12. oldal Költészet
Verses összeállítás
időseinknek
Álom
Ismeretlen magyar
hadifogoly verse
Álmom volt az éjjel,
Gyönyörű szép álmom,
Hamar teljesüljön,
Az a kívánságom.
Otthon voltam ismét
Szép magyar hazámban,
Öreg édesanyám
Reszkető karjában.
„Józsikám, kis fiam,
Csak hogy látlak itten,
Tudtam, kell hogy haza
Segítsen az Isten.
Imádkoztam érted
A nap minden percében,
Csak hogy hazakerülj
Épen, egészségben.”
Örömkönnyek égtek
Mind a két szemén,
Csókjaim égtek
Öreg dolgos kezén.
Hirtelen ébredtem,
Eddig tartott álmom
S újból itt feküdtem
Az ócska vaságyon.
Édes álom után
Keserű ébredés,
Talán a halálnál is
Nagyobb szenvedés.
Drótok között élek,
Hadifogoly vagyok,
De a gondolataim,
Hál' Isten, szabadok.
És most gondolatban
E szép álom után
Újból nálad vagyok,
Drága édesanyám.
Imádkozzál, kérlek,
Meglásd, rövidesen
Hazasegít engem
Hozzád a jó Isten.
És akkor valóban
Csókolhatom kezedet,
S nyugodtan hajthatod
Vállamra ősz fejed.
Lesz, ki gondot visel
Rád élted alkonyán,
Hogyha hazatérek,
Drága jó Édesanyám.
A verset Vajda Sándorné küldte nekünk. – a szerk.
Parády József
Anna-napi köszöntő
Anna-nap alkalmából, most néktek hódolok,
Szívemből kívánom, legyetek boldogok.
Szeressen titeket az egész világ,
Ne az eső hulljon rátok, hanem sok szép virág.
Álmotokban legyetek újra fiatalok,
Mert ott nem fáj semmi, s nincsenek bajok.
Felébredsz reggel, mosolyogsz is rajta,
De örülsz, hogy ezt a szép napot is a jó Isten adta.
Elhangzott a Napos Oldal Szociális Központ
Anna-napi ünnepségén
Dr. Réthy Zoltán
Az első ibolya
Gyermekkoromban, ha ibolya virágzott,
Akkor kaptam az új tavaszi kabátot,
Búcsút mondtam télnek, bús szobarabságnak,
Azért örültem az első ibolyának.
Mikor elérkeztem a nagydiák korba,
Vallomást kötöztem ibolya csokorba,
Kis kezébe adtam egy kékszemű lánynak,
Azért örültem az első ibolyának.
Hajamba az évek ezüst szálat szőnek,
Mégis örülök az ibolyás mezőnek,
Mintha minden virág egy-egy kék szem volna,
Elszállt ifjúságom reám mosolyogna.
1966.
Keresztessy Ágnes
Az embert szeretem
Az embert szeretem,
kit csúnyán megcsufol az Élet,
kitől az álmok hamar messze futnak.
Az Embert, kit mindennap százszor arcul vernek
megaláznak és szembe köpnek,
elnyütt ruhájára sarat dobnak.
Az Embert szeretem,
ki összetörten és nyomorultan
a korbácsok alatt is Poszton marad.
Az Embert, a rangtalan senkit,
a lélekben előkelőt,
ki nem gondol soha Bosszura.
Ki kínnal letörli arcát
megtépett köntösét összefogja,
nemlátott keresztjét megigazítva
megy tovább az Alázat útján.
Ezek az emberek nőnek ki e föld porából
láthatatlanul a Mán és tömegen túl
fejök fölé a vállalt szenvedés fénylő Gloriát von.
Ha beszélgetsz vele, mindegy, hogy miről
azt veszed észre a szívedet tartja:
ahol fáj, ott megsimogat
s ha megaláztak azértis veled marad.
Ezek az emberek egész Emberek,
ezek a mártirok, hősök és mindig mások...
nagyobbak ezek az Emberek,
kiket én egész szívemmel szeretek.
Tasnád, 1925 december.
A Pilisvörösvári Napokon a Mű-hely Galériában voltak láthatóak Keresztessy Koszta Árpád művei. A fenti verset az ő édesanyja írta.
– a szerk.
