Vörösvári Újság Online

A pilisi falvak adakozásából elkészült a Pilis-hegy Szántó felõli oldalán, a hegység déli kapujában a hely szellemét idézõ kereszt. A Hargita erdeibõl származó 120 éves tölgyfát Kápolnásfalu és Csíkmindszent ajándékaként hozták Pilisszántóra. A 12 méter magas keresztet Ladocsi Gáspár püspök úr áldotta meg december 20-án 14 órakor, pilisi papok részvételével. Az ünnepségen részt vett Grószné Krupp Erzsébet polgármester is.

Az alábbiakban Szõnyi József polgármester beszédébõl idézünk:
Nehéz megszólalnom a meghatottságtól ennyi ember láttán. Ennyi embert érintett meg a kereszt szelleme? Ismeretlenül, sárban megnehezült lábakkal, járható utaktól eldugottan, hideg ködös idõben, csúszós-köves meredek erdei úton felkapaszkodva jöttek, jönnek ide fel a Kereszthez idõsek és fiatalok egyaránt. Megdöbbentõ a felismerés: a mai érzékelten sivár, értékeitõl fosztott kavargó világban ennyire éhezik az ember valami másra, valami magasabb rendû, maradandó értékre?

A Pilis Keresztje az elsõ percben megmutatta erejét. Iránytûként hívja magához a felnézõ embert, aki örömmel leküzdve fáradságot, megkönnyebbülve fújja ki magát a célnál.

A hatalmas Pilis lábánál az óriási kereszt tövében állva azért sem akaródzik beszélni, mert ismerve a hegy és a kereszt nagyságát mellette az ember itt olyan parányinak érzi magát, hogy méltatlannak tûri mellette a szót.
Igazi mondanivalója Pilis Keresztjének van! Bár a múltról beszél, de a jövõnek szól.

Beszél a születése óta eltelt kétezer esztendõrõl. Mennyi változás történt a világban ez idõ alatt, de Õ rendíthetetlenül áll. Hazánk történelmét õ írta meg. Ma már nem lett volna Magyarország, ha Õ innen a Pilisbõl nem figyel ránk.

Árpád-házi szent királyaink innen irányították Kárpát-medencét. Európa összes népe nem adott annyi szent királyi sarjat, mint Magyarország. Pilis Keresztje róluk beszél. Újkori történelmünk megdönthetetlennek hitt izmusai: marxizmus, szocializmus, kommunizmus sehol sincsenek, de a Kereszt áll.

Itt, a Pilis barlangjaiban szentéletû férfiak éltek, akiket az esztergomi kanonok. Boldog Özséb gyûjtött össze és megalapította a pálos-rendet. A Szent Keresztet tisztelõ magyar pálos szellemiség meghódította az egész világot Horvátországtól Spanyolországig, Brazíliától a Pilisig. Paraguay barlangjaiban még látták a pilisi rovásírást.

Keresztünk Géza fejedelem Esztergomjától Hunyadi Mátyás Visegrádjáig a hegység sok nagyszerû titkáról tudna mesélni, melyek ma még némán megbújnak Pilis erdõiben, nehogy végleg elpusztítsák õket.

Õk bûvölték el Sík Sándort és Prohászka püspököt is. A titkok üzenõi itt-ott már elõbújnak: fura kövek, nyílhegyek ismeretlen középkori alagutak, épület-romok, vagy Keresztes Kõ formájában, és bizonyítják a titkok létezését.

A Pilis Keresztje beszél nekünk a pilisi községek sokszínû nemzetiségeirõl, akik több száz éve élnek egymás közvetlen szomszédságában. Szerbek, cigányok, svábok, tótok egymást tisztelve békében és szeretetben élnek egy közösségben. Egységük a Kárpát medence katlanában forrt össze egy néppé. Ezt az egymásra utalt közösséget úgy hívják: Hungária. Ennek az összefogásnak eredményeként épült meg mindnyájunk Pilis Keresztje. (...)

Itt, a Pilisben a kereszt az õshonos és semmi más. Ettõl szakrális a Pilis. Nem nehéz megjósolni, ez a hely lelki méregtelenítõje lesz annak, aki meglátogatja. A Nap kisüt fölötte a ködbõl, mint ahogy most is a Kereszt-áldás idejére. Aki azonosul a Kereszt eszmeiségével, elmond itt egy fohászt, aztán lenéz innen a hegyrõl szép hazánkra, bármennyire van összekuszálva idegrendszere a lenti világ zajától, innen mosolygó lélekkel fog visszamenni az idevezetõ úton. (...)

Boldog Özséb 1200 körül született Esztergomban. Szerény, hallgatag, a magányt és a könyveket kedvelõ, istenfélõ fiú volt. Szülei 1028-ban beíratták a Szent István alapította káptalani iskolába. Pap lett belõle. És nem is akármilyen. Olyan hittel, áhítattal, átéléssel tartotta miséit, hogy mindenki a csodájára járt. Fiatalon lett belõle kanonok. De nem vágyott igazán egyházi karrierre. A Pilis rengetegébe vágyott, remetének Istennel és a természettel társalogni, lemondva minden földi hívságról és kényelemrõl idõt adva a vezeklésnek és engesztelésnek.

1946-ban lemondott kanonoki címérõl, javait szétosztotta a szegények között és Pilisszántó közelében egy barlangba vonult. Imával, böjttel esdekelt Istenhez, adjon kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Hármas barlangja elé egy feszületet állított „In Cruse sallus” (A keresztben az üdvösség) felirattal. Ez volt jelszava is, ennek szellemében élte le életét.

A Szent Keresztnek az általa alapított Remete Szent Pál rendjében is nagy kultusza volt, templomaikban külön oltárt emeltek a tiszteletére. A pálosok hatására szaporodtak el a keresztek a Pilisben, az utakon és a környék falvaiban. A pálos rend névadója Remete Szent Pál volt, aki a keresztény egyház elsõ remetéjeként ismert.

Boldog Özséb egy látomás hatására kezdte a Pilisben és az országban elszórtan élõ remetéket az új rendbe egyesíteni. „Egy éjjel, ima közben az erdõ mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élõ remetéket. Belátta, hogy õ egyedül kevés, önmagában semmi, szükséges az összefogás.” (Szentek Élete)

1250-ben Pilisszántó közelében (ennek a helynek ma Klastrompuszta a neve) egy kis templomot és egy monostort építtetett a remeték számára.

Boldog Özséb elment a pápához, hogy jóváhagyassa vele az új rendet, melynek õ lett elsõ tartományfõnöke.
1270, január 20-án halt meg súlyos betegség után. „Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és jó példaadásra buzdította testvéreit. Jézus és Mária nevével ajkán lehelte ki lelkét.” (Szentek Élete).

A 150 éves török uralom alatt a Pilisben elpusztult a pálosok által emelt templom és monostor. Sokáig azt hitték, hogy a Pilis-szentkereszt melletti volt cisztercita apátság romjai azok. Csak az 1960-as években sikerült Méry István régésznek feltárnia és egy 1393-ból származó oklevél alapján azonosítania a Klastrompusztán épült Szent Kereszt kolostort.

Szõnyi József Pilisszántó polgármestere másképp vélekedik e kérdésrõl. Kutatásai nyomán valószínûsíti, hogy a Szent Kereszt kolostor közelebb volt Szántóhoz, és talán éppen a falu legrégebbi temetõjének mélye õrzi annak romjait, az a terület, ahonnan a híres Keresztes kõ is elõkerült.

A szántóiak a temetõben Szent Özséb tiszteletére ünnepélyes keretek között keresztet is állítottak.
(A polgármester úr elméletét egy itt végzendõ ásatás tudná csak igazolni, ennek költségei azonban nagyon sokba kerülnének. – Lásd a témában a polgármester úr írását a www.pilisszanto.hu weboldalon.)

Bizonyára sokan tudják, hogy a bányatelepi templom melletti lelkészlakást 1996-ban átalakították, és azóta a Mária Szíve Leányai Társaság rendházaként mûködik. Júlia nõvér, aki tagja a társaságnak szinte a kezdetektõl – már hat éve – itt lakik.

A Társaság 1790-ben, a francia forradalom idején alakult. Abban az évben, amikor az emberi méltóság és szabadság nevében szerzetesi fogadalom letétele tilos volt. Alapítói Pierre-Joseph de Cloriviére és Marie Adélaide de Cicé voltak. A Társaságnak nincs elõre megszabott apostoli tevékenysége, teljesen nyitott az idõk és helyzetek kihívására. Tagjai ugyan leteszik a hármas szerzetesi fogadalmat (szegénység, tisztaság, engedelmesség), de nem élnek se zárdai közegben, se nem hordanak semmi külsõ ismertetõ jelet. A közösség az egyház szolgálatában végzi apostoli tevékenységét különbözõ országokban. Ma 32 országban 2500 nõvér él. A szerzetesrend házai apostoli célt szolgálnak, lehetõvé teszik a nõvérek találkozását, a lelki kapcsolatok ápolását, a fiatalok képzését és továbbképzését. A nõvérek magyarországi letelepedését Pilisvörösváron 1996-ban a Székesfehérvári Egyház-megye püspöke hagyta jóvá. Központi házuk Piliscsabán van, ahol õk vezetik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Gizella Kollégiumát.

– 1944-ben, gimnazista koromban léptem be egy hitoktatónõ által egy hasonló rendbe, a Szûz Mária Társaságba (Congregatio Maria Virginis). Közben elvégeztem az óvónõképzõt, de úgy éreztem, hogy nem tudok a követelményeknek megfelelni, ezért fél évet 'lachozé'-ban dolgoztam egy taxibontóban, tizenegy férfi közt. Olyan csúnyán beszéltek, hogy olykor sírva fakadtam. Hiszen otthon a szüleimtõl ilyesmit nem hallottam.

1952-1965-ig Gyõrben a rádiómûszaknál voltam mûszerész. Elõtte elvégeztem egy kilenc hónapos tanfolyamot. A kollégáim nem tudták, hogy a közösséghez tartozom, hiszen civil emberként dolgoztam.

Ezután Németországban helyezkedtem el. Kicsit féltem az idegen országtól és a nyelvtõl, de megálltam a helyem. 32 évig dolgoztam házmesterként elõször Gräfelfingben, majd Berchtesgadenben és legtovább Neussban az Idõsek Otthonában. Mindent megtettem a házban lakókért, mert úgy gondoltam, hogy akinek valamilyen oknál fogva el kellett hagynia az otthonát, megérdemli, hogy a lehetõ legjobb körülményeket biztosítsuk neki. Elõfordult, hogy még este 10-kor is kicseréltem nekik az izzót.

Németországban találkoztam a Mária Szíve Leányai Társaság fõnöknõjével. Akkoriban a mi rendünk nõvéreivel egy hasonló társaságot kerestünk, és mivel a szabályok mindkét rendben szinte ugyanazok voltak, mindannyian átmentünk a Mária Szíve Leányai Társasághoz. Nagyon boldog vagyok, hogy a Jóisten ilyen hivatást adott nekem.

– Tizenkét testvér közül én voltam a hetedik gyerek. Még kilencen élünk, öt testvérem szülõfalumban, a szlovákiai Kisudvarnokon. Mindenütt sok a gyerek. Gyakran látogattam és látogatom ma is õket. A 25 unokatestvéremmel és azok gyerekeivel is tartom a kapcsolatot. Amikor Németországban éltem, 15 évig nem volt útlevelem. Így nem tudtam meglátogatni rokonaimat. Ez nagyon nehéz idõszak volt.

– Mi nem viselünk apácaruhát, hanem civil ruhában elvegyülünk az emberek közt, és úgy apostoloskodunk. Örök fogadalmat teszünk és jezsuita szellemben élünk.

A fõnöknõm a Mária nõvér. Õ vezeti Pilis-csabán a Boldog Gizella Kollégiumot. Munkáját az internátusban két indiai nõvér segíti. Péntekenként mindhárman meglátogatnak engem, és együtt részt veszünk a szentmisén. Eleinte többen laktunk itt a házban, de amióta Gizella nõvér meghalt, egyedül vagyok.

– Nem unatkozom. A szükséges dolgokat ma is elvégzem a házban és a ház körül. Szívesen segítek a templomban és a kertben. Úgy érzem, hogy már ide tartozom.

Van egy ún. rózsafüzéres szobám. Esténként ide vonulok vissza, és rózsafûzért készítek a missziónak. Közben imádkozom a tisztítótûzben szenvedõkért. 50 év alatt számtalanszor tapasztaltam, hogy a tisztítótûzben szenvedõ lelkek mennyire segítenek.

Nagyon szeretek biciklizni. Gyõrben és Németországban is rengeteget bicikliztem, de még ma is – 77 évesen – biciklivel járok. Szeretem a focit is. Korábban nem volt televízióm, és amikor egyszer a németek játszottak, a Krigli Sörözõben néztem végig a meccset. Ennek híre ment, és hogy ne menjek többé kocsmába, kaptam egy tévét. Mégis nagyon keveset nézek tévét, inkább a rádiót hallgatom. Tévénézés közben nem tudok rózsafûzért készíteni.

A zsebpénzért, amit a rendtõl kapok, rózsafüzéranyagokat veszek. A kereszteket Rómából hozzák, a gyöngyöket Németországból szerzem be. Különben mindenem megvan. Szerényen élek, nincsenek igényeim. Amit kapok, azt elosztogatom. Évente egyszer visszamegyek szabadságra Németországba az otthonba, ahol mindig nagy szeretettel fogadnak.

Rendszeresen olvasom a Vörösvári Újságot. Hiszen ha már itt él az ember, legalább annyira tájékozódjon, hogy tudja, mi történik körülötte.

Beszélgetésünk alatt elkészült egy nekem szánt ötszínû missziós rózsafüzér. A különbözõ színek az öt kontinenst jelképezik: Amerikát (piros), Óceániát (kék), Európát (fehér), Ázsiát (sárga) és Afrikát (fekete). Aztán megmutatta nekem Júlia nõvér a gyönyörûen felújított templomot és a rend szobáit is.

Kedves Schwester Júlia! Köszönöm a beszélgetést és további jó egészséget kívánok a szerzetesi munkájához!

Éjféli mise:
A Fiatalok Vörösvárért Egyesület tagjai 2003 karácsonyára ismét forralt borral, teával és süteményekkel várták az éjféli misérõl érkezõket a templom elõtt. Az egyesület által az idén is felállított karácsonyfa elõtt kb. 150 ember hallgatta végig a hangulatos karácsonyi zenéket játszó fiatalokat. Az immár hároméves hagyományt szeretnénk folytatni, mert évrõl-évre nõ az érdeklõdõk száma. Nagyon örültünk neki, hogy a szentmise után rengetegen maradtak ott egymással beszélgetni és meghallgatták a zenészek mûsorát.

Ezúton is köszönjük Tácsik Tamásnak a felajánlott süteményeket, és Bellovits Gergõnek, Spanberger Zsoltnak, Stéhli Györgynek és Szabó Tamásnak, hogy zenéjükkel hangulatossá varázsolták az éjszakát. Köszönjük még az Izsák és Mester kft-nek és Surányi Tamásnak a karácsonyfa világításához nyújtott segítségüket.

Ezúton szeretnénk boldog, sikerekben gazdag új esztendõt kívánni minden pilisvörösvári polgárnak!