Vörösvári Újság Online

Üldögélõ így szólt Rózsapalásthoz: – Az államok fölött rendetlenség lett úrrá. A dolgok annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csõdöt mondott. Mit kellene tenni?

– A régiek azt mondták, hogy a hatalmat ilyenkor egy parasztra kell bízni; a régebbiek azt mondták, hogy egy vademberre; a még régebbiek azt, hogy egy asszonyra.

– Tekintet nélkül arra, hogy az államokban a rendetlenség vagy a rend az úr, a hatalmat egy ötéves gyerekre bíznám.

– Mert még különbséget tudok tenni a jó és a rossz között; mert az embereket hasznuk, és nem arcuk szerint ítélem meg; mert kezem már a munkához szokott és elfelejtettem játszani; mert azt hiszem, hogy jó király lennék, ha az embereket boldoggá akarnám tenni; végül pedig, mert már tapasztalt vagyok.

– Öreg vagy és bölcs. De mondd, ha már tudsz, nem vagy-e tudatlan? Ha bûnös, ártatlan? Ha nem cselekszel, nem nyerted-e vissza a tevékenységhez való erõt? Ha már megértél, nem vagy-e újra gyermek?

– A mai embert a végzet elérte. Az államok fölött a rendetlenség lett úrrá, s a dolgok már annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csõdöt mondott. Hogyan történhetett? Azt hitték, hogy a kis rendetlenséget a kis tudású ember szünteti meg, a nagy rendetlenséget a nagy tudású, az igen nagy rendetlenséget az igen nagy tudású. Reálisnak hívták azt az embert, aki ravasz volt és elvetemült. Ebben az emberben, mint a régi mondás szól, egyesült egy angyal tudása és egy ördög tapasztalata. Gondolata mögött hátsó gondolat van, hitében rosszhiszemûség. Senkiben sem bízik, minden szóban kételkedik. S amikor már tele van hátsó gondolattal, rosszhiszemûséggel, bizalmatlansággal és kételkedéssel, mert mindenkirõl feltételezi, hogy hazug és tolvaj és hiú és szívtelen, akkor azt hiszi, hogy a világot tökéletesen és kívül-belül megismerte. Meg van gyõzõdve arról, hogy a kapzsi szerez vagyont, és komisznak kell lenni annak, aki tekintélyt kapott. Nos, szedd össze mindazt, amit mondtam: ravasz és elvetemült, rosszhiszemû és bizalmatlan, kételkedõ, és tele van hátsó gondolattal, mondd, milyen az ilyen embernek a világ? Egy sereg pimasz és nyegle gazfickó marakodása a hatalomért, a vagyonért és az élvezetekért.

Ez az az ember, akinek nincsenek illúziói, s amikor valaki azt mondja: nemes, hunyorgatva válaszol: én tudom. Õ az, akit az élet megtanított. Õ az, aki az iskolát kijárta. Megtanulta azt, ami közönséges és aljas és alattomos. Fontos, hogy túltegyen a csalókon és a sikkasztókon és a hazugokon és az útonállókon és a terroristákon. S amikor az elsõ nemzedéken túltett, olyan gyermeket nevel, aki rajta is túltett. A következõ nemzedék ezen is túltett, és az erre következõ még ezen is. Végül a gazdagságban, piszokban, rondaságban és erõszakban mindenki olyan tapasztalt lett, hogy egymás eszén már nem tudtak túljárni, egymást nem tudták becsapni, és nem tudták egymást hátulról leszúrni. Most már egymásnak egyetlen szavát sem hitték el, egymásról csak ordenáré erõszakot feltételeztek, semmi mást. Az gyõz, hitték, aki nagyobb gazfickó, és elkövetkezett az idõ, amikor mindenki egyforma gazfickó lett. Így aztán az államok fölött is úrrá lett a rendetlenség, és már a bennfentesek tudása is csõdöt mondott.

Mindenki olyan reális lett, hogy semmit sem hitt el. Íme az ártatlanságát vesztett, bukott emberiség, amely azt hiszi, hogy a benne levõ romlottság értelem. Ezért mondják a régiek, hogy a hatalmat ilyenkor egy parasztra kell bízni, mert a paraszt még nem romlott, ezért mondják, hogy a hatalmat egy vademberre kell bízni, mert a vadember ártatlan; ezért mondják a még régebbiek, hogy a hatalmat egy asszonyra kell bízni, mert az asszony tapasztalatlan. A világot ismét a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra kell bízni. S ezért mondom én, hogy az uralmat egy ötéves gyerekre kell bízni, mert a gyermek nem reális. A gyermek nem korlátolt, nincsenek elvei, nem tud se jóról, se rosszról, csak nevet és játszik. A játék pedig a legnagyobb misztérium: ez a szellem gyöngédsége.

A gyermeknek van szíve és nincs elõítélete, nem ismeri a hatalmi viszonyokat, és az uralmat hamarabb unná meg, semhogy megbukna. Milyen megkönnyebbülés! A realitásban meghülyült szív után végre valaki, akinek nincs tapasztalata, hanem kedélye, akinek nem az élvezet a fontos, hanem az öröm, nem a hatalom, hanem az igazság, nem a vagyon, hanem a szépség. Láttál már gyermeket a homokban ülni és játszani? Nincs nála komolyabb lény. Több: nincs szakszerûbb. Amit tesz, azt jószívvel és odaadással teszi. Isten elemi alkotó szenvedélye még frissen él benne. Ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot, hivatalt, tudományt teremtett volna, de sohasem: virágot, szép lányt és verseket. De hála legyen neki, Isten nem reális.

A gyár, a bank, a hivatal, a tudomány nem egyéb, mint az elbukott emberiség alkotása, mert elvesztette és nem érti a virágot, a szép leányt, az éneket és a verset. Nem hiszem, hogy Isten okos: ellenben tudom, hogy Istennek van szíve, hogy harmatos és üde és kedves, mint a gyermek. Isten játékai vagyunk, és az van hozzá legközelebb, aki játszik. Mi lenne, ha neki is elõítéletei lennének? Ha korlátolt lenne és elfogult? Ha ravasz lenne és rosszhiszemû és gyanakvó és bizalmatlan, és hátsó gondolatai lennének? Mi lenne, ha reális lenne?

Gyermekkirályt választanék, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tõle, nem tapasztalatot, hanem hogyan kell a dolgokat komolyan venni.

Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. Szeretni õket. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megõrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él. –

A Német Nemzetiségi Gimnázium német nyelvû színtársulata, a PaThália 2004. november 21-én Horvátországban lépett fel Johann Nepomuk Nestroy XIX. századi osztrák szerzõ Die schlimmen Buben in der Schule (Rosszcsontok az iskolában) címû darabjának átdolgozott változatával. Az Eine Schul-komödie (Iskolakomédia) 2004. júniusi, helyi premierjérõl lapunk korábban már hírt adott. A társulat 16 tagja a gimnázium 8-12. osztályos diákja, a társulatot Faragó Tímea tanárnõ, drámapedagógus vezeti.

A PaThália ezúttal a Horvátországi Németek Szövetsége meghívására vendégszerepelt Zágrábban. Az elõadás elõtt a szövetség elnöke, Dr. Marijan Wolf köszöntötte a társulatot. A közel egyórás bemutató viharos sikert aratott a zömében középiskolás diákok körében.
A társulat ezúton mond köszönetet Tatjana Antiè drámapedagógus meghívásáért, a horvátországi németek vendégszeretetéért és a Német Óvoda- és Iskolaegyesület vezetõjének, Mayer Éva asszonynak az anyagi és erkölcsi támogatásért.