Vörösvári Újság Online

Jótékonysági batyusbál
Kulturális alapítványt hoz létre az Ipartestület

Egy csapra vert hordócskával várta Molnár Sándor, az Ipartestület elnöke február 14-én, Valentin napján azokat a polgárokat, akik bábáskodni jöttek egy új közérdekű alapítvány felett. Az újszülöttre ugyan még valamelyest várni kell, a segítőkészség, a tenni akarás, a város iránti elkötelezettség azonban már adott, s ez kedvező esélyt biztosít a születendő alapítványnak.

A Pilisvörösvár Kulturális Örökségéért Alapítványt megalakítását az Ipartestület kezdeményezte, ahogy a Valentin-napi jótékonysági batyus bált, amelyen nagy örömmel vettek részt és igazán jót mulattak a vendégek. Étel-ital volt bőven – batyukból, kosarakból előkerülve, s a vendégek szórakoztatásáról is derekasan gondoskodott a rendezőség. Az est kezdetén a Német Nemzetiségi Fúvószenekar alapozta meg a hangulatot közkedvelt sváb fúvósszámaival, majd egy egészen másfajta műfaj következett: a Kolibri Táncegyüttes, amelynek tagjai ezúttal is vérpezsdítő latin-amerikai dallamokra táncolták körbe a vendégeket, méltán aratva nagy sikert.

Peller Anna énekművész már megszokhatta fellépései során, hogy elragadtatással fogadja őt a közönség, de talán az mégsem mindennapos, hogy táncra perdüljenek hangjának bűvöletére. Már pedig most ezt történt, és az énekesnek a táncoló párok között kellett előadnia műsorszámait, ami láthatóan mind a közönségnek, mind neki nagy örömet szerzett.

Lassan azt is megszokhatjuk, hogy a helyi rendőrparancsnok időről-időre dalra fakad, amint azt a közlekedési helyzet és a vendégek jókedve indokolja. Koczka Gábor ezúttal egy elgondolkodtató lírai dallal is készült: nemcsak a 10-es útról, hanem az út mentén álló lányokról is elzengett néhány strófát.

A színpadot utána a Lustige Spatzen vette birtokba, és hajnalig húzták-vonták-fújták a talpalávalót a víg kedélyű és a batyuk-kosarak folyékony kincseitől mind emelkedettebb hangulatba kerülő táncos lábú sokaságnak.

Persze volt közben tombola is, mindenféle pazar ajándéktárggyal, amelyet a helyi vállalkozók ajánlottak fel jótékonyságból az alapítvány javára.

Ipartestületi rendezvényeken dicsérendő szokás, hogy időről időre kitüntetik a szakmák legkiválóbbjait. Ezúttal a következő jeles mesteremberek vehettek át egy-egy serleget magas színvonalú szakmai és közéleti tevékenységükért: Vigh Ferenc autószerelő, Hain Mihály köszörűs, Rádler György kőműves, Sólyom Roland esztergályos, Kohlhoffer Mihály asztalos (az Ipartestület volt elnöke), Marlok Márton kőfaragó, Mátrai Mátyás üvegcsiszoló, Szamos László marcipánkészítő, Majerczyk Valdemár ital-nagykereskedő. Gratulálunk a kitüntetetteknek!

A jótékonysági batyusbál bevételét a rendezők a Pilisvörösvár Kulturális Örökségéért Alapítvány létrehozására fordítják. Az alapítvány életre hívásával az a célja az Ipartestületnek, hogy felkutassák, újjávarázsolják, bemutassák és megőrizzék városunk római kori, középkori és sváb emlékeit, és mindnyájunk közös kincsévé tegyék lassan feledésbe merülő kulturális örökségünket.

Kívánunk a születendő alapítvány bábáinak mindehhez sok sikert és örömet.

A Pilisvörösvár és Vidéke Ipartestület köszönetet mond mindazoknak, akik a jótékonysági batyusbálon közreműködtek, műsorszámaikkal, tombolaajándékaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak annak sikeres megrendezéséhez.

Köszönet a tombolaajándékokért a következő személyeknek és cégeknek: Vágási András, Arezor Kft., Aranyfüggő Kft., Csipet virág–ajándék, Sport kerékpárcentrum. Tímea lakástextil, W és W Textil Kft., Varázskő Kft., Gemela Mártonné, Szamos László, Havas Ferenc, Wittmann László, Molnár Éva, Sanyikő Bt., Pfeiffer János, Elsand György, Gazdakör vendéglő, Wieszt Ferenc – söröző, Ceglédi Tibor – Cema Bt., Zöldcsibe, Dr. Bubo biobolt, Fodor László, Lovász Ernő, Vörösvár Kkt., Ildikó babadiszkont, Achilles Bt./World sportüzlet, Halmai József, Scheller Henrik, Fetter vendéglő, Anita Moletti bolt, Ziegler István – szőrmebolt, Krausz Tamás – virágbolt, Krausz Tamás – mezőgazdasági bolt, Weisz-Brand Kft., Siklósi Gábor, Krisztina virágbolt, Waldi Kft., Braun Jánosné nagykereskedése, Krivinger zöldségesbolt.

Nehéz dolga lenne annak, aki vállalkozna arra, hogy megírja Pilisvörösvár 1944 utáni történetét. Apám, Fogarasy-Fetter Mihály monográfiája 1944. december 25-ig, az orosz csapatok bejövetelének napjáig rögzíti a település históriáját. Az ezután történteket nehéz hitelesen felidézni, mivel a következő 15-20 évről még ma sem hajlandók beszélni a szemtanúk.

Görcsös némaság övezi ezt a kort, pedig ha az öregek kihalnak, kik adják majd tovább hitelesen a történéseket a fiatalabb nemzedékeknek?

Az orosz megszállás és a kommunizmus sötét árnyai még a harmadik évezredben is kísértenek. Számomra semmi sem bizonyítja hitelesebben e korszak kegyetlenségét, félelmes jellegét, mint az, hogy akik megélték, még mindig félnek.

Tavaly halt meg K. bácsi, aki egyszer megemlítette nekem, hogy 1945-ben az oroszok egybegyűjtöttek jó néhány vörösvárit és málenykij robotra vitték őket. Ő is köztük volt. Amikor felcsillant a szemem és arra kértem, hadd írhassam meg a vele történteket az újságban, megrettent és nyomban elzárkózott előle. Azt mondta, ne haragudjak meg rá, de még mindig fél attól, hogy elmeséljen bármit is abból, amit átélt. Még mindig rémálmok gyötrik, s már attól is megretten, ha nagyobb tömeget lát. A táborra emlékeztetik őt.

K. bácsi tavaly elvitte titkát és rémálmait a sírba. Már soha nem tudhatjuk meg igaz történetét.
Ahogy M. bácsiét sem, aki 5 évig volt kényszermunkán Szibériában.
Néhány évvel ezelőtt ő is meghalt. Kérdezem a fiát, mesélt-e neki az élményeiről.

– Egyetlen egyszer – hangzik a válasz –, amikor elmondta, azért maradt életben, mert a konyhákat mindig vele meszeltették ki. Ilyenkor mindig tudott egy kis élelmet szerezni. Ez volt minden, amit valaha is mondott az oroszországi öt évéről.

„A múltat be kell vallani” – írta József Attila. De sokszor a múlt bevallása, felidézése együtt járhat fájdalmas sebek felszakításával. Ám mégis, ha nem ismerhetjük meg hitelesen múltunkat, könnyen becsaphatnak, manipulálhatnak minket. Ahogy engem is. Gyerekkoromban azt tanultam az iskolában, hogy amikor az orosz hadsereg bevonult Magyarországra, kenyeret és csokoládét osztogattak a gyerekeknek.

Lehet, hogy ez is megtörtént, de az is, amit egy baráti beszélgetés során hallottam egy szavahihető ismerősömtől.

1945 elején történhetett, amikor az oroszok itt táboroztak Vörösváron, pontosan nem tudja mikor, hiszen még gyerek volt, s csak később hallott egy-két elejtett szót a családban róla: egy orosz katona a lakásuk konyhájában erőszakoskodni kezdett a nővéreivel. A nagypapa ekkor unokái védelmére sietett, és az orosz katona lelőtte őt. Később az oroszok vizsgálatot indítottak a gyilkossági ügyben, de azt már nem tudja, milyen eredményt hozott. A család jobbnak látta, ha nem verik nagydobra az ügyet, úgysem számíthattak bocsánatkérésre vagy kártérítésre a szovjet tankok árnyékában.

Egy másik ismerősöm hallott arról, hogy orosz katonák két nőt megerőszakoltak a faluban, s a védelmükre kelt férfiakat, nemcsak meggyilkolták, hanem előtte meg is kínozták. Konkrétumot azonban nem tudott mondani.

Apám szerint egy Sulyok nevű tanítót is meggyilkoltak az oroszok, amikor a felesége védelmére kelt.
Szörnyű történetek ezek, amik felszakadoznak az elfojtott, eltitkolt múltból.

A többire sötét árnyak borulnak.
Talán hagyni kellene őket mindörökké homályba veszni.