 |
|
|
Részlet Grószné Krupp Erzsébet polgármester 2004. március 15-én, a Hõsök terén elmondott ünnepi beszédébõlTisztelt Ünneplõ Közönség!
Tisztelt Vörösvári Polgárok! Polgártársaim!Minden nemzetnek vannak emblémái, jelképei, amelyek nemzeti összetartozásukat, a hazához való ragaszkodásukat, szülõföldjük iránt érzett szeretetüket erõsítik. Nekünk, magyaroknak – talán azért is, mert kis ország vagyunk, s mindig erõs hit kellett a megmaradáshoz – sok ilyen emblémánk van: a piros-fehér-zöld lobogó, a Szent Korona, a koronás címer, Szent István királyunk, a Szent Jobb, Árpád apánk, a hét vezér, a Kárpátok bércei, nagy folyóink: a Duna és a Tisza, Tokaj szõlõvesszei, az országház, a budai vár, az esztergomi bazilika és még sok-sok más.
Ilyen emblémáink, legszentebb ünnepeink is: március 15., augusztus 20., október 6., október 23. Forradalmak, szabadságharcok, megtorlások és az államalapítás emléknapjai. Mindegyik a függetlenségrõl, a szabadság pillanatairól szól. Ezek az ünnepek olyan hívószavak a számunkra, akik e tenyérnyi országban születtünk, amelyekre rendületlenül figyelnünk kell, bárhová is vet a sors minket, és válaszunk csak egy lehet rá: igen, hallom, édes hazám, hívó hangodat, s tudom, miként cselekedjek.
Mi kis ország vagyunk, melynek fiai jó részét szétszórta, országhatárokon túlra rekesztette a történelem. Csak akkor maradhatunk meg, ha összetartunk, ha önzõ érdekeink, kicsinyes pereink helyet mindig nemzetünk javát tekintjük mindenek elõtt. Arany János szavaival:
… élni fog a nemzet,
Amely összetart:
Kit önvétke meg nem hódít
Nem hódítja kard.Nemzeti ünnepeink mitológiája gondolkodásunk, képzeteink részévé vált. Bárhol kezdjük el a mesét, velünk mesélik gyermekeink, unokáink, s õk majd tovább adják utódaiknak.
Mivel is kezdjem most a márciusi mesét? A Pilvax kávéházban lázasan vitatkozó ifjakkal? – a 12 ponttal? – Landerer és Heckenasttal? – a nemzeti múzeum kertjében duzzadó tömeggel? – a sápadozó helytartótanáccsal vagy Táncsics megnyíló börtönajtajával?
Bárhol is kezdjem, folytatni tudja bárki, mert ezek a mi igaz meséink, amitõl magyarok vagyunk.
Mert mi félszavakból is megértjük egymást.
Azt mondom: Nemzeti dal,
azt mondod „rabok tovább nem leszünk”,
azt mondom: leborulok,
azt mondod: „a nemzet nagysága elõtt”,
azt mondom: rézágyúja,
azt mondod: székely Gábor Áron,
azt mondom: Guyon Richárd,
azt mondod: a branyiszkói hõs,
azt mondom: tizenhárom,
azt mondod: az aradi vár sötéte,
azt mondom: emlékmécses,
azt mondod: Batthyány Lajos.
Az 1848-as forradalom gyõzelme, a függetlenség kivívása után karddal, puskával, ágyúval kellett megvédenie magát a szabad Magyarországnak. Több mint egy éven át tartó élet-halálharc kezdõdött, melyben a fõszerep a katonáké volt. Perczel Mór, Móga János, Görgey Artúr, Bem József, Damjanich János, Dembinski Henrik, Klapka György és sokan mások védték a hazát. Ki ne ismerné e dicsõséges neveket…
A megtorlás is fõleg õket éri, a 13 aradi vértanút, a többi sokszáz kivégzettet, börtönbe vetettet és a császári seregbe hosszú éveken át tartó szolgálatra elhurcoltakat.
A hõsiesen küzdõ magyar sereg a roppant túlerõ nyomásában összeroppant, a szabadságharc elbukott. De egyetlen csepp drága magyar vér sem hullott hiába. A magyar nép megmutatta roppant erejét, elszántságát, a hazához való feltétlen hûségét, és a bécsi udvar kénytelen volt meghátrálni és kiegyezni velünk.
A Deák Ferenc által levezényelt kiegyezés után sosem látott gazdasági felvirágzás köszöntött az országra, amit késõbb dédapáink nosztalgiával úgy emlegettek: a boldog békeidõk. Az 1867-es idõszak mottójának is lehetne választani Arany János három sorát:
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni
Tudni bölcsen a hazát.A reformkori küzdelmek, a forradalom és szabadságharc és a kiegyezés politikai törekvései így alkottak egy olyan történelmi ívet, amelyre méltán mondhatjuk: a magyar történelem egyik legdicsõbb századát jelentette számunkra. Sosem felejtjük el azoknak a nevét, akik forradalmárként, költõként, politikusként, katonaként a küzdelmek élére álltak, fõleg azokét nem, akik vérüket áldozták a honért.
Tisztelt Ünneplõ Közönség!
Tisztelt Vörösvári Polgárok! Polgártársaim!Mi is lehetne egy március 15-i ünnepi beszéd aktualitása – különösen most, 2004-ben, 48 nappal az EU-hoz való csatlakozásunk elõtt –, minthogy újra és újra megfogalmazzuk csodálatunkat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hazafiainak tettei elõtt, kifejezzük hûségünket édes magyar hazánk iránt, hitet tegyünk az emberi jogok tiszteletben tartása és nemzeti függetlenség mellett, és hogy megígérjük, azokat: legszentebb kincseinket a jövõben is minden áron megvédjük.
Mi tudunk nagyok lenni, és sose feledjük: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóbbak!”
Kedves Barátaim!
Engedjék meg, hogy befejezésül, tanulságul és tisztelgésül Vörösmarty Mihálynak, a XIX. század egyik legnagyobb magyar költõjének Himnusz címû, kevéssé ismert versébõl idézzek néhány versszakot.
Isten segíts! országok istene!
Ruházd fel áldásoddal e hazát,
Hogy mint az õskor boldog édene
Dúsan virítson bércen, síkon át,
És míg keblén a hûk örömben élnek,
Pallost mutasson fondor ellenének.Isten segíts! szabadság istene!
Add, hogy megértsük e nagy szózatot,
Adj csüggedetlen szívet is vele,
Hogy tûrni tudjuk, mint szent közjogot:
Tiszteljük azt a törvény érc szavában,
S ha víni kell, a vérnek bíborában.Mindenható egyesség istene,
Ki összetartod a világokat!
Engedd, hogy bármi sorsnak ellene,
Vezessen egy nemes s nagy gondolat,
Hogy nemzetünknek mindenik nyomára
Ragyogjon emberméltóság sugára.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket!
