Gröbenzelli delegáció Vörösváron
Dr. Bernd Rieder elköszönt –
Dieter Rubenbauer bemutatkozott

Január 12-én partnerkapcsolati delegáció érkezett Gröbenzellbõl Pilisvörösvárra. A látogatás alkalmat adott arra, hogy dr. Bernd Rieder, testvértelepülésünk eddigi polgármestere hivatalosan elköszönjön és Dieter Rubenbauer, a tavaly szeptemberben megválasztott új polgármester bemutatkozzék. A polgármestereket elkísérte Walter Strauch alpolgármester, Klaus Coy önkormányzati képviselõ, a partnerkapcsolatok referense, Rudi Ulrich jegyzõ, Ludwig Nadasi, a Német-magyar Egyesület elnöke, valamint Waltraude Schramm-Möller elnökhelyettes asszony.

A delegáció tagjai vörösvári önkormányzati képviselõk társaságában másnap délelõtt Budapestre utaztak, ahol megtekintették a Nemzeti Színházat, a budai várat, a Nemzeti Galériát és a Sándor-palotát.

Este hat órakor a zeneiskola koncerttermében a gröbenzelli és a pilisvörösvári önkormányzati képviselõk közös testületi ülést tartottak, amelyre hivatalosak voltak városunk díszpolgárai, Pilisvörösvárért emlékérmesei, intézményvezetõi, egyesületi vezetõi, az önkormányzati bizottságok külsõs tagjai, valamint a német nemzetiségi kisebbségi önkormányzat képviselõi is.

 

Grószné Krupp Erzsébet polgármester köszöntötte az ülés résztvevõit, majd meleg szavakkal méltatta leköszönt polgármestertársának, Pilisvörösvár díszpolgárának, dr Bernd Riedernek elévülhetetlen érdemeit a két település közötti testvérkapcsolat kialakításában és magas szintû ápolásában.

– Azt, hogy ma jó barátként, testvérként köszönthetjük egymást, az az õ nyitott személyiségébõl, barátságos, kapcsolatkeresõ természetébõl fakad, mellyel mindnyájunkat lenyûgözött – mondta a polgármester aszszony. – Több intézményünket segítette magánemberként pénzadománnyal, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy a gimnázium jelentõs támogatást kapott a Bajor Szabadállamtól. 1996-ban ezért Pilisvörösvár önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy most csak polgármesterként köszön el tõlünk, és személyes kapcsolataink tovább élnek a jövõben is.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester szívélyes szavakkal köszöntötte Dieter Rubenbauer polgármester urat, és kifejezte reményét, hogy a két település kapcsolatai a következõ években is példamutatóak lesznek.

Ezután Dieter Rubenbauer emelkedett szólásra, aki 2004. december 13-án vette át a stafétabotot elõdjétõl. Tolmácsolta a gröbenzelli polgárok üdvözletét és jókívánságait és röviden bemutatkozott a vörös-váriaknak.

Dr. Bernd Rieder szokásához híven magyar nyelvû beszéddel készült, amit utolérhetetlen eleganciával és humorral olvasott fel. Elmondta, milyen izgalmas volt számukra 1989-ben egy, a vasfüggönyön túli német településsel kapcsolatot teremteni. A Gröbenzell és Pilisvörösvár közötti kapcsolat példát mutat a népek közötti barátság, jó viszony elérésében.
Rieder úr név szerint fel is sorolta mindazokat a gröbenzelli és vörösvári polgárokat, akik a partnerkapcsolat létrejöttében szerepet játszottak.

A leköszönt polgármester a vörösváriak bizalmába ajánlotta utódát, Rubenbauer urat, akit így jellemzett: „fiatal, dinamikus és kreatív személyiség”.

Dr. Bernd Rieder e szavakkal fejezte be beszédét: – Köszönöm a barátságot és a bizalmat. Nagy kitüntetés, nagy megtiszteltetés a számomra, hogy Pilisvörösvár díszpolgára lehetek. Éljen a magyar-német barátság!

A polgármesterek beszédei után Kalmár Ildikó, a gimnázium tanára mondott köszönetet Rieder úrnak a Bildungszent-rum létrejöttéhez nyújtott segítségéért, majd Sax László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a leköszönt és az új polgármestert.
A közös képviselõ-testületi ülés után a vendégek állófogadáson vettek részt a gimnázium ebédlõjében.

A német delegáció tagjai január 14-én délután utaztak el Pilisvörösvárról.

F. A.


A Német-Magyar Egyesületrõl

Januári vörösvári látogatásukkor arra kértük Ludwig Nadasi elnököt és Waltraude Schramm-Möller alelnök aszszonyt, hogy beszéljenek nekünk a gröbenzelli Német-Magyar Egyesület (Deutsch-Ungarischer Verein) tevékenységérõl.

Az egyesületrõl a következõket tudtuk meg:

Az egyesület 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy elõsegítse a Gröbenzell és Pilisvörösvár közötti hivatalos kapcsolatok elmélyülését. Kezdetben szinte kizárólag önkormányzati képviselõk voltak a tagjai. Késõbb mások is bekapcsolódtak a munkába.

Az egyesület az elmúlt 14 évben találkozók, kulturális és sportrendezvények, diákcserék szervezésével járult hozzá a két település közötti baráti viszony kialakításához. Nevezetes volt például a 2000-ben általuk megszervezett Gröbenzell-Pilisvörösvár kerékpártúra.

Az egyesület tagjai manapság is havonként egyszer összejönnek és valamilyen Magyarországgal kapcsolatos témával foglalkoznak. (Januárban például magyar táncestet rendeznek, februárban pedig felolvasóest lesz történelmi témájú írásokból.)

Ebben az évben az egyesület által szervezett diákcsere-program keretében a Vásár téri iskola 25 hetedik osztályos tanulója utazik ki egy hétre Gröbenzellbe.
Ludwig Nadasi – aki Nádasi Lajosként 1962-ben vándorolt ki Németországba –1999-ben lett az egyesület elnöke.

Az elnök úr elmondta, hogy program szerint a vörösvári táncegyüttest is meghívják, valamint sporttalálkozót is szerveznek. A rendezvények annak a jegyében zajlanak, hogy ebben az évben ünnepeljük a partnerkapcsolat 15 éves évfordulóját.

F. A

Az egyesület honlapja elérhetõ a következõ Internet-címen: www.duv.de


Elõttem az utódom – párhuzamos interjúk

 

Dr. Bernd Rieder

61 éves. Münchenben szerzett jogi doktorátust. 1972-tõl 1980-ig a közigazgatásban dolgozott, legutolsó munkahelye a Bajor Kultuszminisztériumban volt. 1973 óta lakik Gröbenzellben. Három felnõtt fia van.

1980 decemberében választották meg elõször Gröbenzell város polgármesterének. Tisztségét 24 éven keresztül, 4 választási cikluson át látta el. A választásokat mindig jelentõs fölénnyel nyerte. 1996 óta Pilisvörösvár díszpolgára. Hobbijai: hegymászás, tenisz és más sportok, zene, irodalom, színház, bélyeggyûjtés.

– Rieder úr, ismer-e polgármester társai között olyat, aki Önhöz hasonlóan közel negyed évszázadon át viselte ezt a hivatalt?

– Fürstenfeldbruck körzetében, amelyhez Gröbenzellen kívül még 22 település tartozik, én voltam a második „legidõsebb” polgármester. A pálmát egy olyan polgármester társam viszi, akit 30 éven keresztül választottak mindig újra.

– Az elmúlt 24 évben egyszer sem gondolt arra, hogy állást változtasson?

– Lehetõségem lett volna arra, hogy a körzeti elnökké lépjek elõ vagy hogy parlamenti képviselõ legyek, de egyiket sem vállaltam el, mert itt akartam maradni Gröbenzellben és a városomat akartam szolgálni.

– Melyik volt polgármestersége legnehezebb idõszaka?

– A legnehezebb az elsõ 2-3 év volt, amikor meg kellett tanulnom, hogyan mûködik ez a közösség, mik a valódi problémái, s ki kellett ismernem az embereket, hogy ki az, aki csak beszél, és ki az, akire számítani lehet a munkában.

– Melyik volt a legnehezebb idõszak a város életében?

– Gröbenzell nagyon fiatal város, hisz még csak 52 éves. A legnehezebbek nyilván a megalakulás utáni évek voltak. Meg kell azonban mondanom, most is elég nehéz idõszakot élünk meg a németországi recesszió miatt. A bajor települések szinte mindegyike pénzügyi problémákkal küzd. Nagy a munkanélküliség, és az adótörvények nagyon megszigorodtak. Az állam sokkal több terhet ró a településekre, mint korábban, anélkül, hogy pénzt is adna mellé. Ezért sok település eladósodott. Büszke vagyok arra, hogy mindezek ellenére úgy tudtam átadni a város vezetését fiatal kollégámnak, hogy a pénzügyi egyenlegünk 900 000 Euró pluszt mutat.

– Mire emlékszik vissza a legszívesebben az elmúlt 24 évbõl?

– Napokba tellene, mire ezt elmesélném… Röviden azt mondanám: a legszebb az, ha embereken segíteni tudunk, ha átérezzük problémáikat, õszinte kapcsolatot tudunk velük teremteni. Polgármesterként nagyon sokat tehettem az emberekért, és ez õszinte örömmel tölt el. Jó érzés látni az elért eredményeket. Hogy egyetlen példát mondjak: Gröbenzellben kilenc óvoda van, minden három év feletti gyermek óvodába járhat, ez pedig egyáltalán nem jellemzõ Németországra. Polgármesterségem alatt hét óvodát építettünk, és erre nagyon büszke vagyok. Gröbenzellrõl igazán el lehet mondani, hogy család- és gyermekbarát település.

– A pénzügyi helyzet szigorodása a partnerkapcsolat terén azt jelenti-e a számunkra, hogy ezentúl kevésbé számíthatunk olyan nagylelkû anyagi támogatásokra, mint ami az elmúlt tizennégy évet jellemezte?

– A partnerkapcsolatban eddig sem a pénzügyi támogatás volt a meghatározó, hanem az emberi kapcsolatok.

– Végleg visszavonul-e most a közélettõl vagy vállal-e még feladatokat?

– Úgy tervezem, egy éven át semmilyen feladatot nem vállalok el. 24 év polgármesterség alaposan megviseli az embert. Ki kell pihennem magam, meg kell találnom a belsõ egyensúlyom. A politikából végleg kivonulok, de az egy év elteltével nagyon szívesen vállalnék szociális jellegû feladatokat.


 

 

Dieter Rubenbauer

33 éves. Münchenben született. 13 éve él Gröbenzellben.
Érettségi elõtt egy évig ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tanult. A középiskola elvégzése után 12 éven át szolgált a légierõnél. 1996-ban légi-közlekedés- és ûrtechnikai mérnöki diplomát szerzett. Leszerelése után egy amerikai szoftvercégnél dolgozott.

1992-ben lépett be a CSU-ba (Keresztényszocialista Unió). 1999-tõl a CSU helyi szervezetének elnöke.

2001 óta tagja Gröbenzell önkormányzati képviselõ-testületének (Gemeinderat), 2002 májusa óta a képviselõ-testület CSU-frakciójának vezetõje.

A 2004. szeptember 26-i polgármester-választáson a CSU jelöltjeként indulva 59, 1 %-ot ért el. 2004. december 13. óta Gröbenzell polgármestere. (Megbízatása 6 évre szól.)

Nõs. Gyermeke még nincsen.
Kedvenc idõtöltései:
futballozás, síelés, utazás, olvasás, bélyeggyûjtés.

– Rieder úr azt mondta a vele készült interjúban, hogy polgármestersége legnehezebb idõszaka az elsõ 2-3 év volt. Ön is fel van készülve erre?

– Azt gondolom, eléggé fel vagyok készülve rá, miután 15 éve politikai tevékenységet is folytatok. Ifjúsági szervezetekben kezdtem, majd a legnagyobb német párt, a CSU helyi szervezetének lettem az elnöke. 2001 óta vagyok önkormányzati képviselõ. A 2002-es választás óta a képviselõ-testület legnagyobb frakciójának a vezetõje lettem, amelybe mostanáig Rieder úr is tartozott. Az utóbbi két évben szorosan együttmûködtünk egymással.

A polgármester-választás után pedig tíz héten át mindent közösen csináltunk, hogy zökkenõmentesen átvehessem az ügyeket. Politikai kérdésekben tehát teljesen járatos vagyok, és nagyon jól ismerem a polgármesteri hivatalban azokat az embereket, akikkel hosszú távon együtt kell dolgoznom, és õk is jól ismernek engem.

– Mi az ön polgármesteri filozófiája?

– Azért fogok munkálkodni, hogy Gröbenzell továbbra is család- és gyermekbarát település maradjon, folytasson kiegyensúlyozott gazdálkodást, ne legyenek adósságai, vonzó környezete legyen, továbbra is maradjon olyan város, ahol szívesen élnek az emberek.

– Az elhangzottak szellemében mi lesz a legfontosabb konkrét feladata ebben az évben?

– Gröbenzellben 590 óvodai férõhely van, ugyanakkor nem tudjuk kielégíteni a bölcsõde iránti igényeket. Ennek a helyzetnek a megoldása lesz ennek az évnek az egyik fontos feladata.

– Miért fontos önöknek a partnerkapcsolatok ápolása?

– Külföldi tartózkodásaim alatt megtapasztalhattam, mit is jelent a vendégszeretet. Mindenhol szeretettel fogadtak. Fõleg a kisgyerekek életében fontos az, hogy megismerjék a vendégszeretetet, s hogy ezáltal megtanulják tisztelni más népek kultúráját, szokásait és gondolkodását.

– Milyen partnerkapcsolati programokat terveznek erre az évre?

– Szeretnénk az idén is sporttalálkozót szervezni. Tervezzük egy színjátszó csoport vendégszereplését és egy kiállítás megnyitását Pilisvörösváron, és diákcsere terén is szeretnénk elõrelépni. Remélem, kapcsolataink a továbbiakban is gyümölcsözõek lesznek.

F. A

(A szerkesztõség köszönetet mond Ságiné Sebõk Magdolnának az interjúk elkészítésében nyújtott segítségéért. – a szerk.)

 

 


Fel a lap tetejére


IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata e-mail

Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail