Mit tehet egy képviselõ?

A legutóbbi számban megjelent a Búcsú téri fûzfák engedély nélküli megmetszésérõl szóló cikket követõen huszonhárom, Fetter Györgyöt jól ismerõ vörösvári igazságérzete azt diktálta, hogy összegyûjtsék és befizessék a 16 000 Ft büntetést, felmentve ezzel õt a közmunka elvégzésének kötelezettsége alól. Egyben eljuttatták az eljárás ellen tiltakozó levelüket a jegyzõnek

Nem tudok és nem is akarok igazságot osztani. A közvélemény sokkal több szempontot figyelembe vesz egy-egy ügy kapcsán, mint amennyivel a jogalkotók a szabályok megalkotásakor foglalkozhatnak.

A képviselõ még idõben pozitívan avatkozhatott volna az ügybe, de ehhez tudnia kellett volna, hogy Fetter György a fákat meg akarja metszeni, akkor lehetett volna rá esély, hogy a kihívott szakember tanácsokkal segítsen, és az eset nem bírsággal, hanem köszönõlevéllel végzõdhetett volna. A konkrét üggyel akkor találkoztam, amikor már a szabálysértés szakaszába került. Itt a képviselõ már csak méltányosságért folyamodhat. Ezt meg is tettem az elõzmények ismertetésével. A megszületett határozat lehet, hogy jogszerû, de véleményem szerint is méltánytalan.

Ezért köszönöm, hogy ilyen sokan kinyilvánították véleményüket, mert erõsítették az ügynek a megoldatlan problémákra felhívó erejét, sürgetve ezzel a belvíz- és csapadékvíz- elvezetés témájának mihamarabbi napirendre kerülését és megoldását.

Temesvári Anna
az 5-ös számú körzet képviselõje


 

Kõ kövön
Tisztelt Szerkesztõ Úr!

Az augusztusi lapban megjelent, Kõ kövön címû cikkével kapcsolatban szeretném leírni néhány gondolatomat:

Mindenek elõtt jelezni szeretném, hogy – bár a Tûzoltó utcában lakom – a cikk megjelenéséig nem is hallottam arról, hogy az ÁNTSZ felé történtek lépések.

Autókeréknyi süppedés a Tûzoltó utcában

Visszatérve a cikkre: Arra kér mindenkit, hogy sétáljunk végig a Szent Erzsébet utcán és gyönyörködjünk benne. Hogy ez miért nem megy nekünk? Valamikor a mi utcánk is nagyon szép volt. Az egyetlen aszfaltos út a telepen. Mi is nekiálltunk, szinte mindenki befüvezte az út szélét, fákat, sövényeket ültetett, kapubejárót épített. (Igaz csak betonból, akkortájt még nem volt ilyen nagy divat a térkõ.) Nem sokáig tartott az örömünk, mert az utca közepétõl az Erkel Ferenc utca felé beszakadt az aszfalt. Hossz heteken, hónapokon keresztül nem történt semmi. (Errõl az újságban is jelent meg cikk.) Elkerítették, de az itt élõk mindennapi gondjaival nem nagyon törõdtek. Végül is kijavították, de 2001-ben az utca felsõ szakaszain is besüllyedt az út. Ezek nem jutottak el a beszakadásig, mert hamarabb léptek és rendbe tették. Ekkor néhány hétig az utca végére kitettek egy súlykorlátozó táblát. Ha jól emlékszem, 3,5 t volt a határ. (Sajnos ez a tábla nagyon hamar eltûnt.)

Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy a Tûzoltó utca kálváriája kapcsolódik az útépítésekhez és az Ön cikkéhez. Elkezdték folyamatosan itt lehordani a teherautók a sittet.

Folyamatosan, nap mint nap, reggeltõl estig. A szombat sem volt kivétel. Olyan sebességgel jöttek fel az üres kocsik, hogy az út melletti gyümölcsfák ágait letörték. Tavaly jelentek meg az elsõ komolyabb süllyedések az utca felsõ szakaszán. Mára több helyen 10-30 cm mély lyukak vannak. A házunk elõtti körülbelül 20 cm mélységû lyuk 1,5 hónap alatt alakult ki. Ha a Fõ út felõl benézünk az utcába, a bal oda szemmel láthatóan megsüllyedt. Ezek miatt az utcából való kihajtás a hullámvasúton történõ utazáshoz hasonlít leginkább. Kikerülni az út szélén parkoló autók miatt nem lehet. Hosszútávon ez sem az autóinknak, sem az út alatt lévõ csatornának nem tesz jót. Nemrégiben olvastam, hogy jelentõs összeget szánnak a kátyúk kijavítására. Mára már ez az egy remény maradt, hogy tán abból a keretbõl jut nekünk is és ha nem is lesz olyan gyönyörû utcánk, mint az újonnan elkészültek, de legalább az autóink nem mennek tönkre.

Összegezve a fent leírtakat, most már remélem, megérti, hogy miért olvassuk keserû szájízzel a sok szebbnél szebb utcát bemutató cikkeket. Bár mi nem tartozunk a frekventált helyek közé, de minket is zavart a heteken át tartó teherautó-forgalom, a folyamatos piszok, az Erkel Ferenc és a Honvéd utca építése során használt munkagépek zaja több mint egy hónapon át.

Mellesleg ezen a héten kezdõdött meg a már összetört kõ elhordása. Én nem értek hozzá, de megítélésem szerint ez legalább 10 tonnás teherautókkal történik, amelyek úgy meg vannak rakva, hogy egy menetben nem is tudnak felmenni az amúgy is elég rossz állapotban lévõ utcán.

Tisztelt Szerkesztõ Úr!

Ha veszi a fáradságot és végigmegy utcánkon, látni fogja, hogy ez a valóság. Tudom, hogy ez a probléma csak néhány tíz, esetleg száz ember problémája, szemben a több ezer boldog pilisvörösvári lakossal, akik örülhetnek az immár rendezett környezetüknek, de úgy hiszem, leszögezhetjük: a Tûzoltó utca és az itt lakók a vesztesei annak, hogy a város épül és szépül.

Ami nagyon klassz dolog és örülünk is neki, de a baj az, hogy a már meglévõt tönkretették!!!
Kellerné Imre Katalin

Tisztelt Kellerné Imre Katalin!

Szomorúan tapasztaltam magam is az Ön által leírtakat. Tiszta szívbõl remélem, hogy az Önkormányzat mihamarabb megnyugtató megoldást talál a problémára.
– a szerk.


 

Átszállunk a vasútra
Tisztelt Szerkesztõség!

Pilisszántói lakosként is örömmel olvastuk „Átszállunk a vasútra” címû cikküket. Az utóirat bennünket is elszomorított.

Szeretném javasolni, hogy ebben a témában esetleg érintsék az egységes bérlet bevezetésének lehetõségét is. Pilisszántóról például a leggyorsabban a Pilisszántó - Szabadságliget (Volán) – Szabadságliget – Újpest (MÁV) útvonalon juthatok be. Ez 58 perc menetidõ és összesen 336 Ft. Az autóbusz menetideje teljesen kiszámíthatatlan, mostanában átlagosan 90 perc, viszont „csak” 289 Ft. A 47 Ft = 16% különbség a buszjegy árához viszonyítva.

Szó esett a P+R rendszer megvalósításáról is. Ha lehetséges, szeretném javasolni a Ligeti megállónál is egy ilyen létesítmény felépítését, esetleg a Pilisszántói Önkormányzat bevonásával, megkeresésével is.

Tisztelettel:
Fodor Réka


 

Helyesbítés
Tisztelt Szerkesztõség

Szeretném jelezni, hogy tetszik az újság, mert színes és mindenki szóhoz juthat benne.
A Meghallgatott imádság c. vers nem ismeretlen szerzõ mûve, hanem Henri Viscardi belga költõ verse. Magyarra fordította szeretett rendtársam: Békés Gellért OSB atya, a híres Szentírásfordító, aki a rendszerváltásig Rómában élt. Rendtársaimmal együtt személyesen tõle kaptam kézhez e szép imát.

Továbbá szeretném kifejezni örömömet Réthy Zoltán miatt, hogy õ is helyet kapott az újságban. Személyes jó barátság kötött hozzá és szeretett feleségéhez, Piroska nénihez. Én is féltett kincseim között õrzöm a verses kötetét,
melyet Piroska néni dedikált nekem Zoltán bácsi halálakor. Jó volt õket ismerni, mert az ember lelkileg növekedett általuk.

Rübl tanár úr is fontos szerepet játszott a gimnáziumi éveimben, tartalmas földrajz óráira ma is visszaemlékezem. Valószínûleg fontos szerepet játszott abban, hogy ma is nagyon szeretek utazni..

Kívánok további sok sikert az újsághoz!

Üdvözlettel:

Fetter Terézia Blandina OSB

Tisztelt Fetter Terézia Blandina

Köszönjük elismerõ szavait és a verssel kapcsolatos helyesbítést.
– a szerk.



A szerkesztõség közleményei

Továbbra is várjuk Kedves Olvasóink észrevételeit, véleményét a város közügyeit érintõ kérdésekben.

Névtelen leveleket nem közlünk!
Az újságban megjelent írások nem tükrözik feltétlenül a szerkesztõség véleményét.

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail