A DMRV Rt. FOGYASZTÓI TÁJÉKOZTATÓJA

Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a DMRV Rt. által üzemeltetett víziközművek esetében a többségi tulajdonosi jogokat gyakorló környezetvédelmi és vízügyi miniszter döntése értelmében (23/2004. /XII.16./ KvVM rendelet) 2005. január 1-jével a ivóvíz szolgáltatás díjai megváltoznak.


Az állami tulajdonú ivóvíz-szolgáltató társaságok 2005. január 1-jétõl áttérnek a kéttényezõs díjrendszer alkalmazására.

A változás lényege: a számlán megjelenõ végösszeg két részbõl tevõdik össze:
– a fogyasztástól független alapdíjból,

– és a fogyasztással arányos köbméterenkénti vízfogyasztási díjból.

A módosításra azért volt szükség, mert a vízszolgáltatás költségeinek jelentõs része független attól, hogy a fogyasztók ténylegesen mennyi ivóvizet használnak.

A hálózat működõképességét, a megfelelõ színvonalú szolgáltatást az év minden napján, minden fogyasztó számára biztosítani kell, függetlenül attól, hogy ténylegesen igénybe veszik-e azt vagy sem.

Az eddigi egytényezõs díjrendszerben minden fogyasztó az igénybevett szolgáltatással arányosan járult hozzá ezekhez a költségekhez. Tehát az állandó lakosok, akik a hálózatot egész évben használták, relatív magasabb fajlagos összeggel járultak hozzá az üzemeltetés állandó költségeihez, mint azon fogyasztók, akik csak törtidõszakban vették igénybe a szolgáltatást (pl. idényfogyasztók), vagy nem is vették igénybe, holott a szolgáltatás igénybevételének feltétele számukra is folyamatosan biztosított.

A DMRV Rt által üzemeltetett állami tulajdonú víziközművek esetében 2005. január 1-jétõl minden ivóvíz hálózatra rácsatlakozott

– lakossági fogyasztó havonta fix összegű alapdíjat fizet, melynek mértéke: 160 Ft + 15 % ÁFA – és m3-díjat (változó díj ), melynek mértéke: 181 Ft /m3 + 15 % ÁFA;

– a gazdálkodó szervezet mint fogyasztó részére történõ számlázás alapjául a bekötési fõmérõ átmérõje szolgál. A KvVM rendelet alapján havonta fizetendõ fix összegű alapdíj mértéke:


– a m3-díj (változó díj), melynek mértéke: 181 Ft /m3 + 15 % ÁFA

Az alapdíj bevezetése lehetõvé tette, hogy a 2005. évben – az infláció ellenére – ne emelkedjen a köbméterenkénti vízfogyasztási díj. Tehát 2005-ben is a 2004. évre érvényes köbméterenkénti vízdíjat számlázzuk a fogyasztóknak.

Az indokoltan felmerülõ többletköltségekre az alapdíj nyújt fedezetet (pl. villamos energia 8 %, bérfejlesztés 6%, anyagár-növekedés 1-2%).

A tájékoztatásunkban közöltekkel kapcsolatban felmerülõ kérdéseikre ügyfélszolgálataink állnak rendelkezésükre.

DMRV Rt.



Eltűnnek a KRESZ-táblák!!

Az utóbbi idõben sajnálatos módon egyre gyakrabban történnek Városunkban olyan esetek, amikor a közlekedés rendjét szabályozó táblákat „baleset” éri.
Elõfordult olyan eset, amikor az „elsõbbségadás kötelezõ” jelzõtáblát a járművezetõ hirtelen irányváltoztatás miatt (baleset elkerülése érdekében) kidöntötte. Több esetben volt rá példa, hogy az egyirányú utcák „behajtani tilos” tábláit tüntették el, csak azért, hogy ne kelljen 50-100 métert kerülni.

Ezeket a cselekményeket a BTK szigorúan büntetni rendeli:

BTK 184. §: A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény:

(1) Aki … közlekedési jelzés eltávolításával, vagy megváltoztatásával, megtévesztõ jelzéssel … avagy más, hasonló módon a … közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel … büntetendõ.

(4) A büntetés korlátlanul enyhíthetõ - különös méltánylást érdemlõ esetben mellõzhetõ - azzal szemben, aki a veszélyt, mielõtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.

Mit is jelent ez?

Aki a behajtani tilos táblát önhatalmúlag csak azért eltávolítja, hogy ne kelljen néhány métert kerülnie, azt a törvény 3 évig terjedõ szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Aki véletlenül nekimegy egy táblának, ami miatt az kidõl, megrongálódik, esetleg a tábla észlelhetõsége megszűnik, abban az esetben áll fenn a gondatlanság esete, amit egy évig terjedõ szabadságvesztéssel rendel büntetni a törvény, de ebben az esetben a büntetés elkerülhetõ, mégpedig úgy, hogy a jelzõtábla megrongálódását személyesen haladéktalanul be kell jelenteni a Polgármesteri Hivatal Műszaki és Építési Osztályán, ahol a jelzõtábla helyreállítására intézkednek. Természetesen, aki kárt okozott annak ebben az esetben is meg kell a keletkezett kárt térítenie.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy amennyiben fény derül a KRESZ-tábla megrongálójának, eltulajdonítójának kilétére, minden esetben eljárást kezdeményez a Polgármesteri Hivatal! Ezért köszönettel vesszük bejelentését, aki hasonló eset szemtanúja volt.

Polgármesteri Hivatal



Tisztelt Polgártársunk!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény (1996.CXXVI.szja tv.) jogot ad arra, hogy ezen adónk egy részét magunk ajánljuk fel egy, a törvény által meghatározott közcélra, a kedvezményezett megjelölésével.

A Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány (PIMEA) ilyen, a törvény által elfogadott és kedvezményezettként megnevezhetõ, közcélú alapítvány.

Kérjük, ha teheti, éljen a törvény által biztosított jogával, miszerint személyi jövedelemadója 1%-ának sorsát maga döntheti el.

Kérjük, ha szívügyének tekinti a térség egészségügyének alakulását, a sürgösségi betegellátás fejlesztését, de minimálisan a visszafejlõdés elkerülését, válasszon, azaz nevezzen meg bennünket az alábbi módon:

Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány
2085. Pilisvörösvár, Fõ út 188.
Adószám: 19181314-1-13

Bizalmára számítva, üdvözli Önt, a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány kuratóriuma nevében

Dr Für Zoltán kuratóriumi elnök
Dr Mártai István kuratóriumi titkár


Gyermekrajz-pályázat és -kiállítás

A Közösségi Ház József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából gyermekrajz-pályázatot hirdet.
Téma: a költõ egy versének illusztrálása.

Megjelenési forma: A/4-es rajzlap, szabadon választott technika.
A rajzlap hátoldalán kérjük feltüntetni a személyes adatokat (név, cím, iskola, életkor) és a választott vers címét.

Egy gyermek több rajzot is készíthet. Felsõ korhatár: 14 év.
Leadási határidõ: 2005. március 31.
A rajzokból kiállítást rendezünk, amely április 11-tõl tekinthetõ meg a Közösségi Házban.

Elbírálás: a kiállítás látogatóinak szavazatai alapján.

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail