15. oldal Sport
A testszobrász
Általában két időszak jó az emlékezésre. A hosszú, téli napok, amikor a meleg szobában ülve felidézhetjük, mi történt velünk az elmúlt időkben. Rendezgethetjük a fényképeinket, sorra vehetjük az emlékeinket. És – legalábbis a sportban – alkalmas erre a nyár is, hiszen egy bajnokság vagy versenyidény végén szinte kötelező is a visszapillantás. Érdemes ilyenkor mérleget vonni, terveket kovácsolni.
Ezt tesszük most mi is, amikor megnézzük, mi történt Hetrovics Marcellel. Nála egy hosszabb, időszakot tekintünk át, hiszen az egykori serdülő reménységből mára már nemcsak az ifjúsági, hanem a felnőtt mezőnyben is bizonyító versenyző lett. Talán emlékeznek rá, hogy néhány évvel ezelőtt „Akikre büszkék lehetünk” címmel írtunk egykori jeles vörösvári sportolókról és néhány szépreményű városbeli fiatalemberről is. Hetrovics Marcellt, az FTC Ybl Tervező tornászát is bemutattuk, akit akkoriban jószerivel még csak a sportágon belül ismertek. Idén azonban már a közvélemény is megismerhette a nevét, mert a debreceni Torna Európa-bajnokságon már a magyar felnőtt válogatott tagjaként szerepelt.
Szép ívű pályafutás ez, elismerésünkre és figyelmünkre méltó. Különösen azért, mert Hetrovics szerint még csak ez után következik a java. De ne vágjunk a dolgok elébe, inkább vegyük sorba az elmúlt öt év eseményeit.
– 2000-ben a brémai ifjúsági Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként versenyeztem. Csapatban 17-ikek lettünk, ami akkor azért számított jó eredménynek, mert előtte Magyarország nem is tudott ifi csapatot kiállítani – mondja Marcell. – Egy évvel később, 15 éves újoncként pedig, már a genfi felnőtt világbajnokságon is szerepet kaptam.
– Ilyen fiatalon? Nem volt ez még korai?
– Azért kerülhettem be ilyen korán a felnőtt csapatba, mert a válogatott keretben többen is megsérültek a VB előtt. A feladatom nem is lehetett más, mint hogy segítsek a csapatnak. Egy világversenyre hat főt neveznek be, a bemutatásra már csak öten mennek ki, akik közül a csapatversenyben a legjobb négynek az eredménye számít. Büszke vagyok rá, hogy az elvárásokon felül tudtam teljesíteni, hiszen három bent maradó pontszámom is volt, amire nem nagyon számítottak.
– Nem nyomasztott, hogy a felnőttek között kell versenyezned?
– Éppen ellenkezőleg, nyugodt voltam, hiszen nem tőlem várták az eredményt. A talaj, a korlát és a ló ment a legjobban, ezekben tudtam segíteni. A csapat a 15. helyen zárt, ami az erős mezőnyben jó eredmény volt.
– Mi történt később?
– Újra az ifjúsági válogatottban versenyeztem. A 2002-es patraszi EB-n 11. helyezett csapat húzóembere voltam. Egyéniben is 11. lettem, mégsem vagyok teljesen elégedett a teljesítményemmel. Túledzett voltam, tele voltam már a tornával, így nem tudtam többet nyújtani. A verseny előtt három hónapot töltöttünk edzőtáborban, napi 2x3 órát edzettünk. Minden hétvégén versenyeztünk, nagy fizikai, és szellemi terhelést kaptunk. Volt olyan társam, akinek egyébként éppen erre volt szüksége, de nekem a végén már lazítani kellett volna. Az EB után ezt meg is beszéltem az edzőimmel, akik el is fogadták a véleményemet.
– Nem szokatlan ez? A tornában vasfegyelem van, a tanítványok nemigen szokták megkérdőjelezni az edzők utasításait.
– Ez igaz, de minden versenyző másként reagál a terhelésre. Ezt nagyon jól tudják az edzők is, ezért minket is meghallgatnak. Nekem egyébként jó kapcsolatom van az edzőimmel, mind a válogatottban, mind a klubban. A Ferencvárosban, ahogy eddig is, Puskás Jenő és Deák Zoltán a mesterem.
– Mit hozott a 2003-as év?
– Sajnos, sérülést. Egy leérkezésnél rosszul értem talajra és a bal lábamon belső bokaszalag-szakadást szenvedtem. Egy sérülés sohasem jön jókor, de azért sajnálom nagyon, mert az anaheimi felnőtt világbajnokságra készültem. Jó lett volna az Egyesült Államokban szerepelni. De legalább annyi szerencsém volt, hogy a lábamat nem kellett megműteni, elég volt gipszbe tenni. Az év végi Mesterfokú Bajnokságon már indultam, korláton első lettem, összetettben pedig Gál Róbert mögött a második. Akkor még fájt a lábam, a sérüléstől számított egy év múlva éreztem csak azt, hogy tökéletesen meggyógyult.
– Nem vetett vissza ez az időszak a fejlődésben?
– Szerintem nem. 2004-ben egy kijevi nemzetközi versenyen egyéni összetettben 7. voltam. Nagyon komoly mezőny volt, az ukránok mellett az amerikai válogatott versenyzők, mellettük pedig németek, spanyolok, lengyelek is indultak. Kijevben egyébként mindig jó versenyeket rendeznek, szeretek ott szerepelni. Romániában, Ploestiben is elindultam egy nemzetközi viadalon, ahol például a korlátgyakorlatomra 9,3 pontot kaptam, úgy, hogy 9,5 pontból indult a programom. Tehát majdnem tökéletesen sikerült. Összetettben 6-ik lettem, ezekre büszke vagyok. Ettől függetlenül, sajnos a ljubljanai Európa-bajnokságra nem válogattak be, de a mesterfokú bajnokságon egy összetett második helyezéssel megint bebizonyítottam, hogy helyem van a válogatottban.
– 2005-ben már nem is maradtál ki belőle…
– Szerencsére eddig jól sikerült az évem. A fő verseny a június 2-5. közötti debreceni Európa-bajnokság volt. Erre az edzések mellett sok versenyzéssel készültünk. Elindultam a párizsi Világ Kupa versenyen, ahol a Bercy Sportcsarnokban 15 ezer néző előtt versenyeztem. Óriási élmény volt, az ugrásban, a talajon és a korláton nyújtott teljesítményemmel elégedett is voltam. Indultam svájci versenyen is, szerepeltem Kijevben, a kiskunhalasi OB-n megnyertem az ugrást és a korlátot, gyűrűn harmadik, összetettben második lettem. És az EB-t megelőző két hétben a korábbi tapasztalatoknak megfelelően visszavettük a terhelést. Meg is lett az eredménye, mert mire kezdődött az EB, már éhes voltam a tornára. Jól is szerepeltem, az összetett döntőben a bejutott 24 versenyző közül a 13-ik lettem. Ez a felnőtt középmezőnyt jelenti, ami azért értékes, mert láthatóan ugyanúgy fejlődök a felnőtteknél is, mint korábban az ifjúságiak mezőnyében.
– Milyen versenyek várnak még rád idén?
– Főiskolás vagyok, az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója. Így indulhatok az augusztusi, izmiri Universiadén, ahol döntőbe akarok kerülni. Szeretnék jól szerepelni a Mesterfokú Bajnokságon is. A legutóbbin már nagyon megszorongattam Gál Róbertet, örülnék, ha most meg tudnám előzni.
– Õ a legnagyobb ellenfeled itthon?
– Igen. Az ellene való küzdelem hajt, mert egyébként idehaza sajnos nem olyan nagy élmény versenyezni. Egy EB nyilván kivétel, de egy hazai bajnokságon nincs túl nagy közönségérdeklődés. Ezért jobban szeretek külföldön indulni. Persze ez nem jelenti azt, hogy az itthoni versenyeken elért eredményeket ne becsülném meg, de külföldön érdekesebb szerepelni.
– Mik a hosszabb távú terveid?
– 2006-ban csapat Európa-bajnokság lesz, amelyen szeretnék jól szerepelni. Ugyancsak abban az évben lesz a csapat kvalifikációs világbajnokság is, ahol minősülni lehet, a 2007-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Ez egy többlépcsős rendszer. Remélem, jól szerepelünk ezeken a viadalokon és sikerül kvótát szereznem a 2008-as olimpiára.
– Miben kell még fejlődnöd?
– Nyújtón és talajon kell a legtöbbet, de ezzel nem lesz gond. Korláton most 9,5 pontból, lovon pedig, 9,6 pontból indul a gyakorlatom. Ezekben is javulni fogok. Ugrásban és gyűrűn már most 10 pontból indul a gyakorlatom, itt tehát már csak minimálisat lehet fejlődni. Egyébként nagyon kevesen vannak az én korosztályomban, akik például gyűrűn ilyen magas pontszámból indulnak. A férfiak izomzata 25 éves kor után kezd beérni, és a gyűrű tipikusan erőt igénylő szer. Csollány Szilveszter is harminc éves kora után nyert gyűrűn olimpiai bajnokságot. Élettanilag én még fejlődésben vagyok, de már elég jó erőben vagyok például a gyűrűhöz.
– Meddig akarsz versenyezni?
– A 2008-as pekingi olimpián mindenképpen szeretnék részt venni. De szerintem az én igazi nagy versenyem a 2012-es londoni olimpia lehet. Ha nem jön közbe sérülés, akkor 27 évesen élettanilag a csúcson lehetek. Érzésem szerint ott egy igazán komoly eredményt is elérhetek.
– Hogyan tudod összeegyeztetni most már gyerekkorod óta a sportot és a tanulást?
– A torna fegyelmezett életmódot követel. De ehhez elengedhetetlenül szükséges a szülői, nagyszülői háttér és segítség is, ami nélkül ezt nem lehet megtenni. Szerencsére nekem nagyon sokat segítettek és segítenek, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
Várhegyi Ferenc
