Vörösvári Újság Online

Rendőrök szürkében, feketében
Naplótöredékek a vörösvári rendőrökről

A nyolcvanas évek elején felkeresett engem a helyi rendőrőrs egyik legendás tagja, hogy visszaadja a személyi igazolványomat, és közölje velem, ők nem tudják érvényesíttetni, el kell hogy fáradjak vele Budaörsre. Népes családi-baráti társaságba csöppent bele a derék közrendőr, amitől talán megzavarodott, s bár szemüveges, szakállas fizimiskámat igen nehéz volt összetéveszteni bárkiével is a többiek közül, egyenes nekiszegezte a kérdést a társaság egyik hölgy tagjának: – Jó napot kívánok, ön a Fogarasy Attila?

Nehezen álltuk meg nevetés nélkül a rövidlátó „fakabát” – akkoriban így hívtuk őket – bakiját, ami tovább gazdagította a róla szóló legendáriumot.

Ennek egyik gyöngyszeme arról szólt, hogy intézkedés közben mint dobta be őt motorostul a Slötyibe néhány helyi vagány.

A rendszerváltás előtt – különösen a hatvanas-hetvenes években – a gyűlöletig utáltuk a rendőröket, inkább látva személyükben a pártállam erőszakszervezetének ostoba csatlósait, mintsem azokat a „kék angyalokat”, akik megvédenek minket a bűnözőkkel szemben.

Egyszer engem is majdnem megvertek a járőrök, amikor kissé kapatos barátommal a Kopár csárdából igyekeztünk hazafelé az éjszaka kellős közepén. Össze kellett szednem minden szónoki képességemet, hogy lebeszéljem a verésről a két marcona rendőrt, akik megállva mellettünk, gumibotjukat ütésre emelve ugrottak ki az orosz gyártmányú dzsipből.

Mondom, ki nem állhattuk a rendőröket, s ezért bosszúból vicceket gyártottunk ellenük. Magam is tudtam kapásból vagy egytucatot, pedig én voltam a legrosszabb viccmesélő az egész Kápolna utcában.

A rendőrviccek mára megkoptak, megfogytak, és lassan teljesen kiszorítják e műfajt a szőke nős viccek. Ez is jelzése annak, hogy milyen sokat változott a rendszerváltás óta – pozitív irányba – a rendőrök iskolázottsága, felkészültsége, társadalmi szerepe, megítélése és megbecsülése (ez utóbbit nem az anyagiakra értem).

Élcelődni, viccelődni persze ma is lehet a rend őreiről, de ezzel együtt minden segítséget meg kell adnunk a számukra, hogy sikeresen léphessenek fel a bűnözőkkel szemben, biztosítani tudják a közrendet és a már-már kaotikussá váló közúti forgalomban a biztonságos közlekedést.

– Ha szólok, bukjon le a műszerfal mögé – mondja a mellettem ülő fiatal rendőr – és kibiztosítja szolgálati pisztolyát. – Nem szeretném, ha bármi baja esnék, ha netán tűzpárbajba keverednénk. Könnyen megeshet, hogy ha meglát minket a vadorzó, használni fogja a fegyverét. De úgy éljek, én megcsípem ezt a zsiványt…

Konok elszántság és feszültség érződik Szilágyi Attila törzszászlós hangjában. Az arcát nem látom, mert a kocsiban teljes a sötétség. Már vagy negyedórája várakozunk a Csobánkára vezető út mellett, a lovardánál, lezárva egy földút kijáratát. A figyelők nemrég jelezték, hogy a földúton felénk tart egy gépkocsi, jól látják a fényeit.

Rendőrök, polgárőrök és vadászok vesznek részt a nagyszabású akcióban, amelynek célja, hogy rács mögé juttassák a városkörnyéki erdőket évek óta fosztogató vadorzókat. Ezek az illegális vadászok hatalmas kárt okoznak a vadállományban. Leginkább szürkületkor, éjszaka vadásznak, reflektorral elvakítják az állatokat, és válogatás nélkül leöldösik őket. A lelőtt állatok húsát orgazdák veszik meg néhány tízezer forintért, miközben egy kifejlett szarvasbika tenyészértéke megközelíti az egymillió forintot.

Lassan múlnak a percek, minden idegszálunkkal arra figyelünk, felbukkan-e az úton az orvvadászok autója. Tíz perc múltán a figyelők jelentik, hogy már nem látják a fényeket. Vagy megálltak valahol, vagy egérutat nyertek.
Még legalább három órán keresztül maradunk kint a terepen, eredménytelenül. Egy ízben nyomába szegődünk egy gyanús gépkocsinak, de amikor megállítjuk, kiderül, hogy az akcióban részt vevő vadászok ülnek benne…

Ahogy a korábbiakban, sajnos ebben az akcióban sem sikerült kézre keríteni a rapsicokat.
Néhány hónappal később egy egészen más ügy kapcsán lepleződött le egyikőjük. A solymári férfi féltékenységből több lövést adott le élettársára és barátjára egy átalakított távcsöves pisztollyal. Őrizetbe vétele során házkutatást tartottak nála, és ekkor derült ki, hogy a pisztolyt korábban mire használta: a lakásban ugyanis vadhússal tömött hűtőládára és kamrára bukkantak a rendőrök.

A rendőrségnek további gyanúsítottjai is vannak az ügyben, remélem, előbb-utóbb ők is lebuknak, s nem öldösik tovább a pilisi erdők nemes és ártatlan vadjait.

Dermesztően hideg az idő ezen a január végi estén, fázósan húzom össze magam a szentiváni polgárőrség autójának hátsó ülésén. Hirtelen megbánom, hogy igent mondtam Koczka Gábor őrsparancsnok hívásának, jöjjek el velük szokásos őrjáratukra a vörösvári éjszakába. Felöltözhettem volna melegebben is – bosszankodom.

– Szeretem ezt a munkát, változatos és hasznára lehetek az embereknek – mondja Stocker Balázs, volt tanítványom, az autó vezetője, aki tavaly nyár óta szolgál rendőrként. Kifejezetten jól áll neki a fekete bőrdzseki, a rendőrök téli viselete. Ez már nem az a szürke bőrkabát, amit annak idején hordtak, s aminek a látványa kellemetlen emlékeket ébreszt bennem… Ezt a mostanit magam is szívesen elfogadnám. (Jó meleg lehet!) Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy beállnék rendőrnek. Nehéz és veszélyes szolgálat ez, sovány fizetéssel.

– Hát igen, a kezdő fizetés nálunk sem túl sok, de nekem – mivel még nincs családom – éppen elég, aztán majd meglátjuk – mondja panaszkodás nélkül Balázs.

Később tudom csak meg Koczka Gábor őrsparancsnoktól, hogy Balázs ma nincs is szolgálatban, csak bejött segíteni.

– Nálunk az őrsön, gyakran előfordul, hogy valaki szabadidejében csak úgy beugrik megnézni, mit segíthetne a többieknek. Hivatástudat nélkül ezt a foglalkozást sem lehet űzni…

Ezen az éjszakán főleg a vendéglátó helyeket ellenőrizzük, betartják-e a nyitva tartási időt, szabályosan működnek-e a pénznyerő automaták, tartózkodnak-e bent körözött személyek. Ma nincs nagy élet a városban, a kocsmák egy része már be is zárt, mire odaérünk.

A Szent Erzsébet utcában megállunk egy söröző előtt. Bent vidám fiatalok szórakoznak, megismerem őket, a lányok többsége volt gimnazista. Kicsit megszeppennek a bevonuló rendőrök láttán, s izgatottan nyúlnak táskájukhoz, megvan-e a személyiük.

A rendőrök kivétel nélkül mindenki igazoltatnak, de szerencsére mindent rendben találnak. Megyünk vissza az őrsre, ahol találkozunk a készenléti ezred aznap éjszakára idevezényelt fiatal rendőreivel.

– Nagy segítséget jelentenek a számunkra – magyarázza Koczka Gábor őrsparancsnok –, hiszen legtöbbször a kétfős járőrön kívül nem tudunk kiküldeni mást az éjszakába. Így viszont lehetőség nyílik a későig nyitva tartó vendéglátóhelyek alapos ellenőrzésére.

Fél tíz felé jár az idő, amikor visszaérünk az őrsre. Már várnak minket a készenlétisek. Koczka Gábor kiosztja a feladatokat, ki merre menjen, mit csináljon.

A csapat egy része a parancsnokkal a 10-es úton elindul Pest irányába „leánynézőbe”. Én is velük tartok. A solymári téglagyár felé vezető leágazásnál látjuk meg az első lányt. Fázósan álldogál az út mentén, rövidke miniszoknyában. A rendőrök igazoltatják, majd 10 000 forint helyszíni bírságot szabnak ki rá.

– A törvény szerint tilos kétszámjegyű főközlekedési útvonal 100 méteres, lakott területen 50 méteres körzetén belül kiállni a lányoknak – magyarázza a parancsnok.

Amíg a rendőrök kitöltik a büntetésről szóló papírokat, váltok én is néhány szót a kimondottan csinos, helyes lánnyal, aki nem néz ki 20 évesnél idősebbnek. Aztán megtudom tőle, hogy 30 is elmúlt. Több mint 10 éve űzi ezt a mesterséget. Azt is minden további nélkül elárulja, hogy 3000 forintért didereg alkalmanként itt az útszélen.

– Lehet, de naponta 10-15 üzletet lebonyolítok – vág vissza. – Számolja ki az mennyi…
Odébb újabb két lány akad horogra. Ők is büntetést kapnak, majd a rendőrök felszólítják őket, hogy menjenek haza.

– Az a baj, hogy a törvényben ugyan benne foglaltatik, hogy az önkormányzatoknak türelmi zónát kellene kialakítaniuk, ez azonban sehol nem működik, így az egész probléma a mi nyakunkba szakad, pedig nekünk amúgy is van épp elég dolgunk… – panaszolja Koczka Gábor parancsnok.

Már visszafelé haladunk, amikor három újabb lányt világítanak meg az autó fényszórói az út baloldalán. Igazoltatás után a parancsnok úgy dönt, hogy bevisszük őket az őrsre. Épp ideje, mert már úgy fázom, hogy minden porcikám reszket. Ezek a lányok pedig már több órája itt állhatnak…

– Magukat még nem láttam, honnan jöttek? – kérdi tőlük bent az őrsön a parancsnok.

– Én eddig a Váci úton álltam – mondja a legidősebb közülük, akinek – mint később kiderül – már gyermeke van.

– Rossz csere volt. Itt tavaly két lány is meghalt!
Rájövök, hogy a parancsnok el akarja tanácsolni őket Vörösvár környékéről. Más eszköze úgysincs. A bírságokat könnyedén kifizetik a lányok futtatói. Persze ők nem vallják be, hogy lennének futtatóik. Ez aranyszabály. Soha nem szegik meg. A két haláleset amúgy valóban megtörtént, az egyik lányt autóbusz ütötte el, a másikat agyonverték. (Lehet, hogy neki mégis eljárt a szája, vagy nem volt eléggé szorgalmas?)

– Most csak figyelmeztetjük önöket, legközelebb viszont nem ússzák meg pénzbírság nélkül. Szabtak ki már önökre bírságot? – kérdezi a kapitány.

– Nekem összesen 160 ezer forintot kell kifizetnem – mondja a legidősebb.
Míg a papírok elkészülnek, kérdezgetem a lányokat. A legfiatalabb még csak 19 éves, a középső 21. Mindketten először álltak ki az útra – legalábbis így mondják –, korábban egy bárban táncoltak. De azzal nem sokat kerestek. Végzettségük nincsen. Csak az utca marad számukra – így ők.

10 óra után kezdenek visszaérkezni az egységek, a rendőrség előtere tele lesz fess egyenruhás készenlétisekkel. Hirtelen ismerős arcot veszek észre Ladó György solymári körzeti megbízottét, aki szintén szabadnapos és csak beugrott egy kicsit. A beugrás ezúttal igen jól sikerült, az egyik solymári kocsmában elfogtak egy fiatal férfit, akinél egy kis dobozban marihuannát találtak.

A férfit bilinccsel a kezén leültetik a folyosó végén. Az akcióban részt vevő egyik készenlétis megmutatja társainak a bűnjelet. Én is megvizsgálom közelebbről a füvet, szúrós szaga van.
Megérkezik egy újabb csoport is, ők egy ittas vezetőt kaptak el, akit előállítottak vérvételre.

Fél 11 felé a helyi rendőrökkel, a készenlétisekkel és a csabai polgárőrökkel együtt Piliscsabára tartunk, hogy a vendéglátóhelyeken körülnézzünk egy kicsit. A kocsiban mögöttem két rendőrkutya ül, akik időnként bizalmatlanul rámmordulnak. Talán unatkoznak, mert dolguk ezúttal nem akad.

A klotildligeti sörözőkben főleg egyetemistákkal találkozunk, mindnyájan megdöbbennek, amikor a tucatnál is több rendőr bevonul.

– Kit keresnek? – kérdi tőlem szinte rémülten egy fiatalember, mások félhangosan sértő megjegyzéseket tesznek a rendőrökre.

A parancsnok a nyerőautomaták papírjait is áttanulmányozza, és felíratja a sorozatszámukat. A szerencsejáték-felügyelet szigorúan ellenőrzi az automaták elhelyezését és működését. Könnyen meg lehet bukni, ha valaki nem tartja be a szabályokat.

Az egyik sörözőben ki van írva, hogy minden nap 22 óráig tart nyitva. Mivel már 23 óra is jócskán elmúlt, a parancsnok számon kéri a tulajdonostól, miért nem tartja be a nyitva tartási időt. A tulaj erre közli, hogy 24 óráig van nyitvatartási engedélye az önkormányzattól. Mivel azonban erről semmilyen hivatalos okirat nem kerül elő, a parancsnok fél órát ad neki, hogy bezárja a boltot.

Amikor éjfél felé visszajövünk, már csak a tulajdonost találjuk, amint dohogva söpröget.

– Ez nagyon durva volt – hányja a parancsnok szemére. – Én ebből élek, mit fogok csinálni, ha elriasztják a vendégeimet?

– Semmiféle durvaság nem történt, s ezt az újságíró úr is tanúsíthatja. – Bólogatok. – Pusztán arra szólítottuk fel, hogy tartsa be a törvényeket, ha legközelebb mutat nekünk egy hivatalos papírt arról, hogy 12 óráig tart nyitva, szó nem éri a ház elejét – zárja le a vitát a parancsnok, és a készenlétisekkel megerősített rendőri osztag visszaindul az őrsre, hogy megbeszéljék az újabb feladatokat. Nekem addigra azonban már elegem lett a mínuszokból és a rendőrkutyák morgásából, és tovább nem követtem őket éjjeli őrjáratukon.

Van úgy hogy az embernek, nem kell utánajárnia egy-egy eseménynek, s nem kell rendőrökkel portyáznia, hogy a Közbiztonság rovatba legyen mit írnia. Elég csak lehajolnia, és a téma máris ott terem. Pontosabban kihajolnia. A szerkesztőség ablakából. Alattunk terül el ugyanis a város legforgalmasabb kereszteződése, ahol mindig történik valami. Ha egy csattanást hallok, rögtön az ablakhoz szaladok. Eddig már két koccanásos balesetet is lefotóztam.

Január 6-án negyed négy tájban furcsa zajt hallok, s kinézek az ablakon. Alattam egy kamion állt, hasa alatt a zebrával. Fölfelé is, lefelé is hosszú sor torlódott fel, s alig haladt a forgalom. A gyalogosok életveszélyes módon kerülgették a kamiont, s próbáltak átjutni, ott, ahol tudtak a másik oldalra.

A kamion vezetője a járdán sétált fel alá, s kétségbeesetten telefonált segítségért. Amikor lementem megkérdezni, hogy mi a baj, azt válaszolta, hogy az egyik kerékaggyal van probléma, nem tud továbbmenni.
Félóra múltán megérkeztek a rendőrök, s terelni kezdték a forgalmat. Újabb félóra múlva a szerelők is megérkeztek, s nekiláttak a baj elhárításának. Egy órába tellett, míg végre sikerült nekik.
Baleset nem történt.

Köszönhető ez Drávecz Ferenc és Sebők Dániel főtörzsőrmesternek, akik mindvégig urai voltak a helyzetnek, és biztonságosan irányították a forgalmat.

Január 13-án betörtek a Piliscsabai utcában egy családi házba. Az okozott kár: 600 000 Ft.
18-án a Kacsa-tónál feltörtek egy horgászbódét.
20-án a Vásár téri iskola öltözőjéből két fiatalkorú lány – nem az iskola tanulói – megpróbált eltulajdonítani egy kabátot.
25-én a Mandula utcában megrongáltak egy hétvégi házat.
28-án a Báthory utca egyik családi házából 3,5 millió forint értékű ékszert és értékpapírt loptak el.
30-án a Szent Erzsébet utca egyik épülőfélben lévő házából 200 000 Ft. értékű építőanyag tűnt el.

Február 2-án betörtek a Piliscsabai úton egy irodába. A betörők itt 1 millió forint értékű műszaki cikket zsákmányoltak.
Ugyanaznap egy mobiltelefon tűnt el a Vásár téri iskola öltözőjéből.
3-án a Közösségi Ház büféjéből ellopták egy 800 000 Ft értékű zenegépet.
7-én az Áfonya, 14-én a Zöldárok, 16-án a Mandula utcában törtek fel hétvégi házakat.
17-én a Kisfaludy utca egyik üzletébe akart behatolni egy férfi, a járőrök azonban megakadályozták ebbéli igyekezetében. (A férfi elmondása szerint elfogyott a cigarettája, ezért akart behatolni az üzletbe.)
Ugyancsak 17-én a gimnázium egyik tantermében ismeretlenek felfeszítették a szekrényt, ahonnan egy 50 000 forint értékű videomagnót tulajdonítottak el.

A járőrszolgálat a Budakörnyéki Bíróság elfogató parancsa alapján elfogta K. Gy és K. T. pilisvörösvári lakosokat. Az elfogott személyek ellen közlekedési bűncselekmények alapos gyanúja miatt indul vizsgálat.

Az utóbbi időben több családi házba hasonló módszerrel követtek el betörést. A Budaörsi Rendőrkapitányság ezeket az ügyeket közösen kezeli. A rendőrség kéri, hogy aki a betörésekkel kapcsolatban információkkal tud szolgálni, tegyen bejelentést – akár név nélkül is – a Pilisvörösvári Rendőrörsön a 330-130-as telefonszámon.

A rendőrség kéri a hétvégi házak tulajdonosait, hogy értéktárgyakat hétvégére ne hagyjanak az épületben, gondoskodjanak biztonsági berendezésekről (pl. rácsok), illetve sűrűbben látogassák ingatlanukat. Figyeljék a szomszédok házait is. A rendőrség is sűríteni fogja figyelőakcióit a hétvégi házas területek biztonsága érdekében.

A rendőrség kéri a tanulókat is, hogy értéktárgyaikat ne hagyják felügyelet nélkül az iskola épületében, lehetőség szerint a tantermeket, öltözőket zárják be.

A rendőrök hamarosan személyesen is felkeresik az iskolák igazgatóit, és közösen próbálnak megoldást találni arra, hogyan lehetne megerősíteni a portaszolgálatot, kiszűrve az iskola területére illetéktelenül belépőket.

Összeállítottuk Péczeli Csaba
rendőr főhadnagy, őrsparancsnok-
helyettes tájékoztatása alapján