 |
A Magyarországi Német Önkormányzatok NapjaAmikor 10 évvel ezelõtt az ország történelme során elsõ ízben megalakult a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, alakuló ülésén döntést hozott a német önkormányzatok ünnepnapjának kijelölésérõl is. Ennek megfelelõen az év második szombatján immár kilencedik alkalommal került sor az ünnepi gálamûsorra Budapesten.
Mintegy 1500 nézõ foglalt helyet 2005. január 8-án a Budapest Kongresszusi Központ nagy dísztermében, hogy méltón megünnepeljék a Magyarországi Német Önkormányzatok Napját.
Franz Walper atya a kitüntetés
átvétele utánA Magyarországi Németek Országos Önkormányzata ezúttal is a magyarországi német kulturális élet kiemelkedõ mûvelõi által adott színes mûsorral kívánt köszönetet mondani mindazon meghívottaknak, akik az elmúlt évben önzetlenül sokat tettek és dolgoztak a magyarországi németség érdekeinek megvalósításáért. A gálamûsorban felléptek a kulturális fesztiválokon elismerést szerzett együttesek: az Országos Válogatott Ifjúsági Zenekar, a Roger Schilling Fúvószenekar (Paks), a Koch Valéria Iskolaközpont Gyermektánccsoportja (Pécs), a Solymári Német Nemzetiségi Ifjúsági Tánccsoport, a Villányi Ifjúsági Énekkar, a Kislõdi Német Nemzetiségi Dalkör, Wiedner János gombos harmonikás (Kecel), a Földi-Deutsch duó (Sásd) és egy családi zenekar Herendrõl és Bándról. Felléptek továbbá a szekszárdi német színház mûvészei.
Az önkormányzat nevében Heinek Ottó elnök köszöntötte a jelenlévõket, elõször egy történelmi évfordulóról megemlékezve:
– „Svábok voltunk. Egyes egyedül a származásunk miatt kellett elmennünk. Ezt mind a mai napig nem értem.” – Ezek egy asszony szavai, akit 19 éves lányként majdnem napra pontosan 60 évvel ezelõtt hurcoltak el baranyai szülõfalujából Oroszországba, malenkij robotra.
Beszédében ezek után röviden értékelte a 2004. év eseményeit és aktuális problémákra is utalt:
– A 2004. év sem volt unalmas. Beléptünk az Európai Unióba, lezajlottak az EU-s parlamenti választások, mögöttünk egy kormányváltás és egy népszavazás. Az országos önkormányzat és néhány helyi önkormányzat is átvette fontos oktatási és kulturális intézmények fenntartói szerepét. A politikai döntéshozók felé továbbra is az a kérésünk, hogy javítsanak a magyarországi német népcsoport érdekében végzett munkánk jogi és pénzügyi keretfeltételein. A kisebbségi törvény módosítási javaslata már több mint 9 hónapja az Országgyûlés asztalán van, ezért legfõbb ideje, hogy a gyermek végre meg is szülessék.
A gála védnöke és díszszónoka dr. Szili Katalin asszony, az Országgyûlés elnöke volt. Beszédét egy személyes vallomással kezdte:
– 1947 májusát írhattuk, amikor egy 9 éves kislány szülei nélkülözésében nagynéninél, nagybácsinál élve felszólítást kapott, hogy hagyja el az országot. Mindezt azért, mert Anna Bayernak hívták. Ez a kislány az én édesanyám volt.
Az elnök asszony beszédében reflektált Heinek Ottónak a sürgetõ törvénymódosításra tett utalására:
– Mi magunk is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a törvénymódosítás lezárására még a tavaszi ülésszakban sor kerülhessen. És még egy dolgot felvetnék, ami a rendszerváltást követõ idõszakban évrõl évre felmerül, és amit egy európai ország megtesz: a kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítása.
A gálamûsor keretében került sor a magyarországi németség legmagasabb kitüntetésének, az „Ehrennadel in Gold” átadására, három a német nemzetiségért kiemelkedõen sokat tett személyiségnek.
Az idei év kitüntetettjei:Dr. Haán György (86) – Budapest.
Germanisztikai tanulmányai után Schwartz Elmar professzor asszisztense lett a német nyelvészeti és népismereti tanszéken. Sokat ígérõ tudományos karrierjének a háború hamar véget vetett. Volt gimnáziumi tanár, a népmûvelési osztály vezetõje a Fõvárosi Tanácsnál, tanárképzõ intézet igazgatója, amíg megtalálta a számára legmegfelelõbb területet: a nyelvoktatást felnõttek részére. 1957 után aktívan részt vett az idegen nyelv oktatás kiépítésében. Fõállásban az ELTE Idegen nyelvi Továbbképzõ Intézetében dolgozott. Az Állami Nyelvvizsga Bizottság tudományos munkatársa, majd a német szekció vezetõje és a Bizottság helyettes elnöke lett. Ezzel egyidejûleg a TIT-nél is az idegen nyelvi szekció elnöke volt. Számos cikket publikált és német nyelvkönyvet szerkesztett. 1998-ban megválasztották a Budavári Német Kisebbségi Önkormányzat elnökévé és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tagjává. A 2002-es választások során újra beválasztották a kerületi kisebbségi önkormányzatba. A még ma is aktív professzor minden évben zsûritagként vesz részt német nyelvi versenyeken, emellett a budaörsi passiójáték társszervezõje.
Wache Jánosné, szül. Schulteisz Margit (67) – Komló.
Több mint 20 éve kiemelkedõ képviselõje a német nemzetiségi zenekultúrának. A Baranya megyei Himesházán született száj- és gombos harmonikás otthonról, a családból hozta magával a zenélés, a német zenekultúra szeretetét. A 70-es évek végétõl kezdett újra szájharmonikázni, és kultúrcsoportokkal járta az ország német lakta vidékeit. Az 1980-as évek közepétõl már gombos harmonikával is megjelent a színpadon. Több minõsítõ versenyen vett részt, melyeken kiemelték eredeti stílusát, dallamhûségét, a kiválasztott dalok magyarországi német jellegét. Fellépett országos svábbálokon, népzenei fesztiválokon, faluünnepeken, versenyeken. Rádiófelvételek és CD örökítik meg muzsikálását. Szívügye az ifjúság, részt vesz a komlói nemzetiségi általános iskolák táncoktatásában.
Franz Walper prelátus (75) – Csobánka.
1946-ban kitelepítették Németországba. Tanulmányai befejezése után 1952-ben pappá szentelték. A magyarországi németség sorsa számára mindig fontos volt, magyarországi kapcsolatait mindvégig megtartotta és segített, amiben csak tudott: templomfelújításoknál, német nyelvû ima- és misekönyvek beszerzésénél. 1989-ben hazajött és folytatta papi tevékenységét a budapesti Német Nyelvû Katolikus Gyülekezetben. Könyveket írt szülõfaluja történelmérõl, német nyelvû lelkipásztori tevékenységrõl, a mariazelli zarándoklatokról és a kitelepítésrõl. Egyik alapító tagja volt a magyarországi „St. Gerhards Werk” egyesületnek. A gyerekek és az ifjúság támogatását is fontos feladatának tartotta. Jelentõs szerepe volt a pilisvörösvári Gradus Óvoda megalapításában és a nemzetiségi óvónõk anyaországi továbbképzésének megszervezésében. A fiatalokat németországi katolikus ösztöndíjak elnyerésében támogatta. Walper atya német nyelvû miséket tartott és tart a budai hegyvidék számos településén és 1989 óta szervez lelkigyakorlatokat Leányfalun. A mariazelli zarándoklatok régi hagyományának újjáélesztõje.
Ezenkívül az ünnepség keretében Dr. Frank Gábor, az Oktatási Bizottság elnöke átadta a Valeria-Koch-díjat, melyet az Oktatási Bizottság döntése alapján három magyarországi német középiskolás kaphat meg kiemelkedõ iskolai teljesítménye és nemzetiségi területen végzett munkája alapján, és egy fiatal diplomás német nemzetiségi témában megírt kiváló diplomamunkájáért. A díjat ezúttal Bauern-huber Andor (Herend), Dénes Helga (Lánycsók), Szalai Virág (Pécs), illetve Elmer Edina (Baja) vehették át.
Sax Ibolya
Aranylakodalom
2004-ben több pilisvörösvári házaspárnak adatott meg a lehetõség, hogy megünnepelje 50. házassági évfordulóját. Ebben a nagy örömben volt része 2004. november 21-én Kaifer Máriának és Breier Mátyásnak is.
– 50 évvel ezelõtt november 20-án volt az esküvõnk, de hogy a család együtt lehessen, aranylakodalmunkat egy nappal késõbb, vasárnap ünnepeltük meg. Nagyon megható érzés volt, amikor a déli szent misén újból az oltár elé állhattunk. A misén pedig a családon és a rokonokon kívül számos barátunk, ismerõsünk is jelen volt. Az esküvõ a Gilde étteremben folytatódott. Az ebéden és a vacsorán 64-en voltunk – többen mint ötven évvel ezelõtt. És mindezt a gyerekeink rendezték! Ennyi meglepetésben és ajándékban talán még sohasem volt részünk. A gyerekek és az unokák köszöntõket, verseket mondtak. A háromemeletes menyasszonyi torta mellé kaptunk egy olyan tortát is, amelynek a tetejét egy ötven évvel ezelõtt készült esküvõi fotó díszítette. Természetesen a zene sem maradhatott el és az elsõ keringõt nekünk kellett táncolni” – emlékszik vissza a nagy napra a házaspár.
– Ötven évvel ezelõtt is így ünnepelték meg az esküvõjüket?
– Nem egészen. Sokkal szerényebb körülmények között. Olyan rég volt az már, hogy talán igaz se volt. A férjem szüretkor akart gyûrût venni, de akkor nem nagyon értünk rá. Majd kijelentette, hogy vagy összeházasodunk november 20-án, vagy soha. És én igent mondtam. Szülõházamban a Kálvária utcában kirámoltuk a szobát és a konyhát és ott tartottuk meg az esküvõt. Persze akkor nem voltunk olyan sokan, mint most. Disznót vágtunk, a süteményekhez pedig a vendégek hozták a hozzávalót. Tehát a beiglit, az aprósüteményeket és a tortát házilag készítettük el. A templomi esküvõnk délután három órakor kezdõdött, a menetet háromfõs zenekar játszotta – meséli Marika néni.
– Marika néni 23, Matyi bácsi pedig 26 éves volt, amikor összeházasodtak. Már régóta ismerték egymást?
– Az esküvõ elõtt két évig jártunk együtt. A mi idõnkben olyasmi még nem volt, hogy alig ismerték egymást a fiatalok és máris összeköltöztek. Rossznak tartjuk, hogy nem alapítanak családot.
– Mire emlékeznek vissza szívesen?
– Az elmúlt ötven év alatt volt részünk jóban és rosszban egyaránt. A gyerekek sok örömet adtak és adnak ma is nekünk. A problémákat mindig meg tudtuk közösen oldani. Veszekedés vagy harag sosem volt köztünk, hisz annak nincs értelme. Egy-két hangos szóváltás után máris megbékültünk. Mindig sokat dolgoztunk. A férjem az Ásványbányában volt 35 évig, onnan ment nyugdíjba. Én kötödében dolgoztam, majd az Ásványbányába jártam takarítani. Emellett a ház körül is akadt tennivalónk bõven, hisz a család mellett ott voltak az állatok és a szõlõ.
– Mi az a tanács, amit ötven év boldog házasság után a fiataloknak tanácsolni tudnak?
– Ajánlanánk nekik, hogy esküdjenek meg, ne féljenek a házasságtól, és maradjanak együtt jóban-rosszban. El kell nézni a másiknak a hibáját, nem szabad rögtön külön menni. Ha van család, akkor tudja az ember, hogy miért dolgozik és nincs idõ arra, hogy a válásra gondoljon. Fontos, hogy tudni kell engedni sok mindenben. Nem hiába mondták régen a sváb asszonyok: „Az weeb hod a krausz fiedö und thei khau fû teike.” Azaz az asszonynak nagy a köténye, sok mindent eltakar.
– Van-e valamilyen titkos vágyuk, ami eddig még nem teljesült?
– Mi már csak egészséget és megértést kívánnak maguknak. És szeretnénk minél több idõt eltölteni a családunkkal, az unokáinkkal és a dédunokáinkkal.
A házaspár ezúton szeretné megköszönni Zoltán atyának a közremûködését a templomban, Seregi Juliskának a gyönyörûen elénekelt Ave Mariát. Gyermekeiknek, unokáiknak pedig külön köszönik a sok-sok felejthetetlen meglepetést.
Sax Ibolya
Aus der Laudation vom Prälat Franz Walper:
„Prälat Franz Walper stammt aus der Gemeinde Csobánka (geb. wurde er 1929). Er ist mit seinen Landsleuten 1946 aus Ungarn vertrieben worden. In Königstein im Taunus machte er das Abitur und dort studierte er anschließend Theologie sowie in der Schweiz und Rom. 1952 wurde er zum Priester geweiht. Das Schicksal seiner ungarndeutschen Landsleute war ihm immer wichtig. Er versuchte in ihnen die Treue zu sich selber und zu ihrer.
Heimat aufrecht zu erhalten. Den Kontakt zu Ungarn ließ er nie abbrechen und half, wo er nur konnte: so bei Kirchenrenovierungen und der Besorgung deutschsprachiger Gebets- und Messbücher.
1989 kehrte er nach Budapest zurück und setzte seine Tätigkeit als Pfarrer der Deutschsprachigen Katholischen Gemeinde in Budapest fort. Er schrieb Bücher über die Geschichte seiner Heimatgemeinde, über die deutschsprachige Seelsorge, die Wallfahrt nach Mariazell und über die Vertreibung.
Um bei der Bewältigung der Vergan-genheit eine Hilfe zu leisten, engagierte er sich in Ungarn als erster Vertreter der Kriegsgräberfürsorge von Kassel.
Um das kulturelle und geistliche Erbe zu fördern, war er Mitbegründer des St. Gerhards Werkes in Ungarn.
Auch die Unterstützung der Kinder und Jugendlichen war ihm ein Herzensanliegen. Deshalb setzte er sich für die Gründung des Gradus Kindergartens in Werischwar und für die
Weiterbildung der ungarndeutschen Kindergärtnerinnen in Freiburg ein. Als Vermittler und Gut-achter verhalf er Jugendlichen zu Stipendien.
Prälat Walper hat dem Volk Gottes Worte in deutscher Sprache vermittelt, indem er in vielen Gemeinden des Ofener Berglandes und während der jährlichen Exerzitien in Leányfalu (seit 1989) mit seinen Gläubigen Gottesdienste gefeiert und sie betreut hat. Für seine Verdienste erhielt er auch den Ehrenbürger-Titel von Csobánka und Werischwar.
Er ist auch der Wiederbegründer der ungarndeutschen Wallfahrt nach Mariazell. Bei der Wallfahrt im Jahr 2002 feierte er sein 50-jähriges Priester-jubiläum.
Herr Walper, herzlichen Glückwunsch!
