
Rendõrségi hírek
Január 17-én bejelentés érkezett egy Zöldfa utcai családi házból, ahonnan ismeretlen tettesek elektronikai és háztartási cikkeket tulajdonítottak el.
Ugyanezen a napon hajnalban egy Táncsics Mihály utcai családi házból készpénz és ékszerek tűntek el.
18-án 17 óra körül a Lévai utcában épülõ családi házból szerszámgépeket loptak el.
Szintén ezen a napon délután fél 2 tájban a Makkos utcai hétvégi házból érkezett jelentés kerti szerszámok eltulajdonításáról.
19-én 17 óra körül a 10-es számú úton, az Útõrháztól 50 méterre, a Budapest felé vezetõ sávban két személygépkocsi ütközött, melynek következtében egy 19 éves vörösvári fiatalember életét vesztette. A balesetet, illetve annak körülményeit a Budapesti Rendõrkapitányság Közlekedési Osztálya vizsgálja.
19-én egyszerre négy helyrõl érkezett jelentés betörésrõl:
Reggel 8 óra körül a Szabadság út egyik családi házának melléképületébe surrant be ismeretlen személy és kisgépeket tulajdonított el. Egy másik családi ház nyitott konyhájából mobiltelefont loptak el.
Késõbb három bejelentés is érkezett a Lõcsei utcából, amikor is az egyik nyitott családi házból mobiltelefont tulajdonítottak el besurranás módszerével. Majd egy másik családi ház nyitott nyári konyhájából készpénzt loptak el. Egy harmadik nyitott családi házból robogót és készpénzt vittek el. Az eltulajdonított robogó aztán január 25-én elõkerült.
24-én a Pinty utcában található hétvégi házból érkezett hír betörésrõl. A lopási kár százezer
forint értékű.
25-én a Sirály utcai hétvégi házba hívatlan látogatók törtek be, amikor is rongálási kár keletkezett.
30-án a Harcsa utcában ismeretlen tettesek egy hétvégi házba hatoltak be rongálási kárt okozva. Ugyanezen a napon a Ponty utcai családi házba törtek be. Az elkövetõk százharmincezer forintos anyagi kárt okoztak.
31-én a Szent Erzsébet utcai újságárus bódéból ismeretlen elkövetõk CD-ket loptak el.
Február 1-jén egy Solymár utcai családi ház teraszát rongálták meg, majd az elkövetõk húszezer forint értékű ruhaneműt is eltulajdonítottak.
2-án az Õrhegy egyik hétvégi házába hatoltak be hívatlan tettesek. Az okozott anyagi kár értéke tízezer forint.
11-én a Napsugár utcai hétvégi házba törtek be ismeretlen elkövetõk, a lopási kár kétszázezer forint.
13-án 23:30-kor a Fõ úton található édességbolt kirakatát törte be ismeretlen személy, és az üzletbõl alkohol- és dohányárut tulajdonított el.
Február hónapban két esetben is bejelentést tettek a rendõrõrsön, miszerint Pilisvörösvár üzleteiben hamis húszezer forintossal kíséreltek meg fizetni. Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben találkoznak ilyen hamis bankjegyekkel, azt ne használják fel saját céljaikra, hanem azonnal jelezzék a rendõrségen!!
A zord idõ beköszöntével megnöve-kedett a közúti balesetek száma. Ez annak is következménye, hogy a gépjárművek egy része nincs megfelelõen felszerelve a télre. Kérjük az autósokat, hogy vezessenek mindig az út- és idõjárási viszonyoknak megfelelõen, és fokozott figyelemmel közlekedjenek az iskolák, óvodák, gyalogos átkelõhelyek és egyéb közintézmények körzetében!
A bekövetkezett közúti balesetek nagy számára való tekintettel a rendõrõrs területén fokozott közúti ellenõrzésre fog sor kerülni, különös figyelemmel az ittas járművezetõkre.
Összeállítottuk: Péczeli Csaba
rendõr fõhadnagy, õrsparancsnok-
helyettes tájékoztatója alapján
A Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság Kommunikációs Iroda
SAJTÓKÖZLEMÉNYE
Magyarország közútjain 2005. január hónapban 10,7 %-kal, ezen belül Pest megyében 11,43 %-kal növekedett a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma a tavalyi év hasonló idõszakához képest. A jelzett idõszakban a halálos kimenetelű balesetek száma csökkent, azonban február hónapban a megváltozott idõjárási viszonyok miatt több súlyos kimenetelű baleset történt.
A halálos kimenetelű balesetek nagy részének oka a relatív gyorshajtás volt. A balesetek bekövetkezésében szerepet játszott a gépjárművek nem megfelelõ műszaki állapota is. Ez a körülmény a tehergépjárművek és autóbuszok vonatkozásában különös jelentõséggel bír.
A közlekedési balesetek számának visszaszorítása, súlyossági fokának csökkentése érdekében 2005. január 17 -tõl fokozott ellenõrzések kerülnek végrehajtásra (...).
Az akciók során ellenõrzésre kerülnek a közlekedési szabályok megtartása, ezen belül is elsõsorban a gumiabroncsokra vonatkozó műszaki, valamint a járművek kivilágítására vonatkozó közlekedési, műszaki elõírások megtartása, a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használata, továbbá kiemelt figyelmet fordítunk az ittas járművezetõk és a gyorshajtók forgalomból történõ kiszűrésére.
Az elmúlt hetek szélsõséges idõjárási viszonyai miatt nagyon sok közlekedési baleset következett be Pest megye útjain.
Az idõjárás elõrejelzések szerint újabb havazások várhatóak, melyek nagy hideggel, és erõs széllel párosulva rendkívüli módon megnehezítik a közúti közlekedést.
Ebben az idõszakban az utak rendkívül csúszósak, nagyon nehezen járhatóak, még a jól felkészített és téli gumikkal felszerelt járművekkel sem lehet biztonságosan közlekedni.
A hófúvások, balesetek, az elakadt járművek miatt kialakult akadályok miatt a gépjárművel történõ közlekedés nem csak lassú, de balesetveszélyes is.
Azt javasoljuk, hogy az elkövetkezendõ napokban, amennyiben az utak újra síkosak lesznek a tömeg-közlekedési eszközöket használják, gépkocsijukat hagyják otthon.
Pest Megyei Baleset-megelõzési Bizottság
Káromkodások és csattanások
Ülök a szerkesztõségi szobában, a kultúrház legfelsõ emeletén, ahogy két év óta a legtöbb délutánon, s a hónap híreit pötyögöm a számítógépbe. A villódzó képernyõ és az utcáról beszüremlõ zaj ad érzékeimnek nyugtalanító hátteret.
Ablakom alatt két emeletnyi mélységben hömpölyög a 10-es út szennyes áradata. Sokszor valóban olyan ez az áradat, mint egy megvadult, medrébõl kitért folyó, ami elsodor mindent az útjából: elszakadt sövényt jelzõkarókat gátakat. Ahogy Babits mondaná.
Sajnos ennek a hasonlatbeli folyónak évrõl évre áldozatai is vannak. Öreg nénikék, akik nem érnek át idõben a biztonságot jelentõ másik partra, kisgyerekek, akik nem tudnak elugrani a járművek elõl, fiatalemberek, akiknek mégsem jók annyira a reflexeik, hogy a gyors szárnyakon érkezõ végzetet elkerüljék. Idõnként még azok is bajba jutnak, akik másokat mentenek. Egy helyi mentõsnek a lábát, egy tűzoltónknak az életét vette el ez az átkozott út.
Ülök a szerkesztõségi szobában, s hallgatom az alantról felszökõ zajokat. Gépkocsik berregése, fékek csikorgása, autósok káromkodása. Egy forgalmas keresztezõdés mindennapi hangszerelése.
Pont az ablakom alatt a zebra, a város egyik neuralgikus pontja. Magamban csak k. a.-pontnak hívom – a leggyakoribb káromkodás alapján. Idõnként úgy üvöltenek itt egymással autósok, kerékpárosok, gyalogosok válogatlan szavakkal, ocsmány, gyűlölködõ szennybeszéddel, hogy egy kocsmai veszekedés szépészeti eszmefuttatásnak tűnhet hozzá képest.
A káromkodás, a durva beszéd, artikulátlan üvöltözés, agresszív handabandázás még csak hagyján. Rosszabb az, ha csattanást, csörömpölést hallok. Abból tudom, hogy két autó egymásnak ment, vagy egy teherautó megint begörbített a korlátot. Ilyenkor fogom a fényképezõgépem, kihajolok az ablakon, és rákattintok a jelenetre. Jó néhány felvétel született már így.
Aggódva, ha a fékcsikorgást hallok és utána tompa puffanást. Akkor gyalogost gázoltak el.
Sajnos, ilyennek is fültanúja voltam már egyszer-kétszer. Ilyenkor mindenki rémült, kétségbeesett. Kapkodnak ide-oda. Hihetetlen, hogy ez megtörténhetett… – ül mindenkin a döbbenet.
Volt, hogy magam hívtam ki a mentõt egy kétségbeesett autós szavára. Szerencsére abban a balesetben senki sem sérült meg súlyosabban. A sors néha roppant türelmes és megértõ.
Ülök a szerkesztõség szűk kis szobájában, a villódzó képernyõ elõtt. Alant rendületlenül folyik tovább – morogva, zúgva, köpködve – a mérhetetlen gépáradat.
Vajon meddig kísértjük még a sorsot ezzel az úttal, hány áldozat kell még, hogy gonosz étvágya beteljen?
F. A.