
Szem-szájnak ingere – gasztronómiai rovat
Az alábbi recepteket a Gazdakör vendéglő ajánlásával közöljük
Tárkonyos almás húsleves

40 dkg csirkemell,
1 nagy fej vöröshagyma,
5 dkg vaj,
5 dkg liszt,
2 db savanyú alma,
1/2 citrom leve,
egész bors, só, tárkony,
2 tojássárgája,
1 dl tejszín
A csirkemelleket hideg vízben a sóval, tárkonnyal, egész borssal lassan főzzük. Amikor még egy kicsit kemény, kiveszszük a levesből a csontról lefejtjük, kockára vágjuk.
A vajon megpirítjuk a lisztet, belereszeljük a vöröshagymát, rászűrjük a félre tett levest és felforraljuk. Beleadjuk a hús, a citrom levét, a szintén kockára vágott almát, ha kell ízesítjük. Hozzáöntjük a tejszínnel elkevert tojás-sárgákat, vigyázva, mert innentől már nem forralhatjuk.
Tányérokba szedve friss tárkonylevelekkel díszítjük.
Göngyölt szűzpecsenye

60 dkg sertés szűzpecsenye,
10 dkg füstölt sonka,
5 dkg fokhagyma, 2 dkg piros paprika só, bors, csombor, 20 dkg savanyú káposzta, 1 kanál paradicsompüré, 2 kanál cukor, 50 dkg fehérbab, 2 db babérlevél, 20 dkg vöröshagyma, 1 dl olaj, 2 dl tejföl, 4 db nagy savanyúkáposztalevél
A szűzpecsenyét négy darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, forró olajban minden oldalát elősütjük majd félretesszük. A maradék olajon hagymát pirítunk, beledobjuk a fokhagymát, pirospaprikát, csombort a felcsíkozott sonkát, legvégül a savanyú káposztát. Felengedjük a már előzőleg megfőzött bab fűszeres levével és addig pároljuk, hogy félig kemény maradjon, de a levét fője el. Ezután kihűtjük majd a kiterített savanyú káposzta levelekre elosztjuk, közepére tesszük a megsütött húsokat és szorosan feltekerjük, mint a töltött káposztát. Lábasba teszszük és a bab főzőlevével felöntve megpároljuk.
Közben hagymát pirítunk, rátesszük a fokhagymát, pirospaprikát, paradicsompürét, babérlevelet, csombort és a megfőtt babot a maradék lével együtt. Addig főzzük, amíg sűrű szaftja lesz. Sóval, cukorral és a még kívánkozó fűszerekkel rendet rakunk a lábasunkban.
A tányér egyik oldalára szedünk a kész babból és mellétesszük a félbe vágott tölteléket, kinek- kinek ízlése szerint tejföllel meglocsolhatjuk. Ropogó friss kenyeret és egy üveg Möcsényi Chardonnay-t ne felejtsünk az asztalra tenni.
Tolófánk

3 dl víz, 20 dkg margarin 30 dkg liszt, 8 tojás só
A vizet a margarinnal felforraljuk lángon hagyva, a lisztet belekeverjük folyton kevergetve.
Amikor kezd az edény falától elválni, félrehúzzuk, és egyenként adagoljuk a tojásokat hozzá úgy, hogy elektromos habverővel folyton keverjük. Amikor szép sima és egybeálló anyagot kaptunk, beletesszük egy habzsákba, amivel 15 cm-es csíkokat nyomunk mindjárt a forró olajba. Vigyázzunk, lassan süssük, mert a közepe nyers marad!
Jó étvágyat kívánunk!
Mi a Feng Shui, és mire használható?
CSEN az egészség, és család területe
A családban a legidősebb fiúgyermeket képviseli. A hozzá tartozó égtáj a Kelet. Nevezik a Nagy Fa területének, mert a hozzá tartozó évszak a tavasz.
A nagy fa színei a zöldek. Ez egy erőteljes, kirobbanó energiafajta, mint maga a tavasz, a rügyfakadásával. Az öt elem szerint a tápláló eleme a víz, tehát, a kékeket, és a feketét is használhatjuk a terület erősítésére.
A 3-as terület formái, az oszlopos alakzatok, a csíkos, virágmintás, levélmintás drapériák, tapéták.

Természetesen az anyaga a fa, tehát, a fából készült dolgok, a természetes növényi eredetű anyagok, élő növények, bambusz-, vagy veszszőkosarak, kaspók, lenes szőnyegek, kárpitok.
Ha az alaprajzon hiányterületként jelentkezik, okozhatja a család legidősebb fiúgyermekének gyengeségét, vagy a családtagokkal vívott harcait. Előfordulhat, hogy nem születik fiú gyerek ebben a lakásban. Esetleg korán elköltözik otthonról. Általában jellemző lehet az itt élőkre, hogy mindig attól félnek, hogy becsapják, kijátsszák őket. Megoldására több módszer is lehetséges. Ezek közül az egyik: A nappali K-i területére 3 db nagy vízfogyasztású növényt kell tenni, esetleg használhat szivárványkristályt, a terület energetizálására. A K-en lévő helyiséget zöldre kellene festeni.
Ellenkező esetben, ha ez a terület erős többletként mutatkozik, mérgelődéseket, kitalált, de valósnak vélt problémákat teremthet az életünkben. Okozhatja még azt is, hogy egy családtagunk szinte csak tőlünk függ, amit nehezen viselünk el. Ezek megszüntetésére is van FS módszer. Ezek egyike lehet az, ha a területet a tűz elem színeinek egyikével festjük ki, azzal visszafogjuk a terület túlműködését.
Mindezen negatív hatások elsősorban a 3-as Gua számú embereket, vagy az idősebb fiút érintik a családban.
A legmegfelelőbb, ha a területre nappalit tervezünk. A nappali fa elemet képvisel, ezért ez nagyon jó megoldás. Ha itt esetleg fürdőszoba van, fontos, hogy az mindig igen tiszta legyen, világos, sok növénnyel.
Ha nem nappali, akkor a nappali K-i területére is tegyünk az egészség szimbólumai közül legalább egyet.
A hármas Gua-számú nők, ill. férfiak születési évei: 1934, 1943, 1952, 1961, 1970, 1979, 1988, 1997, 2006
Karakterük: Nagy lendülettel végzik dolgaikat, hatalmas tettvágy él bennük. Általában az utat ők mutatják, de a részleteket másra bízzák.
Általában robbanékonyak, nem várt viselkedési formák mutatkozhatnak meg. Nyitottak, őszinték, néha túlságosan is. A tavasz energiája erősen férfias természetet kölcsönöz nekik, ők lehetnek a nagy szívtiprók.
Sokuk olyan nyíltsággal humorizál szemtől szembe, hogy bajba is sodorná magát, ha jó kifejezőkészsége nem húzná ki belőle azonnal. Tehát, spontaneitás, humor, sárm. Azért nem árt odafigyelni a körülöttünk élőkre is, mert lehet, hogy nekik nem ilyen egyszerű!
2004-ben a hármasok előtt minden lehetőség nyitva áll. Sikeres vállalkozások beindításának a lehetősége, a meglévő munkákban újítások bevezetése, fejlesztés… Szinte bármibe kezdenek, sikerre számíthatnak. (Mindig figyelembe kell venni, hogy kivel vállalkozik, és az illető milyen életciklusát éli, milyen Gua-számmal rendelkezik)
A terület szimbólumai:
Családi fotók kapcsolatok erősítésére
Egészséges növények
Bambusz
Fenyő-, őszibarackfa-, körtefa-, képek.
Quirin
Unikornis
Denevér
Őz, Nyúl, Daru, Elefánt.
Ha egyéb FS elvárásnak is megfelel, tehetünk ide csobogót, vagy akváriumot.
Szeretnék ezúton is értesíteni minden érdeklődőt, hogy 2004. Február 6.-ától „Feng Shui a térrendezés tükrében” címmel előadás sorozatot indítok, mely tanfolyam jellegű felépítésében, s a tíz alkalom végeztével, mindenki biztonsággal alkothatja meg otthonát a FS szabályoknak megfelelően, s tudhatja magáénak a FS kínálta harmóniát.
Az előadások péntekenként, este 6-tól kezdődnek. Akik kapcsolódni szeretnének, azok részére ismétlő, felzárkóztató előadásokat tartok, melynek időpontját telefonon egyeztethetjük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, s kívánok stílusosan jó egészséget minden kedves olvasómnak!
Elérhetőségeim: 06 70 318-96-90, vagy www.feng-shui-lakas-kert.hu oldalon.
Kanyóné Plézer Zsuzsanna
okleveles FS tanácsadó
Pénzjutalom a nyomravezetőnek:
Már negyvenezer forint jutalmat ajánlunk fel annak, aki a Római Katolikus Plébániáról eltűnt legrégebbi anyakönyv hollétéről érdemi információval tud szolgálni. Jelentkezni a szerkesztőségben lehet.
Köszönjük a
felajánlásokat!
Az előző Vörösvári Újságban elfelejtettünk köszönetet mondani
Mirk Andrásnak (Bandásnak),
az Iskola utcai zöldségesüzlet tulajdonosának nagylelkű felajánlásához.
Köszönjük neki és még egyszer mindenkinek, aki gondolt városunk szegényeire, és szebbé tette ezzel karácsonyukat.
SZEB és FIVE
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail