Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel


– Az elmúlt hónapban a pilisi kistérségben a közvéleményt leginkább a Levegõ Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület bírósági keresete foglalkoztatta, amelyben megtámadták az új 10-es út környezetvédelmi engedélyét. A Pilisi Kötet polgármesterei és dr. Frajna Imre országgyűlési képviselõ erõteljes lépéseket tettek annak érdekében, hogy a két civil szervezet visszakozzon. Ön számos egyeztetésen, találkozón vett részt, több médiumnak is nyilatkozott e témában. Kérem, foglalja össze, mi történt azóta, hogy az Ön kezdeményezésére a Kötet sajtótájékoztatót tartott a megyeházán a civil szervezetek meggondolatlan lépése nyomán kialakult válsághelyzetrõl.

 

(A sajtótájékoztatóról írt összefoglalónkat és a témával kapcsolatos lakossági véleményeket lásd a Közlekedés rovatban– a szerk.)

– A sajtótájékoztató után a Piliscsaba– Klotildliget Községszépítõ és Természetbarát Egyesület meghívására dr. Frajna Imrével együtt részt vettem az egyesület taggyűlésén, amelyen megjelent a Piliscsabáért Egyesület képviselõje is. (A két egyesület tűz és víz: nem tévesztendõk össze egymással!) A parázs hangulatú gyűlésen számomra egyértelművé vált, hogy a Piliscsabá-ért Egyesület tagjai akaratlanul vagy szándékosan tájékozatlanok a témát illetõen. Nem látják át az útépítés egészét. Elhamarkodott, rossz döntésükkel méltán vívták ki saját településük lakóinak haragját is.

Február 9-én Tarlós István, a III. kerület polgármestere hívta meg a Pilisi-medence polgármestereit és a civil szervezetek képviselõit egy beszélgetésre, remélve, hogy az álláspontok közeledni fognak egymáshoz. Tarlós István hozzánk hasonlóan támogatja az új út megépítését az aquincumi Duna-híddal együtt. A híd megépítése egyébként Budapest 2005-tõl 2013-ig szóló középtávú fejlesztési tervében, az ún. Podmaniczky-tervben is szerepel.

– Történt-e áttörés ezen a találkozón?

– Nem. A frontok megmerevedtek. A Levegõ Munkacsoport ugyanis kompromisszumos javaslatként egy olyan megoldást terjesztett elõ, ami számunkra nemcsak elfogadhatatlan, de megalázó is. Azt akarják, hogy a térség lakosságához saját költségünkön juttassuk el az õ szórólapjukat, majd végezzünk közvélemény-kutatást a kérdésrõl, s szervezzünk lakossági fórumokat, ahol mindenki elmondhatja a véleményét. Ha ezekbõl az derül ki, hogy a lakosság egyértelműen az út megépítése mellett van, a Levegõ Munkacsoport hajlandó elállni a pertõl.

Ez nem kompromisszum, ez ultimátum. (A Levegõ Munkacsoport kompromisszumos javaslatát lásd a 10. oldalon. – a szerk.) Kérdem én: vajon mit szólnának a vörösváriak, ha az õ pénzükön egy civil szervezet propagandakiadványát terjesztenénk, és a város érdekeivel ellentétes nézeteket népszerűsítenénk? A közvélemény-kutatás és a fórumok szervezése megint csak pénzkidobás lenne, hiszen biztos vagyok benne, hogy néhány bigott környezetvédõt kivéve minden épeszű ember az elkerülõ út megépítése mellett foglalna állást.

Félreértés ne essék, nem a környezetvédõk ellen beszélek, tisztelem õket és nagyon hasznosnak tartom a munkájukat. Azok ellen beszélek, akik saját karrierjük építésére, befolyásuk növelésére használják fel ezt a közel 50 ezer ember életét megkeserítõ helyzetet.

– Tanácskoztak-e a kialakult helyzetrõl a Pemák képviselõivel?

– Igen, a polgármesterekkel és Duma Viktorral, a Pemák műszaki igazgatóhelyettesével itt,

Vörösváron tartottunk megbeszélést. Duma Viktor ezen ismertette azt a levelet, amelyben a Pemák kéri az Országos Környezet- és Vízügyi Fõfelügyelõségtõl, hogy a közérdekre való tekintettel léptesse érvénybe az új 10-es út solymári szakaszának környezetvédelmi engedélyét. Mi, a Kötet polgármesterei az út mielõbbi megvalósulása érdekében csatlakozva ehhez a beadványhoz ugyancsak megfogalmaztunk egy levelet a fõ-felügyelõségnek. Egy másik levelünkben pedig a Parlament Környezetvédelmi Bizottságához fordultunk, arra kérve a bizottságot, szerezzen érvényt az elkerülõ szakasz megépítésérõl szóló kormánydöntésnek.

Az elmúlt idõszakban számos nyilatkozatot tettem a sajtóban a témával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy Vörösvárnak és a pilisi kistérségnek szüksége van erre az útra. A tömegközlekedés fejlesztése fontos, de pusztán ezzel már nem lehet megoldani a súlyos közlekedési problémákat. Az itt élõ embereknek alkotmányos joguk van a kényelmes és gyors közlekedésre, az egészséges levegõre, az élhetõ környezetre. Mi továbbra is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt az irtózatos forgalmat eltereljük ebbõl a városból. Ennek szellemében kérem városunk lakóit is arra, hogy emeljék fel szavukat, hangoztassák minden fórumon véleményüket, tiltakozzanak a minket ért súlyos sérelem miatt.

– A beálló zord hidegben tovább rontotta a vörösváriak hangulatát, hogy a város útjain szinte alig lehetett közlekedni. Úgy tűnik számomra, hogy a Rumpold-Bicske Kft. nem tudott maradéktalanul eleget tenni szerzõdésben vállalt kötelezettségeinek, az utcák egy része jégtakaróba burkolózott…

– Rák József, a Rumpold-Bicske Kft. ügyvezetõ igazgatója a legutóbbi képviselõ-testületi ülésen a rendkívüli idõjárás okozta nehézségekre, a hóesés után beálló 15-20 fokos hidegre hivatkozott, de maga is elismerte, hogy technológiai hibát is vétettek, s ez okozta a legtöbb problémát. Elmulasztották ugyanis az utak kotrás elõtti alásózását, ennek következtében a frissen hullott hó ráfagyott az utakra, és ezt a jégpáncélt utána már nem tudták lekotorni a gépek. Az is hiba volt, hogy csak egy sávon kotorták el a havat. Rák úr azt is elmondta, hogy a lehetõ legrosszabbkor távozott a vörösvári üzemük műszaki vezetõje, akinek már a kisujjában volt minden teendõ és jól ismerte a várost. Az elmúlt évben nem is volt gond a hóeltakarítással.

– Most viszont olyan lehetetlen állapotok alakultak ki, mint amit például a Kossuth Lajos utcában láttam: az utca közepén két vályút vájtak az autók kerekei egészen az aszfaltig. Ebbõl a jégvályúból nemigen lehet kitörni, nagy bravúr kell ahhoz, hogy az autók kikerüljék egymást. Mit tehet a Polgármesteri Hivatal annak érdekében, hogy ez ne forduljon még egyszer elõ a város útjain?

– Az eddigieknél szigorúbban ellenõrizzük a szolgáltató vállalat munkáját, közterület-felügyelõink folyamatosan az utcákon vannak. Az elvégzett szolgáltatás elégtelenségét a számlák kiegyenlítésénél is figyelembe kell vennünk. Azt is el kell mondanom azonban, hogy a város lakossága sem tett meg mindent a közlekedés zavartalansága és biztonsága érdekében a téli idõjárás beköszöntekor. Sokan nem lapátolták el a havat a járdákról, nem végezték el a síkosság-mentesítést. Arra is volt példa, hogy a tulajdonosok az udvarról kihordták a havat a Rumpold által már megtisztított úttestre. Azt pedig végképp nem értem, miért okoz gondot már az is, hogy a kapubejárókat megtisztítsák a hókotrás során odakerült hótól. Egy kis jóakarat néha csodákat művelhetne...

– A képviselõ-testület január végén fogadta el az önkormányzat 2005. évi költségvetését. Újságunkban is közöljük ennek legfontosabb sarokszámait, köztük az idei fejlesztési összegeket. (8-9. oldal – a szerk.) Ezek legtöbbje az elõzõ évrõl áthúzódó beruházásokkal kapcsolatos. Mekkora az az összeg, amelyet ebben az évben induló beruházásokra szán az önkormányzat?

– Új beruházásra az idén legalább százmillió forintot fogunk elkölteni. Azért nem mondok pontos számot, mert például útépítésre is pályázunk állami támogatásért. Szerencsés esetben így nem 50 millió forintból, hanem jóval nagyobb összegbõl építhetünk az idén utakat.

– Tudomásom szerint több városi uszodát is megtekintenek a közeljövõben a képviselõ-testület tagjai, így ellátogatnak Monorra és Mórra is. Gondolom, nem azért mennek, hogy ússzanak egyet…

– Látogatásunk célja, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk egy városi uszoda kialakításáról és működtetésérõl.

– Továbbra is erõs a szándék a testületben tehát arra, hogy mégiscsak megépítse a tervezett szabadidõ-központ elsõ ütemeként a városi uszodát. A helyszín is változatlanul a 097-es tábla?

– Továbbra is úgy vélem, ez a legmegfelelõbb helyszín egy ilyen létesítmény létrehozására. Van annyi összefüggõ földterületünk itt, a Csobánkai úthoz közel fekvõ részen, hogy megfelelõ méretű parkolót és a késõbbiek folyamán akár külsõ medencét is építhessünk.

– Nemrégiben hozott egy olyan döntést a képviselõ-testület, amit nem értek: nem ment át a szavazáson a városfejlesztési koncepció, amiben pedig rengeteg munka rejlik. Nemcsak az ezt készítõ cégé, hanem a képviselõké és a vörösvári polgároké is. H ónapokig tartó egyeztetések, ötletbörzék, közös munka után készült el ez a terv. Különös, hogy a nemmel szavazók nem indokolták meg döntésüket...

– Sajnos azt kell mondjam, hogy kicsinyeskedés, személyeskedés, sértõdöttség állhat a háttérben. Ezen azonban túl kell lépni. További egyeztetések, tárgyalások, kompromisszumkeresés után, remélem, ez a nagy horderejű terv mégiscsak zöld utat kap.

Fogarasy Attila


 

 

Az oktatásért és a kultúráért
Interjú Temesvári Annával, az OKB elnökével

Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság (OKSB) 2004 januárjától mint Oktatási és Kulturális Bizottság végzi munkáját. A sporttal kapcsolatos feladatokat az újonnan alakult Sport- és Rekreációs Bizottság vette át. Az OKB 2004-ben 12 bizottsági ülésen és 81 határozatban igyekezett elõmozdítani a város kulturális életét, segíteni az oktatási, nevelési intézményeiben folyó pedagógiai munkát, megteremteni annak optimális feltételeit, támogatni az egyesületek tevékenységét. Az elmúlt évben a képviselõ-testület 700 ezer forint keretet biztosított a bizottság tevékenységéhez, az idén ez az összeg 5 millió forintra emelkedett.

– Minek köszönhetõ a keretösszeg ilyen jelentõs emelkedése? – kérdezem Temesvári Annát, a bizottság elnökét.

– Az elmúlt évben bebizonyítottuk, hogy a nekünk biztosított keret átgondolt felhasználásával hatékonyan tudjuk segíteni az oktatást és a kultúrát. Sokat dolgoztunk, és erre az évre is sok ötletünk, elképzelésünk van. Ezek megvalósításához kaptunk most bizalmat a képviselõ-testülettõl.

– Kezdjük elõször az oktatással – hiszen a bizottság nevében is ez van elöl…

– Tavasztól „A jövõ iskolája” címmel módszertani elõadássorozatot tervezünk pedagógusaink számára, támogatjuk a Hõsök téri óvoda fennállásának 75 éves évfordulójához kapcsolódó programokat és az idén is megszervezzük a városi pedagógusnapot.

– A képviselõ-testület nemrégiben hozott határozatot arról, hogy tervet készíttet a Templom téri iskola tetõterének beépítésére. A Vásár téri iskola tetõtér-beépítésének tervei már évek óta készen vannak. A kérdés most csak az, melyik iskolát rangsorolja elõbbre a képviselõ-testület, hol történhet meg elõbb a bõvítés?

– A képviselõ-testület pályázni fog állami támogatásra az iskolabõvítésekre. Határozott véleményem, hogy a terveket azonos eséllyel kell kezelnünk a pályázatok beadásánál. Mindkét iskola tetõzete felújításra szorul és mindkét intézmény teremhiánnyal küzd: a Vásár téri iskolában nincs könyvtár és megfelelõ méretű informatikaterem, a Templom téri iskola pedig nem tudja az épületén belül elhelyezni a kisegítõ osztályokat. Megvallom azonban õszintén, hogy képviselõtársaimnak vannak aggályai a bõvítésekkel kapcsolatban: attól tartanak, hogy a gyermeklétszám csökkenése nálunk is megkezdõdik, s a jövõben fölöslegessé válhatnak a mostani fejlesztések. Véleményünk szerint, ha a tetõzetet úgyis megbontjuk, a tetõteret legalább szerkezet-készre el kell készíteni, legfeljebb a beépítése újabb képviselõ-testületi döntést igényelve késõbbre halasztódik.

– Számíthatunk-e változásokra a város kulturális életében ?

– Városunkban a legtöbb rendezvény a nemzetiségi kultúra jegyében zajlik, a város lakói azonban igénylik másfajta kulturális események: koncertek, színházi elõadások, kiállítások, ismeretterjesztõ elõadások magas színvonalú megrendezését is. Ezen a téren élen jár a zeneiskola, amely világhírnévre tett szert a nemzetközi trombitaverseny kétévenkénti megrendezésével és színesíti a palettát a zeneiskolai koncertekkel.

– Mi a helyzet a könyvtárral és a kultúrházzal?

– Sajnos a város évtizedek óta nem költött egyik intézmény fejlesztésére sem. A könyvtárunk zsúfolt, már nem férnek el a könyvek. Megoldást az jelenthet, ha a Templom téri iskola bõvítésével a kisegítõ osztályok visszaköltözhetnének az iskolába és a megüresedett helyiségeket birtokba vehetné a könyvtár. Nagyobb a baj a kultúrház esetében. Az épület leromlott, ha nem tudunk vonzó környezetet teremteni kulturális rendezvényeink számára, az emberek inkább másutt keresnek igényes programokat. Mindenképpen változtatnunk kell a jelenlegi helyzeten, és ennek érdekében számba kell vennünk a lehetséges megoldásokat. A szabadidõ-központtal kapcsolatban kialakult bizonytalanság is nehezíti a dolgunkat. Nagyon fontos, hogy a képviselõ-testület döntései ne legyenek esetlegesek, ne mindig a pillanatnyi helyzettõl függjenek.

– Mit tehet ennek érdekében az OKB?

– Szakértõ bevonásával dolgozunk a város kulturális koncepcióján, amely hoszszú távra rögzíti fejlesztési elképzeléseinket, s amelyet áprilisban szeretnénk a képviselõ-testület elé terjeszteni.

– Milyen programokat fognak még támogatni ebben az évben az eddig felsoroltakon kívül?

– Mint ismeretes, pályázatot írtunk ki a vörösvári temetõk történetének megírására. Szeretnénk a nyertes pályázatot könyv alakban is megjelentetni. Támogatjuk a városi könyvtár rendezvényeit és az épület műemlék jellegű kapujának felújítását, a zeneiskolai koncerteket, a jótékony célú rendezvényeket és a karácsonyi vásárt. Idén elõször megpályáztatjuk a Vörösvári Napok rendezvényeit, ugyanakkor elkülönítettünk egy keretet, hogy még az utolsó pillanatban adódó színvonalas programok is megvalósulhassanak. Mindezeken felül a tájékoztatás terén is szeretnénk elõrelépni.

– Ez mit jelent konkrétan?

– Az év közepére szeretnénk megalkotni és a képviselõ-testület elé terjeszteni a város tájékoztatási koncepcióját. Konkrét intézkedésként a régiek felújítása mellett új intormációs táblák kihelyezését tervezzük. Szeretnénk továbbá, ha a lakosság megelégedésére folyamatos lenne az együttműködés a Fibernettel a kábeltévé adásainak jobb minõsége, a z önkormányzati hirdetések gördülékeny megjelentetése és a testületi ülések közvetítése érdekében. Szükség lenne továbbá egy információs központra, egy új információs füzet, havi és éves városi programfüzetek megjelentetésére.

– Reméljük, lesz mivel megtölteni a programfüzet oldalait…

– Ezen dolgozunk képviselõ-társaimmal, a külsõs bizottsági tagokkal, az intézmények, egyesületek vezetõivel és minden művészetszeretõ és -pártoló vörösvári polgárral.

F. A.


Oktatási és Kulturális Bizottság (OKB)

Elnök: Temesvári Anna

Tagok: Bruckner Katalin, Falics Jánosné, Müller Márton, dr. Ujvári Hedvig

Külsõs tagok: Láz József, Oláh Imre, Sax László



Közérdekű felhívás

Ruhagyűjtés

Felhívjuk az érdeklõdõk figyelmét, hogy 2005. március 20-án, vasárnap ruhagyűjtést szervezünk a Hõsök téri Gradus Óvodában. A délelõtt folyamán várjuk a kimosott, kivasalt ruhaneműket 10-tõl 13 óráig,
13 órától 16 óráig pedig mindazokat, akik szeretnék elvinni a ruhaneműket.



A Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola

nyílt napot és tájékoztató szülõi értekezletet tart nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek

Ideje: 2005. március 5. (szombat)
9 órától 11 óráig

Szülõknek: óralátogatások 1. és 2. osztályban,
az iskola bemutatása, tájékoztatás a beiskolázásról
Gyerekeknek: kézműves foglalkozások,
játék, sportversenyek

Minden szülõt és gyermeket szeretettel várunk!



Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól
Elfogadták a 2005. évi költségvetést
Viacolor útburkolat újabb hét utcában
Döntöttek a civil szervezetek támogatásáról

2005. január 25.
rendkívüli ülés

Határozatok: 1-3. 2005. (I. 25.) Kt. sz.
Rendelet: 1/2005. (II. 04.) Kt. sz.

Elfogadták a költségvetést

A Képviselõ-testület megalkotta 1/2005. (II. 04.) Kt. sz. rendeletét az Önkormányzat 2005. évi költségvetésérõl.
11 igen, 2 tartózkodás szavazattal.

 

Szerkesztõi pályázat

A Képviselõ-testület a Vörösvári Újság felelõs szerkesztõi feladatainak ellátásával 2005. február 1-jétõl 2007. január 31-ig tartó idõszakra Fogarasy Attilát bízta meg.
A Kt. a felelõs szerkesztõ tiszteletdíját 110.000 Ft/hó összegben- tördelõszerkesztõi tiszteletdíját 55.000 Ft/hó összegben határozta meg a 2005. évi költségvetésben szereplõ Vörösvári Újság szakfeladatának terhére. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy az elõterjesztés mellékletét képezõ szerzõdést írja alá.
1/2005. (I. 25.) Kt. sz. határozat –10 igen és 1 nem szavazattal.

Ingatlaneladás

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy az ingatlan-nyilvántartásban 150 hrsz. alatt felvett ingatlant (a Szent István utcai volt óvodát – a szerk.) az értékbecslésben szereplõ 30.186.000,-Ft + ÁFA áron értékesíteni kívánja az alábbiakban részletezett módon, egyben felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerzõdések megkötésére.

Az értékesítés módja az alábbi:

A tárgyi ingatlant 3 db országos hirdetési újságban, a Polgármesteri Hivatal hirdetõjén, illetve a helyi újságban eladásra kínálja, erre 100.000,-Ft költségkeretet biztosít.
A hirdetés megjelenését követõen a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal Iktatójában csak és kizárólag személyesen adható le írásbeli vételi szándék, amelyrõl a hivatal percre pontos dátummal ellátott átvételi elismervényt bocsát ki. Az értékesítés az írásban leadott vételi szándékok idõrendje és sorrendje alapján történik meg, amely azt jelenti, hogy a tárgyi ingatlanra beadott több vételi szándék esetén az adásvételi szerzõdés megkötésére a legkorábban leadott vételi szándékot jelzõvel történik meg. Annak bármely okból való meghiúsulása esetén a soron következõvel. A tárgyi ingatlan adásvételével kapcsolatos minden nemű költség a vevõt terheli.

A Képviselõ-testület felhatalmazza a polgármestert a fentiek figyelembe vételével az adásvételi szerzõdések megkötésére.
2/2005. (I. 25.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 1 nem szavazattal.

Tour de Hongrie

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy 2005. január 31-ig benyújtja a Tour de Hongrie körversenyen való részvételrõl szóló pályázatot, annak érdekében, hogy elnyerje a Tour de Hongrie Partnere címet. A pályázatot az áthaladás a településeken, illetve a részhajrá helyszíne kategóriában nyújtja be.
Amennyiben megnyerik a pályázatot, a részhajrá megszervezése kapcsán a települést terhelõ bruttó 250.000 forintot a Sport és Rekreációs Bizottság keretébõl finanszírozza.
3/2005. (I. 25.) Kt. sz. határozat – 10 igen szavazattal.

2005. február 3.
rendes ülés

Határozatok: 4-8/2005. (II. 03.) Kt. sz.
Rendelet: 2/2005. (II. 07.) Kt. sz.

Tetõtér-beépítés tervezése

A Képviselõ-testület a beadott pályázatok alapján a Templom Téri Általános Iskola tetõtér ráépítésének terveivel és részletes költségvetésének elkészítésével a Csikós Mihály Építészirodája Kft-t bízza meg 3.781.250,- Ft tervezõi díj ellenében. A fedezet forrását a 2005. évi költségvetés tervezési díj alcíme terhére biztosítja. A Kt. felkérte a polgármestert a tervezési szerzõdés megkötésére.
4/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 3 tartózkodás szavazattal.

Útépítés

A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a 46/2004. (II. 20.) Kt. sz. határozatát módosítja és az itt felsorolt utcákat térkõburkolattal látja el:

– Hunyadi u. 280 fm
– Szondi u. 270 fm
– Dugonics u. 270 fm
– Dobó u. 270 fm (Szabadság u. és Tavasz u. között)
– Gesztenye u. 240 fm
– Orgona köz 130 fm
– Erkel F. u. 250 fm (Tűzoltó u. és Arany J. u. között)

A fedezet forrását a 2005. évi költségvetés útépítésre elkülönített összege biztosítja.
5/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat – 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

Közbeszerzési eljárás

A Képviselõ-testület döntött arról, hogy az 5/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat alapján az útépítéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárást megindítja.
6/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat – 14 igen és 1 tartózkodás szavazattal.

Civil szervezetek támogatása

A Képviselõ-testület az Oktatási és Kulturális Bizottság javaslata alapján az Önkormányzat 2005. évi költségvetésérõl szóló 1/2005. (II. 04.) Kt. sz. rendelet 9. számú tájékoztató táblában biztosított civil szervezetek támogatására elkülönített pénzösszeget a 7. oldalon közölt táblázat szerint osztotta fel.

Felosztható keretösszeg: 17.950.000,- Ft
Összesen: 17.120.000,- Ft
Maradvány: 830.000,-Ft

A maradvány összegére az egyesületek a 2005. év folyamán pályázhatnak az Oktatási Bizottságnál. Döntést ezekrõl is a Képviselõ-testület hoz.
7/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 3 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

Vízterhelési díj

A képviselõ-testület meghatározta a 2005. évi vízterhelési díj mértékét.
2/2005. (II. 07.) Kt. sz. rendelet – 12 igen, 3 nem és 1 tartózkodás szavazattal.

Egyéb határozat:
8/2005. (II. 03.) Kt. sz. határozat a 03-22305-2/2004. határozat elleni fellebbezésrõl

2005. február 15.
rendkívüli ülés

Határozatok: 9/2005. (II. 15.) Kt. sz.
Rendelet: 3/2005. (II. 18.) Kt. sz. rendelet

A képviselõ-testület a szelektív hulladékgyűjtõ jármű és a szelektív hulladékgyűjtõ szigetek beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban beadott pályázat alapján az Unitrade-Autó Kft. ajánlatát fogadta el 41.375.000 forint összegben.
A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy kösse meg a szerzõdést. A fedezet forrása a BM-KMFRT-2004 pályázaton nyert 28.412.000 forint, illetve a Rumpold-Bicske Kft. által önerõ címén átutalt 12.412.000 forint.
9/2005. (II. 15.) Kt. sz. határozat – 14 igen, 1 nem szavazattal.

Egyéb: 3/2005. (II. 18.) Kt. sz. rendelet a 2005. évi étkezési, nyersanyagnorma- és térítési díjakról

Összeállítottuk az ülésekrõl készült
jegyzõkönyvi kivonatok alapján

Elfogadták a megyei költségvetést

Pest Megye Önkormányzatának képviselõ-testülete 45 igen 24 nem és 6 tartózkodással elfogadta a megye 2005. évi költségvetését.
A büdzsé fõösszege, azaz a kiadások és bevételek egyenlege idén 34 milliárd 386 millió forint.

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail