
Szorul a hurok a visszaesõ bûnözõ körül
Közfelháborodás az újabb betöréssorozat miatt
A Pilisvörösvári Rendõrõrs emeleti folyosóján, a parancsnok szobája mellett egy tábla lóg a falon. A tábla a rendõrõrs illetékességi területét mutatja, mûanyag fejû, színes rajzszögek jelzik a hónap bûncselekményeit. A pirosak a lakás-, a zöldek a hétvégiház-betöréseket, a sárgák pedig a gépkocsi-feltöréseket. December eleje óta Koczka Gábor õrsparancsnok egyre sûrûbben áll meg a tábla elõtt, a fejét csóválva. A tábla hirtelen telelett rajzszögekkel: túlnyomó részük Pilisvörösvárt színesíti. Mint kiderül, a rendõrök feltételezése szerint mindezt egy nemrég szabadult, Vörösváron jól ismert visszaesõ bûnözõ „áldásos tevékenységének köszönhetõ”, aki egy hónap alatt több munkát ad a rendõröknek, mint a körzet összes betörõje egy év alatt.
– Nincs idõnk most arra, hogy a szokásos módon felsoroljam az elmúlt idõszak bûncselekményeit – fogad keserûen a parancsnok –, mert bele sem férne az újságba. December 9-e óta közel 40 betörést hajtottak végre egy bûnbanda, fõleg itt Vörösváron, de illetékességû területünkön kívül is. Feltételezéseink szerint köze lehet ehhez A. Lászlónak is, akinek már több száz betörés van a rovásán. A. úr elõzõ börtönbüntetését letöltve, december elsõ napjaiban szabadult, s néhány napra rá máris özönleni kezdtek a bejelentések: itt is, ott is lakások és hétvégi házak megkárosított tulajdonosaitól. Drávecz Ferenc zászlós a második helyszínelésnél azt mondta nekem: – Ha nem tudnám, hogy az A. Laci börtönben van, azt hinném, õ tette.
Drávecz Ferenc körzeti megbízott szavára pedig oda kell figyelni, Vörösvár legtapasztaltabb rendõre õ, mindenkit ismer, minden trükköt leleplez, csalhatatlanul kiszúrja a rosszban sántikálókat. Nagy is a tekintélye a bûnözõk körében. Mindenki csak Feri bácsinak szólítja.
– Utánaérdeklõdtünk a központban – folytatja a parancsnok –, s kiderült, most is jó volt a szimata a zászlósnak: A. László szabadságvesztés büntetését letöltötte és szabadlábra helyezték. Igaz ugyan, hogy további betörések miatt a bíróság újabb négy év szabadságvesztéssel sújtotta õt, de ez az ítélet egyelõre nem jogerõs. Így a következõ tárgyalásig szabadon járhat. Mi azonban gondoskodni fogunk róla, hogy ez másként legyen.
Annál is inkább, mivel a lakosság körében nagy felháborodást keltett az újabb betöréssorozat. Igaz, nem lesz egyszerû õt elfogni, mert nagyon ügyes, profi bûnözõvel állunk szemben, aki már sokszor kisiklott a kezünkbõl. Jól ismeri a terepet, pillanatok alatt eltûnik a szemünk elõl. Most azonban, úgy tûnik, szorul a hurok körülötte. A budaörsi és a tatabányai rendõr-kapitányság összehangolt munkája eredményeképpen egy házkutatás során a lopott tárgyak egy része elõkerült.
A Tatabányai Rendõrkapitányság a nyomozás során szerzett információk alapján országos körözést adott ki A. László ellen. Remélem, hogy összehangolt munkával és a lakosság segítségével sikerül rövid idõn belül elfogni és megakadályozni újabb bûncselekmények elkövetésében.
Addig is kérem, gondosan zárják be lakásukat, hétvégi házukat, kapcsolják be a riasztót, biztonsági berendezéseket! Figyeljenek oda szomszédaik értékére is! A bûnözõk elleni harcban feltétlenül számítunk az önök közremûködésére is, amit elõre is köszönünk.
F. A.
Köszönet az eredményes nyomozásért
Tircsi Zoltán mint rendesen a karácsonyi ünnepeket Budapesten töltötte a családjánál. 23-án, mielõtt elindult volna, még egy pillantást vetett a szuterénben gondosan elrendezett kisgépeire. Nagyon büszke volt rájuk: példásan óvta, rendszeresen karbantartotta õket. Maga készített furnérból szilárd tokot azoknak a kisgépeknek, amelyekhez az üzletben nem adtak. Szinte minden gépe megvolt, ami a házépítéshez kell: Hiltik, Stihlfûrészek, fúrógépek, csiszolók, vagy 30 kisebb-nagyobb gép.
Tircsi úr gondosan bezárta az ajtót és távozott. Néhány napra rá a rendõrség kereste õt telefonon: közölték, bejelentés érkezett, hogy a vörösvári üdülõtelepen álló házában betörõk jártak, jöjjön és vegye számba az okozott kárt.
Tircsi úr hazaérkezvén dobogó szívvel ment be a házba. Elõször azt hitte, hogy csak a háztartási elektromos berendezéseket vitték el a lakásból, aztán lement a szuterénba és döbbenten tapasztalta, hogy az összes kisgépe eltûnt. Nemcsak a sokszázezer forintos kár bántotta õt, de a szíve szakadt szinte meg a jól bevált, bejáratott, gondosan õrzött, hûséges szerszámokért.
– Hogy mit éreztem akkor, amikor a gépeim hûlt helyét láttam, azt alig tudom elmondani: elõször dühöt, azután keserûséget, végül úgy éreztem, mintha kilátástalanná vált volna az életem. Nem találtam a helyem. Egy hétig a befolyása alatt voltam az egésznek – mondja még most is zaklatottan a kárvallott tulajdonos. – Aztán éppen akkor, amikor a rendõrségen jegyzõkönyvbe mondtam, milyen gépeim tûntek el, rám mosolygott a szerencse. A parancsnok úr bejött a szobába, egy faxot lobogtatva a kezében: a tatabányai rendõrük küldték meg azoknak a tárgyaknak a listáját, amelyet egy orgazdánál lefoglaltak. Ahogy felolvasta a listán szereplõ tételeket, sorra ráismertem a tõlem ellopott gépekre. Meg is lett a harmaduk, köztük a legértékesebb és nekem legkedvesebb gépek. Nagyon hálás vagyok a rendõrségnek, s ezen belül a vörösvári rendõröknek, hogy ilyen rövid idõ alatt felderítették ezt a bûnügyet, s visszakaphattam a gépeim egy részét. Bízom benne, hogy magas színvonalú munkájuknak köszönhetõen a többi is mihamarabb elõkerül majd.
F. A.
Keresett tárgyak
A fent leírt bûncselekmények során eltûnt tárgyakat keres a rendõrség. Kérjük, hogy, aki tud az ellopott tárgyak hollétérõl, vagy vételre felajánlották neki bármelyiket, értesítse a rendõrséget.
23 db különbözõ méretû fúrószár piros fémdobozban,
1 db Bomann CB 424 szeletelõgép,
1 db Braun botmixer szeletelõ tállal, habverõvel.
1 db Tectron Tec400 kenyérpirító,
1 db Pelgrim 3 lapos villanytûzhely,
1 db Samsung TV CZ21K22T tip. 32083HATB01057Y számmal ellátva, távirányitó,
1 db Philips DVD LX3600D tip. VNIC§411210829, a hozzátartozó távirányítóval ellátva,
1 db Thomson VTH6310C tip. videomagnó XP0900645 számmal ellátva.
KÖRÖZÉS

A Tatabányai Rendõrkapitányság
országos körözést rendelt el
Almási László
pilisvörösvári lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható betöréses lopások elkövetésével.
Aki a nevezett személyt felismeri, kérjük, tárcsázza a Pilisvörösvári Rendõrõrsöt (330-330) a 107-et, vagy a telefontanút (06-80-555-111), amelyen a személyazonosság felfedése nélkül lehet bejelentést tenni bármilyen rendõrségi ügyben.
Ha látják, vagy felismerni vélik õt, kérjük, ne tartóztassák föl, csak telefonáljanak!
Közlekedésbiztonsági intézkedések Vörösváron
Ez év januárjától reggelenként 7.15 és 7.45 között – amennyiben sürgõs esetben nem kapnak más szolgálati feladatot – a Közösségi Ház és a Vásár téri iskola elõtt lévõ gyalogátkelõhelyen egyenruhás rendõrök biztosítják a gyerekek biztonságos áthaladását.
***
A rendõrség reményei szerint egy hónapon belül használatra átvehetik a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság által a Budaörsi Rendõrkapitányságnak adott Fáma Laser sebességmérõ mûszert. Ez a Traffipaxnál jóval korszerûbb digitális berendezés mozgóképen rögzíti a gyorshajtókat. A gép több száz méter hatótávolságú. Használatától a rendõrök azt remélik, hogy alábbhagy a száguldozás Pilisvörösvár újonnan burkolt útjain. (A sebességmérõ mûszert az ígéretek szerint egy hónapban két hétre a helyi rendõrök rendelkezésére bocsátja a Budaörsi Rendõrkapitányság.)
A sebesség csökkenését várják azoktól a sebességkijelzõ tábláktól is, amelyek az autósoknak már távolról mutatja, hogy mekkora sebességgel közlekednek. (A berendezést tavaly októberi számunkban mutattuk be.)
A két sebességmérõ készülék megvásárlására a KÖTET pályázott, az ehhez szükséges önrészt a vörösvári önkormányzat biztosította.
F. A.
Halálos baleset a 10-esen
Január 19-én 16:50 óra körül Pilisvörösvár határában a 10. számú fõúton halálos kimenetelû közúti baleset történt.
 |
Foto: Baranyai Cser István
www.langlovagok.hu |
A Budaörsi Rendõrkapitányság tájékoztatása szerint B. Balázs (19) pilisvörösvári lakos Pilisvörösvár irányából haladt Budapest felé, amikor egy ismeretlen személyazonosságú gyalogos az úttesten való áthaladása során irányváltoztatásra kény-szerítette. A fiatal férfi által vezetett Opel személygépkocsi a manõverezés következtében megcsúszott a csúszós úttesten és áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött egy Budapest felõl szabályosan közlekedõ kisteherautónak.
A karambolnak még egy Volkswagen Polo személygépkocsi is részese lett, mely hátulról a kisteherautónak csúszott.
Az ütközést követõen az Opel személygépkocsi az út melletti árokban állt meg, vezetõje a helyszínen életét vesztette.
Az ismeretlen gyalogos a helyszínrõl információk hátrahagyása és segítségnyújtás nélkül elszaladt.
A Pilisvörösvári Önkéntes
Tûzoltó Egyesület hírei
Tûzoltóinkat az utóbbi két hónapban 16 alkalommal riasztották mûszaki mentésekhez és tûzesetekhez: 11 balesetnél, 1 gépko-csitûznél, 2 kéménytûznél, valamint 1 fakidõlésnél és 1 transzparens kidõlésénél segítettek megóvni polgáraink biztonságát, menteni értékeiket.
A tûzoltócsapat több alkalommal súlyos baleseteknél nyújtott gyors segítséget:
November 24-én a pilisszántói úton ütközött össze két személygépkocsi. A balesetnek két súlyos és egy könnyû sérültje volt. A súlyosan sérülteket a vörösvári és a fõvárosi tûzoltók feszítõ-vágó berendezéssel mentették ki a roncsok közül.
December 27-én Piliscsaba és Tinnye között fának csapódott egy személygépkocsi, egy személy súlyosan megsérült. A vörösvári tûzoltók segítséget nyújtottak a baleset következményeinek elhárításában.
Január 1-jén a körforgalom után Budapest felé összeütközött két személygépkocsi. A balesetnek 2 súlyos és 5 könnyû sérültje volt. Az anyagi kár is igen jelentõs volt. Tûzoltóink hathatósan mûködtek közre a forgalom helyreállításában.
Ugyancsak az õ közremûködésükre volt szükség, amikor a 10-es út 22-es kilométerszelvényénél egy fa rádõlt az úttestre, akadályozva a forgalmat.
A vörösvári tûzoltók nehéz szívvel teljesítették kötelességüket a január 19-i tragikus kimenetelû balesetnél is. Sajnos, õk sem segíthettek azon a sokak által ismert vörösvári fiatalemberen, aki a 10-es úton Vörösvár határában autójával közúti balesetet szenvedett. A baleset következtében a fiatalember azonnal meghalt.
(A csúszós fõút szórását a közút kezelõje csak a baleset után két órával kezdte meg.)
Egyezmény hivatásosak és önkéntesek között
December 6-án a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság egyezséget kötött a Pilisi-medence hat tûzoltó egyesületével arról, hogy ezentúl SMS-ben értesítést küldenek nekik a tevékenységi körzetükben történõ balesetekrõl, tûzesetekrõl. E megegyezéssel hosszú évek próbálkozásai vezettek eredményre. A gyakorlat eddig az volt, hogy a fõvárosiak nem értesítették a helyi tûzoltókat, ha riasztást kaptak az érintett településrõl, pedig a helyi önkéntesek az információ birtokában gyorsabban megkezdhették volna a kárelhárítást.
Összeállítottuk Kovács Zsolt
tûzoltóparancsnok tájékoztatása alapján
Összesítés a vörösvári tûzoltócsapat 2004. évi bevetéseirõl
Riasztások összesen: 158
Ebbõl vakriadó: 7
Mûszaki mentések száma: 99
Tûzoltások száma: 52
A fõvárosi tûzoltókkal
közös bevetések száma: 107
Felavatták Pilisszentiván
új tûzoltóautóját
A Pilisszentiváni Polgárõrség és Tûzoltó Egyesület 2004. december 30.-án Pilisszent-iván fõterén ünnepélyes keretek között hivatalosan is hadrendbe állította Magirus Deutz gépjármûfecskendõjét.
Az ünnepség része volt a Pilisszentiváni Fúvószenekar, és a Pilisszentiváni Vegyes-kórus mûsora.
Az egyesület elnöke, Bodnár Ferenc köszöntötte a meghívott vendégeket, és Pilisszentiván lakosságának megköszönte azt a több mint 1.200.000 Ft-os támogatást, ami nélkül a fecskendõ ma nem állhatna itt Pilisszentivánon, Pilisszentivánért!
Az ünnepségen meghívott vendégként többek között részt vettek: a Pest Megyei Tûzoltó Szövetségtõl: Grószné Krupp Erzsébet elnök és a Pilisvörösvári ÖTE-tõl: Kovács Zsolt parancsnok, elnök.
Forrás: www.pilisinfo.hu
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail