
Ütős koncert
Ritka zenei csemegét kínált január utolsó péntekén a zeneiskolai bérletsorozat: az Amadinda ütőegyüttes lépett fel Vörösváron és adott jó kétórás koncertet.
A koncertet ez alkalommal is egy városzszerte köztiszteletben álló személy bemutatása előzte meg, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul egybeforrt városunkkal.
Hidas István doktor, mint az est díszvendége, beszélt a zenéhez fűződő bensőséges kapcsolatáról, szeretett hivatásáról és öröméről, hogy unokái is mind-mind tanulnak hangszeres zenét.
A doktor úr köszöntése után, Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője mutatta be röviden az együttes tagjait, ill. ismertette az együttes életútját.
Az Amadinda, mely nevét egy Ugandában honos hangszerről kapta, 1984 januárjában tűnt fel először, méghozzá a Juhász Előd vezette Zenebutik adásában. A fennállásának 20. évét ünneplő együttes igazi bemutatkozása 1984 májusában történt a Zeneakadémián, ott adták első önálló koncertjüket.
Céljukként tűzték ki, hogy professzionális együttesként olyan nem vagy alig ismert szerzők műveit mutassák be Magyarországon, mint Cage, Xenakis, Stockhausen, Berio, Norvo, G. H. Green.
Az együttes ezen önként vállalt missziója teljesült, a szakma idejekorán felfigyelt rájuk, és lehetővé vált számukra, hogy rangos nemzetközi bemutatókon is felléphessenek.
Rendszeres előadóként szerepelnek a Budapesti Tavaszi Fesztiválokon, mely zenei, kulturális eseménysorozat művészeti tanácsának tagja Rácz Zoltán.
1991-től változatlan a Pilisvörösváron is fellépett együttes összetétele.
A már említett Rácz Zoltán mellett, Bojtos Károly, Holló Aurél és Váczi Zoltán alkotják az Amadindát.
Zenei repertoárjuk egyfelől a huszadik századi kortárs külföldi és magyar zenére épül, de legalább ennyire meghatározó számukra a különböző népek, népcsoportok folklorisztikus zenei kultúrájának feldolgozása, megismertetése. Fontosak a saját kompozíciók is, ebben Holló Aurél saját ihletésű zeneszámai a meghatározók.
A felvonultatott ütőszenei eszközpark bámulatos, sőt ritka leleményes megoldások halmaza.
Ékes példája az ötletességüknek a zimbabwei tradicionális zenei műsorszám kellékeként bemutatott tökhéjas ütős hangszer, melynek akusztikai többletét egy kiszuperált öreg tévésdoboz szolgáltatta.
Rácz Zoltán ideális partnerként szólt a jelenlevő gyermekekhez, hiszen ezen az estén is – számhúzásos alapon – három gyerek kapott lehetőséget arra, hogy a műsor első részéhez kapcsolódó kérdésekre válaszolhasson. A szervezők ezúttal is értékes ajándékokkal jutalmazták a sikeres válaszadókat.
Első műsorszámként az együttes megszólaltatta az amadindát, mely földközelbe helyezett pentaton hangzású hasábokból áll. A hangszeren az együttes tagjai felváltva játszottak, méghozzá úgy, hogy ketten-ketten egymással szemben – guggolva vagy törökülésben – saját tradicionális ritmusaikat adták elő. A nézőtérről ez úgy fest, mintha egymást kergetnék a kezek, ill. egymás deszkájába csapnának bele.
Ezt az afrikai zenét, Holló Aurél saját – flamenco ihletésű – szerzeménye követte, majd ismét tradicionális, ezúttal baszk zene következett.
Két zenész, baseball ütőhöz hasonló farudakkal boszorkányügyességgel kopogta a Txalapartát, mely leginkább egy barátságosabb asztalosműhely kellékasztalára hasonlított, ahol a legyártott lépcsőket ragasztás után tesztelik.
A baszk zenei világ után magyar zeneszerző műve következett, Márta István Babaházi története, mely kétség kívül több, mint zenemű. Az 1985-ben ihletett történet szerint, a babák megelégelik játszóházukat, többre vágynak és felkelést hajtanak végre. A mű bújtatott értelmezése az 1956-os forradalomra épül, aminek az időtájt a direkt megjelenítése tiltott cselekedet volt.
A zenekar professzionalista módon szólaltatta meg a legismertebb ütős hangszereket, a marimbát, a vibrafont és a xilofont, emellett Rácz Zoltán zseniálisan bánt a kifüggesztett burmai gongokkal is.
A történet végén a szétkergetett babák a nézőtéren adták meg magukat, egyre halkuló zajtól kísérve.
A koncert második felében ismét páratlan kézügyességüket mutatták be az együttes tagjai.
Egy francia szerző un. Asztali zenéjét hárman adták elő, három egymás mellé helyezett asztalkán, melyekre alulról erősítőt helyeztek. Csak kéz, ujj, alkar vett részt e zeneműben, páratlan zenei hangzást produkálva a hangfalakon keresztül.
Klasszikus huszadik századi ragtime számok következtek ezután, majd stílszerűen tradicionális etnozenével ért véget a koncert. Az egyik zeneszám Zimbabwe, a másik Tahiti zenei világát elevenítette fel.
Kétségkívül átütő sikert arattak Pilisvörösváron is az Amadinda együttes tagjai.
Toronyi Zoltán

A Magyar Demokrata Fórum Pilisvörösvári Szervezete nevében a közeledő Nőnap alkalmából Vörösmarty Mihály soraival köszöntöm őszinte tisztelettel és szeretettel a Vörösvári Újság valamennyi Hölgy Olvasóját!
dr. Biró Benjamin
Vörösmarty Mihály
A MAGYAR HÖLGYEKHEZ
Kell-e dal, szép és varázsló,
Kell-e szép rege,
Vészbe játszó és derűbe,
Mint hazánk ege?
Van-e kedvetek figyelni?
Mondhatunk egyet;
És ha tetszik, és ha kedves,
Mondunk ezeret.
Vérünk lángja lesz dalunkban
Forrongó meleg,
Élet és világ regénkben,
E nagy tömkeleg
Köny -- s mosolyból összeszőve.
Víg, borús egünk,
Köny -- s mosolyból, melyeket mi
Tőletek veszünk.
És a szőnyeg lesz kicsinded
Csarnokunk falán,
Amit a szív s elme rajzol
Bűvös asztalán:
Nőerény és női szépség
Angyalképei,
És az édes hitszegésnek
Szenvedései;
És a szellem, mely szeszélyes,
Csínba öltözik,
S önmagával s a világgal
Folyvást küzködik.
Egy hibázik műveinkhez,
Nyájas napvilág:
Az ti vagytok. -- Ahol ez nincs,
Nincs szellemvirág.
Kis dolog lesz szép szemekkel
Ránk lenéznetek.
Csínos fejjel meghajolni
Hogy figyeljetek;
Kis dolog lesz, és nekünk nagy,
Meghallgattatás:
Kedvezéstek drága kincsét
Hogy ne nyerje más.
És ha néha rosz hevünkben
Zordonak leszünk,
Mert talán a féltés dúlja
Fájó kebelünk;
Mert talán az idegenben
Leltetek gyönyört,
Míg bennünket elhagyottság
Szégyenláza tört;
Megboszúlni könnyü mód van:
Haragudjatok;
A haragban békülésre
Mindig kész az ok.
S szép a szép szemek haragja,
Mint villám s az éj,
Ah de édesebb a béke,
Megbékülni kéj.
Hagyjatok, de térjetek meg,
Mint a kikelet,
S dal, virág közt elfeledjük
Könnyen a telet.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail