Kiállítás

Tóth Éva – fiatal, pilisvörösvári festõnõ – alig két éve kezdett el festeni, és máris sikerült élete elsõ kiállítását megszerveznie. A kiállításon, melyet 2004. október 15. és 24. között lehetett a Kultúrházban megtekinteni, több mint harminc különbözõ témájú képet láthattak az érdeklõdõk.

Éva igen összetett személyiség, ez tükrözõdik képeibõl is. Magát pragmatistának tartja, olyan embernek, aki önerejébõl éri el céljait, és állandó próbálkozásra képes.

– A Világ rengeteg gondolatot, témát, érzést közöl velem, melyeket nem lehet pontosan leírni, olyanok, melyeket érezni kell. Ha festek, nem érzem teljesen egyedül magam a gondolataimmal. Így elérhetem, hogy a kimondatlan dolgok, azaz a gondolatok is életre keljenek – vallja a festészetrõl Tóth Éva. – A festészet segít elválasztani a fizikai valót a szellemi léttõl. Ha mentálisan megpróbálunk elválni a földi élettõl, biztosak lehetünk, hogy nyitottabbak leszünk a környezetünkre. A festészet számomra álom, mert amikor lefekszünk aludni, és elkezdünk álmodni, akkor a fizikai testünk olyan állapotba kerül, amely, úgymond elõreengedi a test-lélek harcban a szellemünket. Az alkotás is ilyen érzés. Én azért élek, hogy fessek, képeimmel odaadom a szívemet a szíveknek..

Sax Ibolya

Helyreigazítás

Szeptemberi számunk 2. oldalán téves felirattal jelent meg az itt látható fénykép. Hoffer Károlyné hívta fel a figyelmünket arra, hogy a képen nem az egyik legényszállás látható, hanem az ún. tiszti kaszinó épülete. A tévedésért elnézést kérünk.

– a szerk.

Köszönet

A Napos Oldal Szociális Központ valamint az érintett szülõk és hozzátartozók nevében ez úton fejezem ki köszönetemet a 2004. 10. 16-án megrendezésre került III. Zenésztalálkozó szervezõinek, a fellépõ zenekaroknak és minden támogatónak, hogy a rendezvény bevételébõl az értelmi fogyatékkal élõ gyermekeket és fiatalokat 300.000 Ft összegû adománnyal segítették. Az összeg felhasználásáról az újság következõ számában részletes tájékoztatást adunk.

Kovácsné Selymesi Erzsébet
intézményvezetõ

 

Margitsziget helyett Solymár?

Solymár szívesen látná a Margitszigetre tervezett uszodákat. A nagyközség vezetõi úgy látják, hogy településük a Margitszigetnél alkalmasabb helyszín lenne a nemzeti uszoda bõvítésére, ami a közelgõ nemzetközi versenyek megrendezése miatt elkerülhetetlen.

Enczmann László polgármester így érvelt: Solymár autóbusszal és vonattal jól megközelíthetõ. A 10-es út kiszélesítése után pedig mindössze húsz percre lesz Budapest belvárosától.

– Ezen a területen már van egy PEMÜ sportpálya, egy 700-800 fõt befogadó sportcsarnokkal, füves labdarúgópályával, szabadban álló kézilabdapályával és négy darab teniszpályával. Egy rekreációs, sport-, kulturális, szabadidõs központot képzelünk el – így a polgármester.

Forrás: Magyar Rádió Online 2004. október 15. (www.radio.hu)


Szorongás és depresszió

Október 8-án került sor a Fidesz és a polgári körök rendezésében egy újabb elõadásra. Közkívánatra egy országosan ismert orvost, Dr. Balla László pszichiátert hívtunk meg, ezúttal a Városi Könyvtárba.

A doktor úr elõadásának témája a szorongás volt.
Megtudtuk, hogy jelenleg a világon több millió embert regisztrálnak, akinek hasonló betegsége van. A szorongás bizonyos helyzetekben normális jelenség, amely bárkivel elõfordulhat (akár diákoknál egy vizsgára való felkészülésnél, vagy ha idegen, ismeretlen helyeken járunk, stb.). Az indok nélküli tartós félelem, viszolygás valamitõl, az úgynevezett fóbiák a szorongásos betegségeknek okozói lehetnek. A pszichiáter elmondta, hogy milyen rögös az út a szorongások kialakulásáig. Az ebben a betegségben szenvedõ alany fokozatosan elszigetelõdik elõbb a családjától, majd barátaitól, távol tartja magát a társaságtól, általában sehol senkivel nem érzi jól magát. A gyógyszerek szedése ugyan ideig óráig tompítja a tüneteket, de nem gyógyít, sõt egy idõ után mélyíti a problémát. Így van ez az alkohollal is, mely pillanatnyi segítséget tud nyújtani a feszültségoldásban, de a szorongásokat nem szünteti meg.

A szorongás „édestestvére” a depresszió, melyet a legnagyobb lelki szenvedésnek nevezett az elõadó. Tudatos védekezéssel a két lelki betegség kialakulása ellen még idõben elkerülhetjük a bajt. Néha elég egy-két jó tanács, vagy pozitív példa, ami változtathat életvitelünkön, szemléletünkön.

Szó került még az elõadás során a pánikbetegségekrõl, melyek mostanában egyre több fiatalt is érintenek.

A hallgatóság feszült figyelemmel hallgatta az egyórás elõadást, melyben kérdések, vélemények és tanácsok is elhangzottak. A jelenlévõk visszajelzései szerint akár reggelig is elhallgatták volna a megszívlelendõ gondolatokat. Sokan felismerték magukban a tárgyalt tünetek valamelyikét és megfogadták maguknak, hogy jobban odafigyelnek lelki-testi állapotukra, egészségükre.

Örülünk, hogy rendezvényünkkel a segítségükre lehettünk.

Dr. Gábeli Zoltánné

 

A lakosság bejelentése nyomán tisztelettel kérdezzük a közterület-felügyeletet, mikor járnak el a Dózsa Gy. utca elején fél éve veszteglõ roncsautó ügyében.

Fotó: Rásonyi

 

Ajándék lónak...

Nem mindennapi látványban volt részük minap a pilisvörösvári járókelõknek.
Meg is álltak mindannyian, nehogy szem elõl tévesszék azt a ritka csodabogarat, ami nagy robajjal, csattogással igyekezett feladatát ellátni.

Bizonyára Önök is láttak külföldi utazásaik során, akár Budapest belvárosában is olyan járdaszegély-takarító gépet, melynek két oldalán forgó kefe lazítja fel a leülepedett hordalékot, azt középre terelve egy szívó berendezésen át a tartályba gyûjti.

Ám a pilisvörösvári Szabadság út hepehupás aszfaltja, vagy a szegélykõ hiánya lehet hogy nem tette alkalmassá a munkaterületet az „öregecskedõ” gép mûködtetéséhez, ugyanis a kiszolgált matuzsálem egyre csökönyösebb lett, akár egy szamár. A fölkevert köves, homokos törmeléket egy az egyben a járdára hajította, beterítve azt, mint friss hó a lejtõt.
Annak idején régi Rakéta típusú porszívónk is hasonlóan viselkedett, ha megmakacsolta magát. A hangjával sose volt baj, csak a port nem szívta, inkább fújta.

Az eredményt felfedezve, a két dolgozó készségesen leugrott a géprõl, elõvette a söprût és a lapátot és jól bevált kézimunkával pillanatok alatt rendet tettek.
Utólag tudtuk meg, hogy az idõs gépcsodát ajándékba kaptuk Ausztriából. Lehet, hogy gondban leszünk, kinek adjuk tovább?

Dr. Gábeli Zoltánné



A Fidesz és a polgári körök közleményei

Meghívó

Dr. Szlávik János a Szent László Kórház specialistája felvilágosító elõadást tart az AIDS-rõl a kultúrházban november 25-én (csütörtökön) 18.30-kor.

Szíjjártó Péter, a Fidesz országgyûlési képviselõje aktuálpolitikai kérdésekrõl tart elõadást a kultúrházban december 2-án (csütörtökön) 18 órakor.



Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail