Vörösvári Újság Online

Sorozatunk harmadik részében a római katolikus plébánián vezetett Histo-ria Domusból azt az 1957-es bejegyzést idézzük – kisebb rövidítésekkel –, amelyben Marlok István plébános a plébániatemplom oltárának hiteles történetét írja le. Ez az oltár nemcsak városunk egyik legféltettebb kincse, hanem – mivel a budai királyi palota várkápolnájából származik – nemzeti örökségünk, sõt megítélésünk szerint ma már a világörökség részét is képezi. (A budai vár 1987-ben lett a Világörökség része.) Az oltár megmentésében és Pilisvörösvárra való áthelyezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Marlok István plébános úr, akire ezen írás megjelentetésével is tisztelettel és hálával emlékezünk.

A Budai Királyi Palota templomát, a várkápolnát, népiesen „Zsigmond-kápolnát” vagy „Szent Jobb kápolnát” 1769-ben szentelték. A Mária Terézia építtette templomot késõbbi átalakítások kiforgatták eredeti állapotából. Az 1899-1900. évi renoválás alkalmával a fõoltárt elõrehozták a falból, hogy helyet adjanak a mögötte megépítendõ új Szent Jobb kápolnának.

Az uralkodó Ferenc József határozott kikötésére csakis a magyar mûvészet és hazai ipar termékeit igénybe véve, új fõoltárt építettek siklósi sárga, ruskicai fehér és süttõi vörös márványból klasszicizáló stílben, barokk, vasból készült s megaranyozott záróbaldachinnal és neobarokk bronz gyertyatartókkal. Az oltár süttõi márványból készült kettõs lépcsõt kapott. A padolatot mettlachilemezekkel burkoltatták. (…)

A fõoltárt Boltizár József vic. gen. szentelte fel. (…) 1900 óta a fõoltár mögötti kápolnában õrizték Szent István apostoli király épségben maradt Szt. Jobbját.

A második világháború pusztításai a budai királyi várat és várkápolnát rommá tették. A fõoltár is háborús sérüléseket szenvedett. A márványkövek, melyek mûvészkezek Isten dicsõségére faragtak, a fegyverek elcsendesedése után még további pusztulás martalékává lettek. A bronzból készült tabernaculumajtó – az ostrom után készült fénykép szerint – sérülés nélkül vészelte át a szörnyû harcokat, de a fémgyûjtõk rohamának már nem tudott ellenállni. A bronz keresett cikk lett s egyesek fémgyûjtési túlbuzgóságból elvitték. Hasonló sorsra jutott a fõoltár feletti, lecsavarható, vasból készült és megaranyozott szentségi trónus is. (…)

A Várkápolnában a részben beszakadt boltozat további rombolással fenyegette a fõoltárt. Kollár, a Várgondnokság fõmérnöke még 1952-ben egy fa védõbaldachint húzatott az oltár fölé, hogy a lehulló tégladarabok ellen védje. A baldachintartó gerendán a következõ tiszteletre méltó szöveg volt olvasható: „Itt õrizte a Nemzet a Szt. Jobbot. Kellõ tisztelettel járjunk e helyen! Kíméljük a további rongálástól!”

1954-ben felvetõdött a fõoltár átmentésének gondolata. Az elsõ elgondolás az volt, hogy Székesfehérvárra kerüljön, Szt. István városába, a Prohászka templomba. A tervtõl a sok anyagi kiadás miatt elálltak. Közben a Kiscelli Múzeum is szemet vetett rá. 1955-ben Halász Endre péceli plébános a Várgondnokságtól megvásárolta 4000 forintért, majd Bicskei Karle István szobrászmûvész vezetésével lebontatta és a romos József fõhercegi palotába, Bicskei Karle István ott lévõ mûhelyébe szállíttatta. Ezután egyházi hozzájárulást kért Szabó Imre püspök úrtól. Ekkor derült ki, hogy a Várgondnokság jogtalanul vett fel vételárat, mert a megegyezés szerint az egyházi tárgyakat az állam ingyen köteles kiadni. Az Érseki Hatóság közbenjárásával a vételár visszatérült. Az oltár mégsem került Pécelre, mert csak azzal a feltétellel adták ki, hogy a tulajdonjog a Várkápolnáé, illetõleg az esztergomi egyházmegyéé marad, és idõvel, ha kérik, vissza kell adni. Így természetesen sem neki, sem másnak nem kellett, s ott hevertek darabjai szétszórva s állandó veszélynek és pusztulásnak kitéve. Az 1956. októberi és novemberi események után már arról volt szó, hogy oltár lesz-e egyáltalában még belõle, megmentik-e az utókornak e nemzeti mûkincset? A tárolás helyét ruharaktár céljára adták ki. Az elfekvõ daraboknak új helyet kellett volna keresni.
1957. febr. 20-án az esztergomi Egyházmegyei Fõhatósághoz a pilisvörösvári r. k. egyházközség nevében kérelmet nyújtottam be, melyben engedélyt kértem a Várkápolna fõoltára darabjainak helyrehozására és a helyrehozás után a pilisvörösvári r. k. plébániatemplom részére való átvételére. 1957. márc. 12-én dr. Kátay Béla c. apát, ker. esp. budavári plébános az egyházi hatóságtól kapott korábbi megbízása alapján engedélyt adott az oltár feltétel nélküli elszállítására azzal, hogy azt a pilisvörösvári pleb. templomban fogjuk elhelyezni. Márc. 12-én és 13-án Guth István két részletben Pilisvörös-várra szállította.

Feldhoffer György helybeli kõfaragónál tároltuk, aki az alapcsiszolásokat végeztette. A sérült részeket Miereisz György helybéli szobrász teljesen ingyen kijavította. Az É. M. Építõkõfejtõ Vállalat Bp. által 1 és 1/2 m3 tardosi (süttõi) márványkövet szállítottunk Holdampf Sándor süttõi kõfaragóhoz, aki többek között új harmadik lépcsõt és a kettétört menzalap (fedõlap) helyett új menzalapot készített.

Az oltár felépítését Bicskei Karle István irányítása mellett Vangor György, Koteczki József és Fetter István végezte gondos hozzáértõ alapossággal és óvatossággal. A súlyos darabok elhelyezésénél Wohl Péter ácsmester, Kimmel János ács és társaik segítettek. A végsõ csiszolást és fényezést Lada Éva végezte. A hiányzó tabernaculumajtó pótlására Mészáros Lajos budapesti ötvösmûvész 9000 forintért új bronzajtót készített, amennyiben lehetett fényképek alapján az eredetit alapul véve. Az ajtóba chrisopras és mosachat köveket helyezett. A tabernaculum feletti, öntvénybõl készült, de törött puttó angyalfej helyett Bicskei Karle István az eredetit pontosan lemásolva fából újat faragott.

Közben a Várkápolna két kupolája beszakadt. A padolat mettlachi lapjai is pusztultak. Dr. Kátay Béla engedélyt adott a megmaradt lapok felszedésére. A Várgondnokság azonban a lapokat nem tekintette egyházi tárgyaknak, csak vételár fejében – 8000 forintért – adott engedélyt 54 m2 mettlachi elszállítására. Ez alapján 1800 forintért felszedettük és Guth István Pilisvörösvárra szállította. Így sikerült elejét venni annak, hogy azokat a tervezett profán célra felhasználják. A lapokkal a szentélyt burkoltattuk. (…) A szentély oldalfalát alul köröskörül vörösmárvány szegélylappal láttuk el. Az oltár helyrehozásával és felállításával kapcsolatos kiadásunk – nem számítva a társadalmi és ingyen végzett munkákat – 67.891 Ft. volt.

A munkálatok folyamán igaz örömmel, idõt és fáradtságot nem ismerõ odaadó lelkülettel állandóan a plébános segítségére volt Angyalos Mátyás egyh. k. gondnok. A várva várt szentelési napot nem érhette meg. Elõtte 10 nappal váratlanul rosszul lett, szt. gyónás, szt. áldozás és utolsó kenet után egy órával halálos ágyán felült, s utolsó szavai ezek voltak: „Isten elõtti kötelességemet megtettem”, majd visszaesett és az Úrhoz költözött.

Az oltárszentelést – consecrálást – 1957. nov. 24-én Shvoy Lajos megyéspüspök felhatalmazása alapján dr. Kátay Béla c. apát, budavári plébános végezte. Az oltárt consecrálta „in honorem B. M. V. in caelus Assumptae” a sepulchrumba elhelyezte Szt. Dilectus vt. és Szt. Peregrinus hitvalló ereklyéit.

Dec. 1. Püspök Atyánk Pilisvörösváron áthaladva megtekintette a templom fõoltárát, amelyen 1901-ben a Várkápolnában elsõ szt. miséjét bemutatta.

Olvasóink közül bizonyára sokakat érdekel az, hogy mi lett a várkápolnában az oltár háta mögött lévõ Szent Jobb kápolna sorsa. Nos, ennek története hasonlóan alakult az oltáréhoz: 1957-ben egy vidéki templomba menekítették és újjáépítették.

Az eseményekre egy szemtanú, Tóth János így emlékezik vissza:
„1954 körül az almádi plébániatemplom freskóit festette az Egyházközség, dr. Pintér Sándor plébános irányításával. A festõ Bicskei Karle János volt. … A mûvész István nevû testvére, aki szobrászmûvész és építõmérnök volt, többször megfordult a munkahelyen. Egy alkalommal a plébánián szóba került, hogy a budai várban, ahol István mûvészeti, fõleg szobrászmunkát végzett, micsoda értékek mentek tönkre a háború miatt. … Ami Pintér atya képzeletét legjobban megragadta a Bicskei Karle István által elmeséltekbõl, az a budavári Zsigmond-templom és annak egy még érintetlen része, a fõoltár mögött lévõ és a Szent István jobbját õrzõ kis kápolna volt. Nagyon gyorsan szerét is ejtették, hogy ezt a kis "ékszerdobozt" megtekintsék.

A megtekintéskor az is kiderült, hogy a vártemplom erõsen romos állapotban van. A mellékoltárok jórészt összetörtek, a szobrok és az oltárképek eltûntek, a tetõzet középen beomlott. Sok helyen bokáig, sõt térdig érõ omladék állt. A vártemplom a többi rommal együtt teljes lebontásra volt ítélve. Csodák csodájára állt a fõoltár, és mögötte egy embernyi nyíláson át be lehetett bújni a Szent Jobb kápolnába. A mennyezet kupolája Lotz Károly festõmûvész terve alapján, velencei mozaikok stílusában az Almádiban ma látható képet mutatta, sérült, légnyomásos állapotban. A fülke közepén egy márványtömb oszlop állt, sajnos összetörve.

Egy kis fülkében volt a helye a Szent Jobb szarkofágnak. Erre a márványtömbre lehetett kiemelni, innen vállon lehetett továbbvinni. A szarkofágot gótikus stílusú, ezüst, oldalt üveges díszládának kell elképzelni. A témának megfelelõ királyi pompájú ereklyetartó volt. Ezt a szarkofágot abban az idõben már a pesti bazilika õrizte. A Szent Jobb háborús történetérõl nem tudok beszámolni, de az ostrom idején az egyház azt biztonságba helyezte, mint a magyar nép nemzeti kincsét, amelyet nagy tisztelet, hódolat illetett meg.”

A történet ezután felemelõen folytatódik: dr. Pintér Sándor plébános sok-sok utánjárással megszerezte az engedélyeket, hogy a kis, kétszer kétméteres Szent Jobb kápolna köveit és mozaikjait egy teherautó 1957-ben Almádiba szállítsa, ahol hozzáértõ restaurátorok a szentély mellett, a templomhoz kapcsolódóan felépítették a kápolnát. Csak a Szent Jobb hiányzott belõle...

2000 májusában azután, ha csak egy napra is, az ereklye is megérkezett, mikor a Szent Jobb országos körútja során Veszprém felé egy éjszakát itt töltött. Az ereklye õre, Szabó Géza kanonok akkor megígérte az almádiaknak, a „kápolna õreinek”, hogy kapnak egy, a Szent István-ereklyébõl levált kis „fragmentumot”. Ez az ígéret a millenniumi évet lezáró Szent István-nap vigíliáján teljesedett be.

A Szent Jobb kis darabját azóta is Almádiban, a Szent Imre templom Szent Jobb kápolnájában, egy impozáns ereklyetartóban õrzik az alatt a mozaik alatt, amelyet 1957-ben, a ma pilisvörösváron látható oltárral egy idõben mentettek ki a lebombázott és pusztuló budai várkápolnából.