
„Ki-ki szeresse felebarátjában a hazafit s embert...”
Grószné Krupp Erzsébet polgármester köszöntõje
Tisztelt Pilisvörösvári Polgárok!
Amikor e sorokat olvassák, már mindenféle újévi jókívánság elkésett, hiszen javában benne járunk a 2004-es évben, amitõl mind országunkban, mind kisvárosunkban, a Pilis regionális központjában oly sokat várunk. Soha nem válhat azonban elkésetté és idõszerûtlenné annak hangsúlyozása, hogy ettõl az évtõl sem várhatunk csodát, és eredményeink egyedül tõlünk függenek. Tõlünk függ, hogy egyesíteni tudjuk-e erõinket a közös cselekvésre, meg tudjuk-e találni a helyes utat az indulatok útvesztõjében, ki tudjuk-e használni a kínálkozó és kecsegtetõ lehetõségeket, képesek vagyunk-e helyes és gyors válaszokat adni a kor kérdéseire, meg tudjuk-e õrizni lelki békénket, optimizmusunkat, hitünket, hagyományainkat az értékek, eszmék, balhitek fokozódó zûrzavarában.
2004 legnagyobb jelentõségû eseménye az Európai Unióhoz való csatlakozás lesz. Mi, vörösváriak eddig is kamatoztatni tudtuk tehetségünket, szorgalmunkat és jó kapcsolatainkat a tõlünk nyugatabbra fekvõ országokban, különös tekintettel Németországra. Remélem, a csatlakozás tovább fogja növelni lehetõségeinket. Testvérvárosainkkal is még szorosabb együttmûködést alakíthatunk ki az egységesülõ közös Európában.
Két évtizeddel ezelõtt még vasfüggöny választott el minket Európa szabad és demokratikus felétõl, aztán ez a rozsdás és idejétmúlt függöny porba hullott, s néhány hónap múlva már határok sem lesznek, amik elválasztanának minket Európa többi polgárától. A mi gyermekeink, unokáink már szabadon mozoghatnak a jó öreg kontinensen: bárhol tanulhatnak, dolgozhatnak, élhetnek, szórakozhatnak majd, s nem is fogják érteni, hajdanán mi miért nem tehettük ugyanezt… Nem is beszélve arról, hogy az Internet, a távközlés fejlõdése és a növekvõ, szélesedõ nyelvismeret mennyivel könnyebbé teszi számukra a kommunikációt és a beilleszkedést akár egy távolabbi országban is…
Kisvárosunkban az uniós csatlakozáshoz hasonló, nagy horderejû esemény lesz, ha az ígéreteknek megfelelõen 2004-ben valóban megkezdõdik a 10-es út elkerülõ szakaszának építése. A városban állandósuló közlekedési, szállítási, parkolási gondok, a gyakori balesetek, dugók, útlezárások különösen vállalkozóinkat sújtják, s e mindennapi gondok komoly akadályává váltak a város további fejlõdésének.
Az elkerülõ út megépítése alapvetõ, pozitív változásokat hozhat életünkben, amelyekre tudatosan fel kell készülnünk. Ezért is tartom nagyon fontosnak a városfejlesztési koncepció megalkotását. Ebben számítunk a város polgárainak véleményére, elképzeléseire, segítségére is. A következõ hetekben kábeltévén, szórólapokon és az újság hasábjain keresztül is meg fogjuk Önöket szólítani az együttmûködésüket kérve. A beérkezõ vélemények, ötletek, óhajok a hamarosan elfogadásra kerülõ Településrendezési terv folyamatos aktualizálásában, frissítésében is fontos szerepet játszhatnak. A legfontosabb az, hogy olyan irányban fejlõdjünk, amely mindenben megfelel a város akaratának.
Fontos eldöntenünk például, hogy mi legyen a külterületi városrészekkel, hol alakítsunk ki a jövõben lakóterületeket, és mi legyen a volt zárt kertekkel, ahol ma már sokan állandó lakosként élnek.
Személy szerint én azt szeretném, ha tíz-tizenöt éven belül szabályozottabbá válna a város belsõ közlekedése, megszûnnének a parkolási gondok, és hogy a 10-es út elkerülõ szakasza és az új utat a régivel összekötõ út megépülte után csak annak kellene a városba bejönnie, akinek valóban dolga akad nálunk. Így végre megszabadulhatnánk a jelenlegi iszonyatos teherautó-forgalomtól. Azt is szeretném, ha a Szabadságligeten és a Bányatelepen új városközpontok jönnének létre a szükséges szolgáltatásokkal (pl. postahivatal) együtt, és tovább fejlõdne az egész városban a kereskedelem, amely már most is igen jelentõs, hiszen a környezõ településekrõl is sokan hozzánk járnak vásárolni.
Hadd szóljak most néhány szót néhány elõttünk álló, konkrét feladatról.
A Képviselõ-testület január 22-i ülésén elfogadta a város 2004. évi költségvetését, amely meghaladja a 3 milliárd forintot. Ez hatalmas összegnek tûnik, de korántsem olyan rózsás a helyzet, mint gondolnánk, ennek nagy részét ugyanis a mûködési kiadások teszik ki. A 3 milliárd forint arra lesz elegendõ, hogy az áremelkedések és az áfanövekedések mellett az elmúlt évihez hasonló színvonalon, biztonságosan mûködtetni tudjuk intézményeinket és a várost magát.
Ebben az évben szeretnénk legalább egymilliárd forintot fejlesztésre fordítani, ezen belül 200 millió forintot útépítésre. Az utóbbi évek legnagyobb szabású építkezése, a gimnázium bõvítése is ebben az évben kezdõdik meg. Az intézmények dologi kiadásaiból 10 %-ot az idén is visszatartunk, és ebbõl pályázati alapot képezünk felújításokra, épületbõvítésekre.
Nagy feladatot jelent az idén számunkra, hogy koncessziós társaságot alakítunk a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító-telep szakszerû üzemeltetésére. A koncessziós pályázatot elnyerõ Budapesti Vízmûvek Rt. anyagilag is hozzájárul a szennyvíziszap elhelyezésének megoldásához, támogatja a város civil szervezeteit és a Vörösvári Újságot is.
A kiemelt célok közé tartozik továbbra is a Szabadidõközpont létrehozása. Ennek érdekében a Képviselõ-testület átszervezte bizottságait, és egy új önkormányzati bizottságot hozott létre, melynek elnöke Bruckner Katalin képviselõ lett. Az új bizottság feladata a beruházás elõkészítésének felgyorsítása és a pályázatok figyelése.
Tisztelt Pilisvörösvári Polgárok!
Remélem, hogy 2004-ben nyugodt, normális körülmények között munkálkodhatunk városunk, polgártársaink javára, és a magunk elé kitûzött célokat meg tudjuk valósítani. Azt gondolom, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha a maga területén mindenki minõségi munkát fog végezni. A Képviselõ-testületi munkát illetõen az a legfontosabb, hogy továbbra is élvezhessük a lakosság bizalmát, s a döntések során – ha nem is értünk mindig mindenben egyet – egyenes szándékok és közös akarat vezéreljen mindannyiunkat. Ha ez megvan, már nem érdekes az, hogy sok-sok egyeztetésnek, levelezésnek, véleménycserének, vitának – azaz rengeteg munkának kell megelõznie egy-egy határozat vagy rendelet létrejöttét, a lényeg az, hogy az a közösség számára megfelelõ legyen, és a közjót szolgálja.
Ebben a reményben kívánok mindanynyiunknak, városunk minden lakójának az új évben jó munkát, sok sikert, és hogy ehhez mindenkor legyenek meg a megfelelõ feltételek is. Kívánom mindenkinek, hogy a mai nehezedõ körülmények ellenére is találja meg boldogulását, családi békéjét, s hogy gyermekeit tisztességgel ki tudja taníttatni. Kívánom, hogy mindenki tudjon tiszteletet adni és kapni, mert ma ez a legfontosabb. Csak remélni tudom, hogy a politika nem zilálja szét magán- és közösségi életünket, még több feszültséget, meg nem értést és gyûlöletet halmozva fel bennünk és közöttünk. Hiszem, hogy céljainkat csak akkor tudjuk megvalósítani, ha toleránsabbak, megértõbbek leszünk egymással, ha támaszkodni merünk egymásra, ha hiszünk a jó szándék, a józan ész és a szeretet igazságában. Ne felejtsük hát a harmadik évezred negyedik évében sem Széchenyi István szavait:
„Ki-ki szeresse felebarátjában a hazafit s embert s ne nézze, mi módon vet számot Istenével, s mely úton igyekszik mennyek országát elérni.”
Grószné Krupp Erzsébet
polgármester
Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól
Megkezdõdnek a tárgyalások a gimnázium átadásáról
Köztisztasági szerzõdés a Rumpolddal
A finisébe érkezett a Településrendezési terv
2003. december 11.
rendkívüli ülés
Határozatok száma: 236-250/2003. (XII. 11.)
Jelzálog törlése
A gimnázium bõvítésére elnyert címzett támogatás igénybevételének feltétele volt
A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az önkormányzat tulajdonát képezõ 4203 hrsz-ú ingatlanról a terhelési, elidegenítési és jelzálogjog törlése megtörténjen.
A Kt. a törléshez szükséges 11 356 935 Ft-ot a Kábeltévé értékesítésébõl származó bevétel terhére biztosította, amelyet az intézmény a szakképzésre kapott pénzeszközbõl 2003-2004-ben visszapótol.
A Kt. felkérte a polgármestert, vizsgálja ki, hogyan történhetett meg az, hogy a tulajdonos tudta és hozzájárulása nélkül a terhelési, elidegenítési és jelzálogjog bejegyzésre került.
236/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Háttérinformáció a határozathoz:
2000-ben a Pest Megyei Munkaügyi Központ 7 210 000 forint támogatást nyújtott taniroda kialakítására a gimnáziumnak. Az errõl szóló szerzõdés alapján az ingatlanra jelzálogjogot, továbbá tízéves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be a munkaügyi központ javára. A gimnázium bõvítésére az önkormányzat által tavaly elnyert 317,7 millió forint címzett támogatás igénybejelentésénél (2003. december 15-i határidõvel) a Képviselõ-testületnek igazolnia kellett, hogy a címzett támogatással megvalósuló beruházás az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévõ teher-, per- és igénymentes ingatlanon valósul meg. A címzett támogatás igénybevételéhez ezért töröltetni kellett a tulajdoni lapon a jelzálogjogot, valamint az elidegenítési és terhelési tilalmat.
Úttervezés
A legolcsóbb ajánlatot tevõé lett a munka
A Képviselõ-testület megbízta a Beruházó Bonyolító Mérnöki Iroda Bt.-t a még meglévõ földutak szilárd útburkolatának megtervezésével. A Kt. biztosította az ehhez szükséges anyagi fedezetet, ezen felül vállalta a terv engedélyeztetéséhez szükséges kb. 1,9 millió Ft-os eljárási díj megfizetését. A Kt. felkérte a polgármestert a szerzõdés aláírására.
A fedezet forrása a 191/2003. (X. 30.) Kt. sz. határozatban megjelölt – a koncessziós díjból befolyt – összeg útépítési tartaléka.
237/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 12 igen és 3 tartózkodás szavazattal.
Háttérinformáció a határozathoz:
A Mûszaki Osztály árajánlatokat kért be a város szilárd útburkolattal még nem rendelkezõ utcáiban az aszfaltutak megtervezésére. A beérkezett hat árajánlat közül a legkedvezõbb a Beruházó Bonyolító Mérnöki Irodáé volt 3 885 000 Ft bruttó vállalási árral.
Óvodavezetõi pályázat
Ki lesz a Ligeti Cseperedõ Óvoda vezetõje?
A Képviselõ-testület pályázatot hirdet a Ligeti Cseperedõ Óvoda intézményvezetõi feladatainak ellátására. Pályázati feltételek: óvodapedagógusi végzettség – német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség, német nyelvtudás, vezetõi gyakorlat és pedagógus szakvizsga elõnyt jelent.
A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a pályázati felhívást az Oktatási Közlönyben jelentesse meg. (A pályázat benyújtásának határideje: az oktatási közlönyben való megjelenéstõl számított 30 napon belül.)
242/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.
Fenntartói jog átadása
Megkezdõdnek a tárgyalások a német önkormányzattal a gimnázium átadásáról
A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzattal a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola fenntartói jogának átadásáról.
245/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 4 nem szavazattal.
Intézménybõvítés
Határozatok a gimnázium épületének bõvítésével kapcsolatban
A Képviselõ-testület a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola címzett támogatással megvalósuló beruházásához a 35,3 millió Ft-os önrészt lekötött betét formájában biztosította. (A Kt. a címzett támogatási igénybejelentés 2. számú dokumentumát a melléklet szerint kitöltve fogadta el.)
246/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület a felújítási és bõvítési munkák bonyolításával a Beruházó Bonyolító Mérnöki Iroda Bt-t bízta meg, és biztosította az ehhez szükséges 2 000 000 Ft anyagi fedezetet. A fedezet forrása: a 2004. évi költségvetés fejlesztési kiadásai.
247/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Szerzõdésmódosítás a Pesttervvel
Telekkialakítási terv a Klapka utcai lakóterületre
A Képviselõ-testület 2 225 075 Ft fedezetet biztosított a 2004. évi költségvetés terhére a Pesttervvel kötött tervezési szerzõdés módosításához. A Kt. 237 500 Ft fedezetet biztosított a Klapka utca mentén tervezett lakóterület telekkialakítási tervének elkészítésére az ingatlanértékesítésbõl származó bevételek terhére. A Kt. felhatalmazta a polgármestert a szerzõdés megkötésére.
248/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 14 igen és 1 nem szavazattal.
Háttérinformáció a határozathoz:
A 2003. 03. 06-án és 13-án hozott képviselõ-testületi határozatok értelmében a szerkezeti tervet és a szabályozási tervet a tervezõnek át kellett dolgoznia. A mostani határozat ennek a fedezetét biztosította.
Köztisztasági szerzõdés
Ezentúl a közterületek tisztán tartása és a hóeltakarítás is a cég feladata lesz
A Képviselõ-testület megbízta a Rumpold Bicske Kft.-t a város köztisztasági, gondnoki feladatainak ellátásával és biztosította az ehhez szüksége 11 270 00 Ft/év fedezetet. A Kt. felkérte a polgármestert a szükséges vállalkozási szerzõdések megkötésére. A fedezet forrása a 2004. évi költségvetés.
249/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselõ-testület a Rumpold-Bicske Kft.-t megbízta az utak síkosságmentesítésé-vel és a hóeltakarítással, biztosítva az ehhez szükséges 6 325 000 Ft/év fedezetet. A Kt. felkérte a polgármestert a szükséges vállalkozási szerzõdések megkötésére. A fedezet forrása a 2004. évi költségvetés.
250/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat – 15 igen szavazattal.
(Lásd cikkünket a Közös dolgaink rovatban – a szerk.)
Egyéb határozatok:
238-241/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat a Gradus Óvoda, a Német Nemzetiségi Általános Iskola, a Templom Téri Általános Iskola és a Ligeti Cseperedõ Óvoda kötelezõ felszerelés- és eszközjegyzékében foglaltak végrehajtására készített ütemterv végrehajtásának módosításáról. 243-244/2003. (XII. 11.) Kt. sz. határozat a Cziffra György Zeneiskola és Mûvészeti Iskola és a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola elõirányzatának emelésérõl.
2003. december 22.
rendkívüli ülés
Rendeletek: 24-26/2003. (XII. 23.) Kt. sz.
Határozatok: 250-262/2003. (XX. 22.) Kt. sz.
Fejlesztési célhitel felvétele
A közvilágítás korszerûsítésére
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy az ELMÛ Rt-vel történõ egyeztetések függvényében 2004. évben az OTP Bank Rt-tõl 62.101 e Ft összegû célhitelt vesz fel. A hitel célja: Pilisvörösvár Város közvilágításának korszerûsítése. A hitel futamideje: 5 év
A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a fenti hitelre vonatkozóan az OTP Bank Rt-nél eljárjon, és a hitelszerzõdést az Önkormányzat képviseletében megkösse.
251/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Folyószámlahitel igénybevétele
Az önkormányzat fizetõképességét biztosítja
A Kt. 2004. évi költségvetésében ötvenmillió Ft összegû folyószámlahitel igénybevételét határozta el az Önkormányzat likviditásának biztosítása érdekében.
A Kt. felhatalmazást adott a polgármesternek, hogy a hitelfelvétel ügyében eljárjon, és a hitelszerzõdést az Önkormányzat képviseletében az Országos Takarékpénztár Rt.-vel és Kereskedelmi Bank Rt.-vel megkösse.
A Képviselõ-testület a hitel rendelkezésre tartását 2004. január 1-jétõl május 31-ig kéri, majd a 2004. évi költségvetés elfogadását követõen a költségvetés ismeretében 2004. december 31-ig meghosszabbítja.
A Kt. felkérte a jegyzõt, hogy az Önkormányzat 2004. évi költségvetési rendeletét a határozat értelmében készítse elõ és terjessze a Képviselõ-testület elé.
252/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Háttérinformáció a határozathoz:
A folyószámlahitel rendelkezésre tartása az önkormányzat folyamatos, akadálytalan fizetõképességének biztosítása érdekében szükséges, elsõsorban azért, mert az állami bevételek mellett a saját bevételek nem havi egyenletességgel érkeznek be. A helyi adóbevételek is évente négy részletben folynak be, az utolsó jelentõs összegû december hónapban érkezik, ugyanakkor a mûködési kiadások havonta egyenletes ütemben terhelik meg az önkormányzatot.
Igazgatók keresetkiegészítése
A Képviselõ-testület Fogarasy Attiláné, Breierné Kalmár Éva és Hoós Sándor igazgatók részére munkájuk elismeréseként 2004. évben (az elmúlt évivel megegyezõen) alapilletményük 30 %-ának megfelelõ összegû kereset-kiegészítést biztosít.
256-258/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – mind a három 15 igen szavazattal.
(A korábban kinevezett intézményvezetõk ugyanekkora kereset-kiegészítést kapnak vezetõi kinevezésük lejártáig.)
Tervtanács felállítása
A képviselõ-testület önkormányzati tervtanács felállítását határozta el. A tervtanács mûködésére 2004. évi költségvetésben 1.500 e Ft keretösszeget biztosít, és felkérte a fõépítészt a tervtanács felállításáról szóló önkormányzati rendelet elõkészítésére.
259/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – 11 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Nevelési tanácsadó
Pilisvörösvár Város Önkormányzata a pilisvörösvári székhelyû, Pest Megye Önkormányzata által fenntartott Nevelési Tanácsadó részére a pályázati támogatásból beszerzett teszteket, eszközöket használatba átadja.
260/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal hozta.
Határozatok visszavonása
A Képviselõ-testület visszavonta a közterületek elnevezésérõl szóló 221-232/2003. (XI. 13.) Kt. sz. határozatait.
261/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal hozta.
A vezetõi pótlékról
A Képviselõ-testület módosította a vezetõi pótlékról szóló 21/2002. (XII. 3.) Kt. sz. rendeletét. A rendelet 2. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„A Hivatal köztisztviselõje 2004. január 1-jétõl osztályvezetõi szintnek megfelelõ vezetõi megbízás esetén alapilletménye 10 %-ának megfelelõ mértékû vezetõi illetménypótlékra jogosult.”
24/2003. (XII. 23.) Kt. sz. rendelet – 15 igen szavazattal.
Az illetménykiegészítésrõl
A Képviselõ-testület módosította a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselõk illetménykiegészítésérõl szóló 22/2002. (XII. 3.) Kt. sz. rendeletét. A rendelet 2. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:
„A Hivatal köztisztviselõje 2004. január 1-jétõl felsõfokú iskolai végzettség esetén alapilletménye 30 %-ának, középiskolai végzettség esetén alapilletménye 10 %-árak megfelelõ mértékû illetménykiegészítésre jogosult.
Az ügykezelõ a középiskolai végzettségû köztisztviselõre irányadó szabályok szerinti mértékben illetménykiegészítésre jogosult.”
25/2003. (XII. 23.) Kt. sz. rendelet – 15 igen szavazattal.
Nyersanyagnorma
A Képviselõ-testület meghatározta az önkormányzat által fenntartott intézményekben a 2004. évi étkezési nyersanyagnormát és a térítési díjakat.
26/2003. (XII. 23.) Kt. sz. rendelet – 15 igen szavazattal.
Egyéb határozatok:
253/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat a Városgondnokság megszüntetésérõl szóló 183/2003. (X. 20.) Kt. sz. határozat módosításáról. 254/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat Pándi József vezetõi megbízásának meghoszszabbításáról. 255/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozata munkáltatói kölcsön keretének növelésérõl. 262/2003. (XII. 22.) Kt. sz. határozat a Reneszánsz Kõfaragó Rt-ben lévõ részvénycsomag értékesítésérõl.
2004. január 12.
rendkívüli ülés
Határozatok: 1-12/2004. (I. 12.) Kt. sz.
Változás a rendelõintézetben
A Képviselõ-testület hozzájárult a Szakorvosi Rendelõintézet által mûködtetett Mozgó Szakorvosi Szolgálat nõgyógyászati ellátásra vonatkozó szerzõdés 2004. január 1-jével történõ megszüntetéséhez, továbbá jóváhagyta a Szakorvosi Rendelõintézet Alapító Okiratának módosítását.
1/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 1 nem szavazattal.
Támogatási pályázat
A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert a 2004. évi csatornaszolgáltatási támogatási pályázat benyújtására.
2/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
Határozatok a város Településrendezési tervérõl
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a két 10-es út által határolt területen (a településszerkezeti terven bejelölve) a 0137-0135 hrsz-ú táblák Gip-m (ipari mezõgazdasági) besorolást kapnak.
3/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
A Helyi Építési Szabályzatban a két 10-es út által határolt területre (0135-0137 hrsz-ú táblák) a HÉSz tervezetében már szabályozott Gip-m jelû ipari mezõgazdasági övezetnek megfelelõ szabályozás kerül. A beépítés csak ütemezetten egymás utáni sorrendben lehetséges.
4/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 10 igen 1 tartózkodás szavazattal.
A 4525/1 hrsz-ú Vt-17 jelû településközpont-vegyes területen (a volt Kemping területe) a lakófunkció nem engedhetõ meg, a legnagyobb beépítettségnek a területen a Helyi Építési Szabályzat tervezetében meghatározott 10%-ról 25%-ra kell változnia.
5/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy az 5 tó és környéke a jelenlegi Kemping területének kivételével egységesen kapjon közpark besorolást.
6/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület úgy határozott, hogy a 10-es úttal párhuzamosan szervízút kerüljön kialakításra a Görgey utcától kezdõdõen addig, ameddig lehetséges.
7/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 10 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület a 7/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozatban szereplõ 23 ingatlanra vonatkozóan a 80%-os beépíthetõséget a továbbiakban is fenntartja.
8/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 1 nem szavazattal.
A Fõ út menti településközpont-vegyes területek egységesen egy telek mélységben kerülnek kijelölésre 40%, illetve 60%-os beépíthetõséggel a 7/2002. (I. 28.) Kt. sz. határozatban szereplõ 23 ingatlan kivételével, melyekre 80%-os beépíthetõség engedhetõ meg. A képviselõk úgy döntöttek, hogy a jelenleg Vt-1, Vt-2, Vt-3 jelû övezetek – amelyek a településközpontban találhatók – minimum 6 méter, maximum 8 méter építménymagassággal zártsorú, félzárt sorú beépítési móddal kerüljenek szabályozásra.
9/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület Solymár Önkormányzatának beérkezett véleménye ellenére a Solymárral határos gazdasági–kereskedelmi– szolgáltató terület határát továbbra is a közigazgatási határig kívánja kiterjeszteni.
10/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
A Szikla út és a Szabadság út között tervezett út törlésre kerül.
11/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 11 igen 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselõ-testülete úgy döntött, hogy a Kálváriára vezetõ tervezett utak kerüljenek felülvizsgálatra.
12/2004. (I. 12.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
Összeállítottuk a Képviselõ-testület
üléseinek elõterjesztései és
jegyzõkönyvei alapján
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail