
Mit kell tudni az EU-ról?
Tévé, lapok, könyv, mozi
Sokat tévéznek, egyre kevesebbet olvasnak újságot és hallgatnak rádiót az unió lakosai, az általános tendenciának megfelelően. Vannak népek, akik szívesebben járnak múzeumba, mint moziba, ám olyanok is akadnak, akik minden kulturális programot csak mérsékelten művelnek.

Abban minden tagállam megegyezik, hogy a televízió lényegében minden háztartásban megtalálható, s a lakosság 98 százaléka néz rendszeresen tévét. A lakosság több mint negyven százaléka egyetlen dobozt birtokol, több mint egyharmaduk kettőt, a többi három vagy ennél több tévével rendelkezik. Az ezredfordulón a programok fele volt földi sugárzású, harminc százalékuk kábeles, a maradék műholdas. Átlagosan egy államban négy közszolgálati csatorna működik, 17 órás műsorral. Itthon a három közszolgálati adó napi 21 órán át sugároz műsorokat.
A rádiózás a televízió térhódítása következtében a kilencvenes évek közepétől csökken, amit a működő állomások számának mérséklődése is mutat: míg 1994-ben még több mint 7500 adó sugárzott műsorokat, az ezredfordulóra ez 5500-ra csökkent. A lakosság hatvan százaléka hallgat naponta rádiót, a sort az írek és a svédek vezetik, több mint 75 százalékuk kapcsolja be naponta a sípládát, míg a spanyolokat, a franciákat és a görögöket érdekli legkevésbé ez a tömegkommunikációs eszköz.
A rádiózáshoz hasonlóan egyre alacsonyabb a nyomtatott sajtó szerepe a tájékoztatásban. Általános tendencia, hogy a nyomtatott sajtó egyre kevesebb teret foglal el a rádió majd a televízió elterjedésével. Az uniós országok egyharmadában ennek ellenére a kiadott lapok száma és a példányszám nőtt, például Németországban, Görögországban, Portugáliában, a többi tíz államban azonban rendre egyre kevesebb nyomtatott sajtótermék lát napvilágot. Azért nem kell totális elszürküléstől tartani: manapság is több mint 1200 napilap jelenik meg a standokon a közösségben. A lakosság mintegy fele olvas napilapot. A legtöbbet a finnek, a svédek, míg legkevesebbet a déliek olvasnak újságot. Érdekes, hogy épp Görögországban nő a lapkiadás, ahol a legkevesebbet olvassák azokat.
Ha már a nyomtatásnál tartunk, évente több mint 400 ezer könyv jelenik meg évente a tizenöt tagállamban – itthon nyolc-kilencezer új kötetet adnak ki. A könyvolvasás kultúrája jóval szerényebb, mint a lapoké: a lakosság kétötöde olvas könyvet rendszeresen. A kötelező olvasnivalók nem tartoznak ide, sem a munkához, sem a tanuláshoz kapcsolódók. Az újságokhoz hasonlóan az északiak többet forgatnak könyvet, mint a déliek.
Hasonló a tendencia múzeumlátogatás terén is. Úgy tűnik, a déli lakosság, a portugálok, a görögök sem olvasni, sem múzeumba járni nem szeretnek túlságosan, míg az északiak, a finnek, a svédek talán ezekkel töltik a hideg napok unalmas óráit. Egyvalamiben ugyanakkor megegyezik a görög és a finn szokás: egyik nép sem jár túl sokat moziba. Itt az írek a listavezetők. Összességében évente 2,4 filmet néznek meg az emberek az unióban, ami az amerikai adat fele, nálunk az arány 1,5. A bemutatott filmek több mint 75 százaléka amerikai alkotás. A hazai film a franciáknál a legnépszerűbb: 36 százalék. A magyar filmek aránya 14 százalék, ám ez a bevételeknek csupán öt százalékát jelenti. A mozijegyárakkal kapcsolatban viszont nem lehet okunk panaszra: az átlagos jegyár több mint öt euró, de Dániában, Svédországban akár nyolc eurót is elkérhetnek.
Szabó Emese
Meghívó

Tisztelettel meghívom Önt és Családját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére március 15-én délelőtt 10 órakor a Hősök terén megrendezésre kerülő koszorúzási ünnepségre.
Grószné Krupp Erzsébet
polgármester
A Zeneiskola bérletes koncertjei
Március 26. Academia Rézfúvós Kvintett
Április 30. Operettgála – örökzöld operettmelódiák
Rendezvények, tanfolyamok, civil szervezetek összejövetelei a Közösségi Házban
Március 13-án 15 órakor: Nyugdíjasok Klubja évnyitója
Március 12-én Német Nemzetiségi Általános
Iskola ünnepi műsora
Március 15-én 10 órakor: Ünnepi műsor és koszorúzási ünnepség az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
emlékére a Hősök terén
Március 18-án 8 órától: Véradás
Március 19-én 16 órakor Dávid László festőművész
kiállításának megnyitója
Állandó foglalkozások
- Kerámia Szakkör: szerdán 15 órakor
- Képzőművészeti Kör: kedden, szerdán 17 órakor
- Színjátszó kör: kedden és pénteken 15 órakor
- Xantus Barbara Musical Stúdiója: szombaton 9 órától
- Red rock: kedden és csütörtökön 16, 17, 18 órakor
- Kolibri tánccsoport : szerdán 14, 15,30 órakor
- Kolibri felnőtteknek: pénteken 19 órakor
- Akrobatikus rock and roll: hétfőn és csütörtökön 15 órakor
- Klinda Tánciskola: kedden 18 órakor
- MOZI: vasárnap 18 órakor
- Német Nemz. Gyermektáncegyüttes: pénteken 16 órakor
- Német Nemzetiségi Fúvószenekar: szerdán 18 órakor
- Német Nemzetiségi Táncegyüttes: kedden 20 órakor
- Lányi Ágoston Hagyományőrző Tánce.: hétfőn 20 órakor
- Nyugdíjasok Klubja: minden hónap első hétfőjén 16 órakor
- Cukorbetegek Klubja: minden hónap 3. keddjén 16 órakor
- Heimatverein: minden hónap utolsó pénteki napján
- Nagycsaládosok egy.: kéthetente szerdánként 17 órakor
- Galambászok egy.: hétfőn, kedden, pénteken 18 órakor
- Környezetvédők egyesülete: csütörtökön 18 órakor
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail