 |
Jó szóval oktasd, játszani is engedd
Látogatás Vörösvár új óvodájábanAz újjávarázsolt, jelentõsen kibõvített épületet vidám gyerekzsivaj tölti meg. Több mint száz gyerek élvezheti december óta ennek a barátságos, korszerű óvodának a kényelmét és tágasságát. Csikós Mihály építész ezúttal is meseszépet álmodott. S bár az építõk is néha mintha aludtak volna – hiszen az eredeti határidõt jócskán túllépték –, mára a tervezõ álma valósággá vált. Ott-jártunkkor már csak néhány bútordarab hiányzott ahhoz, hogy teljessé váljon a gyerekek, szülõk, óvónõk és dajkák öröme és a Szabadság Úti Óvodát ünnepélyes keretek között is átadhassák.
Az épületet Kreiszl Antalné óvónõvel járjuk végig, aki korábban a Szent István utcai tagóvodának volt a vezetõje. A kétcsoportnyi gyerekkel és minden munkatársával együtt decemberben költözött át az új épületbe, ahol Fetter Gyuláné tagóvodavezetõ helyettese lett.
A gyerekek az óvoda földszinti két termét foglalták el. Mindössze heten nem jöttek át a 42-bõl, õket a nagyszüleik szokták kísérni, és nagyon messze lett volna nekik a Szabadság úti épület. Így aztán inkább a közelebb lévõ óvodákat választották.
Kreiszl Antalné, Terike büszkén mutatja meg a tágas, világos csoportszobákat és a tornatermet. A bútorokat jórészt helyi iparosok készítették. Az új asztalok és székek még nem érkeztek meg, a gyerekeknek egyelõre be kell érniük a megkopott régi alkalmatosságokkal.
A kora délelõtti órában mindenütt foglalkozás zajlik. Van, ahol körjátékot játszanak, van, ahol énekelnek, verset mondanak, tornáznak, de bármit is csináljanak, a gyerekek nagy kedvvel vesznek részt a közös tevékenységben. Csak néhányuk húzódik kissé félre, sírásra görbülõ szájjal. Õk újonnan érkeztek, s még nem szoktak hozzá a közösséghez. A dajkák nagy türelemmel és szeretettel veszik õket gondjaikba, bizony még a babusgatás is elkél ilyenkor.
A foglalkozások majdnem mindenütt német nyelven zajlanak, elbűvölõek az aranyos kis emberpalánták, amint egy 300 éve ideköltözött nép anyanyelvén szólalnak meg – élvezve a ritmus pergését és a dallamok hullámzását.
Terike megmutatja az öltözõket és a mellékhelyiségeket is. A mosdókban példás rend uralkodik: a fogmosó poharak glédában állnak, s várják a gyerekeket az étkezések utáni fogmosásra. Benézünk a logopédus szobájába, az orvosi szobába, az óvónõk szobájába és a vezetõi irodába is. A melegítõkonyhában a dajkák már a tízórait készítik elõ. Az emeletre étellift közlekedik. A piszkos edényeket a két ipari mosógép veszi kezelésbe. 4-5 perc alatt végeznek egy egész óvodára való edénnyel. Még a szárító- és vasalóhelyiséget is megnézzük. Minden elõírásszerű és praktikus. Fontos tartozékai ezek is egy gyermekintézménynek. Nélkülük a nevelõi munka sem lehetne teljesen hatékony.
Az elõírásoknak mindenben megfelelõ korszerű óvoda felépítése és berendezése közel 130 millió forintjába került az önkormányzatnak.
Sok pénz, de szigorú tapasztalat, hogy a gyermekeken nem szabad spórolni. A gyermeknevelés a jövõ záloga. Nemcsak egy épület épült meg most, de a jövõnk egy része is.
Terikével visszaérünk a volt Szent István utcai kiscsoportosok termébe, ahol már megkezdõdött a tízórai. Míg a gyerekek a kicsiny asztaloknál jóízűen falatoznak, felhasználom az alkalmat, hogy Fetter Gyulánéval, a tagóvoda vezetõjével váltsak néhány szót.
Megtudom tõle, hogy az óvodában - amely a Zrínyi utcai Ligeti Cseperedõ Óvoda tagintézménye – öt csoportban 108 gyermekkel 10 óvónõ és 6 dajka foglalkozik. A Szent István utcai épületbõl az összes dolgozó átkerült ide. A nevelõkön kívül még egy karbantartójuk is van. A kisebb hibákat rögtön kijavítja, elõfordulnak azonban még hellyel-közzel garanciális hibák is, amiket még a kivitelezõ köteles korrigálni.
Az õszi hónapok alatt a gyerekek a Zrínyi utcai épületben vendégeskedtek, a három csoportnyi gyerek, a Szent István utcai két csoporttal együtt nagy örömmel vette birtokába a duplájára nõtt és megszépült épületet, és szinte pillanatok alatt megszokták, belakták.
A szülõket a beköltözés elõtt nyílt nap keretében körbevezették az épületben. Néhány szülõ korábban aggodalmát fejezte ki a lépcsõk miatt, de a bejáráskor õk is megnyugodtak. Mindenkinek nagyon tetszett az új épület, s örömmel és megelégedéssel töltötte el õket az a tudat, hogy gyermekeik az európai normáknak megfelelõ, korszerű intézmény lakói lehetnek.
– Itt ragadom meg az alkalmat – mondja a vezetõnõ –, hogy Giriczné Tax Mariann vezetõ óvónõ nevében is köszönetemet fejezzem ki városunk önkormányzatának e korszerű intézmény létrehozásáért, a szülõknek az általuk nyújtott rengeteg segítségért, a Bányai Bútorok Kft.-nek és a Baum Holz Kft.-nek a szép bútorokért, és végül de nem utolsósorban munkatársaimnak az általuk végzett áldozatos munkáért… Az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgoztunk, el is fáradtunk, de a mosolygó gyerekeket látva, nyomban elszállt minden fáradtságunk…A tízórai lassan végetér, a helyes kis köténykét öltött naposok összeszedik az üres tányérokat, poharakat és az étkezõkocsira helyezik. Az egyik legénykének kicsit hosszú a köténye, a dajka szeretettel igazítja meg rajta a csöppnyi ruhadarabot, majd visszaengedi õt az asztalokhoz, hiszen még nem végeztek: minden maradékot, edényt össze kell szedni a következõ foglalkozás elõtt. A naposok dolga komoly, felnõttes feladatat, amelynek igyekeznek legjobb tudásuk szerint eleget tenni a 4-5 éves emberpalánták. Fontos része ez az óvoda pedagógiai munkájának, amelyre József Attila szavai rímelnek a legszebben és legtalálóbban: jó szóval oktasd, játszani is engedd!
Jó oktatást és nevelést kívánunk az új óvoda óvónõinek és dajkáinak az elkövetkezendõ évekre és jó tanulást, jó játékot minden jelenlegi és leendõ gyermeklakójának.
Riport és fotók: F. A.
Szent András napjától farsangig
A Comenius-programon belül elõször Szent András napját tartottuk meg, amely lengyel népszokás. Az ünnep megtartásának pontos menetét egy Power Point-os bemutatóban kaptuk meg. A népi jóslásokat az adventi délután programjai közé illesztettük be, amelyek igen nagy népszerűségnek örvendtek a gyerekek körében. Két osztályunk, a 2. m és a 6. m külön egy-egy osztálydélutánt is szervezett lengyel mintára. A jövendölések közül különösen a viaszöntésnek és az úszó gyertyával való jóslásnak volt nagy sikere, bár a többi jövendölési mód is elnyerte a gyerekek tetszését.
Partnerországainkban általános meglepetést okozott a december 6-i Mikulás-ünnep, bennünket és a német iskolát viszont az lepte meg, hogy másutt ilyenkor nincsen ajándékozás. Az ünnep ismertetése a német kollégák feladata volt, így az idén a német szokásoknak megfelelõen Spanyolországban, Észak-Írországban, Norvégiában, Lengyelországban és Martinique-en is ellátogatott az iskolákba a Télapó, és megajándékozta a gyerekeket. A német partneriskolából „hétmérföldes csizmáját” küldte el minden országba a Mikulás, teletömve azt számtalan meglepetéssel, többek között karácsonyi dalokat tartalmazó CD-kkel, kazettákkal és a gyerekeknek szóló karácsonyi témakörű játékos feladatlapokkal. Ezt az anyagot tanáraink nagy sikerrel hasznosították a tanórákon.
Az ünnepek sorában a farsang volt a következõ. A karneváli idõszak nagyon sok országban ismert, ám a hozzá fűzõdõ népszokások sokban eltérnek. Iskolánk a magyar farsangolás ismertetését vállalta, oly módon, hogy egy meglepetés csomagot küldött minden külföldi iskolába. A doboz tartalmazott egy angol nyelvű CD-t, amely lépésrõl-lépésre bemutatja, hogyan zajlik iskolánkban ez az ünnep, valamint az ezen idõszakhoz kötõdõ magyar népszokásokat is leírja, képekkel gazdagon illusztrálva. Az elküldött dobozban ezen kívül található volt még számtalan farsangi álarcminta, kész álarcok, girlandok, farsangi kalap és három meglepetés játék: Rubik-kocka, Budapestet ábrázoló puzzle és fajáték. Ezeket az ottani diákoknak szántuk jelmezért járó díjnak vagy tombolatárgynak.
Iskolánkban a farsangot spanyol karnevállal kötöttük össze, amelyet az ottani kollégánk leírásából ismerhettünk meg alaposabban. Kiderült, hogy sok hasonlóság van a két nép szokásai között, bár Spanyolországban az utcai felvonulások jutnak kiemelkedõbb szerephez. Az iskolában az ünneplés teljesen másképp zajlik: minden osztály közösen készül: zenét választanak, arra koreográfiát írnak és hozzá jelmezeket is készítenek. A jelmezkészítésnek egy újabb, egyszerűbb módját sajátíthattuk el tõlük: színes nylonzsákot díszítenek fel tarka papírdíszekkel és hozzá álarcot öltenek. Az osztályok megnézik egymás szerepléseit, ezek után játékos foglalkozásokon vesznek részt. Ezen a napon nincs tanítás.
Nálunk a spanyol karnevált ismét a 6. m és a 2. m képviselte, akik spanyol módra jelmezt öltöttek és spanyol ritmusú zenére saját koreográfiájukat adták elõ, igazi karneváli hangulatot teremtve ezzel az iskolában. (Lásd felvételünkön – a szerk.) Ezúton is köszönjük a felkészítõ tanárok – Vidor Judit és Francsics Nóra – , az anyukák és apukák, valamint a nagyszülõk segítségét és közreműködését.
Az idei tanévben még három ünnep áll elõttünk: az ír Szent Patrik-nap, a norvég Függetlenség Napja és a martinique-i rabszolga-felszabadítás napja. Igen jelentõs esemény vár a projektben részt vevõ tanárainkra, akik március közepén Martinique-re utaznak, ahol az ottani iskola újabb projekt-találkozót szervez.
A projekthez kapcsolódóan a pályázatban pénzt kértünk és kaptunk is tanároknak szóló nyelvtanfolyam indítására. Így novembertõl iskolánkban, két csoportban heti 2 x 60 perces órában angol tanfolyamokat tartunk, amik iránt igen nagy az érdeklõdés.
A nemzetközi Comenius-programunkban végzett munkánk nyomon követhetõ az interneten is. Ugyan Norvégia a koordinátor ország, de mi vállaltuk a weblap elkészítését és állandó frissítését. Nagy köszönet illeti ezért kolleganõnket, Raffai Barbara tanárnõt. A felkerülõ képek java részét pedig Kárpát József tanár úrnak köszönhetjük.
A weblap címe: www.branches.uw.hu, kérjük, látogassanak el erre az oldalra, szívesen fogadjuk véleményüket a vendégkönyvben!
Krizsánné Ferenczi Ildikó
Pánik tizenkettedikes módra
Elérkeztünk gimnáziumi tanulmányaink végéhez. Lassan lezárul egy jelentõs korszak az életünkben. Elvileg örülnünk kellene ennek, hiszen megszabadulunk számos kötöttségtõl, és egy önállóbb életet kezdünk. Csak éppen az a baj, hogy ehhez az élethez elég furcsa és kifürkészhetetlen út vezet. A tizenkettedik olyan idõszak, amikor a legtöbb kérdés és kétely merül fel bennünk. Nem véletlen.
A dacos korszakunk talán már lecsendesült, az igazi lázadás viszont még csak most jön- kezdve a „majd én megmutatom mindenkinek!”-dilemmával. Erre jó apropó az érettségi. Itt mindenki megmutathatja, hogy mit tud. Ezzel együtt elérkezünk életünk elsõ igazán fontos döntéséhez, hiszen a már oly sokszor említett új típusú érettségi egyben felvételi is. A feladat látszólag egyszerű: dönts elkövetkezendõ min. 5 évedrõl – legfeljebb egész életedrõl!
Persze szüleink is megmondták: „Én is leérettségiztem!” – Ez igazán biztató, bár a 70-es évek végén talán kissé más volt a helyzet. Kezdve azzal, hogy akinek érettségije volt, akkoriban „nagggyon kirááály”-nak számított, a szülõk büszkék voltak a Kicsikére, akit szó nélkül – szinte bárhová felvettek – ezáltal is erõsítve a jó magyar munkásosztályt. Megkapta munkakönyvét, és elégedetten éldegélt a vörös csillag árnyékában. Már csak az a kérdés, hogy mit kezdünk manapság egy mezei érettségivel…?
Az autóbontók és a gyorskiszolgáló éttermek tárt karokkal várják az érdeklõdõket. Ezért tipródtam volna 12 évet – amibõl, ha csak az elmúlt kettõt, meg az érettségit számítom –, hogy zsírban tocsogó sült krumplit pakolgassak, és naponta nyolcszázszor ismételjem az „itt fogyasztja, vagy becsomagoljam”- mondatot? Hát igen, ha túl akarok lépni a meki-szinten, talán meg kéne dolgozni érte. Ehhez pedig nem kell más, csak egy sikeresnek mondható érettségi (természetesen a sikeres azt jelenti, hogy fel is vesznek valahová). Utána szabad a pálya.
Viszont az érettségihez vezetõ út legalább annyira göröngyös, mint amilyen õ maga. Mert hát itt állunk az elsõ félév végén, és van olyan vizsgatárgy, amibõl az illetékes tanár csak annyit mond: tételek nincsenek, viszont vannak témakörök…! Ez elég jól hangzik, így 12.-ben…
Azt mondják, minden rosszban van valami jó. Hát nem is tudom… valahogy ebben az új típusú rendszerben diákoldalról nem látok túl sok fantáziát. Azért kedves a – már érettségizett – miniszter bácsiktól, hogy meg akarják kímélni az amúgy is túl sokat-és sok feleslegeset tanuló diákokat a felvételi vizsga megpróbáltatásaitól, de nem ártott volna úgy bevezetni a dolgot, hogy normálisan kidolgozzák, véglegesítik, és a „fogyasztóhoz” már teljesen kész állapotban érkezik. A legszebb az egészben az, hogy senki nem tud semmit, de „majd megkérdezzük a minisz-tériumot”…! Mindemellett azért elvárják tõlünk, hogy NE pánikoljunk, minden napra rendesen készüljünk, és legyünk jókedvűek, meg aktívak, meg minden. De akkor hová tűnnek a doktor néni elvárásai, hogy aludjunk legalább 8 órát, sportoljunk, és táplálkozzunk rendszeresen?
Most már – meg amúgy is – hiába az ellenkezés. Májusban érettségizünk – akár tetszik, akár nem. Addig is marad a mindennapos tanulás – ami ez idáig egészen idegen volt –, mert hát ingyen nem adnak semmit. A túlterheltséget és egyéb hasonló közhelyeket már meg sem említem. Azért az például elég különös, hogy az ún. lightos órákon a 17-18 éves – a jövõ értelmiségének tartott – diákok értelmi szintje úgy a 8 évesére süllyed, és önfeledten dobálódzik papírgalacsinokkal... (Ha ez nem a szellemi fáradtság jele, akkor mi?!)
Egy kívülálló számára elég elrettentõ lehet… meg komikus. Nekünk is új még ez az egész, és minden létezõ – az érettséginket egy picit is befolyásoló – tényezõt szidunk, hiszen igazán várhattak volna egy-két évet a rendszer bevezetésével. Persze, mint mindig, vannak bíztató jelek, például hogy május még messze van. Aztán az egyetemek is fejre kapják a pénzt, tehát nekik is az a céljuk, hogy minél több hallgatójuk legyen. És ha ez még mindig kevés, bízzunk abban, hogy kísérleti nyúl- létünkre való tekintettel a vizsgáztató tanár nénik és bácsik viszonylag kedvesek és elnézõek lesznek nemtudásunk miatt. És azt se feledjük, hogy van olyan lehetõségünk, ami elõdeinknek nem volt: nekünk van mi ellen lázadni! Nekik volt egy kb. 40 éve működõ rendszerük. Minek lázadtak volna?!
Kecskés Réka
Német Nemz. Gimnázium 12/A
