladatok ellátásáról. Kérte a probléma megoldását. Szóvá tette továbbá, hogy az ELMÛ által megrendelt gallyazás során a levágott ágakat otthagyták.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester elmondta, hogy a költségvetésben minden évben be van tervezve az utak kátyúzására egy bizonyos összeg. A kátyúzást korábban sem a városgondnokság végezte, hanem szerzõdést kötöttek a munka elvégzésére egy erre szakosodott céggel. A lakbérekrõl új elõterjesztés készítenek, melyben a lakbéreket nem a lakástól, hanem a családok szociális helyzetétõl fogják függõvé tenni.

Kárpáti János hozzátette: az önkormányzat szerinte sarcolja a becsületesen fizetõket, miközben vannak olyan lakók, akiknek nagy a lakbérhátralékuk. Ezeket a lakókat ki kell lakoltatni. Több százezer forintos adóssággal nem lehet önkormányzati lakásban bent hagyni senkit.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester tájékoztatta a képviselõ urat, hogy azok ellen a bérlõk ellen, akiknek 300 000 Ft feletti az elmaradásuk, és a fizetési felszólítás ellenére sem rendezték tartozásukat, bírósági kilakoltatást kértek.

Temesvári Anna képviselõnõ megkérdezte, hogy van-e valamilyen fejlemény a Vásár téren felszerelendõ térfigyelõ kamerával kapcsolatban? A képviselõnõ elmondta, hogy hozzá is érkezett a gallyazást kifogásoló lakossági bejelentés, miszerint egy helyütt az udvarból kinyúló faágakat úgy vágták le, hogy nem értesítették az ott lakókat. A köztisztasággal kapcsolatban is nagyon sok hiányosság van, ami nagyon zavarja õt. Kérte a képviselõ-testület tagjait, hogy találjanak erre is megoldást.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester elmondta, hogy a térfigyelõ rendszer ügyében tárgyalt a helyi rendõrõrs vezetõjével. A felszereléssel egyetértett a parancsnok úr is, de anyagi forrást egyelõre nem találtak hozzá. A Belügyminisztérium döntése alapján létszámnövekedés várható a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányságnál, ami talán megoldja a felmerült problémákat.

Falics János képviselõ szerint a térfigyelõ kamerára pályázatot fognak benyújtani. Egy térfigyelõ kamera 1,5 millió Ft-ba kerül.

Falics Jánosné képviselõ asszony többek között a Klapka utca sok éve húzódó megoldatlan helyzetét hozta szóba, s feltette a kérdést, hogy folytatja-e az önkormányzat a pilisszentiváni önkormányzattal ez ügyben a tárgyalásokat.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester szerint a Pilisszentivánnal közös ügyek rendbetételére egy közös képviselõ-testületi ülés megtartása lenne a legjobb megoldás.

Halmschláger Antal képviselõ jelezte, hogy a Báthory utcában el van dugulva a csatorna és az árkok, telkek víz alatt állnak. Kérte, hogy tegyék meg a megfelelõ intézkedést ezügyben.
A képviselõ úr úgy hallotta, hogy a Szabadságligeten a 037-es hrsz-ú ingatlanon elkezdték irtani az erdõt, mert lakóparkot fognak építeni a helyére. Utánanézett annak is, hogy a 072-es hrsz-ú ingatlan (ami egy út) magántulajdonban van. Kérte, hogy a hivatal nézzen utána, hogy ez igaz-e?

A Fõ úti önkormányzati parkolóval kapcsolatban elmondta, hogy több képviselõ ingyen szerette volna azt üzemeltetni. Furcsállotta, hogyan kaphatott ilyen gyorsan telephelyengedélyt a parkoló, amikor a szakhatóságok nem is adhatták volna ki ilyen gyorsan az engedélyeket. Erre példa a Széchenyi utcai piac, mert amikor nem voltak rá szakhatósági engedélyek, akkor bezárták. Azóta a piac közterületként mûködik, közterület-használati díjat kell fizetni.

Megjegyezte azonban, hogy a piacon olyan termékeket árulnak, melyeket ott a helyszínen tilos lenne. Kérte a jegyzõ urat és a polgármester asszonyt, hogy nézzenek utána a telephelyengedélyeknek, és ha nincsenek szakhatósági engedélyek, akkor zárják be a parkolót vagy közterületként üzemeltesse azt az önkormányzat.

Végül megjegyezte, hogy a Szent Erzsébet utca járhatatlan. 1996 óta ígérgetik, hogy leaszfaltozzák az egész utcát. Vajon mikor kerül erre sor?

Grószné Krupp Erzsébet polgármester a Báthory utca vízelvezetésével kapcsolatban elmondta, hogy mindenkinek a saját feladata és kötelessége az árkok tisztántartása.

Heider László jegyzõ megígérte, hogy utána fog nézni a parkoló telephelyengedélyének, és ha kell, megteszi a szükséges intézkedéseket. Ellenõriztetni fogja továbbá azt is, hogy a piacon milyen árukat forgalmaznak.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester határozottan kijelentette, hogy a 037-es hrsz-ú ingatlanon lévõ lakópark megépítése puszta híresztelés. A rendezési terv alapján nem is adható ki erre az ingatlanra építési engedély. A fakivágást a tulajdonos ugyan valóban megkezdte, miután azonban az Önkormányzat tudomást szerzett errõl, a közterület-felügyelõk azonnal leállították a munkálatokat. Tény, hogy a fakivágásra nem volt, és a mai napig sincs engedélye a tulajdonosnak.

Dr. Újvári Hedvig képviselõ jelezte, hogy a Szabadság úton nagyon sok kátyú van, s feltette a kérdést, mikorra várható az út helyreállítása?

Grószné Krupp Erzsébet polgármester megígérte, hogy ez ügyben intézkedni fognak.
Szakszon József alpolgármester elmondta, hogy a Báthory utca és az okmányiroda elõtti árok összekötése jelenleg magántulajdonú telken halad át. Javasolta, hogy a szolgalmi jog problémájának megoldását terjesszék a Képviselõ-testület elé. A vízelvezetés szerinte a Postakert utca mentén oldható meg.

Jelezte továbbá, hogy a Szent Erzsébet utcában hatalmas kátyúk vannak, amelynek a kikerülése lehetetlen. Kérte, hogy a polgármester forduljon az út tulajdonosához, hogy a kátyúzást végezze el.

Lakossági kérést tolmácsolva az alpolgármester úr elmondta: a Báthory utca földutas szakasza és a Postakert utca közötti részen az autósok fennakadnak, mert nagy gödrök vannak. Az ott lakók sittel próbálják töltögetni azokat. Kérte, hogy az önkormányzat hozza rendbe az utat.

Molnár Sándor képviselõ megkérdezte, mik a 10-es úttal kapcsolatban a legfrissebb hírek?
Grószné Krupp Erzsébet polgármester megerõsítette azt a korábbi értesülést, hogy ebben az évben megtörténik az építési engedélyek megszerzése, a közbeszerzési pályázat kiírása és a közbeszereztetés. Véleménye szerint maga az útépítés ebben az évben azonban még nem kezdõdik meg. Tudvalevõ, hogy a mai napig a Pilisvörösvárt érintõ szakaszra az építési engedély kérelmét a PEMÁK még nem nyújtotta be. Információi szerint 9 milliárd Ft-ot tesz ki az az összeg, amely a Gazdasági Minisztérium által kiadott és a Parlament elé terjesztett tájékoztatóban a 10-es útra vonatkozóan megjelent. Az út építésének befejezése 2007-2008-ra tehetõ.

Müller Márton képviselõ kérte, hogy a villanyvezetékek alatti gallyazásról értesítsék a lakosságot. Sok esetben ezt a munkát vandál módon végezték el.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester szerint fel kell szólítani írásban az ELMÛ-t a vandál gallyazások miatt, mert ez a tevékenysége nagy felháborodást keltett.

Keszthelyi László képviselõ kérte, hogy a mûszaki osztály munkatársai tartsanak bejárást a Kápolna utcában, és térképezzék fel a kátyúkat. Kérte, hogy a készüljön elõterjesztés a kátyúzásról, amelyben szerepeltetik a kivitelezõket és azok árajánlatait.

Szakszon József alpolgármester szóvá tette, hogy az egyik közterület-felügyelõ a Báthory utcában talált egy szál parlagfüvet. Ez egy rokkantnyugdíjas háza elõtt történt. A közterület-felügyelõ a jogszabályi kereteken belül megbírságolta az illetõt az egy szál parlagfûért, miközben onnan 150 méterre egy 20 hektáros rendezetlen, elhanyagolt terület található. Egy másik eset: egy szabálytalanul parkoló illetõ olyan büntetést kapott, amely bár jogilag megkérdõjelezhetetlen, õ méltánytalannak tartja. Szeretné, hogy ha a közterület-felügyelõk mindenki igazságérzetének megfelelõen végeznék a munkájukat.

Heider László jegyzõ válaszában elmondta, már többször kérte a kritikával illetett közterület-felügyelõt, hogy alkalmazza a jogszabály által biztosított figyelmeztetést, és ne használja a legsúlyosabb büntetést.

Müller Márton képviselõ hozzátette, hogy minden tavasszal meghirdetésre kerül a parlagfû-irtás. Minden évben határszemlét tart a Földmûvelésügyi Hivatal a falugazdásszal, õk állapítják meg, hogy mely területek nincsenek megmûvelve és kiszabják a büntetést.

Összeállítottuk az ülésen
készült jegyzõkönyv alapján


TUDTA ÖN?
Pilisvörösvár lakossága
a legfrissebb adatok szerint:
13 319 fõ.



Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól

Pályázatdömping, útépítés, óvodabõvítés
Meghatározták a környezetterhelési díj mértékét


2004. március 11.
rendkívüli ülés

Utcacsere
A PEMÁK tulajdonába kerül a Szabadság út

A Képviselõ-testülete felhatalmazta a polgármestert, hogy a Szabadság út–Szent Erzsébet utca cseréjére vonatkozó tulajdonosi és közútkezelõi megállapodást a PEMÁK Kht.-vel közösen a Pest Megyei Közlekedési Felügyelethez benyújtsa.
58/2004. (III. 11.) Kt. sz. határozat – 13 igen 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

Egyéb határozatok: 56/2004. (III. 11.) Kt. sz. határozat a csatlakozási ünnepségen történõ zászlófelvonásra benyújtott pályázatról. 57/2004. (III. 11.) Kt. sz. határozat a csatlakozási ünnepséggel kapcsolatos pályázat benyújtásáról.

2004. március 25.
rendes ülés

A Településrendezési tervrõl

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a településközpont vegyes övezet a Fõ út – Budai Nagy Antal utca – Margaréta köz – Vájár utca; és a Fõ út – Bányató utca – Orgona utca – Bányakápolna utca által határolt tömbök egészére kerüljön kiterjesztésre. A Kálvária dombon lévõ út a térképrõl kerüljön törlésre. Ennek átvezetése után a településrendezési terv államigazgatási eljárásra bocsátható.
60/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal.

Háttér-információ a határozathoz:
A Képviselõ-testület mondhatni az utolsó simításokat végezte el az évek óta készülõ településrendezési terven. A mostani változtatásokkal a terv ismét szakhatósági egyeztetésre kerül, amely után a képviselõk döntenek a fejlesztések szempontjából nélkülözhetetlen dokumentumról.

Érdekeltségnövelõ pályázat

A Képviselõ-testület pályázatot nyújt be a 13/2002. (IV. 13.) NKÖM rendeletben a helyi önkormányzatok által fenntartott közmûvelõdési intézmények részére biztosított érdekeltségnövelõ támogatásra a Közösségi Ház részére. A pályázat benyújtásához 916.600 Ft önrészt a Pilisi Kábel TV eladásából származó bevétel terhére biztosítja. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a pályázatot határidõre nyújtsa be.
65/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

Lakásvásárlások támogatása

A Képviselõ-testület 14 igen és 1 tartózkodás szavazattal megalkotta 6/2004. (III. 25.) Kt. sz. rendeletét a lakásvásárlás, -építés és építési munkák helyi támogatásáról.

Aljegyzõi álláspályázat
Ezúttal is eredménytelen volt

A Képviselõ-testület a 161/2003. (IX. 25.) Kt. sz. határozatával meghirdetett aljegyzõi pályázatot eredménytelennek nyilvánítja, ezzel egyidejûleg a Képviselõ-testület Pilis-vörösvár Város Polgármesteri Hivatalának aljegyzõi állásra vonatkozó pályázati kiírást az elõterjesztésben foglalt hirdetéstervezettel elfogadja, és felkéri a jegyzõt, hogy a pályázat meghirdetésérõl gondoskodjon.
67/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 14 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Az ÜB külsõs tagjai

A Képviselõ-testület elfogadta dr. Krupp Zsuzsanna és dr. Kutas Gyula lemondását, és az Ügyrendi és Jogi Bizottság külsõs tagjainak Lu-kács Katalint és Tomanek Pétert választotta meg.
68/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal hozta.

A Görgey utca terveirõl
Fennmaradási kérelmet kell benyújtani az Önkormányzatnak

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy elkészítteti a Görgey utca engedélyezési tervét, és benyújtja a fennmaradási kérelmet. A Kt. biztosította – legfeljebb 1.750.000 Ft-os öszszeghatárig – az ehhez szükséges fedezetet.
A Kt. egyidejûleg felhatalmazza a polgármestert, hogy a legkedvezõbb ajánlatot adóval a vállalkozói szerzõdést kösse meg. A munkálatok elvégeztetéséhez szükséges pénzügyi fedezet forrása a 2004. évi költségvetési rendelet tervezésre elõirányzott összege.
71/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.

Háttér-információ a határozathoz:
A Pest Megyei Közlekedési Felügyelet 2003. szeptember 17-én helyszíni szemlét tartott a Görgey utcai vasúti átjáróban, és megállapította, hogy az átjáróhoz vezetõ utcában – amely a nyilvántartásukban földútként szerepel – szilárd útburkolat lett kiépítve. A felügyelet kötelezte az önkormányzatot, hogy terjesszen elõ kérelmet az engedély nélkül megépült utca fennmaradására.

Világítás a MÁV-megállóban
Pontosították a szükséges összeget

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a 44/2004 (II. 20.) Kt. sz. határozatát az alábbiak szerint módosítja:
Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Szabadságligeti MÁV megálló peronvilágításának kialakításáról szóló szerzõdést a pontosított 320.830 Ft bruttó összegben a Kóbori-Vill Kft.-vel kösse meg.
A munkálatok elvégeztetéséhez szükséges pénzügyi fedezet forrása a 2004. évi költségvetési rendeletben szereplõ közvilágításra elkülönített összeg.
73/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal hozta.

Áteresz a Tûzoltó utcában

A Képviselõ-testület hozzájárult a Tûzoltó utca meghosszabbításában lévõ út alatti csõáteresz megépítéséhez, és biztosította a kivitelezéshez szükséges 1.826.550 Ft összeget.
74/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 15 igen szavazattal.

Vis maior pályázat

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy részt vesz a Pest Megye Területfejlesztési Tanácsnak elõre nem látható természeti károk elhárítását célzó vis maior-pályázatán, mivel a Város faállományát érintõ károk elhárítását saját erõbõl nem tudja megoldani.
A fedezet forrása a költségvetés mezõgazdasági szakfeladatokra elkülönített összege.
75/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.

Útépítési pályázat

A Képviselõ-testület döntött a Vörösmarty utca, Csokonai utca, Jókai Mór utca, Szõlõkert köz, és a Dugonics utca (Tavasz utca és Nyár utca közötti szakasza) kiépítésérõl. A Pest Megyei Területfejlesztési Tanácshoz benyújtandó pályázathoz szükséges 30 % önerõt, azaz 8.585.090 Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a pályázatot határidõre nyújtsa be.
76/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület nyilatkozik arról, hogy a Vörösmarty utca, Csokonai utca, Jókai Mór utca, Szõlõkert köz, és a Dugonics utca (Tavasz utca és Nyár utca közötti szakasza) kiépítésére vonatkozó beruházás illeszkedik a meglévõ települési környezethez.
77/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület nyilatkozik arról, hogy a Pilisvörösvár Vörösmarty utca, Csokonai utca, Jókai Mór utca, Szõlõkert köz, és a Dugonics (Tavasz utca és Nyár utca közötti szakasza) utcák útépítése során megvalósuló létesítményt legalább 10 évig üzemelteti.
78/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 14 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Pályázatok nyílászárók cseréjére

A Képviselõ-testület döntött a Templom téren a volt óvodaépület nyílászáróinak cseréjérõl. A Kt. a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz benyújtandó pályázathoz szükséges 70 % önerõt, azaz, 1.239.116 Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
79/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület döntött a Pilisvörösvár Rákóczi úti Óvoda nyílászáróinak cseréjérõl. A Kt. a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz benyújtandó pályázathoz szükséges 70 % önerõt, azaz, 6.090.558 Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
80/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület döntött a Grádus Óvoda nyílászáróinak cseréjérõl. A Kt. a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz benyújtandó pályázathoz szükséges 70 % önerõt, azaz 1.188.030 Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
81/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület nyilatkozik arról, hogy a Templom Téri Óvoda, a Grádus Óvoda és a Rákóczi úti Óvoda nyílászáróinak cseréje illeszkedik a meglévõ települési környezethez.
82/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület döntött a Templom Téri Általános Iskola nyílászáróinak cseréjérõl A Kt. a. Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz benyújtandó pályázathoz szükséges 70 % önerõt, azaz 15.632.298 Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
83/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

A Képviselõ-testület nyilatkozik arról, hogy a Templom Téri Általános Iskola nyílászáróinak cseréje illeszkedik a meglévõ települési környezethez.
84/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Óvodabõvítési pályázat

A Képviselõ-testület döntött a Szabadság úti Óvoda bõvítésérõl. A Kt. a Pest megyei Területfejlesztési Tanácshoz benyújtandó pályázathoz szükséges 30 % önerõt, azaz 47,7 millió Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
85/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 11 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

A Kt. nyilatkozik arról, hogy a Pilisvörösvár, Szabadság u 71. szám alatt lévõ óvoda bõvítési beruházása illeszkedik a meglévõ települési környezethez.
86/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal

Háttér-információk a határozatokhoz:
A Kt. elõzõ ülésein döntött a fent említett útépítésekrõl, nyílászáró-cserékrõl, illetve óvodabõvítésrõl. A 76-86/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozatokat a képviselõk azért hozták, hogy az Önkormányzat a beruházásokhoz állami támogatáshoz jusson, s az így befolyó öszszegekbõl újabb felújításokat végezhessen el.

Aszfaltburkolat cseréjérõl

A Képviselõ-testület hozzájárult a 27/2004. (I. 29.) Kt. sz. valamint a 45/2004. (II. 20.) Kt. sz. határozatok módosításához.
I. ütem (Erkel F. u. – Kodály Z. u. és Tûzoltó u. közötti szakasz, Kodály Z. u., Honvéd u. és Táncsics u.)
II. ütem (Csokonai u., Vörösmarty u., Jókai u. és a Szõlõkert köz) burkolata viacolorból épüljön meg.
A Dugonics utca Tavasz utca és Nyár utca közötti szakaszánál az eredeti aszfaltburkolat maradjon.
87/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 2 nem szavazattal.

A Szent Erzsébet utca felújítása

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy 18.382 e Ft-ot, a Szent Erzsébet utca pályázati önrész tartalékát a kiviteli számlák másolatai alapján folyamatos fizetési határidõn belül átadja a Pilisvörösvár Víziközmû Társulatnak azzal, hogy azt a Szent Erzsébet utca felújítására fordítsa.
88/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat – 15 igen szavazattal.

Egyéb határozatok:
61/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat a 03-103/2004. sz. határozatban szereplõ rendszeres gyermekvédelmi támogatás megszüntetésérõl. 62/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat a Közösségi Ház 2003. évi szakmai tevékenységérõl szóló beszámoló elfogadásáról, a 2004. évi munkaterv jóváhagyásáról. 63/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozata a Városi Könyvtár 2003. évi szakmai tevékenységérõl szóló beszámoló elfogadásáról és a 2004. évi munkaterv jóváhagyásáról. 64/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat az OKB részére hatáskör átruházásáról. 66/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola épületének jelzálog törlésével összefüggõ kiadások visszaigénylésérõl. 69/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról. 70/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat a Képviselõ-testület 2004. évi Munkatervérõl. 72/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat 49/2004. (II. 20.) Kt. sz. határozat módosításáról [a Family Frost közterület-használati díjáról – a szerk.].

2004. április 1.
rendkívüli ülés

Csatornaszolgáltatási díj

A Képviselõ-testület módosította az önkormányzati tulajdonú, víziközmû által biztosított
szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -ke-zelés díjáról szóló 1/2001. (I. 15.) Kt. sz. rendeletét. A módosítás értelmében a szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés díja (csatornaszolgáltatási díj): 142 Ft + áfa/m3.
A csatornaszolgáltatási díj mértéke ezt követõen minden évben a KSH által közzétett a tárgyévet megelõzõ évi fogyasztói árindex (infláció) mértékének megfelelõen változik.
A 8/2000. (X. 18.) KöViM és a 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak és a Vízmûvekkel kötött megállapodásnak megfelelõen igény esetén a május 1. és szeptember 30. közti idõszakra locsolási kedvezmény érvényesíthetõ, melynek mértéke a vízfogyasztás 10%-a.
7/2004. (IV. 01.) Kt. sz. rendelet. 12 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Környezetterhelési díj

A Képviselõ-testület rendeletet alkotott a Pilisvörösvár területén alkalmazható környezetterhelési díjról. Ennek mértékét az alábbiakban határozta meg:
Kommunális határértéket meg nem haladó fogyasztók 12 Ft + Áfa/m3.
Kommunális határértéket meghaladó fogyasztók 81 Ft + Áfa/m3.
A rendelkezéseket 2004. január 1. napjától kell alkalmazni.
8/2004. (IV. 01.) Kt. sz. rendelet – 13 igen szavazattal.

Az ülések részvételi adatairól

A Képviselõ-testület felkérte a Vörösvári Újság felelõs szerkesztõjét, hogy minden hónapban jelentesse meg a képviselõk és bizottsági tagok testületi és bizottsági üléseken való részvételének adatait. A tudósításban szerepeljen, hogy a képviselõ és a bizottsági tag részt vett-e az ülésen, mikor érkezett az ülésre és mikor távozott arról.
89/2004. (IV. 01.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 4 nem szavazattal.

A Képviselõ-testület felkérte a Vörösvári Újság felelõs szerkesztõjét, hogy a képviselõk és külsõs bizottsági tagok testületi és bizottsági üléseken való részvételének éves összesítését jelentesse meg a Vörösvári Újságban.
90/2004. (IV. 01.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.

Egyéb rendelet: 9/2004. (IV. 5.) Kt. sz. rendelet a költségvetésrõl szóló 2/2003. (I. 27.) Kt. sz. rendelet módosításáról.

Összeállítottuk a Képviselõ-testület
üléseinek jegyzõkönyvei és
írásos elõterjesztései alapján

 

FELHÍVÁS

Tájékoztatjuk városunk lakosságát, hogy Pilisvörösvár város közigazgatási területén, a MÁV Rt. vágányhálózatán 2004. április 28-án és május 12-én vegyszeres gyomirtást végeznek.
A gyomirtás során méhekre mérsékelten veszélyes vegyszereket használnak fel. A kezelt területen legeltetni, illetve onnan származó takarmánnyal 14 napon belül etetni tilos.
Polgármesteri Hivatal


 

A Pilisvörösvári Okmányiroda
Négy hónap tapasztalatairól

52 000 ügyirat. Ennyit kezelt az elmúlt évben a vörösvári okmányiroda nyolc ügyintézõje. A november 24. óta új helyen, a Béke utca és az Akácfa köz sarkán, a Városgondnokság volt épületében mûködõ irodához 9 település 43 ezer lakója tartozik. Az ügyintézõk létszáma nagyon kevés az ellátandó körzet nagyságához képest.

Dr. Szabados Judit megbízott irodavezetõ szerint ez az oka annak is, hogy heti húsz óránál többet nem tudnak nyitva tartani – mivel a többi idõben a felgyülemlett aktákat dolgozzák fel. Ha volna még legalább két munkatársuk a háttérmunka elvégzésére, a nyitva tartási idõt is meg lehetne nyújtani, ezzel is csökkentve az idõnkénti torlódásokat. Különösen az ügyfélfogadás kezdetén és délutánonként jellemzõ ez. Kedvezõbb idõpontot jelent viszont a kedd és szerda délelõtt.

Az irodába elõre is be lehet jelentkezni, ez azonban csak kevésbé sürgõs ügyekben javasolt, mivel általában három hét az elõjegyzési idõ.

Az ügyfelek meg vannak elégedve az ügyintézés gyorsaságával és szakszerûségével, sok panasz érkezik azonban a szûk ügyfélváró miatt. (Hamarosan indokolttá válhat a bõvítése.) Az épület közvetlen elérése és a parkolás körülményei sem mondhatók ideálisnak, jó lenne egy kövezett parkoló és egy járda, hogy az ügyfelek száraz lábbal juthassanak el az irodába.
Az elmúlt hónapban egymástól függetlenül két komoly ellenõrzés is lezajlott az Okmányirodában. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal célzottan a gépjármû-ügyintézés szabályosságát vizsgálta (vélhetõen összefüggésben a jegyzõ ellen akkor folyó fegyelmi vizsgálattal). Az ellenõrzés dr. Szabados Judit elmondása szerint mulasztást vagy szabálytalanságot nem tárt fel az iroda munkájában.

A Belügyminisztérium vizsgálata elõre ütemezett terv szerint történt (3 évenként minden okmányirodát átvizsgálnak). Ez a vizsgálat a személyi okmányok, útlevelek, vállalkozói igazolványok kiadását érintette. Dr. Szabados Judit szerint az ellenõrök nem találtak hibát.
Hogy a jövõrõl is beszéljünk: július 1-jétõl a új feladattal bõvül az Okmányiroda tevékenységi köre: a mozgáskorlátozott-igazolványt is itt fogják majd kiállítani. Mivel a mozgáskorlátozottak a meglévõ rámpa és a külön számukra kialakított mellékhelyiség ellenére is csak nehézkesen tudnák ügyeiket intézni az irodában (a fényképbokszokba például nem tudnak bemenni), dr. Szabados Judit szeretné elérni, hogy ezen ügyfeleik helyben, azaz a település jegyzõjénél is benyújthassák kérelmeiket. (A jogszabályok ezt lehetõvé teszik.)

– Növekvõ feladatok és ügyfélszám mellett igyekszünk a jövõben is minél magasabb szinten ellátni feladatainkat – ígéri az irodavezetõ. – Szeretnénk megõrizni a jó együttmûködést ügyfeleinkkel, akiket arra kérünk, észrevételeikkel, javaslataikkal s persze türelmükkel segítsék a munkánkat.

F. A.

Egy kis összehasonlítás:

Az Esztergomi Okmányirodában tavaly
9 ügyintézõre 49 000 ügyirat jutott, Szentendrén 11 fõre 59 000,
Dunakeszin 14 fõre 54 000,
Budaörsön18 fõre 50 000.


 

A környezetterhelési díjról

„A környezet és természet védelme, terhelésének mérséklése, a környezethasználóknak a környezet és természet megóvását szolgáló tevékenységre való ösztönzése, valamint a környezet- és természetvédelem költségvetési forrásainak biztosítása érdekében” az Országgyûlés 2003 novemberében megalkotta a környezetterhelési díjról szóló törvényt.
Ennek értelmében 2004 január 1-jétõl a levegõ és a víz, július 1-jétõl pedig a talaj terhelése után is díjat kell fizetnünk.

A levegõterhelési díj az átlagpolgárt kevésbé érinti, a lakossági és közintézményi tüzelõberendezésekre ugyanis nem terjed ki a törvény hatálya.

„A vízterhelési díj fizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki vízjogi engedélyezés alá tartozó tevékenységet végez.” A csatornából, ill. a szennyvíztisztító-mûbõl a felszíni vizekbe kerülõ vízterhelõ anyagok után kiszámított díjat a törvény szerint a csatorna üzemeltetõje a szolgáltatás árán felül a terhelés arányában áthárítja a fogyasztókra a „szennyezõ fizet elv” alapján. Áttételesen mindazokra vonatkozik tehát ez a paragrafus, akik rákötöttek a csatornahálózatra. Elsõdlegesen azonban a szennyvízteleprõl kikerülõ szennyvíz után kell a vízterhelési díjat kifizetni, amin a csatornára kötött kibocsátók „osztoznak”.

A törvény melléklete pontosan meghatározza, hogy a természetes vizekbe kerülõ szennyezõanyagok után mennyit kell fizetni. Egy kiló higany például 220 000 Ft-ba kerül.
Minél korszerûbb a szennyvíztisztító-mû, s minél szakszerûbben mûködtetik, annál kevesebb vízterhelési díjat kell nekünk, fogyasztóknak fizetnünk. Az üzemeltetõnek is érdekében áll úgy mûködtetni a csatornamûvet, hogy lehetõleg minél kevesebb szennyezõanyag hagyja el a rendszert, mert így megmenekülhet az esetenkénti jelentõs összegû környezetvédelmi bírságoktól. (A vörösvári önkormányzat az elmúlt években több millió forintot kényszerült bírságként kifizetni a szennyvíztisztító-mû szakszerûtlen mûködése, az Aranyhegyi-patakba kerülõ szennyezõanyagok miatt.)

„A Földet nem õseinktõl örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Indián közmondás

A vízterhelési díjat évenként állapítják meg. A Polgármesteri Hivatal mérései és számításai alapján 2004-ben Pilisvörösváron a vízterhelési díj egy lakosra lebontva köbméterenként 12 Ft + áfa összegbe kerül. Ennél többet (81 Ft + Áfa/m3) fizetnek a nem kommunális bebocsátók, azaz akik nem olyan szennyvizet bocsátanak ki, ami megfelel a következõ definíciónak: „emberi tartózkodás céljára szolgáló területrõl vagy szolgáltatásból származó szennyvíz, amely az emberi anyagcserébõl és háztartási tevékenységbõl származik, és nem minõsül veszélyes hulladéknak.”

A vízterhelési díjat fokozatosan emelt mértékben kell majd megfizetni. Az idén még csak 30%-os díjat fizetünk, 2008-ban viszont már 100%-ot.
Sokkal rosszabbul járnak azok, akik – bár rendelkezésükre áll – nem kötnek rá a csatornahálózatra, és a talajt terhelik meg a szennyvízzel. Õk úgynevezett talajterhelési díjat fizetnek majd, ami tízszerese a vízterhelési díjnak. (A talajterhelési díj egységdíjának mértéke: 120 Ft/m3.) Ez alól csak akkor mentesülnek, ha az elõírásoknak megfelelõen elszállíttatják az összes keletkezett szennyvizet szippantott szennyvízként, és ezt számlával is igazolják.

A környezetterhelési díj az elsõ kibocsátott milligrammtól kezdve a teljes mennyiségre fizetendõ, így a környezetterhelési díj bevezetése remélhetõleg arra fogja ösztönözni az adófizetõket, hogy minél alacsonyabb szintre szorítsák vissza a környezet szennyezését lakóhelyükön.

F. A.


 


A Pilisvörösvári Okmányiroda elérhetõsége és nyitva tartása



Központi szám: 530-680
Fax: 530-689

Gépjármû-ügyintézés....................................... 530-685
Gépjármû-ügyintézés – hatósági ügyek............ 530-686
Vállalkozói igazolvány..................................... 530-683
Útlevél............................................................. 530-687
Személyi igazolvány ........................................530-681
Lakcímkártya.................................................. 530-682
Gépjármû ügyintézés
kereskedõk számára..................................... 530-684
Vezetõi engedély........................................... 530-688



Cím: Béke u. 26.

Nyitva tartás:

Hétfõ: 13.00-17.00
Kedd: 8 30-11.30
Szerda: 9.00-11.30 és 13.00-16.00
Péntek: 8.30-11.30

A hétfõn és a szerdán a nyitva tartás utolsó órájában adnak idõpontot az elõre bejelentkezett ügyfeleknek.



Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail