
Segítettünk…
November 7-én délután négy órakor a pilis-vörösvári zenészek összegyûltek a kultúrházban, hogy egy jótékonysági sördélután teljes bevételével segítsenek egy közelmúltban tûzkárt szenvedett családnak.
Mint köztudott, 2004. szeptember 6-án reggel felcsaptak a lángok a Kápolna utca elején álló családi házból. A vörösvári és budapesti tûzoltók közösen fékezték meg a tüzet. Sajnos, a ház minden igyekezetük ellenére lakhatatlanná vált.
Rendezvényünket Grószné Krupp Erzsébet, városunk polgármester asszonya nyitotta meg. Köszönjük, hogy jelenlétével megtisztelte a jótékonysági délutánt.
Elsõ fellépõként hallhattuk a Cziffra György Zeneiskola ifjúsági fúvószenekarát Hoós Sándor igazgató vezényletével. Majd a Pilisvörös-vári Német Nemzetiségi Fúvószenekar adta elõ mûsorát – vezényelt Buzás Bálint karnagy.
A fúvószenekarok után a sramlizenekarok következtek: a Pilischer Sramli, az Ungarndeutsche Jungs, a Mondschein Ka-pelle, a Bravi Buam, a Lustige Spatzen és Peller Anna, aki csodálatos hangjával ismét elvarázsolta a hallgatóságot.
A Schwäbische Jungs zenekar németországi fellépése miatt nem tudott részt venni a jótékonysági rendezvényen. A zenekar tagjai levélben fejezték ki együttérzésüket és adományukkal is segítettek a családnak.
Köszönet a felajánlóknak: a Waldi Kft-nek, a Tácsik Pékségnek, a Sváb Pékségnek, a Gondola Pizzériának, a Wipi Cukrászdának, Manhertz Mártonnénak, Salamon Zoltánnak (Kábeltévé), Haász Éva igazgató asszonynak (Közösségi Ház) és a Sikari Patikának.
Köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához: Peregi Mártonnénak, Teri néninek az adományok összegyûjtéséért, Feldhoffer Ritának, Áy Zsófiának, Feldhoffer Zsuzsának, Feldhoffer Dórának, akik a büfében szorgoskodtak és Mirk Tamásnak, aki a szállítást vállalta.
Köszönjük minden vendégünknek, hogy eljött és anyagilag támogatta a jótékonysági sördélutánt!
A rendezvény bevétele 280 000 Ft volt, amit átadtunk a családnak.
Végül, de nem utolsósorban köszönet a zenészeknek, akik színvonalas mûsorukkal ez alkalommal is együttmûködtek egy nemes cél érdekében!
A szervezõk nevében:
Feldhoffer János, Mirk Tamás, Peller Zoltán
„Ismét segítettünk...”
Heten üljük körbe az asztalt: Marika néni, Ági, a leánya, négy zenész és jómagam. Feldhoffer Jani viszi a szót, adomázunk, viccelõdünk, jó a hangulat. Mintha csak egy könnyed baráti összejövetelen lennénk. Pedig a háttérben egy szomorú esemény áll: a Marika néniéknél történt tûzeset, amelynek következtében lakhatatlanná vált az udvar eleji épület. Sok-sok millió forint kár keletkezett a kiégett házban, de még nagyobb az a lelki veszteség, érzelmi megpróbáltatás, ami Marika nénit és leányát érte: hiszen itt élték le életük nagy részét, sok-sok emlék fûzi õket ide...
De nemcsak ez a tragédia áll a háttérben, hanem az a segítõ szándék, együttérzõ akarat is, ami a vörösváriakat arra késztette, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassák a Mirk családot.
Feldhoffer Jani egy jóízû anekdota után most egy mûanyag söröspoharat vesz elõ. Ez nem lenne meglepõ, hiszen sör is akad az asztalon, amivel minket, vendégeket megkínáltak. A pohárba azonban papírpénz van szépen gurigába hajtogatva: közel háromszázezer forint. A jótékonysági sördélután bevétele, amelyet a vörösvári zenészek szerveztek.
A sördélutánról szerényen „Segítettünk” címmel adnak tájékoztatást. De szemérmesen elhallgatják azt, hogy nem elõször, és bizonyára nem is utoljára segítettek a rászorulókon. – Remek fickók õk – gondolom magamban, s eszembe jut a hat évvel ezelõtti Rákóczi utcai tûzeset, ahol egy emberként álltak a szerencsétlenül járt család mellé. Vagy a legutóbbi zenésztalálkozó, amelynek bevételébõl a fogyatékos gyermekeket segítették. Ezért aztán sokkal inkább a „Megint segítettünk” cím illik ide, ezúttal is...
Búcsúzunk. Átadtuk a pénzt, kiittuk söreinket. Marika néni és Ági szemében könnyek csillognak. Szebb köszönet ez zenészeinknek a legértékesebb drágakõnél is...
F. A.
Gitárkoncert a zeneiskolában
Október 29-én a zeneiskola bérletes elõadásai sorozatában a Phoinix Gitáregyüttes lépett színpadra.
Az együttest Mosóczi Miklós, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem docense alapította mûvészkollégáival: Kozma Istvánnal és Török Tiborral 2001-ben. A gitártrió ritkán hallott, különleges, bensõséges hangzásvilága a történeti korok népszerû zenemûveit kelti életre.
Hangversenyeiken reneszánsz, barokk, klasszikus, romantikus és kortárs zenemûvek, átiratok szólalnak meg. A zenekar megalakulása óta számos fesztiválra kapott meghívást.
A zeneiskolai koncerten Bachtól, Vivalditól, Mozarttól és Schuberttõl játszottak átiratokat. Különleges élmény volt Paganini egyik szonátájának megszólaltatása.
 |
| Kozma István, Mosoczi Miklós és Török Tibor |
(Paganinirõl Mosóczi Miklós, az együttes vezetõje elmondta, hogy jól tudott gitározni is, sõt hegedûjátékában is alkalmazta a gitár egyes fogásait.)
A trió a magyarok közül Bihari János, Bartók Béla és Weiner Leó egy-egy mûvét szólaltatta meg.
F. A.
Kapcsolódó link:
A zenekar honlapja: http://phoinix.tvn.hu/
A zeneiskola következõ bérletes elõadása:
November 26. A Corvina Consort Együttes Balassi-emlékmûsora
CD- és kazettaajánló
Abszolút Hallás zenekar:
„Csapjunk bele!” CD: 2000.- Ft,
„Látjátok, testvérek...?” CD: 2500.- Ft.
Megrendelhetõ:
Keszthelyi László (06-20-497-9377) és
dr. Peller György (06-70-314-6093)
Bolero zenekar: „Oldtimer”
CD: 2000.- Ft. Kazetta: 1000.- Ft
Megrendelhetõ:
Keszthelyi László (06-20-497-9377)
Köszönet
Köszönetet mondunk a zeneiskola koncertsorozata támogatóinak: Denk virágüzlet, Krisztina virágüzlet, Liegl-Dachser Kft., Emil cukrászda.
Karácsonyi kiállítás
A zeneiskola képzõmûvészet tanszakának kiállítása dec. 13-tól január elejéig látható az iskola aulájában. Dec. 18-án a karácsonyi hangverseny idején (18.00-tól) a gyerekek munkáiból vásárt rendezünk. A vásárban karácsonyi mécseseket, gyertyákat árulunk.
Szeretettel várunk minden érdeklõdõt!
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail