Vörösvári Újság Online

Papp Gábor Zsigmond, aki rendezõje és producere is volt „Az ügynök élete” című dokumentumfilmnek, a filmes tanulmányok mellett '90 és '91 között Tempus ösztöndíjjal végezte a Bolognai Egyetem történelem-politikaelmélet szakát. Közreműködött Krysztof Zanussi „Az utolsó kör” című filmjében, és nevéhez fűzõdik többek között az „Európai utas”, a „Tandori” vagy a „Göncz” című tévéfilm, illetve a 2004-ben a legjobb dokumentumfilm díját elnyerõ „A birodalom iskolája” vagy a „Budapest Retro I-II.”, melyek még mindig a mozik műsorán vannak. Az „Ügynök élete” című filmnek az MDF által szervezett pilisvörösvári bemutatója alkalmából beszélgettem az alkotóval.

– Budapestre jártam bölcsészkarra '92-ig. Magyar-történelem szakos voltam. 1993-96-ig pedig a Filmművészeti Fõiskolán kisfilm- és dokumentumfilm-rendezés szakon tanultam. Azóta készítek dokumentumfilmeket, köztük irodalmi portréfilmeket Tandori Dezsõrõl, Eszterházy Péterrõl, történelmi filmeket az Eötvös Kollégiumról, a Német Birodalmi Iskoláról, ami a Damjanich utcában működött 1908-44 között, legutóbb pedig a Műegyetem németországi kitelepítésérõl. Ugyanis '44. decemberében a német parancsnokság és a német kormány kitelepítette a budapesti Műegyetemet – 1600 diákot és tanárt – Drezdába és Breslauba azzal, hogy majd õk fogják újjáépíteni a háborúban lerombolt Magyarországot és Németországot. Drezdában pont beleszaladtak a bombázásba, de mivel külvárosi részekre telepítették õket, nem esett bántódásuk. Végül bajor földre kerültek, és onnan '46 folyamán érkeztek haza. Ezt dolgoztam fel legutóbb. Ezen kívül archív filmösszeállítást is csináltam Budapestrõl, illetve a most bemutatott ügynöki oktatásról.

– Igen, kaptam. Tavaly a filmszemlén, a Birodalmi Iskoláról szóló filmért, de nem is számítottam rá.

– Mert olyan témájú filmek is voltak, amikrõl úgy gondoltam, sokkal aktuálisabbak vagy a zsűri érdeklõdését jobban felkelthetik

– Az Ügynök élete című film megszületését elsõként egy '99-es kiállításon látott oktatófilm indította el. Milyen folyamatokon ment keresztül a munka, míg négy évvel késõbb elkészült a film?

– Ez a négy év fõleg várakozással telt. Mivel a filmek még szigorúan titkos minõsítés alatt álltak akkoriban, elkezdõdött egy jogi procedúra a BM, mint jogtulajdonos és köztem. Hosszú levélváltásokkal másfél évbe telt, mire feloldották a titkosítást arról a tizenkét filmrõl, amit kértünk. Eredetileg háromszáz oktatófilm készült, de jó részük teljesen ártalmatlan helyzeteket mutat be, mint az orvhorgászok leleplezése, tűzoltókészülékek helyes használata, mert ez is a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozik. Huszonöt állambiztonsági film van köztük, ezekbõl is az a tizenkettõ a legérdekesebb, amit felhasználtunk.

– Mert elõször csak erre a tizenkettõre kértük a titkosítás feloldását, és úgy terveztük, hogy utána a többire is. De olyan lassú volt ez az egész, és tartottunk tõle, hogy esetleg valamilyen politikai vagy titkosszolgálati dolog keresztbe tesz, hogy a filmet inkább megcsináltuk abból a tizenkettõ felvételbõl, ami már megvolt. Az utána következõ munka fél évig tartott, mert meg kellett nézni ezt az ötven-hatvan órányi anyagot. Ezeknek a többsége nagyon unalmas, hosszú, monoton film. Volt olyan, ami majd' egy óráig arról szólt, hogyan kell követni valakit a Blaha Lujza tértõl a Margit híd budai hídfõjéig, miközben ezt különbözõ módokon mutatják be, gyalog, villamoson, buszon. Ezekbõl a felvételekbõl kellett azután két-három perces részleteket kivágni úgy, hogy értelmük is legyen, de ne legyenek túl hosszúak. Természetesen, ezek mellett a zenét és a narrátorszövegeket is el kellett készíteni.

– Elképzelhetõ, hogy lappang még valahol ilyen oktatófilm, amirõl nem tudunk?

– Szerintem nincsen több, és az is csoda, hogy ezek megvoltak. Az elsõ döbbenet számunkra az volt, hogy ilyen filmek egyáltalán megszülettek. Hogy filmet készítettek arról, hogyan kell valakinek a lakására bemenni és az illetõ zakóját, fotelját, fiókjait átvizsgálni. A másik meglepetés pedig az, hogy ezek a bornírt, abszurd filmek tizenöt évvel a rendszerváltás után is megmaradtak. Azt gondolná az ember, hogy ezeket megsemmisítették, de valami hanyagság folytán mégis megmaradtak.

– Azért épp most készült el ez a film, hogy kihasználja a mai napig megemésztetlen ügynökkérdést, vagy véletlen ez az idõbeli egybeesés?

– Hogy ennyire egybe fog esni a kettõ, azt nem lehetett kiszámítani. Négy-öt évvel ezelõtt, mikor elkezdtük a kutatást, még senki sem sejtette, hogy most fog ez csúcspontra érni, és hogy a végletekig fokozódik. Az volt vele a szándékunk, hogy nyilvánosságra kerüljenek, a titkosítást feloldják, kutatható legyen. Hogy megismerhetõ legyen az apparátus munkája, s ne csak a – sokszor áldozatoknak is tekinthetõ – beszervezetteknek a sorsa, melyeket már különbözõ cikkekbõl, könyvekbõl ismerni lehet. Megmutatni, kik ezek az emberek és hogyan gondolkodnak. A dolgok mögé engedünk látni.

– Igen, ennek a televízió lenne az elsõdleges bemutatási terepe. A Duna Televízió jelentkezett, hogy õk szívesen bemutatnák, de még meglátjuk melyik csatornával lehet úgy megállapodni, hogy jó idõben kerüljön műsorra. Ugyanis a dokumentumfilmek elég sanyarú sorban vannak, mert nagyon keveset vetítenek belõlük a közszolgálati televíziókban. A Duna Tv szokott legtöbbször ilyet vetíteni, de elég lehetetlen idõpontokban, hétköznap délben, vagy este 11 és éjfél körül. Az a lényeg, hogy jó műsorsávba kerüljön.

– Milyen visszajelzések érkeztek az elsõ bemutató óta, melyre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy pótvetítéseket kellett beiktatni?

– Az érdeklõdés és a fogadtatás is jó volt. Persze, voltak negatív hangok, de úgy gondolom, hogy ez természetes egy ennyire vitatott témában, ami ennyire megosztja a társadalmat. Egy ilyen filmnek nem lehet egységes a megítélése. Tartottunk egyrészrõl filmszakmai kritikától, másrészt belügyi, titkosszolgálati szakmai kritikától, de ilyen egyelõre nem érkezett. A filmes kritikák különbözõek voltak. Akadt, aki azt mondta, hogy interjúkat kellett volna készítenünk azokkal, akik benne voltak a titkosszolgálatban, így a szervezet belsõ munkájáról tudtak volna információkkal szolgálni. Most, hogy sok minden nyilvánosságra került, már lehetne ilyet készíteni, de akkor még féltünk, hogy ha bárkit megkeresünk interjú céljából, aki kapcsolatban volt a titkosszolgálattal, leállítják a munkánkat és nem tudjuk a filmünket bemutatni. Másrészt a csúcsvezetés többsége már nem is él. Akik viszont élnek, vagy nem hajlandók nyilatkozni, vagy nem biztos, hogy az igazat mondják, és a saját szerepüket – érthetõ okok miatt – szépítik. Ezért gondoltuk, hogy ilyen interjúkra nincsen szükségünk.

– Igen, ez is egy kényes pont, hogy ezek a színészek hogyan kerülnek ide, mi az õ szerepük ebben. Nagyon sok színész csinált ilyet, nem csak az a néhány, akik feltűntek a filmben. Nem az volt a cél, hogy pellengérre állítsuk a színészeket, és féltünk is tõle, hogy személyiségjogi perek lesznek belõle, vagy felhív majd minket Avar István, miért nem kértünk tõle engedélyt. De megkérdeztünk jogászokat, akik azt mondták, hogy a történelmi múlt megismerésének joga felülír minden más jogot, így a szereplõk személyiségi jogait is.

– A filmben ironikus felhangokat is érezhetünk, fõként a narrátor szövegében. Ezeket ti írtátok?

– Ezek a Történeti Hivatalban található ügynökjelentések alapján készültek. Az döbbentett meg minket, mennyire semmitmondó, jelentéktelen dolgokról van bennük szó, mennyi ideje, pénze, energiája volt benne a Belügynek, hogy a legártalmatlanabb embereket is megfigyeltesse nagyon intim, vagy hétköznapi szituációkban, és ezekrõl még filmeket is csináljanak. Ehhez nagyon komoly apparátus és felkészült szakmai csapat kellett. Volt, aki azt mondta, hogy ez a frivol hang nem illik az ügynökélet komoly témájához, de errõl meg azt gondolom, hogy egy nyolcvan perces nyomasztó film olyan, mint egy egyenes vonal, aminek a súlyosabb és könnyedebb részek adják meg a mélységeit és élvezhetõségét.

– Nem, ezek megírt szövegek. De az eredetiek is ilyen jellegűek, hogy X találkozik Y-nal az Ibolya Presszóban, ittak egy kólát és kitöltöttek egy Totó-szelvényt. Nem véletlen, hogy a tartótisztek sokszor elégedetlenek voltak, és értékelhetetlennek tartották ezeknek a jelentéseknek a többségét. Ebbõl is látszik, milyen paranoid ez a rendszer, hogy olyasmiket feltételezett, ami nem is létezett. Nem volt olyan összeesküvés, amin ilyen nagyon rajta kellett tartani a szemüket.

– Egyházi jellegű dolgokat nem találtunk az oktatófilmek között. Az talán már túlment volna minden határon.

Címlap Fúvóstalálkozó Köszöntő I. Önkormányzati hírek I. Önkormányzati hírek II. Közlekedés Köztisztaság Környezetvédelem Történelem - Kultúra Kultúra Oktatás Egyház In memoriam Melléklet Egyház Múltidéző Nemzetiség Helytörténet Egészség Sport Sport Család - Egészség Ügyféltájékoztató
Közérdekű információk Fórum Hírek - Közlemények Hátsó borító