Vörösvári Újság Online

„A pilisvörösvári mentõállomás és a PIMEA”
Hozzáfûzések egy újságcikkhez

A Solymári Hírmondó ez évi 15., aug. 23-án megjelent számában a Közügyek rovatban, MeZsu tollából olvasható egy riport „A pilis-vörösvári mentõállomás és a PIMEA” címmel. A kérdések: MeZsu tollából, a válaszok: Matusek Péter mentõtiszt és dr. Kocsis Péter mentõorvos véleményként érkeztek az olvasókhoz. A téma a térség sürgõsségi betegellátásának helyzetképe, a felvetett problémák valós okainak feltárása lehetett volna. A Hírmondó olvasói nem kapták meg a kellõ, tényeken alapuló tájékoztatást.

Bár nem lettünk megszólítva, de a korrekt tájékoztatás és a cikkben szereplõ, nem helytálló információk kiigazítása miatt tollat fogtunk.

1. A PIMEA (Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány) mûködésérõl, a mentõállomás helyzetérõl dr. Für Zoltán, az alapítvány kuratóriumi elnöke tájékoztatja Önöket.

2. A mentés, a betegszállítás és a központi orvosi ügyelet témakörében feltett kérdésekre dr. Mártai István a Pest megyei Mentõszervezet vezetõ fõorvos-helyettese válaszol.

1991-ben azzal a céllal hoztuk létre a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítványt, hogy a térség egészségügyi ellátását javítsuk, a meglévõ ellátási aránytalanságokat, esélyegyenlõtlenséget csökkentsük. A megalakult kuratórium a fontos feladatokat sorrendbe állította. A leégetõbb tennivaló a sürgõsségi betegellátás megszervezése volt, mint a korszerû mentõállomás létrehozásának támogatása, a mentés és az orvosi ügyelet koordinálásának elõsegítése, a diagnosztika és a terápia eszközös fejlesztése. Ezeken túl támogatni kívántuk a betegségmegelõzés, az alapellátás és a szakellátás terén végzett tevékenységet.

Felépítettük a mentõállomást hét község (Csobánka, Piliscsaba, Pilisszántó, Pilisszent-iván, Pilisvörösvár, Solymár, Tinnye) lakosságarányos hozzájárulásából és az összköltség kb. 30 %-ában anyag- és munkaóra-felajánlásokból (nem kalákában!). 1993 augusztusában egy jól megtervezett, korszerû és a Solymári Önkormányzat Mûszaki Csoportja által átvett és engedélyezett épület kulcsait adtuk át a Pest Megyei Mentõszervezet vezetõ fõorvosa kezébe.

A mentõállomás fenntartását, üzemeltetését a Pest Megyei Mentõszervezet vállalta. A szerény állami finanszírozás miatt csupán nappali ellátást nyújtó Mercedes típusú esetkocsi éjszakai mûködtetését – az önkormányzatok segítségével – alapítványunk vállalta magára, hogy teljessé tegye a 24 órás térségi mentés esélyét.
1996-tól ez a feladatunk szükségtelenné vált, mivel a mentõszolgálat integrálva az ügyeleti és mentési feladatokat, immáron egységesen és korszerûen láthatja el a sürgõsségi feladatokat.

A PIMEA ezek után is támogatta és támogatja a sürgõsségi ellátást, fõként az eszközpark fejlesztésével. Korszerû telefon-video-kamera-rendszert építettünk ki az állomáson. Életmentõ eszközök beszerzésével elértük, hogy az esetkocsi rohamkocsi felszereltségû lehessen. Számító-gépfejlesztést, a továbbképzésekhez szükséges AMBU-baba beszerzést, gépjármûveik javítását segítettük. Emellett a mentõállomáson dolgozók komfortérzetét is igyekeztünk növelni. Ekkor már elõtérbe kerülhettek az alapítvány egyéb céljai, feladatai is.

A segítõkész lakosok 1%-os szja-támogatásából, egy-egy jótékonysági bál, vagy elõadás bevételébõl, vagy az önzetlen polgárok, környékbeli vállalkozások, cégek és Pilisboros-jenõ átutalt támogatásából, s nem utolsósorban az alapítvány 2-3 aktív tagjának munkájából.

A 8 (s nem öt) tagú kuratórium. A kuratórium tagjai (abc-sorrendben): dr. Für Zoltán, dr. Gyõry Attila, Heidt Éva, dr. Kocsis Péter, Kollár László, dr. Mártai István, Molnár Sándor, Solymosi Gyula. Jegyzõnk Merk Józsefné.

A székhelyünknek megfelelõ helyi, városi újságban, és a Magyar Nemzetben évente beszámolunk arról, hogy a polgárok adományát mire költöttük.

Az elmaradt mentõs napokon is tudtuk volna magunkat képviselni, megjelenésünkkel, támogatásunkkal hallatni hangunkat. Vajon miért maradtak el az ígért és a lakosság részérõl hiányolt mentõs napok? Mivel a nyilatkozó Kocsis doktor a munkája, elfoglaltsága miatt kb. 2 éve nem jelent meg a kuratórium ülésén, így az õ számára is bizonyára meggyõzõ tájékoztatást adnak az alábbiak:

A korábban rendszeresen szervezett mentõs napok támogatása mellett, többek között támogattuk a rendelõintézet eszközfejlesztését, segítettük a védõnõi hálózat, az ifjúsági rendelés munkáját a CTG-helyiség kialakításával, illetve a rendelõ felújításához nyújtott támogatással. A mentésüggyel és a drogellenes kampánynyal összefüggõ rajz-, illetve képzõmûvészeti pályázatot írtunk ki. Támogattuk a fogyatékkal élõket és a Pilis Cross Country Club kerékpáros egyesületet. A középiskolákat egészségnevelõ videófilmekkel és könyvekkel láttuk el. Támogattuk az Országos Mentõszolgálat számítógépes elsõsegélynyújtó versenyét. Megoldottuk a rendelõintézet veszélyes hulladékának megfelelõ tárolását.

Számunkra a feladat elvégzése, a hozzánk fordulók segítése, s nem munkánk reklámozása a fontos. Talán ezért, s a nem kellõ mértékû informálódás miatt írja a Solymári Hírmondó: A PIMEA-ról mostanában keveset hallani.

A mentõállomás jogi helyzete az állomásvezetõ véleményével szemben tisztázott. Az épület tulajdonosa a PIMEA, a telekingatlané pedig a Pilisvörösvári Önkormányzat. Az épület használója, fenntartója a Pest megyei Mentõszervezet. Alapítványunk szerette volna, hogy egységes tulajdonná válhasson, így a mentõsök, akik a központi ügyeletet is elvállalták, magukénak érezhessék és sajátjukként gondját viseljék. Ez nem valósult meg, s valószínûleg nem is fog. A központi ügyelet bizonytalan helyzete és a karbantartási munkálatok kézbentartása miatt ragaszkodnunk kell az épülethez. Idézem Kocsis doktor szavait: „Az OMSZ feladata lenne a karbantartás, de ismerjük az egészségügy mai helyzetét... és mondhatjuk, hogy az Országos Mentõszolgálat nem fordít az épületre semmit. Az alapítvány kifestette, amihez tudott, hozzájárult, de a teljes felújítást nem vállalhatja.” Egyetértek!

Hozzáfûzöm: az OMSZ 11 és fél év alatt egyszer sem vizsgáltatta át a béleletlen, s a kibontáskor szûknek talált kéményeket, pedig a szerencsés kimenetelû kéményeltömõdés évek alatt fokozatosan következett be, s megelõzendõ lett volna. A salétromos kicsapódás a falakat és a vezetékeket tönkre tette. A kár jelentõs.

Az épület ennek ellenére stabil, még mindig korszerû, és nagy értékû. A PIMEA tudja a feladatát: segíteni a helyreállítási munkákat.

Köszönjük polgártársaink eddigi és jövõbeni támogatását, mellyel térségünkben a rendkívül alulfinanszírozott egészségügyünket, ha szerény mértékben is, de a továbbiakban is fejleszteni fogjuk. Ennél biztosabbat nem tudok ígérni.

Röviden szeretnénk bemutatni a térség mentésének helyzetét, kapcsolatrendszerét a Tisztelt Olvasók tájékoztatása céljából.

A kórházon kívüli sürgõsségi ellátást a háziorvosi, orvosi ügyeleti rendszer, valamint a mentõszolgálat képezi.

Az Országos Mentõszolgálat (OMSZ) alapfeladata a mentés és a betegszállítás. A pilis-vörösvári mentõállomáson 1 roham- és 1 mentõgépkocsi mûködik a nap 24 órájában.

Egy-egy térség mentési kapacitását fõhatóságunk, az illetékes minisztérium határozza meg.

A folyamatos és biztonságos mentési hátteret az egységes mentõirányítás szervezi. Több mentési feladat (baleset, hirtelen rosszullét) egyidejû fennállásakor, illetve nagyobb mentési feladatnál (több sérült) a környezõ mentõállomások segítségével történik az ellátás szervezése.

Az úgynevezett egyszerû, orvos által rendelt betegszállításokat a mentõgépkocsi végzi. A betegszállítások egy részénél utóbbi években több feladatot csak késedelmesen tudunk elvégezni. Ennek több oka is van. Egyrészt a mentõgépkocsi részt vesz mentési feladatok ellátásában is, másrészt nagymértékben megnõtt a fõvárosba irányuló forgalom, mely a mentõk haladását is korlátozza. A mentõállomás épületét a térség önkormányzatainak és vállalkozóinak anyagi támogatása, illetve felajánlása segítségével a Pilisi Medence Egészségügyi Alapítvány építtette. Az alapítvány több olyan nagy értékû orvosi eszközt adott a mentõszolgálat használatába (lélegeztetõ gép, pacemaker, orvosi táskák), melynek beszerzése az OMSZ keretébõl nem volt megvalósítható. Ezen felül bõvítette és idõközben kifesttette az épületet, melynek során kialakításra kerültek az emeleti helyiségek és a Szakrendelõvel összekötõ folyosó.

Sajnos az épület tulajdonjogának átadása – évek óta tartó egyeztetések ellenére – a mai napig nem történt meg. Ez az idõközben szükségessé vált felújítások, karbantartások, gyorsjavítások elvégzését jelentõsen megnehezíti.

Az OMSZ mentési, betegszállítási feladata alapfeladat, melyhez önkormányzati támogatást kiegészítést nem kapunk.

OMSZ-fejlesztésként 2004 augusztusától új Mercedes Sprinter rohamkocsi került az állomásra.

Az orvosi ügyelet biztosítása a törvényi szabályozás értelmében a helyi önkormányzatok feladata, az önkormányzatok döntik el, hogy kit bíznak meg e feladat elvégzésével. Sajnos a jelenlegi finanszírozás a teljes bekerülési költséget nem biztosítja, így évek óta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által nyújtott – lakossági fejkvótán alapuló – támogatás kiegészítésre szorul a helyi költségvetésbõl. Ez is magyarázza, hogy egy-egy térség települései miért mûködtetnek közösen ügyeletet.

A térség településeinek költségvetésében „OMSZ-támogatásként” megjelenõ összegek tehát az önkormányzatok által biztosított ügyeleti költségek kiegészítését jelenti.

Az OMSZ 1996. január 1-je óta látja el az orvosi ügyeletet pilisvörösvári telephellyel – a mentõállomás épületében. Az ügyelet központi szervezésû, tehát itt történik a környezõ települések ellátása is.

A mentõszolgálathoz integrált sürgõsségi ellátási forma biztosítja jelenleg a szakmailag és szervezésileg legmagasabb szintû ellátást. A pilisvörösvári ügyeletet tekintve az országban elsõk között itt alakítottuk ki úgy az ügyeleti ellátást, hogy az a mentõállomás épületében került elhelyezésre, így létrejöhetett a közös sürgõsségi hívásfogadás és -irányítás rendszere, mely lehetõvé teszi, hogy képzett szakember – a beérkezõ hívás alapján – eldöntse, rohamkocsit, ügyeletes orvost vagy mentõautót küld a helyszínre.

Az ügyeleti gépkocsi modern életmentõ eszközökkel lett felszerelve, a gépkocsivezetõ alkalmas mind a dokumentáció elvégzésére, mind a betegellátáshoz szükséges asszisztálásra. A PIMEA részt vállal az ügyelet mûködésében is. Az ügyeleti Lada Niva terepjáró, valamint a benne található felszerelés egy része az alapítvány által biztosított, tehát nem az érintett önkormányzatok költségvetését terheli. Sajnos az elmúlt 8 évben mûszakilag leromlott az ügyeleti gépkocsi, év végéig mindenképpen meg kell oldani cseréjét.

Fontos kiegészítésnek tartom, hogy a mentõszervezet vezetése 1996. óta minden évben hangsúlyozza – szakmai érvekkel és statisztikai adatokkal alátámasztva – a korábban mûködõ szombat délelõtti gyermekorvosi rendelés visszaállításának szükségét, mely, feltehetõen anyagi megfontolásból, eddig nem került napirendre.

Az orvosi ügyelet hétköznap 19-tõl reggel 7-ig, hétvégén, ünnepnapokon folyamatosan elérhetõ a pilisvörösvári mentõállomás I. emeletén, telefonon a 330-360-as telefonszámon.

A városlõdi gólyatábor kezdete augusztus 22. Ez állt a tájékoztató lapocskán, amit minden gólyatáborba készülõ diák számára kiadtak. Nekem is ezt a lapocskát nyomták a kezembe, rajta mindenféle fontos tudnivaló, mit ne hagyjak otthon, mit készítsek össze a „nagytáskába”, és a lényeg, mikor és honnan indulunk. Hát igen, az indulás…..

Valahogy beivódott a fejembe, hogy augusztus 22. hétfõ. Ha valaki figyelmesen követi a dátumot a naptárjában, rögtön tudja, hogy bizony ezt elnéztem, hiszen ez a nap vasárnapra esett. Lekéstem az indulást. Így kezdõdött.

Én még vasárnap is abban a hiszemben voltam, hogy holnap reggel indulunk: gondosan megterveztem, hogy Budapestrõl melyik busszal induljak Pilisvörösvárra, hogy véletlenül se kelljen rám várniuk, hogy nehogy késsen a busz órákat, és én lemaradjak a gólyatáborba induló buszról. Ekkor csörgött a telefonom, és jött a hír, hogy mégis lemaradtam. Elnéztem az indulás dátumát. Mint akit leöntöttek hideg vízzel, valami olyasféle érzésem volt.

Aztán jött a nagy szervezkedés, kivel vagy mivel tudok a nagy gólyatábori „csapat” után menni. A legjobb megoldásnak az tûnt, ha vonatra szállok, és már hétfõ este ott vagyok Városlõdön. Így történt. Összeszedtem a három táskámat, felpakoltam és elindultam a vonattal a táborba.

A fogadtatás számomra nagyon kellemes volt. Elsiklottak a kis „malõröm” felett, a pedagógusok rögtön bevontak minden apró-cseprõ dologba, a késõbbiekben pedig úgy éreztem, hogy sikerült beilleszkednem a jól összeszokott társaságukba (Számomra mindenki ismeretlen volt, mind a pedagógusok, mind a gyerekek, hiszen nemrégiben kezdtem el Vörösváron dolgozni ifjúsági védõnõként.).

Munkám is akadt nyomban: nátha, fájós torok, köhögés, kibicsaklott láb és csukló, hasmenés, fejfájás, hasfájás, cipõ által hólyagosra feltört sarok és lábujj- szinte minden szerepelt a palettán. Én voltam a táborban „A védõnõ”, akihez lehetett fordulni, ha ilyen és ehhez hasonló mérvû probléma akadt. A gyerekek jöttek is sorban (mondták is a pedagógusok nevetve, hogy egybõl megszaporodtak a bajok, mihelyt én megjelentem, hiszen volt kihez fordulni), és én igyekeztem mindegyikük bajára gyógyírt találni, több-kevesebb sikerrel.

A programok igen színesek voltak, úgy gondolom, hogy a kötött foglalkozás, a vidám vetélkedõk és a gyerekek szabadideje teljesen összhangban volt. Minden reggel zenés ébresztõre próbáltunk kivergõdni az álomból, melyet zenés torna követett. Aztán jött a szobaszemle, ahol a tanulók faházának tisztaságát és rendjét ellenõrizték az idõsebb diákok (ifisek). (Természetesen mindenért pontot kaptak, a szobaszemle is versenyszámként szerepelt, díjat lehetett kapni a legtisztább, legrendesebb faházért.)

A reggeli után a némettanároké volt a fõszerep: a délelõtt folyamán német foglalkozás zajlott a tanulók számára. Gondosan elõkészített játékos feladatok, rengeteg szemléltetõ eszköz- némely tanár egészen megpakolt hátizsákkal ment egy-egy ilyen német foglalkozásra. Ez alatt a többi pedagógus sem tétlenkedett, ötletes feladatokat, programokat, vetélkedõket, akadályversenyeket találtak ki délutánra. Kirándulást tettünk Város-lõdön a Keramika gyárba, a tájházba, megnéztük a nevezetességeket, a Kálváriát, a templomot, idegenvezetõnk révén pedig hasznos ismeretekkel gazdagodtunk. Megtekinthettük a herendi porcelángyárat is: ismertették számunkra az ottani munkafolyamatot, láthattuk, hogyan készítik a porcelánt, a nõi kezek hogyan munkálják meg azt, és milyen ügyesen festenek.

De legalább ilyen élménydús volt az esti éneklés, a logikai játék, a kreatív foglalkozás (gyöngyfûzés, kavicsfestés, csodafa készítése, szebbnél szebb képeslap alkotása), az olimpiai kvíz, az erdõben tett akadályverseny, és hadd említsem meg az én asztalomat is, az elsõsegélynyújtást, a stabil oldalfekvõ helyzet gyakorlását és az egészségügyi totót is.

A táborcsend, a takarodó este tizenegy órakor volt, elméletileg. A gyerekek azonban nem értettek velünk egyet, sokáig virgonckodtak - sokszor hosszabb idõ kellett a lecsendesedéshez, az alváshoz. Volt is az ügyeletes tanároknak elég dolguk, sokszor éjfélig vagy tovább is cikáztak a faházak között, megjegyzem, az éjszakai nagy hidegben. Ezek után érthetõ, hogy nehezebb volt a reggeli ébredés. Így teltek a napok.

Az utolsó estén voltak a jutalmazások: díjat kaptak a táborlakók az erdei akadályversenyért, azokért a rajzokért, amelyet egy-egy nap számukra fontos eseményérõl rajzoltak, a logikai feladat megoldásáért, a tiszta faházért; és gondoltak azokra is, akik a tábor ideje alatt ünnepelték a születésnapjukat. Kellemes légkörben telt el ez az este, mindenki örült a saját, vagy kis csapata sikerének, s vidáman zengett az átköltött dal, a gólyainduló: „Fürge gólya lábak…”

Szombaton volt a hazaindulás, melyet a diákok vegyes érzelmekkel fogadtak. Voltak, akik örültek a hazaindulásnak, voltak, akik sajnálkoztak, hogy vége a tábornak. Hiszen új kapcsolatok születtek, barátságok, új ismeretségek jöttek létre egy sajátos környezetben, egy másfajta légkörben, melyek ugyan folytatódnak, de már az iskola és a megszokott hétköznapok kavalkádjában. S nem lesznek teljesen ismeretlenek a pedagógus-arcok sem, hiszen remek alkalom volt ez a tábor arra is, hogy már a kezdetek kezdetén jó kapcsolat alakuljon ki tanár és diákja között. Talán ezek voltak a legfontosabbak.

Mit írhatnék összegzésül? Nem említettem még azt sem a sok egyéb mellett, hogy mindig van valaki, aki nagyon sokat tesz azért, hogy valami ilyen jól sikerüljön. Köszönet a pedagógusoknak a szervezésért, a sok-sok munkáért (azért, hogy én is részt vehettem ebben a táborban), és nem utolsósorban köszönet a szülõknek, hogy gyermekeik számára lehetõvé tették a részvételt.

A Pilisi Kistérségi Otthon Segítünk Alapítvány rendezvénysorozata az önkéntes hét alkalmából

Október 4, hétfõ 10-12 óráig
Családsegítõ szolgálat, Solymár, Templom tér
1. Elõadás a kisgyermekes édesanyáknak „Elég jó anya vagyok-e” címmel
2. Elõzetes ismertetõ a már iskolás korú gyermekek tanulási képesség fejlesztésének lehetõségeirõl. Elõadó dr. Kiss Katalin fejlesztõ pedagógus, humánfejlesztõ tréner

Október 6., szerda 10-12 óráig
Védõnõi szolgálat, Pilisszentiván, Szabadság út
Ikrek a családban. Elõadó Bederna Anikó, az Iker Gyes egyik elindítója

Október 7., csütörtök 10-12 óráig
Városi könyvtár, Pilisvörösvár, Fõ út
Az egészséges életmódra nevelés kisgyermekkorban. Elõadó Kohlhoffer Éva.