
A tûzoltó egyesület hírei
Denk Feri bácsi magast kitüntetést kapott
Partnerkapcsolat
Április 7-tõl 11-ig obernhaini tûzoltók vendégeskedtek Pilisvörösváron. A hatfõs delegációt Herbert Kochlbacher tûzoltóparancsnok vezette. Az oberhaini tûzoltókat gazdag programmal várták a vörösváriak, több alkalommal Budapestre is elkalauzolták õket. Többek között megtekintették a Parlamentet, a Budai várat, a Sándor palotát, a Vasúttörténeti Parkot, és látogatást tettek a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság székházában. A vendégeket fogadta Grószné Krupp Erzsébet polgármester is, aki mint a Pest Megyei Tûzoltó Szövetség elnöke, nemcsak udvariassági beszélgetést, hanem szakmai eszmecserét folytatott velük.
A német tûzoltók elismeréssel nyilatkoztak a vörösvári tûzoltók felkészültségérõl és a tûzoltószertár felszereltségérõl.
– Nagyon sokat fejlõdött a vörösvári tûzoltóság az elmúlt években, csak gratulálni tudok ahhoz a színvonalhoz, amit õk elértek – nyilatkozta újságunk számára Kochlbacher parancsnok úr.
A pilisvörösvári és a Wehrheim-Obernhain-i tûzoltó-egyesületet közel tízéves barátság köti össze. Kochlbacher úr elmondása szerint tíz évvel ezelõtt az egyesületük egyik tagja itt vadászott a környéken, s felhasználta az alkalmat arra is, hogy tájékozódjék arról, van-e Pilisvörösváron tûzoltóság. A következõ évben az obernhainiak ellátogattak Vörösvárra, és azóta két-háromévenként találkoznak egymással a két csapat tagjai. 2005-ben a partnerkapcsolat 10 éves jubileumát méltó keretek között kívánják megünnepelni a német és magyar lánglovagok.
Tûzesetek, mûszaki mentések
Az elmúlt két hónapban összesen 10 esetben riasztották a vörösvári tûzoltókat, hatszor tûzesethez, két ízben mûszaki mentéshez. Két alkalommal tévesnek bizonyult a riasztás.
A tûzesetek nagy része nádastûz volt. Egy ízben egy égõ horgászbódéhoz kellett kivonulnia a csapatnak a Nagy-tó mellé. Sajnos, itt hátráltatta a gyors beavatkozást a környéken folyó útépítés.
Egy más alkalommal a Tó dûlõben csaptak fel a lángok egy hétvégi házban. Mire a fõvárosi tûzoltók kiértek a helyszínre, a vörösváriak eloltották a tüzet.
Egy nagyon súlyos balesetben feszítõvágó segítségével mentettek ki a vörösvári tûzoltók autóba szorult sérülteket. A karambol Piliscsabánál, a 10-es úton történt, egy magyar és egy szlovák rendszámú személygépkocsi ütközött egymásnak. A balesetnek öt súlyos sérültje volt.
Egy májusi felhõszakadás következményeképpen víz öntötte el egy Bányató utcai társasház pincéjét, ahonnan tûzoltóink motoros szivattyúval távolították el a bezúdult vizet.
Ünnepek, megemlékezések
Május 1-jén a Vásár téri iskola udvarán rendezett majálison a tûzoltó-egyesület bemutatta az érdeklõdõknek technikai felszerelését. Nagy sikert aratott a puttonyfecskendõ, amivel a gyerekek „célba lõhettek”.
Május 8-án rendezték meg Vörösváron a hagyományos Flórián-napi ünnepséget. Az ünnep keretében a csapat tagjai megkoszorúzták a tûzoltószertár falán lévõ emléktáblát. Koszorút helyezett el az emléktáblánál Grószné Krupp Erzsébet polgármester, a Pest Megyei Tûzoltó Szövetség elnöke, az egyesület tagja, Horváth Ferenc tûzoltó ezredes, Pest Megyei Katasztrófavédelmi igazgató és Varga Ferenc tûzoltó alezredes, kerületi tûzoltóparancsnok.
A koszorúzás után a Városháza tanácskozótermében Grószné Krupp Erzsébet polgármester emlékérmeket adott át a tûzoltó-egyesület tagjainak. Ziegler János 25 éves, Zelenai János 50 éves szolgálati emlékérmet vehetett át.
Gróf Széchenyi Ödön emlékérmet kapott s így a tûzoltóknak adható legmagasabb kitüntetésben részesült Denk Ferenc, a Pilisvörösvári Önkéntes Tûzoltó Egyesület tiszteletbeli elnöke. A kitüntetést a Magyar Tûzoltószövetség adományozta a veterán tûzoltónak, aki egész életével mutat példát az önfeláldozó, kitartó munkára, a közösség önzetlen szolgálatára és a bátor helytállásra.
Május 9-én a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság meghívására a vörösvári tûzoltók két tûzoltó-gépjármûvel és 22 fõvel részt vett a Városligetben rendezett Flórián-napon és az azt megelõzõ, a Flórián tértõl induló felvonuláson.
F. A.
Rendõrségi hírek
Április 16-án Pilisvörösváron elfogták P. I. budapesti lakost, aki ellen országos elfogatóparancs volt kiadva.
19-én a Fõ út egyik üzletében egy személy hamis 5000 forintossal akart fizetni.
20-án állampolgári bejelentés alapján elfogtak Tinnyén egy férfit, akit nemi erõszak elkövetésének kíséreltével vádolnak.
25-én a Piliscsabai szociális otthonban egy idõs ápolt rátámadt a gondozónõkre.
28-án Vörösváron elfogták B. P. esztergomi lakost, aki ellen az Esztergomi Rendõrkapitányság adott ki elfogatóparancsot.
29-én Tinnyén ellopták egy hétvégi ház 500 méter hosszú drótkerítését. Az ismeretlen elkövetõ nemcsak a dróthálót, de az oszlopokat is elvitte.
30-án éjszaka Ürömön tettleg bántalmaztak egy férfit, majd elvették nyakláncát. Az eset bejelentése után 40 perccel a rendõrség elfogta a rablás feltételezett elkövetõjét.
Május 1-jén lakossági bejelentés érkezett arról, hogy Pilisvörösváron, a Jókai utcában egy kézigránát hever az utcán. Azonnal értesítették a tûzszerészeket, akik a veszélyes fegyvert elszállították.
6-án idegenrendészeti akció keretében építõipari vállalkozásokat ellenõriztek a rendõrök Piliscsabán, Solymáron és Ürömön. Az akció eredményeként 9 fõ illegális munkavállalót fogtak el, és adtak át a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak.
11-én ismeretlen tettes betört a Fõ úton egy ruházati üzletbe.
12-én a járõr egy feltört hétvégi házban elfogta B. I. Budapest lakost.
17-én ismeretlen személy betört a Budai nagy Antal utcában egy élelmiszerboltba.
Az utóbbi idõszakban – fõleg Ürömön – sok besurranásos lopás történt. A rendõrök figyelmeztetnek arra, hogy nagyfokú felelõtlenség tárva-nyitva hagyni a kaput és a lakásajtót, még inkább az, a legfontosabb iratainkat, kocsikulcsot, készpénzt tartalmazó táskát az elõszobában hagyni. A rendõrség tart attól, hogy a meleg idõ beálltával besurranások száma is nõni fog. A házakban tartózkodók a hõség enyhítése érdekében kitárják az ajtókat, ablakokat, amit a szemfüles tolvajok azonnal kihasználnak.
Jó hír, hogy július 1-jétõl 8 fõvel bõvül a Pilisvörösvári Rendõrõrs személyi állománya. Mind a 8 új rendõr egyenruhás közterületi feladatokat lát majd el, tevékenységüktõl érezhetõ javulást várnak a közbiztonság terén. Amennyiben sikerülne az õrsnek egy új személygépkocsit is kapnia, egyszerre két járõrt is ki tudnának küldeni a területre.
A nyári hónapokban gyalogos rendõrökkel – köztük kutyás járõrrel is – találkozhatnak majd Pilisvörösváron, akik a közterületek biztonságára, rendjére fognak vigyázni. Különösen az iskolák, a kultúrház és a szórakozóhelyek környékét ellenõrzik majd rendszeresen.
Készült Koczka Gábor rendõr õrnagy, õrsparancsnok tájékoztatása alapján
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail