Vörösvári Újság Online

A megkerült disszertáció
Dr. Rübl János: A pilisvörösvári medence geomorfológiája

Gimnazista koromban mindig is izgatott, vajon mirõl szólhat egykori földrajztanárom, dr. Rübl János doktori disszertációja. Diákként azonban szemtelenségnek éreztem tõle elkérni, felnõttként pedig valahogy soha nem adódott alkalom rá. Két évvel ezelõtti találkozásunkkor mertem elõhozakodni vele elõször. De akkor már késõ volt, a tanár úr sem tudta, hol lehet a kézirat.

Dr. Rübl János három évtizeden keresztül tanított a Vásár téri általános iskolában és a gimnáziumban. Diákok százaiba oltotta bele a tudomány, a mûveltség tiszteletét, hirdetve a humánum nagyszerûségét. Széleskörû mûveltsége, a természet iránt érzett csodálata, olthatatlan tudásszomja, vibráló szellemisége, felénk áradó szeretete és pajkos humora sokunk számára tette õt a humanista tudós-tanár halhatatlan alakjává. Arra is példa õ, hogy aki emberfõket akar kimûvelni, sajátmagának is egész életében tanulnia kell, egyre magasabb szintre jutva el. Tanítói oklevéllel a tarsolyában kezdte oktató-nevelõ munkáját, majd földrajz szakon továbbtanulva tanári oklevelet szerzett, s végül tudományos munkássága kiteljesítéseként és elismeréseként a doktori címet is megkapta.

A kisiskolás korú gyerekektõl kezdve a felnõtt kort elérõ érettségizõ kamaszokig minden korosztályhoz értett, s mindenben ki is próbálta magát tanítói és tanári munkája során. Kevés pedagógus mondhatja el ezt magáról.

Városunk képviselõ-testülete 2001 szeptember 24-én dr. Rübl János tanár, nyugalmazott igazgatóhelyettes részére a város lakosságáért végzett önzetlen, áldozatos, eredményes és maradandó tevékenységéért városunk legmagasabb kitüntetését, a Pilisvörösvár Díszpolgára címet adományozta. Ez alkalomból jómagam is felkerestem õt, nemcsak újságszerkesztõként, hanem – és elsõsorban – egykori tanítványaként, s hosszasan elbeszélgettem vele életérõl, tanári munkájáról, a természet kimeríthetetlen szépségérõl és nyugdíjas éveinek mindennapjairól.

E beszélgetés során természetesen szóba jött az ötvenes évek végén megvédett doktori disszertációja is. A tanár úr elmondta, hogy tudományos munkája a Pilisvörösvári-medence természetföldrajzáról, földtanáról szól. Kérésemre, hogy hadd tekintsek bele, sajnos azt a választ adta, hogy az õ példánya elveszett, s nem is igen tudja, hol lehetne belõle másolatot szerezni.

A család azonban azzal bíztatott, hogy meg kell lennie a kéziratnak, a tanár úr nyilván csak nem emlékszik rá, s majd õk megkeresik. A disszertáció azonban hónapok múltán sem került elõ.

Mivel a tanár úr doktori dolgozata honismereti szempontból is igen értékes a számunkra, kutatómunkába kezdtem, hogy eredeti példányát felleljem. Mivel a szakdolgozatokat is megõrzik a fõiskolák, egyetemek könyvtáraiban, biztos voltam benne, hogy egy doktori disszertáció nem veszhetett el. Kutatásaimat rövid idõn belül siker koronázta. Ehhez még fel sem kellett állnom a számítógépemtõl. Az ELTE központi könyvtárának online katalógusában ugyanis rábukkantam a következõ tételre: A pilisvörösvári és solymári medence geomorfológiája: Doktori disszertáció / készítette Rübl János; ELTE TTK. – 1958.

A tanár úr engedélyével másolatot készítettünk a könyvtárban a kéziratról, majd a szöveget számítógépre vittük és az Interneten is hozzáférhetõvé tettük.

Az 51 oldalas, 21 melléklettel ellátott tudományos dolgozat a pilisvörösvári és a solymári medence (ma összefoglalóan Pilisi-medenceként is említjük) földtani felépítésével, hegy és vízrajzával, karsztjelenségeivel foglalkozó roppant érdekes munka. Nem ismeretterjesztõ mû, mivel doktori disszertációként szakembereknek készült, s ezért sok olyan tudományos kifejezés található benne, amit az átlagember nem ismerhet, de ennek ellenére is érdemes belelapozni. (Idegen szavak szótára, természettudományi lexikon segítségével a laikusok is megbirkózhatnak a terminus technicusokkal.)

A disszertáció olvasása során jöttem rá arra, hogy a tanár úr a földrajzóráira is becsempészte annak egy-két izgalmas megállapítását, érdekfeszítõ motívumát. Máig emlékszem arra, hogy az egyik órán bedobta a következõ szakkifejezést: „periglaciális blokkfacies”. Úgy hangzott a számunkra, mint valami Karinthy-halandzsa, teszem azt: kiszera mléra bávatag. A tanár úr azután a kifejezést megmagyarázva beszélt a jégkorszakokban az eljegesedések peremterületein (periglaciálisokban) a jég által okozott kõzetaprózódásról, az ilyen területek jellemzõirõl. Röstellem, hogy a pontos magyarázatra már nem emlékszem, a latin szakszavakat azonban megjegyeztem, s tanóráimon néha magam is szoktam használni – humorként – egy-egy magától eltelt diák lecsendesítésére, aki úgy gondolja, már mindent tud, s felkent ismerõje a tudománynak: „Na, fiam, akkor mondd meg szépen, mit nevezünk periglaciális blokkfacies-nek!”

Örömmel fedeztem fel ezt a szakembereknek szóló kifejezést a tanár úr munkájában. Egy pillanat alatt harminc évet repültem vissza az idõben, s ismét ott ültem az iskolapadban, agyamat tornáztatva a tanár úr óráján, akinek tanítási módszerei senkiéhez nem voltak hasonlatosak, aki játszva, pajkos mosollyal vezetett be a természet rejtelmeibe, és aki voltaképpen nem földrajzot, hanem általános mûveltséget, kultúrtörténetet tanított.

Nagyon szerettem volna, ha doktori diszszertációjának másolatát személyesen adhattam volna át neki – apró törlesztésként azért, amit egykoron tõle kaptam. A tanár úrra azonban sajnos egyre jobban nehezedik 92 évének súlya és egészségi állapota nem tette lehetõvé, hogy felkereshessem, így családja által juttattam el számára a másolatot.

Egykori diákjai, tisztelõi nevében ezúton is kívánok neki jobbulást, jó egészséget, további békés életet.

A Digitális Vörösvár Projekt a Vörösvár.hu (www.vorosvar.hu) weboldal keretében azt célozta meg, hogy Vörös-várról szóló, vagy vörösvári vonatkozású dokumentumokat, szépirodalmi és szakirodalmi munkákat, fotókat digitalizálja és az Interneten közzé tegye.
A feldolgozás jelenleg a kezdeti stádiumban van, de már most is elérhetõek többek között a következõ munkák az oldalon:

Szakirodalmi mûvek:
– Váradi Monika Mária: Pilisvörösvár, Kálvária utca 7. Történeti családtopográfia,
– Németh József: Pilisi dolomitkopárok és feketefenyvesek nappali lepke-faunája,
– Dr. Rübl János: A Pilisvörösvári-medence geomorfológiája (doktori diszszertáció)

Szépirodalmi mûvek:
– Dr. Réthy Zoltán versei,
– Pintér Zoltán novellái

A közeljövõben tervezzük Pintér Zoltán további novelláinak és dr. Réthy Zoltán kötetben meg nem jelent verseinek publikálását, valamint Fogarasy-Fetter Mihály: Akik itt hagyták lábuk nyomát címmel vörösvári mûvészekrõl, tanárokról, orvosokról és egyházi emberekrõl szóló munkájának felvitelét.
Régi fotográfiák Vörösvárról és Képeslapok Vörösvárról címû rovatunkba várjuk régi fotók beküldését (akár e-mail-ben is).

E-mail címünk:
amivarosunk@vorosvar.hu

Külön felhívjuk olvasóink figyelmét a Római sírkõ Balatonszemesen címû oldalunkra, amelyen a hányattatott sorsú vörösvári mûkincsrõl láthatnak felvételeket.
Ezúton mondunk köszönetet Fetter Ferencnének (Évának), aki vállalta Dr. Rübl János doktori disszertációjának begépelését.

Részlet dr. Rübl János „A Pilisvörösvári- medence geomorfológiája” címû doktori disszertációjából

A medence vízrajzi képének kialakításában fontos preformáló szerepe volt a szerkezeti viszonyoknak. A medence lejtése K-i, tehát a pusztulás, a lefolyás iránya is ezt az irányt követi. A medence területén a vízfolyások sugarasan helyezkednek el. A peremvonulatokba majdnem egészen hátravágódó völgyek egymás felé tartanak, végül az ürömi téglagyáraknál egyesülnek. E ponttól kezdve a Solymári völgy a neve, de ismeretes, mint Arany-hegyi árok, Filatori árok is. A medence maihoz hasonló vízrajzi képe a Vürmben alakult ki. Bár egyes üledékadatok arról tanúskodnak, hogy a pleisztocén elején is megvolt már a Solymári árok.

Ezen vízfolyások kialakulása szoros kapcsolatban állt a Duna völgyének kialakulásával.

Az Aranyhegyi-árok az ürömi és hármashatár-hegyi szorulat elõtt már bizonyos mértékig szabályozott. A medencének ez az egyetlen állandó jellegû vízfolyása. Általában a budai hegyvidékek vízfolyásai heves vízjárásúak. Az Aranyhegyi-árok vízhozam adatai is ezt igazolják. Az óbudai torkolatnál a gyakorlati tervezéseknél számba veendõ kis vízhozama 0,010 m3/s, közép vízhozam sokévi átlaga 0,30 m3/s, a 3% valószínûségû árvízhozam 30 m3/s. A vízfolyás különösen zápor idején veszélyes, mert a hirtelen leesett vízmennyiséget medre nem tudja oly gyorsan levezetni. A kb. 105 km2 területrõl közel 18-20 km hosszú vízfolyás szállítja el a vizeket. Mellékvizei a Pesthideg-kúti-árok (Jegenye-völgy), Házi-réti-árok, Koller-árok, Pilisborosjenõi-Ürömi-árok, Csíz-völgy, Római-fürdõi-árok. Az Aranyhegyi-árok felsõ (forrásvidéke) részén Rétvölgy a neve.

Az esésviszonyok igen változatos értékûek. A medence peremi részén nagyobbak az esésviszonyok. Ezeken a területeken fõleg idõszakos vízfolyások, aszóvölgyek alakultak ki, amelyek fõleg záporok idején mûködnek. Nagy esésük folytán a vizet gyorsan vezetik le, a víz erodáló tevékenysége igen nagy. A száraz idõszakban ezek is szárazak. Az idõszakos vízfolyások, aszók egy része a hegylábi törmelékben vágódik hátra, gyakran elérve a dolomitot is. Ilyen a solymári barlang kõfejtõjéhez (és attól ÉNy-ra) futó aszóvölgy csoport, a Pilisi-híd és Solymári-fal környékén levõ aszóvölgyek. Az idõszakos vízfolyások másik csoportja homokkal és lösszel borított térszínen gyakori. Ide tartoznak a Solymár környéki mélyedések, Schuchnägel-árok és környéke, Garancs és környéke, Ziribári-félmedence völgye, Pilisszántó félig mesterséges mélyedései, a Köves -bérc és Malom-erdõ közötti árok.
A Pilisvörösvári- és a Solymári-medence lefolyásviszonyai viszonylag kedvezõtlenek.

A domborzati viszonyokat tekintve meredek lejtõt csak az egyes kiemelkedõ hegyek peremén találni. (Itt az esésviszonyok nagyobbak). Ezek a vonulatok fõleg karsztos kõzetekbõl épülnek fel. A medence központi részén enyhe lejtõjû dombvonulatok húzódnak az egyes vízfolyások között. Az enyhébb lejtésviszonyok kedveznek a beszivárgásnak.

A csapadékviszonyok sem kielégítõek. A 600-650 mm évi csapadékeloszlás kedvezõtlen. A csapadék nagy része fõleg a nyári félévben esik le és azok is kisebb záporok formájában. A lehullott csapadék egy része a meredekebb lejtõkön gyorsan lefut, de az enyhébb lejtésû térszínen a legnagyobb százaléka beszivárog a száraz talajba. Mivel nyári idõszakról van szó, a magasabb hõmérséklettel együtt járó nagyobb párolgás mértékét sem szabad figyelmen kívül hagyni. A téli csapadék – bár kis vízmennyiségû – adja a legtöbb lefolyó vízmennyiséget, de értéke nem lehet nagy a téli csapadékminimum miatt. Ekkor a nedves talajállapot és a tavaszi hóolvadás az, ami megemeli a lefolyó vízmennyiséget.

Lényeges befolyásoló szerepe van a kõzetminõségnek. Karsztos területeken a csapadék nagy része beszivárog és földalatti lefolyást nyer (Dunába, bányába). A medencében a laza és nagy pórustérfogatú homok (folyami, futó, tengeri), kavics van a felszínen. Nagy területet borít be a lösz is. A víz ezekben a kõzetekben gyorsan elszivárog, különösen ha kicsik a lejtésviszonyok.

A növényzet is csökkentõleg hat a lefolyási viszonyokra, különösen a nyári hónapokban. A medence mezõgazdaságilag mûvelt területén váltakozó minõségû a lefolyás aszerint, hogy talajmûvelés alatt áll vagy sem, és azt milyen formában végzik el, milyen növényeket termesztenek. Sajnos a talajeróziónak még nagyon kedvez az elég gyakran alkalmazott lejtõvel párhuzamos mûvelés. A medencében a lefolyási viszonyok tehát kedvezõtlenek néhány helyet kivéve, ugyanakkor a hegyek peremén kedvezõek és egyben pusztító jellegûek.

Az aprózódott dolomittörmelék záporok alkalmával a szántóföldekre zúdul, utakat borít el vagy mos el stb. Ennek megakadályozására és az erdõterület növelése céljából a Veres-hegy és Nagy-Szénás környékén fenyõcsemetéket ültettek.

Az Aranyhegyi árok forrásvidékén állandó vízfolyás nincs, legfeljebb csak kisebb szivárgás. Szárazság idején a Házi-rétek völgyben csak a pilisszántói mûúttól D-re jelenik meg a víz. Az Aranyhegyi-árok ezen ága a Kövesárok-völgy forrásvidékén levõ forrásból ered. A Solymári falnál egyesül a Koller-árok (Határ-rétek) vizével. Itt ebben az árokban a pilisszántóitól (mûúttól) D-re jelenik meg a felszíni vízfolyás. A két vízfolyás találkozásánál a kisebb esés másrészt a mesterséges beavatkozás folytán a lefutó víz kis tóvá duzzad fel. Itt vízinövények (fõleg sás) borítják el a vízfelszínt. A Rét-völgy a Pilisszentiván és a Pilisvörösvár közti terület vizeit szedi össze. Pilisszentiván belterületén szabályozott mederben folyik le. A pilisvörösvári részen közvetlen a viadukt után kis kacsaúsztatót létesítettek visszaduzzasztással. A mesterségesen létrehozott mélyedések vize túlfolyóként a Rét-völgyet táplálja. A Solymári-völgy alsó részén már malommal is találkozunk, amely azt bizonyítja, hogy nemcsak a hirtelen levonuló víz, hanem az állandóan lefolyó vizet is fel tudják használni. A malom – tudomásom szerint – ma már nem mûködik. Állandó vízfolyással találkozunk a Solymár község K-i felén és a Jegenye-völgyben. A Jegenye-völgy a Pesthidegkúti-medence vizeinek nagy részét erre viszi le. A Felsõ-patakhegy oldalában részben mesterséges gáttal találkozunk. Kiérve a szorosból szétterül, majd a Vár-hegynél rendes mederben futva ömlik be a Rét-völgybe.

A területünkön szereplõ tómedencék (Vadászrét-árok, Pilisszentiván, Pilisvörösvár) mind mesterségesek. A mélyedésekben talajvíz vagy bányavíz gyûlik össze.

A medencében a talajvíztükör mélysége 3-25 méter között ingadozik. Van egy általános lejtése DK felé és minden dombvonulatnak a völgyek felé (vagyis ÉK és DNy felé). A talajvíz általában pleisztocén üledékekben, homokban (az agyag határán) vagy homokkõben, löszben, dolomitkavicsban tározódik. Az adatok szerint a régi temetõbõl Ürömig repedéses homokkõben 12-25 méter között ingadozik a szintje. Solymár község köz- és magánkútjainak egy része is homokkõbõl nyerik vizüket (5-25 m-rõl). Egyes nézetek szerint bizonyos kommunizáció kimutatható a pilisszentiváni szénbánya vizével, mert amikor nagyon lecsapolják a bányavizet, akkor a kutakban eltûnik a víz. A solymári Török-forrás gravitációs úton látja el Solymár egy részét vízzel. Valószínûleg innen látták el Aquincumot ivóvízzel 8,5 km-es fenyõfa csõvezetékben. (Helyi értesülés).

A talajvíz ingadozása függ a csapadéktól, hõmérséklettõl, víztartó térfogattól, vízrekesztõ réteg lejtõjétõl. Sekély talajvízben nagyobb az ingadozás. A finom pórusú víztartó rétegben a vízfolyás lassúbb, minta kavicsos rétegben. A hárshegyi homokkõ akkor jó víztároló, ha alatta agyag van, mint pl. Ürömön, és erõsen repedezett. A források nagy része talajvíz-forrás (Vadászrét-árok, Hungária-forrás, Hármas-forrás stb.). Néhánynak a melegebb volta nem a mélyebb szintrõl való eredetet mutatja. Lehetséges, hogy a magasabb hõfok a kõzetelbomlással, illetve növényi maradványok elbomlásával kapcsolatos.

Karsztforrás a medencébõl nem ismeretes, mert a karsztvízszint jóval a felszín alatt van, kb. 136-138 tszf. m-ban. (Pilisvörösvár, Erzsébet akna). A karsztvíztükör is a Duna völgye felé süllyed, mert ez a fõ megcsapolója. Így karsztos források csak a Duna mentén ismeretesek.

Ezek a mély karsztvizébõl táplálkoznak, langyos hõfokúak (Árpádfürdõ, Csillaghegy). Nagy részüket mesterséges úton hozták fel.

Pilisvörösvár vízellátását a pilisszentiváni Fehér-hegybe mélyített karsztvíz aknából biztosítják. Az É felé 41° szöggel dõlõ dolomitban 73,5 m aknával elérték a karsztvízszintet. A normál fogyasztás esõs idõben 600 l/sec. A tartályból vízvezetéken továbbítják a vizet a Templomhegyen és Pilisszentivánon lévõ tárolók segítségével Pilisvörösvárra.

A helyi vízellátást kiegészítik az ásott kutak. Ezekben a kutakban kedvezõen észlelhetõ a talajvízszint ingadozása.