Vörösvári Újság Online

„Az én városom: Pilisvörösvár” címmel háromnegyedórás riportmûsort sugárzott a Kossuth Rádió 2004. augusztus 13-án a „Magyarországról jöttem” rovat keretében. A mûsorban Grószné Krupp Erzsébet polgármester többek között városunk arculatáról, régiós szerepérõl, szolgáltatásainkról, valamint a 10-es út áldásairól és átkairól, dr. Váradi Monika Mária szociológus Pilisvörösvár történetérõl és a német nemzetiség hagyományairól, mai helyzetérõl beszélt. A továbbiakban megszólaltak a város óvodáinak és iskoláinak a vezetõi, ismertetve az intézményeikben folyó munkát. Az alábbiakban a Grószné Krupp Erzsébet polgármester asszony és a dr. Váradi Monika Mária szociológus által elmondottak rövidített, szerkesztett változatát tesszük közzé.

Pilisvörösvár ma 13 és félezer állandó lakossal rendelkezik. Tavasztól õszig egy-két ezerrel többen is vagyunk, hiszen a várost körbeöleli az az üdülõterület, ahová nagyon szívesen költöztek ki az elmúlt években a fõvárosból. Vörösvár az országban a legnagyobb német nemzetiségi település. 1997-ben nyerte el a városi címet. Pilis-vörösvárt meghatározza az itt élõ német nemzetiség, Budapest közelsége és a térségben játszott központi szerepe, amely már évtizedekkel ezelõtt a települést a Pilisi-medence központjává tette. Ma akár az oktatás, akár a kultúra, akár az egészségügy, akár a gazdaság–kereskedelem–szolgáltatás tekintetében nemcsak 13 és félezer embert, hanem egy negyvenezres kistérséget szolgál ki.

A településen áthaladó 10-es út átok és áldás a számunkra. Áldás azért, mert felfûzi a régió gazdaságát egy vonalra. Városunkban a kereskedelem és szolgáltatás azért ilyen magas színvonalú, mert nem csak mi vesszük igénybe. „Szívesen megyek Vörös-váron keresztül haza, mert ott olyan jól lehet vásárolni” – mondta évekkel ezelõtt szentkereszti polgármester barátom. Az, aki ma nálunk gazdasági vállalkozásba kezd, biztos lehet abban, hogy a kereslet és kínálat egyensúlyban van. Átok pedig a 10-es út azért, mert az ország északnyugati iparterületének, Esztergomnak, Dorognak, Nyergesújfalunak a teherforgalma mind rajtunk halad át. A Vörösváron lakó emberek nagyon nagy önfegyelemrõl tettek tanúbizonyságot az elmúlt évtizedben, mert ez az elviselhetetlen forgalom megkeseríti az életünket.

A kormány döntött a 10-es út elkerülõ szakaszának megépítésérõl – európai banki hitel felvételével. Az építési engedélyes tervdokumentáció Pilisvörösvár határáig elkészült. Megkezdõdtek az út elõkészítõ munkálatai, megtartották a tájékoztatót a várható kisajátításokról. A legutolsó ígéret szerint az elsõ kapavágás jövõre lesz.

Aki a Budai-hegységet járva végiglátogatja az itt lévõ településeket, az Vörösváron szép házakat, rendezett udvarokat talál. A település arculata viszonylagos gazdagságot tükröz. Én egy kicsit hiányolom a város arculatának azokat a jellegzetes vonásait, amelyeket csak könyvekben, fotókon, dokumentációkban tudunk megmutatni: a népi építészet értékeit. Azt gondolom, hogy ezek azért hiányoznak, mert mindig volt pénze az itt élõknek arra, hogy modernizálják a házaikat. Van ebben egy kis sváb kivagyiság is: az én házam legyen szebb, mint a szomszédé.

Pilisvörösvárott már az 1900-as évek elején nagy számú civil szervezet mûködött: színjátszó körünk volt, a tûzoltó-egyesület több mint százéves, egyházi és polgári körök tevékenykedtek.

Egy polgárosult település képét mutatta Pilisvörös-vár akkoriban is, s mutatja ma is. Az ember nem magának tervez, hanem az utódai számára, és én azt hiszem, hogy a mi jövõképünk egy olyan élhetõ kisváros itt, a Budai hegyek és a Pilis ölében, ahol meg kell hogy õrizzük a természet értékeit, de ezzel együtt a kor követelményeinek, technikai színvonalának megfelelõ, a fõváros közelségének elõnyeit élvezõ kisváros legyünk.

Az újkori történelem ezen a településen a XVII. század végén kezdõdött, akkor indult meg az úgynevezett svábok betelepítése, ami egy elhúzódó folyamat volt, másodlagos letelepedések is történtek. Ez e település kezdettõl fogva nem volt homogén sváb közösség, hanem az elsõ telepítõ földesúr kegyébõl, jóvoltából egy viszonylag jelentõs zsidó közösség is meghonosodott itt, amely polgárosult elemeihez tartozva egészen a XX. század elsõ feléig szerves alkotórésze volt ennek a társadalomnak.

Vörösvár fejlõdésében alapvetõ szerepet játszott, hogy igen közel fekszik a fõvároshoz. A 10-es út, a valamikori postaút mindig fontos összekötõ volt Budapest és Bécs között. A mai Városháza egykoron postafogadó volt, ahol az utazók megszálltak. Budapest közelsége hamar hozzájárult ahhoz, hogy felbomlassza a hagyományos sváb paraszti közösséget. A kereskedelem nagyon alapvetõ, meghatározó eleme lett a helyi társadalomnak. A vörösváriak már a XIX. században kereskedtek a fõvárossal: vitték a külszíni fejtéssel nyert kõport és az otthon megtermelt élelmiszereket a pesti, budai háztartásokba. Ismert elnevezés a korból a milimári (tejesasszony, tejeskofa) kifejezés is. Kialakult egy olyan individuális kereskedõi szellem, amely a mai napig megvan, s amelynek köszönhetõen nem a röghöz-kötöttség, hanem a mozgékonyság, az alkalmazkodóképesség jellemzi ezt a közösséget.

A XX. század elején nagyon sokan jártak be dolgozni a fõvárosba. A nõk cselédek voltak, a férfiak gyári munkások. A két világháború között voltak olyan üzemek, ahol csak svábok dolgoztak, keveredés még nemigen volt a magyar és a német anyanyelvû munkások között.
Budapest közelségének köszönhetõ az is, hogy mind lélekszámában, mind kiterjedésében folyamatosan nõ a település. Ami viszont Vörösvárt megkülönbözteti a környezõ településektõl, hogy ez a növekedés soha nem volt erõltetett fejlesztési politika következménye, hanem magától alakult így. Ezért nem is okozott sok konfliktust.

Vörösvár bányásztelepülés révén a II. világháború után elkerülte a kitelepítést, nem szenvedett vérveszteséget a helyi sváb közösség. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a sváb „mivolt” is nagyon sokat változott az évtizedek során. A fõváros közelsége miatt is erõteljes volt a természetes asszimiláció. A háború után egyre több vörösvári dolgozott a fõvárosban, a bánya is bezárt. A szocializmus idõszakában megszûnt az a lehetõség, hogy a gyárakban a sváb és nem sváb munkások elkülönüljenek egymástól. Az asszimilációnak voltak politikailag erõszakolt elemei is.

Az asszimiláció egyik másik oka az egységes irodalmi nyelv hiánya volt. Vörösvár egy nyelvi szigetet képez, hiszen már a szentivániak és a solymáriak is másképp beszélik a németet. Ezért a nyelvvesztés nagyon hamar bekövetkezett.

Ma a svábság amolyan „búvópatakként” van jelen. Egyre kevesebb családban beszélnek svábul, a német nyelv tanulása iskolai feladat lett. Nagy feladat hárul az intézményekre, hogy nemcsak a nyelvet, hanem a nemzetiségi kultúrát is átadják a gyerekeknek.

Vörösvárra a múlt században sokan beköltöztek, melynek következtében nyitottabbá vált az itteni társadalom. Még az ötvenes években is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy vörösvári egy szántói szlovákkal házasodjon össze. Ma már a vegyes házasságok nagyon gyakoriak. A kultúrák keveredését és együttélését mutatja például az is, hogy a vörösvári zenekarokban, az úgynevezett kispartikban nemcsak német származásúak zenélnek. Ez egy nyitott település, mindig képes volt befogadni a különbözõ hatásokat, és a maga képére formálni.

A 90-es években nagy mértékû szuburbanizációs folyamat indult meg a térségben. Mi az elmúlt 12 évben jól tettük, hogy szemben más településekkel, nem engedtük szabadjára a gyeplõt, folyamatos tervezés folyt, ami nem tette lehetõvé, hogy bárki rászabaduljon erre a városra. A környezetünkben vannak olyan települések, amelyek most rokkannak bele abba, hogy hagyták magukra zúdulni a fõvárost. A város vezetése és mindenki, aki itt él, arra törekszik, hogy a fõváros közelségében élve, az ebbõl fakadó elõnyöket kihasználva, a hátrányokat, átkokat elhárítva meg tudjuk õrizni településünk arculatát.

A kistérség polgármesterei az elmúlt évben döntöttek arról, hogy egyes, a települések számára szükséges tervek vonatkozásában közösen kérnek tervezõi árajánlatot. Így, a 12 település együttes fellépésével becsléseik szerint akár 10-40 % árcsökkentést lehet elérni.

A Pilisi KÖTET elsõként a hulladékgazdálkodási tervre és a környezetvédelmi programra kért közösen ajánlatot. A hulladékgazdálkodási terv elkészíttetésében a kistérségi társulás 10, a környezetvédelmi terv elkészíttetésében 11 önkormányzat kért közös tervezõi ajánlatot. (A hulladékgazdálkodási terv kötelezõen elõírt tervfeladat, melyet ez év augusztusáig kellett elkészíttetni. A környezetvédelmi program pedig az a dokumentum, melynek alapján késõbbiekben a pályázni lehet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium különbözõ alapjaira, pl. felszíni vízelvezetés megoldása, útépítés, stb.)

A beérkezett árajánlatok értékelése után a KÖTET polgármesterei felkérték a kistérségi menedzsert, hogy a szerzõdéskötéssel kapcsolatos egyeztetõ megbeszéléseket a hulladékgazdálkodási terv vonatkozásában a Zöld Övezet Környezetvédelmi Vállalkozással, a környezetvédelmi terv vonatkozásában a Magyar Építõipari és Környezetvédelmi KözösVállalattal kezdje meg.

A jelenlévõk áttekintették a KÖTET kistérségi stratégiáját készítõ MTA RKK által öszszeállított elõzetes projektlistát. Ennek alapján a következõ kistérségi projektek kaptak prioritást:
– környezetvédelmi program, hulladékgazdálkodási terv – folyamatban;
– szociális szolgáltatásszervezési koncepció;
– térségi vendégforgalmi terv és stratégia;
– kistérség szennyvízhelyzetének átvilágítása, lehetséges együttmûködések, fejlesztések meghatározása;
– kistérségi honlap készítése – kommunikáció, információ a lakosság felé.

Következõ napirendi pontként a KÖTET polgármesterei Galuska László õrnagy, a Budaörsi rendõrkapitányság vezetõje levelét tárgyalták, melyben a kistérségi társulás támogatását kérte a Pilisvörösvári Rendõrõrs most beszerzett VW Bora személygépkocsijának felújításához és üzemeltetéséhez. A polgármesterek egyhangú szavazata szerint a rendõrõrs 400 e Ft egyszeri támogatást kapott.

A jelenlévõk felkérték Pénzes Gábort a KÖTET elnökét, írjon levelet Koczka Gábor õrsparancsnoknak, melyben tájékoztatja a támogatásról, és kérje fel, hogy tegyen lépéseket az alábbi problémák megoldására:
– a rendõrség pilisvörösvári épülete elõtti járdaszakasz legyen rendezett,
– a kistérség polgármesterei kapják meg a szolgálati rendet,
– a rendõrség tegyen meg mindent a Pilisborosjenõ és Solymár közötti területen lévõ illegális „vigalmi zóna” felszámolása érdekében, amely zavarja a lakókat.

A Pilis és a Budai hegység közötti völgyben található ez a település. Az itt elõkerült mérföldkövek és sírkövek tanúsága szerint a római korban is lakott hely volt, a középkorban pedig ezen a helyen Kande nevû középkori falu állt, elõbb a budai káptalan, majd a budai apácák birtokában. A török hódoltság idején elpusztult falu helyén 1690-ben, Vörösvár névvel német földrõl érkezõ bevándorlók alapították újra. Lakosai régebben elsõsorban fuvarozással, a XX. század során inkább a közeli dolomit bányászásával és feldolgozásával foglalkoztak. Ma fõként az idegenforgalomra alapozzák a település jelenét és jövõjét (!!!??? - a szerk.), amivel a mûsorban Grószné Krupp Erzsébet polgármester ismertet meg bennünket.

Szelíd fenyõk közt áll a Krisztus,
A lábánál piros virág,
Innen a szem Budáig lát el
És szebbnek látszik a világ.
Szebbek innen a zsuppos házak,
Ki bennük él, boldog magyar,
S a Pilisek koszorúja
Nem sírt, de álmokat takar…

Nagyboldogasszony oltárképén
Kezet csókol a napsugár,
S ki tengeren túl vándorolt ki,
Lélekben az is hazaszáll.
Fehérre meszelt házikókban
Megsült a kacsa s a kalács,
Gyerekre vár a hinta lova,
Legényre a leány s a tánc.

Megjelent az „Én így imádkozom” címû kötetben, 1938-ban. A kötet on-line változata elérhetõ a következõ weboldalon:

http://www.vorosvar.hu/Irod/Rethy.htm