
Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel

– Május 17-én az országgyûlés megszavazta a kormány elõterjesztését a címzett állami támogatásokról, s ezzel bizonyossá vált, hogy a vörösvári önkormányzat 317 millió forint állami támogatást nyert a gimnázium bõvítésére. A következõ lépésben mi fog történni?
– A Belügyminisztérium és az önkormányzat hamarosan megköti a támogatási szerzõdést.
– Úgy tudom, ebben az évben nem kapjuk meg a teljes állami támogatást…
– A 317 millió forintos pályázati öszszegbõl ebben az évben 70,5 millió forint használható fel. Mivel a képviselõ-testület úgy döntött, hogy az építkezést nem két év alatt valósítja meg, hanem egy lendülettel még az idén befejezi, ezért a hiányzó összeget kipótolja a szabadidõ-központ felépítésére elkülönített összeg terhére. Természetesen a felhasznált összeget a 2005-ben lehívott céltámogatási öszszegbõl vissza fogjuk pótolni.
– Hányan jelentkeztek az önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatra?
– A Közbeszerzési Értesítõben megjelent kiírás nyomán három cég jelentkezett, amelyek kivették a pályázati anyagot, és várhatóan pályázni fognak a kivitelezésre. A pályázati kiírásban pontosan rögzítettük, mit várunk tõlük. Leírtuk, hogy júniusi kezdéssel és decemberi befejezéssel kell megvalósítani a beruházást úgy, hogy közben biztosítaniuk kell az oktatás zavartalanságát. Leírtuk, hogy elõnyt élvez az a pályázó, amely már végzett hasonló jellegû munkát. A beérkezõ pályázatok alapján a képviselõ-testület fogja kiválasztani a kivitelezõt.
– Polgármester asszony, ön egy másik jelentõs, 150 millió forintos beruházást is szeretett volna még az idén megvalósítani: a Szabadság úti óvoda teljes felújítását és bõvítését. A beruházás összegét hitelbõl kellett volna fedeznie az önkormányzatnak. Ehhez azonban a képviselõ-testület nem járult hozzá. Önnek mi a véleménye errõl?
– Azok az elkötelezettségek, amelyek a költségvetésünket terhelik nagyobbrészt nem adósságok, hanem kezességvállalá-sok. Ilyen például a csatornabekötéshez felvett lakossági hitelek önkormányzati kezességvállalása. Ezek tehát meglévõ, elkülönített összegek. Az önkormányzat költségvetését, hitelképességét nem rendítette volna meg, ha a bõvítésre felvettünk volna 150 millió forint hosszú lejáratú hitelt.
– Mi lesz így most az óvoda sorsa?
– A képviselõ-testület egy korábbi döntésével elhatározta az óvoda bõvítését. Ennek nyomán elkészült az építési engedélyes tervdokumentáció – a nagyszerû terv Csikós Mihály építész munkája. Benyújtottunk egy pályázatot is a Területfejlesztési Tanácshoz az óvoda bõvítésére. Ezen maximum húszmillió forintot nyerhetünk. Hoztunk egy döntést arra vonatkozóan is, hogy a Szent István utcai óvoda feladatait a Szabadság úti óvoda veszi át. A döntések egy részének végrehajtása most egyelõre halasztódik. Én úgy értékelem a kialakult helyzetet, hogy a képviselõ-testület az óvoda bõvítésérõl nem mondott le, egyelõre azonban nem akarja elindítani a beruházást. Én nagyon remélem, hogy a következõ évben sikerül meggyõzni képviselõ társaimat az óvodabõvítés megkezdésérõl.
– A városban több helyen folyik útépítés, aminek mindenki örül, többen kifogásolják ugyanakkor, hogy az elkészült utak nagyon keskenyek, ráadásul egyes helyeken túl magasra került az út szintje a telkek szintjéhez képest.
– Annak hogy keskeny utakat építünk, elsõsorban nem pénzügyi okai vannak. Jól használható, de a város szerkezetéhez illeszkedõ, a lakóövezetbe illõ utakat szeretnénk kialakítani. A széles utakat az autósok elkerülõ útként használnák, így odavonzana nem kívánt forgalmakat is. Tapasztalatunk szerint a már megépített lakóövezeti utak mellett a lakók füvet, virágokat ültetnek, s barátságos hangulatúvá varázsolják az utcaképet. A másik lehetõség: széles út, száguldozó autókkal, kamionokkal. Ami pedig az utak magasságát illeti, könnyen beláthatja mindenki, hogy az úttestnek – mivel a csapadékvíz elvezetését is szolgálnia kell – enyhén, de egyenletesen lejtenie kell. Nem alkalmazkodhat az utcaszint egyenetlenségeihez. Sajnos emiatt helyenként elõfordulhat, hogy a kapubejárók és az úttest közti szintkülönbség megnõ.
– Nem lehetne a keskeny utcákban a közlekedést egyirányúvá tenni? Ez megoldhatná a problémát. Egy lakossági fórumon például elhangzott egy javaslat arra, hogy a Szent Erzsébet utcát és a Petõfi Sándor utcát párba állítva egyirányúsítsák.
– Jónak találom az ötletet, s biztos, hogy meg fogjuk fontolni a megvalósítását. Ehhez azonban az kell, hogy az egész városra vonatkozó, jól átgondolt, átfogó forgalomszabályozási tervvel rendelkezzünk. Ezt csak akkor célszerû elkészíttetni, ha az aszfaltos utaknak nagy összefüggõ hálózata alakul ki a városban.
– Fontos lenne a beígért új gyalogátkelõhelyeket is minél elõbb kialakítani a városban. Holt tart ez a folyamat?
– Tárgyalásokat kezdtünk a Pemákkal arra vonatkozóan, hogy a négy új zebra létesítéséhez õk mekkora összeggel tudnának hozzájárulni. Az építési engedélyes tervek már elkészültek, reményeink szerint az év folyamán a gyalogátkelõhelyeket át tudjuk adni a forgalomnak. Azt tudni kell, hogy ez nemcsak a zebra felfestésébõl áll, hanem a járda kialakításából és az átkelõhely mindkét oldali megvilágításának kialakításából is.
– Sok lakossági bejelentés érkezik mostanság a közvilágítás hiányosságairól. Úgy tudom, folyamatosan gyûjtik ezeket a panaszokat…
– A bejelentések, lakossági igények alapján felül fogjuk vizsgálni a közvilágítási hálózatot avárosban. Lesz, ahol csak egy-egy lámpatestet kell elhelyezni a meglévõ oszlopokra, lesz, ahol azonban hálózatot is kell fejleszteni.
– A Klapka utcában megtörtént a telkek kimérése, s hamarosan megkezdõdik a közmûvesítése is. Mekkorák ezek a telkek, és mekkora bevételre számít az önkormányzat az értékesítésükbõl?
– 1200-1600 négyzetméteres telkekrõl van szó, eladásukból mintegy 5-600 millió forint bevételre számítunk.
– A legutóbbi képviselõ-testületi ülésen a szabadidõ-központ területével kapcsolatban egy képviselõ már szóba hozta a kisajátítást is. Elképzelhetõ, hogy a megvalósítás érdekében hamarosan sor kerül erre?
– Még most is folyamatosan havi 2-3 telek tulajdonosa jelzi eladási szándékát, de úgy gondolom, az év második felében kezdeményezni fogjuk a Közigazgatási Hivatalnál a telkek mezõgazdasági mûvelési ágból való kivonását és a közcél érdekében történõ kisajátítási eljárás megkezdését.
Fogarasy Attila
Sajtótájékoztató a Parlamentben
Az országgyûlés döntött a címzett támogatásokról
Május 17-én az országgyûlés a kormány elõterjesztése alapján döntött a 2004. évi címzett támogatásokról. Ebbõl az alkalomból meghívták a parlamentbe azoknak az önkormányzatoknak a vezetõit, amelyek eredményesen pályáztak ebben az évben az állami támogatásra. (Mint arról korábban már beszámoltunk, a vörösvári önkormányzat 317 millió forint címzett támogatást nyert a gimnázium bõvítésére.)
Délután négy órakor – még a parlamenti végszavazás elõtt – dr. Lamperth Mónika belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott a meghívott polgármestereknek, örömmel üdvözölve õket a nyertesek között.
A belügyminiszter asszony röviden vázolta a címzett támogatások rendszerét, amely 1991 óta mûködik, és az önkormányzatok számára minimális, mintegy 10-15%-os önrész vállalásával tesz lehetõvé nagyon költséges beruházásokat. A címzett állami támogatásokkal létrejövõ önkormányzati beruházások értéke 200 milliótól több milliárd forintig terjedhet.
Az idén 528 igény érkezett be a belügyminisztériumhoz, több mint 500 milliárd forint értékben.
A beérkezett pályázatok közül az országgyûlés döntése értelmében a magyar állam 75-öt támogat összesen 62 milliárd forinttal. A nyertes önkormányzatok 15 milliárd forinttal járulnak hozzá a beruházások megvalósításához.
A vissza nem térítendõ állami támogatás a 2001. évi támogatási összegnek mintegy háromszorosa, a 2002. évinek a duplája.
A beruházások, fejlesztések, építések zöme megyei, illetve térségi szintû, így több millióra tehetõ az érintett lakosok száma, akik a beruházások megvalósulása után magasabb színvonalú közszolgáltatást vehetnek majd igénybe. A támogatások odaítélésénél a kormány a területi kiegyenlítést, esetenként a halaszthatatlan rekonstrukciót tartja szem elõtt.
A sajtótájékoztató után a meghívott polgármesterek megtekintették a kupolacsarnokban a koronázási ékszereket, majd rövid idõre helyet foglaltak az ülésteremben, bepillantást nyerve az országgyûlés munkájába.
F. A.
Tallózás a május 13-i képviselõ-testületi ülés
felvilágosítás-kéréseibõl
Bruckner Katalin képviselõ szóvá tette, hogy még mindig több helyütt látni magas bokrokat az utak mentén, amelyek akadályozzák az autósokat a kilátásban, s ezért balesetet okozhatnak.
Keszthelyi László képviselõ a Kálvária utca felsõ részének kátyúira, valamint a vasúti híd elhanyagolt állapotára hívta fel a figyelmet.
Dr. Újvári Hedvig képviselõ asszony kezdeményezte, hogy a Szent Erzsébet Otthonnál az út másik oldalán is létesítsenek buszmegállót.
Heider László jegyzõ tájékoztatta a képviselõ asszonyt arról, hogy errõl írásos elõterjesztést kell készíteni.
Molnár Sándor képviselõ ismételten szóvá tette, hogy a Horgász soron és a Bányakápolna utcában nem kielégítõ a közvilágítás. Elégedetlenségét fejezte ki továbbá azért, mert a Szakorvosi Rendelõintézetben a szakorvosok nem mindig tartják be a rendelési idõt. Péntek délutánonként szinte nem találni orvost a rendelõben. Egy röntgenfelvétel elkészítéséhez is gyakran Budapestre kell utazni.
Falics Jánosné képviselõ asszony feltette a kérdést, mi történik a Görgey utcában a volt sportpálya területére hordott aszfalttörmelékkel.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester tájékoztatta a képviselõket és az ülésen megjelent Görgey utcai lakókat arról, hogy a területre a Szent Erzsébet utcából hordják a felszedett aszfaltot, amelyet megõrölnek és beépítenek az új út alapjába. Ez a munka néhány hetet vesz igénybe. Kérte erre az idõre a lakók megértését és türelmét.
Hechtl László Görgey utcai lakos a megjelent lakók nevében elmondta, jobb lett volna, ha elõre tudtak volna a dologról. (Egy lakó feljelentést tett a rendõrségen ismeretlen tettes ellen amiatt, hogy aszfalttörmeléket rak le közterületen. – a szerk.) Szóvá tette, hogy a teherautók nagy betondarabokat is odaszállítanak, amelyekre felmásznak a gyerekek, és könnyen komoly balesetet szenvedhetnek.
Zbrás Pálné képviselõ újfent elmondta, hogy a városban sok a kóbor kutya, és ez ellen sürgõsen tenni kellene valamit. Egy más témában felvetette, tapasztalatai szerint az óvodák nem mindig tartják be az elõírt nyitvatartási idõt. Kérte, hogy az önkormányzat ellenõrizze az óvodák mûködését.
Havas Ferenc képviselõ szerint jó lenne, ha a lakosság tájékoztatást kapna arról, kihez kell fordulni, ha fogyasztásmérõt szeretnének felszerelni a kerti locsolás vízfogyasztásának mérésére. Ez ugyanis csökkentené a kifizetendõ csatornadíj összegét.
(Szerkesztõségünk már felvette a kapcsolatot az illetékesekkel, s a következõ számunkban tájékoztatást adunk az almérõk felszerelésének feltételeirõl. – a szerk.)
Szakszon József alpolgármester szóvá tette, hogy az Okmányiroda környezete elhanyagolt, szemetes, gazos, illõ lenne, ha az önkormányzat rendben tartaná a területet és a parkolást is kulturáltabbá tenné.
Falics János képviselõ amiatt interpellált, hogy a Fõ úton a vasúti sorompót ellenvona-tok érkezése esetén sokszor indokolatlanul hosszú ideig tartják zárva, és emiatt jelentõsen feltorlódik mindkét irányból a kocsisor.
Grószné Krupp Erzsébet polgármester megjegyezte, hogy az állomás környéke rendkívül elhanyagolt, koszos. Az önkormányzat hamarosan felújítja a Vasút utca burkolatát, ezzel egy idõben az állomás környékét is rendezni kellene, hogy az utasok kulturált körülmények között várakozhassanak és szállhassanak fel a vonatra.
Összeállította: F. A.
Az önkormányzat óvodáinak nyitvatartási rendje:
Gradus Óvoda:.......................... 6.00 - 16.30
Német Nemzetiségi Óvoda:...... 6.30 - 17.00
Széchenyi Utcai Óvoda:............. 6.30 - 17.00
Ligeti Cseperedõ Óvoda:.......... 6.30 - 17.30
` Szabadság Úti Óvoda:............. 6.30 - 17.00
Szent István Utcai Óvoda:........... 6.30 - 17.00
Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól
Útépítés, útfelújítás a Klapka, a Vasút és a Szent Erzsébet utcában
Eladó ingatlanok a Klapka és a Bányató utcában
2004. április 29.
rendes ülés
Hídmérleg a szeméttelepen
A Képviselõ-testület megadta a tulajdonosi hozzájárulását ahhoz, hogy a pilisvörösvári szeméttelepen a Rumpold-Bicske Kft. rámpás hídmérleget építsen. A Kt. feltételül szabta, hogy a szilárd kommunális hulladék gyûjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására megkötött szolgáltatási szerzõdés megszûnése esetén a Rumpold-Bicske Kft. a hídmérleget saját költségére lebontja, maradványait elszállítja, és az eredeti állapotot helyreállítja.
91/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
A környezetterhelési díjról
A Kt. módosította a környezetterhelési díj érvényesítésérõl szóló 8/2004. (IV. 1.) Kt. sz. rendelet. A rendelet 2. §-a az alábbiak szerint módosul:
(1) Pilisvörösvár területén alkalmazható környezetterhelési díj mértéke az alábbi:
Kommunális szennyvizet kibocsátók:
12 Ft +ÁFA /m3
Nem kommunális szennyvizet kibocsátók*: 81 Ft+ÁFA/m3
(2) Kommunális, illetve háztartási szennyvíznek minõsül a közmûves ivóvízellátásról és a közmûves szennyvízelvezetésrõl szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 2. §-ának 41. pontja szerint az emberi tartózkodás céljára szolgáló területrõl vagy szolgáltatásból származó szennyvíz, amely az emberi anyagcserébõl és háztartási tevékenységbõl származik és nem minõsül veszélyes hulladéknak. A meghatározásnak meg nem felelõ szennyvizek nem kommunális szennyvíznek minõsülnek.
10/2004. (V. 5.) Kt. sz. rendelet – 14 igen és 3 nem szavazattal.
* A rendelet szövegében korábban ez állt: „Kommunális határértéket meghaladó fogyasztók” – a szerk.
Intézményvezetõ kinevezése
A Képviselõ-testület titkos szavazással 2 érvénytelen szavazat mellett, 3 nem és 12 igen szavazattal Giriczné Taksz Mariannt választotta meg a Ligeti Cseperedõ Óvoda vezetõjének. (Az intézményvezetõi pályázatra csak egyetlen pályázat érkezett.)
A Képviselõ-testület Giriczné Taksz Mariannt 2004. augusztus 1-jétõl 2009. augusztus 15-ig bízta meg a Ligeti Cseperedõ Óvoda óvodavezetõi feladatainak ellátásával.
92/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat 17 igen szavazattal.
A Szent István Utcai Óvodáról
A Képviselõ-testület a Szent István Utcai Óvoda feladatait a Szabadság Úti Óvoda bõvítését követõen a nevezett intézményben kívánja ellátni. A Kt. felkérte a jegyzõt, hogy a döntéshozatal érdekében az alkalmazotti közösség és szülõi szervezet véleményét kérje ki, és biztosítsa a Német Nemzetiségi Önkormányzat részére az egyetértési jogot.
93/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen, 4 nem szavazattal.
A Gyermekjóléti Szolgálatról
A Képviselõ-testület a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által a Napos Oldal Szociális Központ keretében mûködõ Gyermekjóléti Szolgálat mûködésének ellenõrzésérõl készült jelentést tudomásul veszi. A Kt. felkérte a jegyzõt, hogy a mûködési engedélyeket haladéktalanul szerezze be és küldje meg határidõre Pest Megye Közigazgatási Hivatalának.
A Kt. felszólította az intézmény vezetõjét, hogy a hatályos jogszabályokban foglaltakat a mûködés és a foglalkoztatás terén tartsa be, a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítõ szolgálat tevékenységét haladéktalanul válassza külön, vizsgálja felül belsõ szabályzatait, és nyújtsa be jóváhagyásra a Képviselõ-testületnek.
A Kt. felkérte a SZEB-et, tegyen javaslatot arra, hogy a Gyermekjóléti szolgálat és a Családsegítõ szolgálat milyen szervezeti keretek között mûködhet hatékonyan és törvényesen.
93/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Az Idõsek Átmeneti Otthonáról
A Képviselõ-testület tudomásul vette a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal ellenõrzése alapján készült jegyzõkönyvben foglaltakat. A Kt. felszólította az intézmény vezetõjét, hogy a házirendet haladéktalanul egészítse ki, és nyújtsa be jóváhagyásra.
96/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Útépítés a Klapka utcában
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy a Pilisvörösvár és Pilisszentiván közigazgatási határán húzódó Klapka utca aszfaltozását, Pilisszentiván Község Önkormányzatának beruházásában 2004. évben megkezdi. Az útépítésére vonatkozó kivitelezési szerzõdést Pilis-szentiván Község Önkormányzata köti meg.
A Kt. biztosítja a II. szakasz (a Bem utcától a Szamos Marcipán Kft. épületéig tartó rész) teljes beruházásához szükséges összeg 50%-át - 6.199.300 Ft-ot. A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy a beruházásra vonatkozóan kössön megállapodást Pilisszentiván Község Önkormányzatával. A beruházás forrása a 2004. évi ingatlanbevétel.
98/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Zárszámadás
A Képviselõ-testület 17 igen szavazattal megalkotta 11/2004. (V. 05.) Kt. sz. rendeletét a 2003. évi zárszámadásról.
A Képviselõ-testület elfogadta a 2003. évi zárszámadás mellékletét képezõ könyvvizsgálói jelentést.
99/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
A szervezési osztályról
A Képviselõ-testület a racionálisabb mûködés érdekében 2004. május 1-jei hatállyal megszüntette a Polgármesteri Hivatal szervezési osztályát. A Kt. a szervezési osztályvezetõi státuszt szervezési ügyintézõi státusszá módosította. A szervezési osztály feladatait ezentúl az önkormányzati szervezési csoport látja el, mely közvetlenül a jegyzõ irányítása alatt áll.
100/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 15 igen és 2 tartózkodás szavazattal.
Útépítési pályázat
A Képviselõ-testület elhatározta a Vörösmarty utca, a Csokonai utca, a Jókai Mór utca, a Szõlõkert köz és a Dugonics utca kiépítését, melynek érdekében pályázatot nyújt be a Pest megyei Területfejlesztési Tanácshoz. Az ehhez szükséges önerõt, azaz 8.616.970,- Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletében biztosítja. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a pályázatot határidõre nyújtsa be. A határozat elfogadásával a 76/2004. (III. 25.) Kt. sz. határozat hatályát veszti.
101/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Útjavítások, útépítések
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy a Tavasz és a Zrínyi utcában a hibajegyzék szerinti javításokat elvégezteti. A Kt. elfogadta a VARPEX Építõipari Rt ajánlatát 1000 m2 hullámkõburkolat megépítésérõl. A Kt. a Zrínyi utca folytatására fordítja a felajánlott burkolóanyagot.
102/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Környezetbarát iparterületrõl
A Képviselõ-testület szabályozási tervet, helyi építési szabályzatot és telekalakítási tervet készíttet a 0122/47-68 és 0123 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozóan. A terv készítésének költségei az érintett ingatlan-tulajdonosokat területeik arányában terheli. A tervezési díjat az érintetteknek 15 napon belül be kell fizetni. A Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a tervezési szerzõdést – a tervezési díj érintettek által történõ befizetését követõen – kösse meg.
A Kt. a tervezési költséget, azaz 827.300,- Ft-ot a 2004. évi költségvetési rendeletben tervezési célokra elkülönített összeg terhére biztosítja.
103/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Ingatlancsere
A Képviselõ-testület a magántulajdonban lévõ 2517 és 2518 hrsz-ú, összesen 3553 m2 nagyságú ingatlanokért cserébe a következõ telkeket adja: a 3827 hrsz-ú 2844 m2 nagyságú ingatlant teljes egészében, a 3824 hrsz-ú 2289 m2 nagyságú ingatlanból 709 m2 nagyságú területet.
A Kt. felhatalmazta a polgármestert a szükséges szerzõdések megkötésére. A csereszerzõdésekkel kapcsolatban felmerült mindennemû költség a magánszemélyeket illeti.
A Kt. egyben visszavonta a Kálvária és Lõcsei útról szóló 173/1999. (VII. 26.) Kt. sz. határozatát.
104/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Regionális Egészségügyi Tanács
A Képviselõ-testület tudomásul vette a tájékoztatást a Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács megalakulási folyamatáról. A RET munkájában alapító tagként kíván részt venni. A Kt. ezért megbízta Grószné Krupp Erzsébet polgármestert, hogy a Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács alakuló ülésén, közgyûlésében és az elnökségi delegáltak megválasztásakor az önkormányzatot képviselje.
105/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
A PLSE támogatásáról
A Képviselõ-testület 1 millió Ft. támogatást nyújtott a Pilisvörösvári Labdarúgó Sport Egyesület mûködési kiadásaihoz. A fedezet forrása az általános tartalékkeret.
Felkéri a jegyzõt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg.
106/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Öltözõfelújítás
A Képviselõ-testület 400 ezer Ft támogatást adott a Pilisvörösvári Labdarúgó Sport Egyesületnek a futballpálya öltözõinek felújítására.
A fedezet forrása az általános tartalékkeret.
107/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 15 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
A Vasút utca felújításáról
A Képviselõ-testület döntött a Vasút utca felújításáról. (A munkát az 1. alternatívában ismertettek szerint végezteti el, az ehhez tartozó költség-kiegészítést (1.788.690 Ft) biztosítja. A Kt. a kivitelezéssel a VIADOM Rt-t bízta meg, és felhatalmazza a polgármestert a vonatkozó vállalkozói szerzõdés aláírására. A szükséges pénzügyi fedezet forrása a 2004. évi költségvetés általános tartalékkerete.
108/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.
Új rovatszerkesztõ
A Képviselõ-testület Vörös Ildikót bízta meg a Vörösvári Újság kulturális rovatának szerkesztésével.
109/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 15 igen szavazattal.
Bizottsági elnök helyettesítése
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy Kárpáti János, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökének távolléte idejére az aláírási jogot Temesvári Anna bizottsági tagnak adja át.
111/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat – 15 igen, 1 nem szavazattal.
Egyéb határozatok:
95/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat a Napos Oldal Szociális Központ Alapító okiratának módosításáról. 97/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat a Napos Oldal Szociális Központ szakmai programjainak jóváhagyásáról. 110/2004. (IV. 29.) Kt. sz. határozat a 03-783-2/2004. számú határozat elleni fellebbezésrõl.
2004. május 13.
rendkívüli ülés
A Szent Erzsébet utca felújításáról
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a 46/2004. (II. 20.) Kt. sz. határozatban szereplõ utak építését 2005. évben valósítja meg, melyre a fedezetet a 2005. évi költségvetési rendeletben biztosítja. A 2004. évi költségvetési rendeletben útépítésre még rendelkezésre álló fedezetet, összesen 30 millió Ft-ot a Kt. átadja a Pilisvörösvár Víziközmû Társulatnak a Szent Erzsébet utca felújítására – a kiviteli számlák másolatai alapján folyamatos fizetési határidõn belül.
112/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 2 nem és 3 tartózkodás szavazattal.
Ingatlanvásárlás
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy 8,5 millió forintos áron bérlakás céljára megvásárolja a 3868. hrsz. alatti ingatlant (lakóház és udvar), A Kt. egyben felhatalmazta a polgármestert az adásvételi szerzõdés megkötésére. Fedezet: bérlakás-számla terhére
113/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Határozatmódosítás
A Képviselõ-testület a Szabadidõ-központ megvalósításához elkülönített összeg terhére megelõlegezte – a címzett támogatás teljes összegének lehívásáig, a vállalkozási szerzõdésben elfogadott összeg erejéig – a Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola beruházásának költségét.
A Kt. kötelezettséget vállalt arra, hogy a Szabadidõ-központhoz elkülönített összeg teljes egészében visszapótlásra kerül a címzett támogatásból, valamint az ingatlan-értékesítésbõl legkésõbb 2005. évben.
Ezzel egyidejûleg a 32/2004. (II. 09.) Kt. sz. határozat hatályát veszti.
114/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 15 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Hulladékgazdálkodási Társulat
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Duna-Vértes Köze Hulladékgazdálkodási Társulatban való részvétellel összefüggésben a Rumpold-Bicske Kft.-vel pályázati önrész átvállalásáról szóló együttmûködési szerzõdést elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert annak megkötésére.
115/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat 17 igen szavazattal.
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Duna-Vértes Köze Hulladékgazdálkodási Társulásban tagként részt vesz, ezért felhatalmazza a polgármestert a társulási szerzõdés megkötésére.
116/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Telkek közmûvesítésérõl
A Képviselõ-testület biztosította – a 2004. évi folyószámla hitelkeret erejéig, legfeljebb bruttó 50 millió Ft összegig – a Görgey utca - Klapka utca közötti területen kialakítandó önkormányzati telkek összközmûvesítésére fizetendõ érdekeltségi hozzájárulás fedezetét.
A Kt. az 1848/1. hrsz-ú és 1848/2. hrsz-ú ingatlanok közmûvesítése során az 1767/2. hrsz-ú ingatlan korábbi kapubejárata megközelítésének biztosítása érdekében a vázlatrajzot felülvizsgáltatja a tervezõvel.
A Kt. a közmûvesített telkek értékesítési bevételébõl az igénybevett folyószámlahitel teljes összegét legkésõbb 2004. december 30-ig visszapótolja.
117/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Telkek értékesítésérõl
A képviselõ-testület úgy döntött, hogy értékesíti az 1848/1-1848/15 hrsz alatt, valamint a Bányató utcában kialakítandó építési telkeket. Az értékesítési árat 20.000,- Ft + áfa/m2 árban határozta meg. A Kt. a döntést követõen a tárgyi ingatlanok közmûvesítését 15 napon belül megkezdi.
Az értékesítés érdekében a tárgyi ingatlanokat helyben szokásos módon, az Interneten, az Expressz újság hétvégi számában két alkalommal, valamint a Hírpressz újságban két alkalommal hirdeti meg. A Kt. felhatalmazta a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. A fedezet forrása a 2004. évi költségvetés Hivatal dologi kiadásainak elõirányzata – 300 ezer Ft erejéig.
Az értékesítés módja az alábbi:
A hirdetés megjelenését követõen a Pilis-vörösvári Polgármesteri Hivatal Iktatójában csak és kizárólag személyesen adható le írásbeli vételi szándék, amelyrõl a hivatal percre pontos dátummal ellátott átvételi elismervényt bocsát ki.
Az értékesítés az írásban leadott vételi szándékok idõrendje és sorrendje alapján történik meg, amely azt jelenti, hogy azonos ingatlanra beadott több vételi szándék esetén az adásvételi szerzõdés megkötésére a legkorábban leadott vételi szándékot jelzõvel történik meg. Annak bármely okból való meghiúsulása esetén a soron következõvel.
A tárgyi ingatlanok adásvételével kapcsolatos mindennemû költség a vevõt terheli.
A Képviselõ-testület felhatalmazza a polgármestert a fentiek figyelembe vételével az adásvételi szerzõdések megkötésére.
117/2004. (V. 13.) Kt. sz. határozat – 13 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Összeállítottuk a Képviselõ-testület
üléseinek jegyzõkönyvei alapján
Köszönetnyilvánítás
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottsága köszönetet mond mindazoknak, akik egy vasárnapjukat feláldozva segítettek a május 9-i ruhagyûjtés megszervezésében: Bauerné Faragó Mónikának, Egri Gábornénak, Fetterné Denk Évának, Hegyvári Istvánnénak. Köszönjük a Gradus Egyesületnek és az óvodának, hogy átadta nekünk a tornatermet. Továbbá köszönjük minden vörösvárinak, aki adományával hozzájárult a ruhagyûjtés sikeréhez.
A legközelebbi ruhagyûjtés idejérõl és helyérõl idõben értesítjük az érdeklõdõket.
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail