
Meghívó
Szeretettel meghívjuk önt, családját és barátait a Pilisvörösvári német nemzetiségi napok rendezvényeire!
A négynapos rendezvény egyik fontos célja, hogy városunk nemzetiségi egyesületei, intézményei és a hagyományokat még fontosnak tartó családok között szorosabb együttmûködés, kapcsolat alakuljon ki.
Program:
– November 14-én (vasárnap) 15 órakor a közösségi ház színháztermében:
Nemzetiségi mûsor, német táncház
A közösségi ház emeleti termében: Ament Éva „Hagyomány és újjászületés” címmel sváb bútorkiállítása, kézmûves-foglalkozások
Ezen a délutánon szerepelnek a Széchenyi úti óvoda, a Zrínyi utcai óvoda és a Gradus Óvoda óvodásai. Bemutatkozik a Templom téri, a Vásár téri általános iskola és a német nemzetiségi gimnázium is. Fellép továbbá a pilisvörösvári fúvószenekar, gyerek- és felnõtt tánccsoport, kórus, a solymári gyerektánccsoport és a Csolnoki Duó. A sváb nyelvtanfolyamosok pedig egy rövid jelenettel készülnek.
Kézmûves foglalkozást a Gradus Egyesület, a Szent István utcai, a Szabadság utcai és a Rákóczi utcai óvoda és a Közösségi ház tartanak. A Templom Téri Általános Iskola kirakodóvásárral készül.
– November 20-án (szombaton) 9 órától a német nemzetiségi gimnáziumban:
Hatodik regionális német színházi nap
– November 22-én (hétfõn) 14 órától a közösségi házban:
Második német nyelvû regionális német vers-, prózamondó- és énekverseny
– November 27-én (szombaton) 20 órától a közösségi ház színháztermében:
Katalin-napi svábbál a Bravi Buam zenekarral
Elõtte: népviseleti bemutató a régióból, gyerektánccsoport mûsora
Akik eredeti sváb népviseletben érkeznek a bálba, azoknak a belépés díjtalan!
Német Nemzetiségi Önkormányzat
Einladung
Wir laden sie, ihre Familie und Freunde
Zu den Werischwarer Nationalitätentagen
herzlich ein.
Programm:
– Am 14. November (Sonntag) um 15 Uhr im Kulturhaus:
Nationalitätenprogramm und Tanzhaus,
Handwerkstätigkeiten und die Ausstellung von schwäbischen Möbeln von Eva Ament mit dem Titel „Tradition und Wiedergeburt”
– Am 20. November (Samstag) ab 9 uhr im Ungarndeutschen Wirtschaftsgymnasium:
Sechster regionaler deutscher Theatertag
– Am 22. November (Montag) ab 14 uhr im Kulturhaus:
Zweiter regionaler Rezitationswettbewerb und Sängerwettstreit
– Am 27. November (Samstag) ab 20 Uhr im Kulturhaus:
Schwabenball zum Kathreintag mit der Musikkapelle Bravi Buam
Davor: Trachtenschau aus der Region, Programm der Kindertanzgruppe
Diejenigen, die auf dem Ball in echter schwäbischen Tracht erscheinen, haben keine Eintrittskarte zu bezahlen!
Deutsche Minderheitenselbstverwaltung
Pilisvörösvár Város kulturális programjai
2004. NOVEMBER
November 14. (vasárnap) |
15 órától |
Nemzetiségi délután a Közösségi Házban, folklórműsor, kézműves foglalkozások, kiállítás |
November 20. (szombat) |
9 óra |
Hatodik Regionális Színjátszó Nap a Német Nemzetiségi Gimnáziumban |
November 22. (hétfő) |
14 órától |
Második Regionális Német Nyelvű Vers-, Prózamondó és Énekverseny a Közösségi Házban |
November 26. (péntek) |
13 órától |
Erzsébet–Katalin bál a Napos Oldal Szociális Központban |
November 26. (péntek) |
18:30 |
A Corvina Consort Együttes Balassi-emlékműsora a Cziffra György Zeneiskolában |
November 26. (péntek) |
19 órától |
A Kolibri Versenytánc Egyesület gálaműsora a Közösségi Házban |
November 27. (szombat) |
20 órától |
Svábbál a Bravi Buam zenekar közreműködésével a Közösségi Házban |
| |
|
|
Rendszeres programok a Közösségi Házban: |
Minden hétfőn, |
15:30 |
Akrobatikus rock and roll |
| csütörtökön |
15:00 |
Akrobatikus rock and roll |
Minden hétfőn és csütörtökön |
16:00 |
Színpadi tánc és akrobatikus alapképzés fiataloknak |
Minden kedden, pénteken |
15 óra |
Színjátszó szakkör |
Minden kedden és csütörtökön |
17:30 |
Kondicionáló Zenés Torna |
Minden hétfőn |
19 óra |
Hastánc (Kezdőknek is) |
Minden pénteken |
16 óra |
Német Nemzetiségi Gyermektánc |
Minden szombaton |
9 óra |
Xantus Barbara Musical Stúdiója |
Minden szerdán |
14 óra |
Kolibri (gyermekeknek) |
| |
15 óra |
Kerámia szakkör |
| |
17 óra |
Kosárfonó tanfolyam |
Minden pénteken |
19 óra |
Kolibri (felnőtteknek) |
Minden kedd, csütörtök |
16 óra |
Red Rock |
Angolóra szabadon - a 26-330-486-os telefonon várjuk minden olyan angolul tudó jelentkezését, aki szívesen venne részt rendszeresen - anyanyelvi tanár szervezésében - egy kötetlen, beszélgetős, ingyenes angolórán a Városi Könyvtárban
A város kulturális programjairól tájékozódhatnak a www.pilisvorosvar.hu honlapon és a Vörösvári Újságban.
Továbbra is várjuk az intézményektől és civil szervezettől minden hónap 15-ig a következő havi programokat.




Pilisvörösvár Város Önkormányzatának 13/2004. (X. 07.) Kt.sz. rendelete
a talajterhelési díj érvényesítésérõl
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete a 2003. évi LXXXIX. törvény 21. §. (2) bekezdés felhatalmazása alapján a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjról az alábbiak szerint rendelkezik:
1. § A rendelet hatálya
(1) A rendelet hatálya Pilisvörösvár Város közigazgatási területére terjed ki.
(2) A talajterhelési díj fizetési kötelezettsége azt a kibocsátót terheli, aki a mûszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és szennyvízelhelyezést alkalmaz. Pilisvörösvár közcsatornával ellátott területén minden szennyvízkibocsátót terhel a díjfizetési kötelezettség, akinél a szennyvízhálózat kiépítésre került.
2. § A talajterhelési díj számítása
(1) A talajterhelési díj alapja a szolgáltatott víz mennyisége, csökkentve a meghibásodás, illetve locsolási célú felhasználásra igénybevett menynyiséggel.
(2) A talajterhelési díj számításának menete:
TTD= E x A x T x V
TTD= a fizetendõ éves talajterhelési díj.
E= (egységdíj) 120 Ft/m3
A= díjfizetési alap, egyéni lakossági vízfelhasználás (m3)
T= (területérzékenységi szorzó) 3
V= (veszélyeztetési szorzó) 1
TTD= 120 (Ft/m3) x A (m3) x 3 x 1
TTD= 360 x víz m3
3. § Díjfizetési kedvezmények
(1) A talajterhelési díj megfizetésének maximum 50 %-os csökkentését igényelheti az a rászoruló kibocsátó, aki rendszeres önkormányzati szociális támogatásban részesül.
(2) A talajterhelési díj alapja csökkenthetõ a szennyvíztárolóból elszállított mennyiséggel, amennyiben a szállítást végzõ a tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkezik, valamint a szállító igazolja, hogy a szennyvizet jogszabályi elõírásoknak megfelelõen helyezte el és a kibocsátó az elszállítást számlával igazolja.
4. § Díjfizetés
(1) A talajterhelés díj fizetése negyedévenként történik, a tárgyévet megelõzõ év tényleges teljes kibocsátási díj negyedének kiegyenlítésével.
(2) A tárgyévet követõ március 31-ig a tárgyévi tényleges kibocsátás illetve a díjelõleg különbözetét a kibocsátó kiegyenlíti, amennyiben túlfizetés történik, az összeg az elsõ negyedévi befizetésben kompenzálásra kerül.
(3) A talajterhelési díj az önkormányzat környezetvédelmi alapjának bevételét jelenti, melyet az önkormányzat a talaj, valamint a felszín alatti vizek mennyiségi, minõségi védelmére használhat fel.
(4) A talajterhelési díjat az önkormányzat adóhatósága állapítja meg, tartja nyilván és szedi be az adóigazgatásról szóló szabályok szerint.
5. § Átmeneti rendelkezések
(1) A talajterhelési díj évenkénti százalékos bontásban kerül bevezetésre, így 2004. évben a talajterhelési díj 20 %-át, 2005. évben 40 %-át, a 2006. évben 50 %-át, a 2007. évben 75 %-át, 2008. évben 90 %-át, 2009. évtõl 100 %-át köteles a kibocsátó megfizetni.
(2) A 2004. évi díjelõleg díj fizetési alapja 2004. szeptember 31-ig a 2003. év teljes vízfogyasztásának negyedrésze, majd 2004. december 31-ig ugyanazon negyedrész.
6. § Záró rendelkezések
(1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
(2) A rendelet kihirdetésérõl a jegyzõ gondoskodik
A Rumpold-Bicske Kft. lakossági tájékoztatója
Zöldhulladék-szállítási akció!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakókat, hogy Pilisvörösváron 2004. november 04-én és 05-én a felsorolt utcákban zöldhulladék-szállítási akciót szervezünk. Az akció keretében a matricával rendelkezõ háztartásoktól térítésmentesen elszállítjuk a kirakott kerti nyesedéket 60 x 120 cm-es méretben kötegelve, falevelet és egyéb komposztálható növényi hulladékot zsákban.
Ha az adott napon kollégáink nem tudják az egész területen begyûjteni a hulladékot, az elmaradt utcákban a következõ napom kerül az elszállításra. Együttmûködésüket köszönjük.
2004. november 04., csütörtök:
Szt. János u., Tó u., Tompa u., Munkácsy u., Kandó u., Vásár köz, Vásár tér, Kápolna u., Nagyváradi u., Szegfû u., Táncsics u., Mátyás kir. u., Pozsonyi u., Fürdõ u., Fürdõ köz, Vasút u., Attila u., Vasút köz, Görgey u., Ásvány-ház, Deák u., Klapka u., Ponty u., Pisztráng u., Fogas u., Keszeg u., Csuka u., Harcsa u., Kárász u., Seregély u., Gólya u., Sirály u., Fecske u., Sas u., Pihenõ u., Derû u., Ivó u., Tó dûlõ, Barackos u., Mandula u., Áfonya u., Zöldárok u., Szt. Erzsébet u., Szt. Erzsébet köz, Petõfi köz, Petõfi u., Szõlõkert köz, Lévai u., Szabadság út, Kisfaludy u., Jókai u., Vörösmarty u., Csokonai u., Bocskai u., Zrínyi u., Hunyadi u., Szondi u., Dobó u., Dugonics u., Tavasz u., Nyár u., Õsz u.
2004. november 05., péntek:
Fõ út, Budai út, Piliscsabai u., Õrhegy u., Várkert u., Szt. István u., Csobánkai u., Mária u., József A. u., Szt. Flórián u., Béke u., Törökkút u., Báthory u., Madách u., Zöldfa u., Városház köz, Károly u., Hold u., Rózsa u., Tövis u., Diófa u., Határ u., Pacsirta u., Vágóhíd u., Vágóhíd köz., Árpád u., Rákóczi u., Gesztenye u., Vájár u., Budai N. A. utca, Bányakápolna u., Alkotmány u., Bányató u., Csalogány u., Orgona u., Ady E. u., Horgász sor, Remetei u., Arany J. u, Bartók B. u., Tûzoltó u., Honvéd u., Kodály Z. u., Erkel F. u., Akácfa u., Akácfa köz, Major u., Szõlõkert u., Eperjesi u., Eperjesi köz, Lõcsei u., Kálvária u., Dózsa Gy. u., Kossuth L. u., Kossuth köz, Iskola u., Hunyadi köz, Puskin u., Templom tér, Templom köz, Bem u., Solymár u., Széchenyi u., Régitemetõ u., Rákóczi köz, Semmelweis köz.
Rumpold-Bicske Kft.
FIGYELEM! November 1. (hétfõ) helyett október 30-án (szombaton) lesz hulladékszállítás!
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail