 |
|
|
Színház és varázslat
My Fair Lady a vörösvári gimnáziumbanTalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a vörösvári gimnázium a német nyelvû színjátszás egyik központja Magyarországon, s bizonyára még inkább az lesz, s nagyobb nyilvánosságot kap az itt folyó színházi munka, ha az Országos Német Önkormányzat átveszi az intézmény fenntartását.
Az iskolában közel két éve egymást kiegészítve két színjátszó csoport is mûködik, Vanessa Fecht színtársulata és a Faragó Tímea vezette PaThália Színpad. Faragó tanárnõ nevéhez fûzõdik az elmúlt évben a német nyelvû nemzetközi színjátszó fesztivál megrendezése, amelyre hazai csoportokon kívül a környezõ országokból számos színtársulat érkezett. (Az idei programot a 14. oldalon lévõ meghívóban tekinthetik meg.) A PaThália rendszeresen részt vesz külföldi vendégszerepléseken is.
Vanessa Fecht, aki az iskolában Németországból érkezett, vendégtanárként német irodalmat és drámát tanít, az elmúlt tanévben rendezte meg a „Weiße Rose” címû darabot, amellyel jelentõs sikert aratott – Magyarországon és Németországban is több helyszínen. A náci rezsim alatt játszódó színdarab elmélyült játékra, komoly jellemábrázolásra és a német nyelv értõ használatára késztette az amatõr színészeket, az iskola gyorsan tanuló tehetséges diákjait. Az eredmény katartikus volt, s nevelõ hatása – amellyel a zsarnokság elleni küzdelemre, az emberi méltóság és a humánum minden körülmények között való megõrzésére szólította fel közönségét – felbecsülhetetlen értékû.
Az idei tanévben egy könnyedebb hangvételû és világszerte ismert darabot állított színpadra Vanessa Fecht: a George Bernard Show „Pygmalion” címû színdarabja alapján készült „My Fair Lady”-t.
A történet maga ókori eredetû, s beletartozik az emberiség örök mítoszainak, alaptörténeteinek sorába: egy görög monda szerint Pygmalion, a szobrász, beleszeretett egy általa faragott és megelevenedett márványszoborba, Galatheába. Shaw darabjában, amely a XIX. és XX. század fordulójának Angliájában játszódik, a bogaras nyelvtanár, Higgins profeszszor veszi át Pygmalion szerepét, Galatheáét pedig egy egyszerû, tanulatlan és póriasan beszélõ virágáruslány, Eliza Doolittle.
Higgins professzor fogadást köt barátjával, Pickering ezredessel, hogy a virágáruslányból fél év alatt elõkelõ dámát farag, akinek a származását senki sem sejtheti meg többé. Rengeteg gyakorlás után az okos és intelligens lány elsajátítja a fonetika és az úri viselkedés szabályait, és az elõkelõ társaság tagjává válik. Higgins tehát diadalt arat. Show darabjában ugyanakkor a lány és a professzor között nem szövõdik igazi nagy szerelem, azaz a happy and elmarad. Show darabja éles kritikát fogalmaz meg a kor társadalmáról és az emberi kapcsolatokról, és komoly, összetett jellemeket ábrázol.
A drámából készült amerikai musical – mûfaji sajátosságánál fogva – sokkal könnyedebb és érzelmesebb, mint az eredeti mû, ezáltal önfeledt kikapcsolódást ígér a nézõknek.
Itt a szerelmesek természetesen egymásra találnak. Higgins persze egy darabig konokul, rosszkedvûen és szinte kétségbeesetten küzd az õt hatalmába kerítõ szerelemmel, amikor azonban látja, hogy Eliza komolyan veszi Freddy – egy csinos, jól szituált, úri társaságbeli fiatalember – udvarlását és házasodási szándékait, megtörik, és a szerelmesek egymás karjaiba omlanak.
Vanessa Fecht nagy fába vágta a fejszéjét – nem tudom, van-e ehhez hasonló szólás a németben –, amikor egy komoly színpadi technikát igénylõ, sokszereplõs, élõ zenés színdarabot vett fel a repertoárra. A bemutató után azt kell hogy mondjam, megérte kockáztatni. Ezt bizonyítja az eddigi két elõadás kitörõ sikere.
Ez a siker rengeteg ember összehangolt, együttes munkájának köszönhetõ. És nemcsak a közel ötven színésznek és statisztának, akit a színpadon láthattunk, hanem annak a több mint harminc közremûködõnek is, akik az elõadás technikai hátterét biztosították a sminkesektõl a díszletmunkásokig.
Vanessa Fecht olyan rutinnal komponálta meg az elõadást, mintha egész életében színházi rendezõként dolgozott volna. A fõszereplõktõl a függönyhúzogatóig mindenki legjobb tudása szerint látta el feladatát: tudván, hogy még a díszletezõk által rossz helyre tett papucs is befolyásolhatja a darab fogadtatását.
Német nyelvû elõadásról lévén szó, elmondhatjuk, hogy beérett az a német nemzetiségi oktatási modell, amit 10 évvel ezelõtt vezettek be az intézményben. Ezt bizonyítja az a magas fokú szövegtudás és szövegértés, ami a szereplõket jellemezte. Ugyanakkor ez utóbbi elmondható a nézõkre is, akik minden egyes nyelvi poént „vettek”. Márpedig ezekbõl igen sok volt, hiszen a komikum egyik forrása Eliza irodalminak korántsem nevezhetõ nyelvhasználata, fûszerezetten ellenállhatatlan bájú illetlen beszólásaival.
(Õszintén szólva jómagam korántsem értettem annyit a darab szövegébõl, mint a nézõtéren körülöttem ülõ gyerekek. Szerencsére nagyvonalakban ismertem Show darabjának tartalmát, és még emlékeztem a musical 8 Oscar-díjat kapott George Cukor rendezte filmváltozatára, amelyben a fõszerepeket a tüneményes Audrey Hepburn, valamint Rex Harrison és Stanley Holloway játszotta.)
Vanessa Fecht kiváló érzékkel választotta ki az elõadás szereplõit. Elizát a mindössze 16 éves Rest Renáta játszotta, aki – bár elõször láthattuk õt színdarabban – remekül megformálta a törékeny és kócos beszédû virágáruslányt és a belõle formálódó, átváltozó elõkelõ és tündöklõ szépségû hölgyet.
Rietling Tamás, Higgins alakítója már az elõzõ darabban, a „Weiße Rose”-ban is bizonyította tehetségét. Most sem okozott csalódást. Higgins professzor öntelt, Elizát kezdetben lebecsülõ, késõbb vívódó, szerelemtõl gyötrõdõ alakját imponáló magabiztossággal formálta meg. Külön dicséretet érdemel, hogy ellentétben a szereplõk nagy részével nála nem voltak intonációs problémák az énekszámokban, köszönhetõen annak is, hogy aktív zenész. A többiek jóformán tapasztalatlanok e téren.
Harmati Dániel is biztos pontja volt az elõadásnak Pickering ezredes nyugodt, okos megformálásával és kiegyensúlyozott játékával.
A többi szereplõ közül meg kell említenünk a Freddy szerepében fellépõ Radó Gábort, aki még egy függöny elõtti szólóéneklésre is vállalkozott, Hubai Viktóriát, aki teljesen hitelesen játszotta Higgins édesanyjának szerepét (egy nézõ meg is jegyezte félhangosan: Ez Higgins anyja? Egészen jól tartja magát!), a házvezetõnõ szerepét alakító Sztányi Adriennt, valamint az állandóan pityókás öregurat, Eliza apját elénk idézõ Fonyódi Pétert.
Név szerint kell említenünk a színpad mellett szerényen megbúvó, de a sikerhez jelentõs mértékben hozzájárult zenészeket is: Oláhné Szabó Anitát (hegedû) és Szlovencsák Pétert (szintetizátor).
A színdarab káprázatos kosztümjeit Dévényi Fanni, a korhû díszleteket Fogarasy Tamás készítette.
Dicséret illeti az iskola vezetõségét azért, hogy az elmúlt hónapokban – tapasztalva a két színjátszó csoport aktivitását – sok pénzt áldozott színpadtechnikai berendezésekre (függöny, világítástechnika, mikroportok stb.) és a szponzorokat, akik anyagilag támogatták a darab színpadra állítását.
A My Fair Ladyt március 18-án a gimnázium tanulói, 19-én a városi közönség számára adták elõ zajos sikert, vastapsot kiérdemelve Vanessa Fecht színjátszói. Az elõadások védnöke Sax László, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke volt.
Bízunk benne, hogy a színdarab másutt is hasonlóan meleg fogadtatásban részesül majd.
Gratulálunk a My Fair Lady létrehozóinak, és reméljük, hamarosan láthatjuk majd újabb darabjaikat is Vörösváron.Személy szerint én külön örülök annak, hogy sikerült ismét meghonosítani a színjátszást városunkban. A 30-as, 40-es, 50-es, 60-as években még rendszeresen tartottak Vörös-váron elõadásokat helyi amatõr együttesek, feledhetetlen perceket szerezve nagyérdemû közönségüknek. Úgy vélem a XXI. század digitális világában két valóságshow vagy videojáték között meg lehet kockáztatni egy-egy színházi elõadást is. Biztos vagyok benne, hogy a most felnövõ nemzedékek sem lehetnek meg anélkül a varázslat nélkül, amit a színház jelent a számunkra. A vörösvári gimnázium diákjai már egész biztosan nem.
F. A.
Csengettek, Signor!
Nápoly a XIX. század elsõ harmadában. Derék, köztiszteletben álló ember lakodalmába csöppenünk, aki mielõtt szólna, ill. énekelne, már felismerhetõvé válik, õ a híres patikus Don Annibale. Kicsit koros már, bár úgy tûnik, hogy mindent megkapott már az élettõl, amit remélhetett, kivéve az igaz szerelmet, melyet Serafina személyében vél megtalálni. A „szerelmesek” egymás iránti vonzalmába egy csipetnyi üröm vegyül, ugyanis az ifjú és elbûvölõ ara alig leplezetten mutatja ki nem éppen túláradó érzelmeit a patikus iránt, viszont annál gyengédebben a csélcsap, de jóképû és fiatal Enrico iránt.
Enricót bosszantja Serafina elhatározása, hogy frigyre lép az unalmas patikussal, Serafina sértetten felhánytorgatja egykori nagy szerelmének, hogy miért nem becsülte meg õt jobban, miért tette a szépet másoknak is.
A patikust leginkább az köti le, hogy a násznép mielõbb nyugovóra térjen, élen a nõiességét túlhangsúlyozó anyóssal, hiszen neki a nászéjszakát követõ napon hosszú útra kell indulnia, és végre szeretne kettesben maradni ifjú feleségével.
Ámde a választott hivatás nem engedi megpihenni Nápoly híres gyógyszerészét, a lecsendesedett házat csengõ hangja veri fel. Az álmos patikus, az ügyeletesek megadó türelmével ajtót nyit és beengedi Enricot, aki francia úrnak maszkírozva magát, erõs rosszullétre panaszkodva kéri a patikus segítségét. Don Annibale pedig jó ember és tudja, hogy a törvények értelmében csak õ szolgáltathat ki orvosságot, ennek eleget is tesz. A kitessékelt páciens után már-már megkönnyebbül, amikor ismét megszólal a csengõ, a tréfás fiatalember ezúttal berekedt énekesnek álcázza magát, akinek kihagyhatatlan másnapi fellépése lesz, melyhez rendbe kell hozni a hangját. A patikus egyre idegesebb, hogy nem tud lepihenni, de kötelességtudóan az álénekest is kiszolgálja.
Amint Lúdas Matyi a maga csalafintaságával, úgy Enrico is visszatér harmadszor.
Ismét csenget – a patikus már szinte fuldoklik a dühtõl – egy idõs urat alakít, aki a nagybeteg feleségének kell hogy orvosságot vigyen a patikustól. Mire a receptet végigolvassák, lassan vége az éjszakának. A patikus, a beöltözött fiatalember csínytevésének jóvoltából felveri a házat. Idõben már csak annyi marad hátra, hogy elbúcsúzzon feleségétõl és kocsiba üljön. Megjelenik Enrico is, most már saját bõrében és természetesen oltalmáról biztosítja az átmenetileg magányossá váló Serafinát.
Végül mindenki boldog, leszámítva az útra kelõ és mit sem sejtõ patikust.
Donizetti „A csengõ” címû egyfelvonásos operáját láthattuk, hallhattuk a február végi zeneiskolai bérletes koncerten.
A darabot tehetséges fiatal mûvészek szólaltatták meg, Rácz Rita szervezésében.
A díszletek és a kosztümök a helyszín adottságait tekintve jól sikerültek, talán a televízió csatornákon unos-untalan futó Centrum energiafokozó gyógyszer kissé túldimenzionált plakátja rontott az összképen.
A koncert díszvendége Grószné Krupp Erzsébet polgármester volt, aki elmondta, hogy gyermekkorában zongorázni tanult, s a zene iránti szeretet máig megmaradt. Elsõsorban a komoly zenét kedveli, abból is inkább a dallamos zenéket. A város zenei életével kapcsolatban megjegyezte, szomorú, hogy a fiatalok nem éreznek ma kedvet ahhoz, hogy énekkarban énekeljenek. A gimnázium megalapításának 40. évfordulóján öröm volt hallani az egykori kórus rögtönzött elõadását.
Toronyi Zoltán
Köszönjük a támogatást!
Az elõadás támogatói voltak: FIVE, Vörösvári Iparosok, Vállalkozók és Kereskedõk Egyesülete, Szamos Marcipán, Mónika virág és ajándéküzlet.
A februári Amadinda-koncert támogatói voltak: Csipet virág-ajándék, Halmschláger Trade Rt., Szamos Marcipán Kft., Városi Könyvtár.
Könyvajánló:
Both Mária - Csorba F. László: Források
„Könyvünk a próbálkozó, gondolkodó, értelmet keresõ embert állítja a középpontba. A tudományt éppúgy érzelmektõl, elvárásoktól fûtött mûalkotásnak tekintjük, mint egy festményt vagy egy szimfóniát” – olvashatjuk az elõszóban. Ez a két mondat támpontot ad arra, hogyan is forgassuk a könyvsorozat elsõ részét. Lapozgathatjuk mint tankönyvet, amely a természettudományokat végre nem darabjaiban, hanem összefüggéseiben mutatja be. A biológiai, kémiai, fizikai, földrajzi és filozófiai ismeretek egymásra gyakorolt hatását, közös eredményeit írja le azon a középszinten, amire egy érettségizõ diáknak éppen szüksége lehet. De forgathatjuk úgy is, mint egy ismeretterjesztõ mûvet, aminek egyetlen célja, hogy az európai kultúra és tudomány fejlõdéstörténetét valahogy másképp láttassa, egészen új szempontokat mutatva be a témákkal kapcsolatban. Arról nem is szólva, hogy kiválóan felfrissíti az egykor bebiflázott, de mára tökéletesen elfeledett leckéket.
A fejezeteket lapozgatva jövünk rá, hogy milyen hasznos újra átgondolni néha azokat a fogalmakat, mint szent és profán, ünnepek és rítusok, gondolkodó lélek és passzív ész. A szerzõk hangoztatják elõszavukban: „A tudományokat úgy kívánjuk megjeleníteni, mint eszközöket, melyekkel létünk értelmét és korlátait kereshetjük. Ha könyvünket jól írtuk meg, az olvasót gyakran készteti majd döntésre, értékválasztásra. ”
Ehhez minden segítséget meg is adnak, mint a jó tanár a diáknak. Kiemelik a kulcsfogalmakat, utalásokkal segítik a fejezetek közti mozgást, az irodalomjegyzékben pedig megadják azokat a mûveket, melyek az adott témák leghitelesebb forrásainak számítanak. Komoly és alapos könyv, de mindezek mellett szórakoztató is. Elsõsorban azért, mert olyan kérdéseket vet fel, ami a legtöbb embert foglalkoztat. A válaszokat pedig magának a könyv olvasójának kell megkeresnie, a könyv segítségével, de saját gondolataira támaszkodva. Úgy oktatnak a szerzõk, mint egy távol-keleti mester, aki nem csupán tudáshalmazt kíván adni tanítványának, hanem egy életstílust, gondolkodásmódot is.
Pogány Bernadett
Német nyelvû színjátszó találkozó a gimnáziumbanA Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tisztelettel meghívja az érdeklõdõket az 2004. április 16-án, pénteken rendezendõ német nyelvû amatõr színjátszó rendezvényére az iskola színháztermébe.
A rendezvény programja:
12.00- 12.30 Bertolt Brecht: A koldus és a halott kutya (egyfelvonásos) Elõadja: PaThália színtársulat, P.vár, rendezõ: Faragó Tímea – Kókai Márton
12.30 - 13.30 Beszédfolyamatok / Céltalan gyorsvasutak - Nem kell félnünk ettõl a csendtõl – Egyszerû történet/ Elõadja: studio gesprochenes wort, Állami Zenei és Elõadómûvészeti Fõiskola, Stuttgart, Németország, rendezõ: Onno Grohmann és Uta Kutter
13.30 - 14.20 Árnykörhinta. Elõadja: a Nil, a temesvári Nikolaus Lenau Gimnázium amatõr társulata, rendezõ: Isolde Cobet
A belépés ingyenes!
Kiállítás
Március 19-étõl láthatták a Közösségi Házban az érdeklõdõk Dávid László festõmûvész és ifj. Peller László kõszobrász kiállítását, amelyet Grószné Krupp Erzsébet polgármester nyitott meg. A kettõs kiállítás megnyitóján a zeneiskola növendékei adtak rövid mûsort.
