 |
Álmok s vágyak nõttek fel veled.
Más világ
Drogról gyerekeknek, tanároknak, szülõknek
Egy más világ, nem érthette senki meg…
(egy anya naplójából)Torokszorító volt megtudni azt, hogy az elõadó maga is végigharcolta ezt a harcot, és veszített. Nem tudott segíteni függõségben szenvedõ fiának, akinek végül a halálát okozta a drog... Azóta mindent elkövet, hogy másokkal ez ne történhessen meg, más anyáknak ne kelljen tehetetlenül végignézniük gyermekük teljes leépülését.
Az átélt sokkoló élményeket „Más világ – Egy anya naplójából” címmel könyvben is megjelentette.
Naplójának kétségbeesett lelkiállapotban írt elsõ bejegyzése így kezdõdik:
„Remeg a gyomrom. Egyedül vagyok itthon egy szörnyû felismeréssel, és legszívesebben rögtön… átvágnám a torkomat. Könnybe lábad a szemem… amit ma találtam… végképp betette a kaput! Egy õrült kutatás az életem, mióta elõször találtam füvet, aztán injekciós tût és a hozzávalókat… Vércseppek felitatva egy papírzsebkendõn… vércseppek a dunyhahuzaton… vércseppek a póló olda-lán… és az a sok-sok hazugság: vérzik az ujjam… felszakadt a bõröm… vérzik a lábam körme. És nekem úgy kell tennem, mint aki elhiszi. Istenem, hányszor könyörögtem már, hogy hagyja abba!”
Kezdetben még titkon reménykedik, hogy a fia mégis csak õszinte hozzá, komolyan gondolja, hogy leszokik, hogy eljár a pszichiáterhez, aki segíteni próbál rajta, hogy munkát keres, új életet kezd. Aztán rájön arra, hogy minden csak hazugság, csak áltatja magát és nem tud segíteni rajta…
„Kérlek, az én életemre kérlek – ne hazudj többet nekem! Engedd, hogy segítsek! Akard, hogy vissza tudjál fordulni! Ne menj tovább! Mert mind a ketten bele fogunk halni!” – könyörög megrendülten fiának, majd késõbb így ír:
„Attila elkerül, én pedig tehetetlen vagyok. Szinte akkor sem beszélünk, amikor estefelé otthon van. Hiszen mirõl is beszélgethetnénk?! A drogról, a veszélyeirõl nem lehet vele. Más pedig most sem engem, sem õt… már nem foglalkoztat. Ülünk itthon, egy-egy szobában, és mindketten érezzük, hogy ez így képtelenség! Mégsem tudunk tenni ellene semmit.”
Pusztaházi Istvánné saját keserû tapasztalatából tudja, hogy „a szeretet önmagában kevés ahhoz, hogy a bajokat legyûrjük. Ne hallgassunk a mindent megbocsátó, mindent elfogadó, megmagyarázó és megértõ vak szülõi szeretetre! A szeretetre mindig szükség van, de a droggal szemben csak az okos szeretetnek van esélye. Annak a szeretetnek, amelynek leple alatt nem csapjuk be önmagunkat is reményeinkkel, és nem csapjuk be Õt sem azzal, hogy semmit sem veszünk észre abból, amit csinál”.
Csak úgy segíthetünk rajta, ha elfogadjuk, hogy drogos, aki már máskép látja a világot, mint az egészséges emberek. Éppen ezért kell megpróbálni az õ szemével nézni a világot. Törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk azt az okot, ami a drogozáshoz vezette. Mert mindennek, így „a drogozásnak is meg van az oka. A komoly oka”. Figyelni kell, mi zajlik benne. „A lelkére kell koncentrálni”.
Fontos tanulság még, hogy a jó megelõzés alapja a családon belüli õszinte, elfogadó, egyenrangúként tisztelt partneri viszony a családtagok között. De a család ereje önmagában nem elég, mindenképpen szakember segítségét is igénybe kell venni. (A szerzõ könyvének végén felsorolja azokat az intézményeket, szervezeteket, rehabilitációs otthonokat, amelyek segíthetnek a gyógyulás hosszú és legtöbbször keserves folyamatában.)
Érdemes megszívlelni mindezen felül gyógyult drogosoktól hallott intelmet: „egy drogos mindig drogos marad”. Hatalmas önerõ kell ahhoz, hogy élete végéig „tiszta” legyen.
A gyerekeknek szóló elõadáson részt vett egy olyan drogos fiatalember is, akinek sikerült leszokni a drogról, s immár két éve nem nyúlt kábítószerhez.
Krisztiánnak 16 éves korában meghaltak a szülei, tanulmányait elhanyagolta, s csak kallódott cél nélkül a világban. A családi kontrollt elveszítve nemsokára belecsöppent egy olyan társaságba, amelyre a könnyen jött pénz, drága autók, jó cuccok, nagyvilági élet és persze a kábítószer volt a jellemzõ.
Krisztián egybõl heroinnal kezdte, ami a legveszélyesebb drogok egyike. A heroinfüggõség azután belehajszolta a bûnözésbe. Minél több drog, minél több pénz kellett neki. 28 éves koráig nem tudott szabadulni ebbõl az életbõl.
A gyerekek kérdéseire válaszolva Krisztián elmondta, hogy jó lett volna, ha a problémáit annak idején meg tudta volna beszélni valakivel, de a szülei halálakor teljesen magára maradt. Késõbb sem akadt senki, aki segíteni tudott volna. Nem maradt más, csak a drog. A drog, amely kezdetben csupa jó érzéssel tölti el az embert. Az anyagtól kezdetben úgy érzed: király vagy, felszabadult, mámoros, a gondjaid szétfoszlanak…
Késõbb egyre nehezebb ezt az érzést megidézned, egyre több és több kell, és rosszul vagy, ha nem kapod meg. Már nem tudsz semmi másra gondolni, mint az anyagra, amit minden áron meg kell szerezned… és akkor rájössz, hogy „már nem te használod az anyagot, hanem az anyag használ téged”…
Napjainkban egyre riasztóbb adatok látnak napvilágot arról, hogy iskolások – fõleg a középiskolások – között egyre többen vannak olyanok, akik már kipróbálták a drogok valamely fajtáját. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Vörösvárra ez nem jellemzõ.
Õszinte szóval, okos szeretettel akadályozzuk meg, hogy gyermekeink a drog csapdájába kerüljenek. Beszéljük meg, kérjünk segítséget, keressünk megoldást!
S fõleg: ne fordítsuk el a fejünk!
F. A.
Egy drogos mindig drogos marad. Hatalmas önerõ kell ahhoz, hogy élete végéig „tiszta” legyen.
A szeretetre mindig szükség van, de a droggal szemben csak az okos szeretetnek van esélye.
Egy drogos lány vallomásából:
Mikor elõször megkóstoltam, nem hittem, és nem gondoltam volna, hogy évekig nem tudok majd megszabadulni ettõl az édesen csábító, finom „haláltól”.
Nem vettem észre, mikor lassan, alattomosan körbefonta és bekebelezte az életemet, mint egy kígyó. A reggeleimet, a délutánjaimat, az estéimet.
Szép lassan már csak Õ számított, és már senki sem volt fontos, még saját magam sem.
Õrjítõ volt a tudat, hogy mihez kezdek majd nélküle…
Mikor arra döbbentem rá, hogy vele semmire sem megyek, és csak lehúz egyre jobban valami sötét mélységbe, ahol egyedül vagyok, és ott már Õ is hazugul megcsal. Ez még borzasztóbb és félelmetes felismerés volt.
Megcsal, hiszen nem ad semmit, kiszív mindent belõlem, és nem marad más, csak az õrjítõ tudat, hogy a rabja lettem.
(Részlet a Más világ címû könyvbõl)Kapcsolódó linkek: www.onkontroll.ini.hu;
www.droginfo.hu; www.drog.lap.hu
December 1.
Az AIDS elleni világnapHúsz évre tekint vissza korunk rettegett betegsége, az AIDS (Acquired Immuno Defi-ciency Syndrome – szerzett immunhiányos tünetcsoport). Az emberek az új és halálos betegséghez való viszonyát elsõsorban a pánik és a félelem jellemezte akkor is és most is. Szorongva hallgatunk minden információt a kórokozó (HIV – humán immundeficiencia vírus) terjedésével kapcsolatban, s hasonló érzéssel várjuk a számadatokat is, melyek jelzik, hogyan szedi áldozatait a betegség.
2003 végén a világon 37,8 millió HIV-vírussal fertõzött személyt tartanak nyilván, ebbõl a 15-49 év közötti felnõttek száma 35,7 millió és 2,5 millió a 15 évnél fiatalabb gyerekek száma. 2003-ban a világon összesen 4,8 millió új HIV-fertõzöttet regisztráltak. A magyarországi adatokat összesítõ – az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott – Epinfo alapján hazánkban tavaly összesen 63, újonnan felderített HIV-fertõzött személyt jelentettek be, kevesebbet mint az azt megelõzõ évben (78). Míg Magyarországon tavaly az AIDS-ben meghalt személyek száma 10, addig a világon összesen 2,9 millió ember hunyt el AIDS-ben. Súlyos számok ezek!
De mi is ez a félelmetes, emberáldozatokat kívánó kór?
A titokzatos betegségre 1981 nyarán figyeltek fel az Amerikai Egyesült Államokban, amikor egyre több fiatal homoszexuális férfi esetében jelentkezett tüdõgyulladás változatos immunhiányos tünetek kíséretében. A késõbbiekben azonban a betegség intravénás kábítószer-élvezõknél, vérátömlesztésben részesülteknél, vérzékeny, vérkészítményt kapó fiúknál, mindkét nembeli normális szexuális hajlamú személyeknél való megjelenése segített megfogalmazni az AIDS fogalmát. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kór nem csupán a homoszexuálisokat érinti! Az AIDS kórokozóját, a HIV-et 1983-ban izolálták. Magyarországon az elsõ HIV fertõzést 1985-ben diagnosztizálták.
A fertõzés lényege, hogy a HIV fokozatosan elszaporodik a szervezetben, majd a késõbbiekben gyengíti az ellenálló képességet és egyre súlyosabb fertõzõ betegségek, daganatok alakulnak ki.
A HIV-fertõzést követõen 3-6 héten belül jelentkeznek a betegség elsõ tünetei, leginkább láz, átmeneti nyirokcsomó megnagyobbodás, fáradékonyság, rossz közérzet, izomfájdalom, és kanyarószerû bõrkiütés kíséretében. A fertõzöttek 1-2 hét alatt tünetmentessé válnak. A fertõzés következõ stádiuma 3-8 évig tart: ekkor a HIV-betegségnek semmilyen klinikai tünete nincs, az immunrendszer funkciója is kielégítõ, azonban a vírus szaporodása változatlan mértékben folyik. E tünetmentes szakasz után egy tünetes HIV-betegség következik, mely során az immunrendszer fokozatosan gyengül, nyirokcsomó megnagyobbodás alakul ki, és néhány tünet, mint pl. a szájpenész, övsömör jelentkezése felhívhatja a figyelmet a betegségre. E betegség utolsó szakasza az AIDS stádium, amikor a súlyos immunhiányos állapot következtében fertõzések, tumorok jelentkeznek. Ennek átlagos idõtartama fél-két év, mely halálhoz vezet.
Hogyan jöhet létre a fertõzés?
A fertõzés három fõ úton mehet végbe: nemi érintkezés útján – ez történhet homoszexuális és heteroszexuális kapcsolat révén is –, anyáról gyermekre – a fertõzõdés megtörténhet a magzati életben, a szülés és a szoptatás során is (a világjárványban minden tizedik fertõzés ilyen úton jön létre) –, illetve vér és vérkészítmények útján – ma a kábítószer- használat jelenti a legnagyobb problémát a HIV-fertõzés terjedésében. Az intravénás kábítószer használói között a vérrel szennyezett tû, fecskendõcsere nagyon magas HIV-fertõzési kockázatot jelent, és sok esetben – egyes országokban (Spanyolország, Ukrajna, Olaszország) – ez a fõ oka a HIV-fertõzés gyors terjedésének. 1986. július 1-jétõl hazánkban csak HIV-mentes vér kerül egészségügyi felhasználásra. Az egészségügyi dolgozók HIV-fertõzésének valószínûsége éles eszközzel való sérülés esetén minimális, de a kockázat valós.
Biztosan állítható, hogy a fertõzött egyénnel való napi kontaktus nem vezet a HIV átviteléhez. A HIV nem terjed szúnyog-, rovar-, kullancscsípés által, étellel, ivóvízzel, közös WC-, fürdõhasználaton át, uszodavízzel, cseppfertõzés révén, közös evõeszköz-használattal, hiszen a vírusnak az emberi szervezeten kívül esõ közegeiben (levegõben, vízben, földön, tárgyakon), a továbbélési feltételei igen rosszak. Csak a HIV-vel fertõzött személy vére, ondója, hüvelyváladéka, anyateje fertõzhet mások szervezetébe való átkerülésekor.
Az AIDS ma még nem gyógyítható, de gyógyszeres kezeléssel a betegség progreszsziója jelentõs mértékben lassítható. Az utóbbi öt évben a hatékony aktív víruselleni terápia bevezetésével jelentõsen megváltozott az AIDS lefolyása, jelentõsen nõtt a túlélési idõ, javult a betegek életminõsége is. A HIV elleni védõoltás azonban még mindig a jövõ ígérete.
Õszintén remélem, hogy ezekkel a sorokkal átfogó képet sikerült nyújtani az AIDS-rõl, hasznos információt átadni, vagy éppen a téveseket eloszlatni. Hiszen lehet, hogy tudjuk, hogyan kerülhetnénk el a fertõzést, de az elméleti ismereteket nem kapcsoljuk össze a gyakorlattal (elsõsegélynyújtás gumikesztyû nélkül, felelõtlen szexuális kapcsolatok, kondomhasználat mellõzése). Tudjuk, hogy az AIDS halálos, de azt már nem, hogy az idõben megkezdett kezelés a betegség kifejlõdésének lassulását eredményezi. S hallottunk már a terjedés lehetséges módjairól is, mégsem vagyunk biztosak abban, hogy HIV-fertõzött közelében nem fertõzõdhetünk meg csupán egy érintéstõl.
Horváth Andrea ifjúsági védõnő
