 |
Emlékezõ szentmise
II. János Pál pápa elhunyta alkalmából2005. április 7-én szentmisére gyülekeztek a hívek a plébániatemplom tornyára kitűzött fekete zászló alatt. Halkan léptek be a háromszázéves falak közé, szívükben bánattal, lélekben mégis gazdagon.
Másnap temették el Rómában II. János Pál pápát, a világtörténelem egyik legnagyszerűbb személyiségét, legnépszerűbb egyházfõjét, akinek nevéhez már most odakívánkozik a „Nagy” jelzõ, ahogy minden bizonnyal kevés idõ elteltével a „Boldog”, majd a „Szent” elõnevet is megkapja..
Április 7-én a toronyablakból kilógatott gyászzászlót összecsavarta a friss tavaszi szél. Ahogy a mi szívünk is öszszefacsarodott – hívõké, nem hívõké egyaránt – a pápa halálhírét hallván.
Szeretetre méltó, szeretetet sugárzó, magával ragadó hitű és energiájú ember volt. Tiszta gondolatokkal teli rendkívüli elme. Bölcs és szerény. Megbocsátó és irgalmas. Derűs lelkű és ironikus humorú. Lélekemelõen emberi. A legemberségesebb ember, akit valaha ismerhettünk. Mindnyájunk atyja, lelki vezetõje, tetteink igazítója. Akire akarva akaratlan mindig oda kellett figyelnünk.
Százévenként, ha születik egy ilyen ember…
A hívek egészen betöltötték a templomot. A késõn jövõk megálltak hátul az ajtónál. Egy kisded feküdt leghátul babakocsiban az üvegajtón túl. Õ még nem értett semmit abból, ami ott történt. Õt még csak a csodaszép dallamok foghatták meg, amelyek elindultak a kórusról és felerõsödtek a pad-sorok között a hívõk sokaságában. A hit számára még csak a hangok gyöngyözését, összesimuló harmóniáját jelenthette. Egy különös és kellemes jelet, hogy van valami rajtunk kívül és értünk a felhõk felett valahol, aki vigyáz ránk és „betakar, ha nagyon fázunk”.
Õ még nem érthetett semmit, de az a hihetetlen gazdagság, amit ez a mostani pápa hagyott a világra, az õ lelkét is gazdagítani fogja, az õ életét is jótékony energiákkal tölti majd fel…
Az oltár tövében II. János Pál pápa arcképét helyezték el. Mélybíbor színű szalag a sarkában. A szertartást végzõ papok is mélybíbor miseruhát öltöttek: a pápai gyász színe ez. Sok ember tiszta feketébe öltözötten jött el a misére. De a legmeghatóbb, legünnepélyesebb: egy öreg sváb néni õseinek viseletében érkezett. Õ még minden bizonnyal XI. Pius pápa idejében született, s a mostani már a hatodik pápa, akit temetni lát.
Boros Zoltán plébános úr eddigi egyházi szolgálatának egyik legfájóbb feladatát látta el: gyászbeszédet mondott II. János Pál pápáról. Felelevenítette példamutató életének fejezeteit, eseményeit: születésének, tanulmányainak, pappá szentelésének, krakkói érsekségének idõszakát, a II. vatikáni zsinat során végzett munkáját, pápává választását, a katolikus egyház megerõsítésében és megújításában játszott szerepét, külföldön tett utazásait, a más vallások egyházai felé tett gesztusait, bocsánatkéréseit az egyház által elkövetett bűnökért.
Zoltán atya elmondta, hogy II. János Pál volt az a pápa, aki elõször lépte át egy zsinagóga küszöbét, aki lerótta kegyeletét a református gályarabok emlékművénél, és aki bocsánatot kért az egyház történetét beárnyékoló kellemetlen tényekért, dolgokért. A Szentatya arra kérte Istent, bocsásson meg azoknak a keresztény embereknek, akik vétettek embertársaik ellen.
A plébános úr meghatva beszélt arról, hogy a fiatalok milyen nagy lelkesedéssel vették körül a Szentatyát, menynyire szerették és szeretik halála után is õt. Elmondta, hogy Olaszországban néhány évvel ezelõtt végeztek egy felmérést fiatalok körében, hogy kik azok a személyek, akiket példaképül választanának. Az olasz fiatalok 70 %-a nem egy futballistát vagy egy énekest helyezett az elsõ helyre, hanem II. János Pál pápát. A Szentatya a fiatalok példa-képévé vált, akire felnéztek, és akit rajongó szeretettel árasztottak el egy-egy találkozás alkalmával.
A katolikus egyháznak még nem volt ilyen kiemelkedõ személyiségű vezetõje, talán csak Nagy Szent Gergely pápához mérhetõ az õ nagysága – méltatta az elhunyt pápa személyiségét és érdemeit Zoltán atya. – Sok helyütt, járt, sok mindenkit felkeresett, elesetteket, szegényeket, betegeket, megnyerve szeretetüket. Hallatlanul nyitott, szeretetet sugárzó ember volt.
Végül õ is a betegek sorába lépett, megöregedett, de lelkében derűs maradt. Számára a halál nem a gyászt jelentette, hanem ahogy Szent Pál fogalmazta, a halál számára nyereség volt.
II. János Pál pápa nagy gazdagságot hagyott ránk tanításaival, erkölcsiségével, példamutató életével. Ezért sem lehetett az április 7-i gyászmisén megtört szomorúságot, engesztelhetetlen bánatot látni a hívõk arcvonásain. Nem hagyott fájdalmas űrt maga után: szellemisége ma is mindenkit eltölt.
„Derűs vagyok, legyetek ti is azok!” – szól a néhai Carol Wojtyla, II. János Pál pápa utolsó üzenete a katolikus hívekhez és a világ népeihez, minden emberhez a föld kerekén.
Ha méltóak akarunk lenni az õ emberi nagyságához, meg kell fogadnunk, magunkévá kell tennünk a halálos ágyánál megfogalmazott szavakat: idegeskedés, gyűlölködés, tülekedés, embertársaink eltiprása helyett derűs szeretettel éljünk a világban.
Örökkön gazdagok maradunk, még ha nincs is semmi vagyonunk, ha az õ emlékét, szavait, jóságát megõrizzük.
Fogarasy Attila
Hitet erõsítõ fény
Válogatás a II. János Pál pápáról vörösvári újságokban megjelent írásokból„Csak aki szeretni tud, és önmagát elfelejtve a másiknak ajándékozza magát, az valósítja meg teljesen saját életét, és tükrözi a legmagasabb fokon földi sorsának értékét.”
II. János Pál pápa
„A Szentatya szavai feladatokat jelölnek ki számunkra”
A pilisvörösvári fiatalok már 1991 januárjától felkészültek lelkileg a pápai látogatásra.
Egy karnyújtásnyira ment el a pápa
nyitott autója
Marlok Lajos felvétele a 2003 májusi római zarándokútról
(Vörösvári Újság, 2003. június)Fiatalok egy csoportjával elhatároztuk, hogy részt veszünk az 1991. augusztus 19-én a Népstadionban tartandó találkozáson.
Fantasztikus élmény volt nekünk, ahogy a stadion megtelt különbözõ nemzetiségű fiatalokkal: csángókkal, székelyekkel, románokkal, olaszokkal, kárpát-ukrajnaiakkal stb.
A pápa megérkezése elõtt 3-4 órát közös imádkozással és énekléssel töltöttünk. Ezzel lelkileg felkészültünk a nagy találkozásra. A pápa mély benyomást tett ránk, szeretetével, kedvességével és magyar beszédével. Az ünnepi műsort (Szent Margit legendája) együtt csodáltuk vele. A pápa beszélt a fiataloknak az együttélés, a keresztényi hit, a szeretet fontosságáról.
Felhívta a figyelmünket az õsök szeretetére, tiszteletére és megbecsülésére. Távozása után még egy órát meghitt hangulatban közös énekléssel töltöttünk el.
A Szentatya szavai feladatokat jelölnek ki számunkra.
II. János Pál pápa magyarországi látogatása után hálatelt szívvel mondtunk köszönetet, hogy mindazt, amit lelkipásztori útja elõkészítése során a magyar embereknek, a magyar fiataloknak és az egész ország javára reméltünk, azt most már mint Isten ajándékát magunkénak mondhatjuk.
Bruckner Katalin, Sebestyén Csaba,
vörösvári cserkészek(II. János Pál Magyarországon. Pilisvörösvár Ma, 1991. október)
„Éljetek az Igazságban!”
Ez év augusztusában a spanyolországi Santiago de Compostelában rendezték meg a történelem egyik legnagyobb ifjúsági zarándoklatát, melyet II. János Pál hirdetett meg. (…) Több mint 500 ezer fiatal találkozott a „Monte del Gozo”-n, az Öröm hegyén. Megható látvány volt a fiatalok végeláthatatlan folyama, a kora reggeli óráktól gyülekeztek, hogy részt vehessenek a találkozó egyik legjelentõsebb eseményén, ahol II. János Pál pápa elmondta fiatalokhoz intézett üzenetét. Öröm volt látni a fiatalok ezreit, akik túllépve a mai langyos társadalmon, megnyilatkozásaikkal igazolták, hogy vágynak az igazi és hiteles üzenetre.
„Az igazság az emberi lélek legmélyebb vágya. Mindenekelõtt az Istennel, az emberekkel, az élettel és a világgal kapcsolatos igazságok után kell szomjaznotok. – A keresztény szabadsága: kívül lenni saját egoizmusunk börtönén. – Jézus Krisztus az igazság! – Éljetek az Igazságban! – Legyetek az Igazság tanúi! – A keresztény arra hivatott, hogy szolgálja testvéreit és a társadalmat; pártolja és óvja minden ember méltóságát, tartsa tiszteletben, védje meg, mozdítsa elõ a személyi jogokat, legyen egy olyan tartós és hiteles béke megalkotója, amely a testvériségen, a szabadságon, az igazságosságon és az igazságon nyugszik” – mondta a pápa.
A felhívás középszerűség nélküli programot adott, ez a program romokba dönti mai világunk oly sok maga körül forgó sémáját.
Hofher József káplán
(Pilisvörösvár Ma, 1991. december – karácsonyi különszám)
„…tisztán mondta ki Pilisvörösvár nevét”
Rómából sugárzik Szent Péter utódának, a jelenlegi II. János Pál pápának hitet erõsítõ fénye. Szerdán délelõtt találkoztunk a Szentatyával. Anyanyelvünkön köszöntötte a közel 200 magyarországi zarándokot.
Kérte és üzente, hogy figyeljünk a püspökök és munkatársaik tanítására, hogy a legkülönfélébb szellemi hatások ellenére is az evangélium szellemében éljünk és bensõséges kapcsolatot alakítsunk ki Jézus Krisztussal, aki éltetõ erõ lesz számunkra. Jó érzés volt hallani, amint a pápa egészen érthetõen, sõt tisztán mondta ki Pilisvörösvár nevét. A meghatódottság uralkodott el mindnyájunkon. Sokak szemébõl a könynyek is kicsordultak. A hozzánk intézett szavak után szívbõl énekeltük: Tartsd meg, Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját. Akkor még nem tudtuk, hogy néhány nap múlva aggódva imádkozunk, hogy kívánságunk valóra váljék, és Isten megtartsa nekünk, ha úgy gondolja, hogy élete hasznos Isten számára.
Labbant Lajos
plébános(Hol Szent Péter sírba téve… Zarándokként Rómában. Pilisvörösvár Ma, 1992. augusztus)
„Megdöbbentõ, hogy ennek az idõs, beteg embernek milyen kisugárzása van!”
A Szt. Péter térre érkezve láttuk a tömeget, és azt, hogy csak az elektromos kapukon keresztül lehet bemenni. Rögtön tudtuk, hogy pápai kihallgatás lesz a téren. Ezáltal felborult a napi program, de megérte! A téren átélhettük az egyház sokszínű egységét. Egyszer csak elindult a Szentatya „pápa-mobiljával” a zarándokok között. Tõlünk egy karnyújtásnyira ment el. Megdöbbentõ, hogy ennek az idõs, beteg embernek milyen kisugárzása van! A kihallgatás alatt azt érezte az ember, hogy milyen jó itt lenni!
A pápai kihallgatás a római út nagy élménye volt, amire nem is számítottunk. A pápa kérte a jelenlevõket, hogy példájukkal és szeretetükkel tegyenek tanúságot a feltámadás örömhírérõl!
Zoltán atya
(Római zarándoklat. Vörösvári Újság, 2003. június)
Habebamus papam
Régi filmfelvételeken többször láthattuk, hogy amikor a Beatles együttes koncertet adott, a lelkes tini-lányok hogyan estek szinte önkívületbe, fejüket fogva, visítva sírtak az élményen, hogy láthatják a gombafejű zenészeket.
A pápa Magyarországon
(Forrás: www.katolikus.hu)Az idõsebb generációhoz tartozó ismerõseim mesélték, hogy amikor bejelentették Sztálin halálát, az emberek elsírták magukat az utcán, és igen sok ember panaszkodott arra, hogy üresnek magányosnak érzi magát a Nagy Vezér halála után.
Az emberben önkéntelenül felvetõdhet a gondolat: vajon a II. János Pál pápa halála felett érzett gyász nem ugyanilyen tömeghisztéria volt-e? Mi lehetett a különbség a néhány huszonéves zenésszel és a pápával való találkozás alkalmával ejtett könnyek, vagy éppen egy tömeggyilkos diktátor és a pápa halála feletti gyász között?
Azt hiszem, nagyon kevés ember tudja kivonni magát Giotto híres festményének hatása alól, melyen Szent Ferenc, a rongyos, földszínű ruhába öltözött emberke, aki végigszenvedte az emberekben, sõt, a saját művében érzett csalódást is, élete vége felé madarak között prédikál Isten szeretetérõl. A másik ilyen személyiség talán Kalkuttai Boldog Teréz, aki kis öreg apáca létére mintha új tüzet gyújtott volna a Földön. Õket szemlélve az ember megrendül, és nagyon mélyrõl tör fel benne valami tompa nosztalgia az elvesztett tisztaság után.
Ádám fiai és Éva leányai vagyunk. Körülvesz minket az a civilizációnak nevezett társadalom, amelyet egyikünknek sem kell bemutatni. Elõször csalódunk, majd egyre inkább megszokjuk, és magunk is részesei leszünk a gépezetnek. Aztán felbukkan idõnként egy-egy ember, aki iszonyatos szenvedések árán képessé válik az eredeti tisztaságot megjeleníteni. Amikor szembesülünk velük, és azzal, amit megjelenítenek, öntudatlanul is belénk hasít az a fájdalom, hogy mik lehettünk volna, ha õsszüleink és mi magunk is nem fogyasztjuk el nap mint nap azt a bizonyos tiltott gyümölcsöt, az Istentõl való elszakadás keserű gyümölcsét.
Ezért lábad könnybe a szemünk, amikor Szent Ferenc a madaraknak prédikál, és amikor Teréz anya mosolyogva a nyomornegyedekre költi Nobel-díjának összegét. Siratjuk elveszített gyermeki önmagunkat.
Ezért sírtunk legtöbben mi is, amikor még életében láttuk személyesen a pápát, akiben valójában nem is az egyházfõ, hanem az Istennek átadott élet volt számunkra, Ádám és Éva gyermekei számára a fájdalmas-szép szembesülés.
És ezért fakadtak könnyekre és jegyzeteltek remegõ kézzel az újságírók, amikor bejelentették II. János Pál pápa halálát, ezért követelte a temetésen tapsviharral kísérve a négymillió zarándok a pápa szentté avatását.
Pedig nem is kellene olyan sok ahhoz, hogy megfogva Ferenc, Teréz anya és II. János Pál kezét, az egyedül megváltó Jézus Krisztushoz csatlakozva újra gyermekké legyünk.
Csak rajtunk múlik.
Bence atya
(„Habebamus papam” = volt pápánk. – a szerk.)
II. János Pál pápa imádsága a békéért
1991. január 16-án
Atyáink Istene,
nagy és teljes irgalmú,
mindenek Atyja.
Te a béke útjait tervezed,
és nem a szenvedését,
gyűlölöd a háborút
és elnyomod az erõszakosak büszkeségét.
Azért küldted fiadat, Jézust,
hogy a közelieknek és a távoliaknak
békét hirdessen
és minden fajú és származású embert
egyetlen családba gyűjtsön össze.
Halld meg fiaid és leányaid
egyöntetű kiáltását,
az egész emberiség sürgetõ kérését:
Ne legyen többé háború,
visszafordíthatatlan kaland;
Ne legyen többé háború,
a szomorúság és erõszak útvesztõje;
Szűnjék meg a Perzsa-öböl háborúja!
Máriával, Jézus anyjával együtt
újra és újra kérünk Téged:
Szólj a népek sorsáért felelõsök szívéhez,
tartóztasd fel a bosszú és a számonkérés logikáját,
Lelked által adj ösztönzést új megoldásokra,
nagylelkű és tisztességes gesztusokra,
a párbeszédre és a türelmes várakozásra,
amelyek gyümölcsözõbbek,
mint a be nem tartott háborús feltételek.
Add meg korunknak a béke napjait.
Soha többé háborút!
Ámen.
