18. oldal Magyarság Kultúra
A világnak közepén
A Pilisen ismét nap-éj fordulót ünnepeltek
Ennek a világnak
Fehér a virága
Fehér az egyháza
Fehér a csuhása
Ennek a világnak
Itt dobog a szíve
Itt van a lelke
Itt van a közepe…
(régi magyar népének)
A nyári nap-éj fordulót ismét háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Pilisszántón, a Szikla Színházban június 24. és 26. között. A szántói polgármester, Szőnyi József által kezdeményezett rendezvény a legfőbb értékek, a hazaszeretet, a hit és a család eszménye köré épültek. Az életünknek nélkülözhetetlen részét képező értékek, melyeket napjaink kultúrája mindinkább háttérbe szorít, őseink mindennapjainak irányítói voltak. Mely helyütt lehetne legméltóbban tisztelegni őseink és ősi kultúránk előtt, ha nem a világ közepének szent hegyén, a Pilisen? Néhány éve újra megnőtt az érdeklődés a különös hely iránt, kutatásokat végeznek, és (még ma is akadályokba ütköző) régészeti feltárások folynak szerte a Pilisben. A kutatások eredményei pedig azt mutatják, hogy ezen a helyen valaha népünk kulturális, nemzeti és szakrális központja volt.
|
A Pilis Keresztje a Szántói
Sziklaszínház fölött |
A régiek hagyománya szerint, az ezen a szent helyen felkent uralkodók Istentől kapott bölcsességgel irányítják hazánkat. Ez a hely ugyanis csak azoknak fedi fel titkait, akik hazájuknak vallják e földet. A Pilis egésze felett pedig csak a magyar Szent Koronával felkent, beavatott, mindenkori király uralkodhatott. A Pilis, ez a különös, „dobogó” szív az egész ország spirituális motorját képezi. Hiába volt tehát minden igyekezet, hogy népünket megtörjék… Szétszabdalhatták országunkat, idegen királyok uralkodhattak kegyetlenül népünk felett, de a haza szívét soha ki nem téphették, mert hegyből, völgyből, barlangokból, ősi földből álló teste szétszedhetetlen. A Sziklaszínház június 24-i műsora, melyen az Ismerős Arcok, a Kormorán, valamint a Kárpátia együttes lépett színpadra, e szívből jövő hazaszeretet jegyében került megrendezésre.
Másnap, június 25-én a solymári „Cédrus” néptáncegyüttes előadását nézhették meg az érdeklődők, a táncosokat a színpadon Tiboldi Mária követte „Az ősök tisztelete, a magyar dal útja” című előadásával. Az est egy színházi ősbemutatóval zárult, melyet Wass Albert „Elvásik a veres csillag” című regénye alapján Csabai János rendezett.
A magyarság és a haza szeretete vezérelte a Pilisben élő, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjait, a pálosokat is, akik arra hivatottak, hogy a hely eltemetett szakrális jelentőségét a múltból előássák. A fehér csuhások ezért Esztergomba mentek a „hegyi öregekhez”, akik átadták nekik tudásukat. Ezzel a Pilis új életre kelt. Barlangszentélyekben, föld alatti alagútrendszerekben élve őrizték az ősi bölcsességet, feltárták a hely járatlanná vált útjait, és a régi romok helyén új kolostorokat építettek. A rend felosztásával, épületeik lerombolásával azonban a hely ismét hosszú álomba merült, melyből a Pilis most ébredezni látszik, s napjaink nemes lelkű kutatóinak erőfeszítésével talán újra megdobbanhat a föld szíve.
A Pilis az a szakrális hely, ahol az egyes ember a világgal teljes harmóniában lévő létezést nyer. Ebben az energiaközpontban kapja meg az egyén a valódi létezéséhez szükséges energiát. Kitágítva ezt a világképet, nemcsak az egyes ember, hanem a család, a nemzetség élete is teljessé válik. A Pilisszántói Sziklaszínház, ennek jegyében, június 26-i rendezvényét a családoknak szentelte, melyen 10 órától különböző játékokkal és gyerekműsorokkal kedveskedtek a kisebbeknek. Fellépett a Kolibri táncegyüttes, Sólyomfi Nagy Zoltán mesemondó, valamint egy felvonásban színpadra került a „Ludas Matyi”. A délután hátralévő részében pedig folklórműsorokkal és utcabállal szórakoztatták a vendégeket. A fellépők és a szervezők mellett, természetesen, köszönet illeti a rendezvénysorozat támogatóit is, akik önzetlenül segítették annak létrejöttét.
A Pilis tehát újra feléledni látszik. A szent hely újjáépítése még nagyon sok évtizedet (sőt, évszázadot) vehet igénybe, hiszen a kultuszhely visszaállításához vezető úton még csak az első lépéseket tettük meg. A pilisszántói rendezvények ehhez kívánnak segítséget nyújtani, s hirdették, hogy bár hagyományainkat lerombolták, múltunkat eltemették, de szinte a semmiből is újjá lehet építeni ezt a világot.
„Az Isten tenyerén, magyarok szent hegyén / Dobog az ősi kő, dalol az ősidő. / Amíg a Nap ragyog, a szíve itt dobog, / Amíg a Föld forog, őrzik a táltosok. / Ez a kő kegyelet, végtelen szeretet, / Behunyom szememet, ráhajtom fejemet, / Érzem a lüktetést, várom az ébredést, / Magyarok szent hegyén, az Isten tenyerén.” (magyar ének).
Vörös Ildikó
Ahol ennyi csoda-virág terem…
Wass Albert-szobrot avattak a solymáriak
A hontalanná tett magyar író, a románok által háborús bűnösnek kikiáltott Wass Albertről napjainkban egyre többet hallunk, s napjainkban már az írásaihoz is hozzájuthatunk. Nem volt mindig így. Néhány éve azt sem tudtuk, létezett egyáltalán. De az erdélyi településeken ma sem engedik a méltó emlékezést. Amint arról Bayer Zsolt, a szoborállítás egyik kezdeményezője beszélt, a több erdélyi településen emelt Wass Albert-szobor közül ma már csak egyetlenegy áll (Székely-udvarhelyen, az Emlékezés Parkjában), az is névtelenül, hiszen a románok számára kulcsfontosságú, hogy Wass Albertet kitöröljék az emberek tudatából. „Még holtában is félnek tőle”, ahogy egy erdélyi asszony találóan mondta. Wass Albert nem csak a politikai életben, de a kultúra területén is vita tárgya. Többen még írói kvalitását is kétségbe vonják, pedig hiánypótló író ő, aki olyan dolgokat mond, melyekről addig nem lehetett hallani – mutatott rá Gulyás Dénes operaénekes, aki szintén a szoborállítás jó ügye mellé állt. Kifejtette továbbá, hogy Wass Albert olyan világot teremtett, mely addig teljesen hiányzott. Korszakos jelentőségű író volt, akit méltatlanul titkoltak el előlünk, éppen ezért oly' nagy öröm, hogy végre szobrot állíthattunk neki itt, Solymáron is.
De miért éppen Solymáron? Való igaz, hogy a szobornak a Mezőségben lenne méltó helye, hiszen Wass Albert ott élt és alkotott. Ám mivel ez megvalósíthatatlan, a magyaroknak kötelessége, hogy magyar földön adjanak helyet szobrának. Bakcsy György, a solymári Fidesz-MPSZ szervezet elnöke kiemelte, hogy számára külön öröm és büszkeség, hogy az alkotás – a szoboravatást szintén megtagadó – Budapest közelében került felállításra.
Bakcsy György mellett, az ügy másik elkötelezettje Emesz Lajos, a Patrona Solymaris vezetője volt, aki egyik nyilatkozatában az emlékszobor megvalósulásának történetét elevenítette fel: „Amikor éppen egy liberális ember volt a belügyminiszteri székben, felfedeztem a hírek közt, hogy nem adnak egy magyar embernek, egy magyar írónak magyar útlevelet. Innentől kezdett érdekelni a dolog, és vásárolni kezdtem a műveit, melyeket szervezetük rendezvényein is bemutattak, s a közönség könnyes szemmel hallgatta a verseket.”
A szoborállítás gondolata mégis a „Szólj már” című solymári havilap szerkesztőségi ülésén merült fel először. A pénz előteremtéséhez gálaműsort szerveztek, hiszen a szobor civil adakozásból valósult meg. Az októberi gálaműsor megszervezésében, a solymári polgári körök és a cserkészcsapat mellett, minden tenni akaró ember kivette a részét. A Zebra DS Stúdió vezetője, Lőrincz Péter grafikusművész, aki Erdélyt és a magyarságot szívügyének tekinti, elsősorban számítógépes látványterveit és a gálaműsort reklámozó nyomdai munkáját ajánlotta fel az ügy javára.
A gálaest fellépői is ingyen adtak műsort a közönségnek, színpadra lépett a Magyar Állami Népi Együttes, a Debreceni Református Kollégium Kántusa, Csűrös Csilla, Cs. Szabó István, Buda Ilona, az Ifjú Muzsikás Együttes, a Cédrus Táncegyüttes, Dévai Nagy Kamilla, Bayer Zsolt, Burján Szilárd, Varga Miklós, Pitti Katalin, dr. Harrach Péter és nem utolsó sorban Gulyás Dénes.
Az esten borászok által felajánlott kitűnő borokra licitálók, valamint a több mint ezer nemes lelkű érdeklődő a belépőjegyek megvásárlásával támogatták a szoborállítást. A gálán bejelentették, hogy az alkotást február 17-én avatják fel, azonban az avatás elmaradt, mert február végéig tartott, míg az önkormányzat a szobor pontos helyét meghatározta, és az egyház tulajdonában lévő területen a szobor felállítását engedélyezte. A további munkákat csak az engedély megszerzése után kezdhették el. A szervezés oroszlánrészét a Rákóczi Szövetség vállalta magára, míg a kivitelezési feladatok összehangolását a Solymári Vállalkozók Egyesületének elnöke, Posovszky Márton végezte. A szoboravatáshoz szükséges anyagok, illetve munkák felajánlásával tolongtak a vállalkozók és kivitelezők.
A székelyudvarhelyi alkotás mintájára Blaskó János Wass Albert mellszobra elkészült. A magyarságért tenni akaró emberek jóakaratából és összefogásából. Példaértékű munkájuknak zárásaként a szobrot néhány hete felavatták. Az ünnepi eseménynek Pokorni Zoltán volt a díszvendége, aki beszédében kifejtette, mily' nagy szükségünk van emlékhelyekre, ahol méltó módon leróhatjuk tiszteletüket nagyjaink előtt, emlékezvén a magyarságért való odaadásukra. Azóta több alkalommal is jártam Wass Albert szobránál, s örömmel látom, hogy mindig van friss virág előtte. Máris egyfajta zarándokhellyé vált. Amint azt a szobor alkotója megfogalmazta: a határon belüli és túli magyarság lelki újraegyesítése elkezdődött, „kiszabadult valami a szelencéből, valami nagyon rég visszafojtott érzés”.
Vörös Ildikó
Wass Albert: Véren vett ország
Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.
Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserűség a tető rajta.
Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nőni,
amíg telik még könnyre, vérre.
Amíg, hogy fa égig ne nőjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.
Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.
Napsugarak zúgása, amit hallok…
Az irodalom gyöngyszemei Balassi Bálinttól Wass Albertig
A pilisvörösvári könyvtárban június 17-én este tartott előadást dr. Murányi László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának címzetes docense, akit ezúttal egy új oldaláról ismerhettünk meg.
|
Beszélgetés magyarságról, kultúráról...
Jobboldalt dr. Murányi László |
Dr. Murányi László Gyónon (Gyóni Géza szülőhelyén) született, de ötéves korától Petőfi szülővárosában, Kiskőrösön nevelkedett. E költőink műveit, talán éppen ennek köszönhetően, gyermekkorától szívja magába. Amint azt az előadásával kapcsolatban is elmondta, nem egy költemény ötven éve él benne, a magyar költők iránt mély tisztelettel adózik, miközben nem talál magyarázatot rá, miért nem látni gyakrabban fiatal arcokat a hallgatóság körében. Pedig éppen a felnövekvő nemzedéknek kellene meghallgatnia előadásait. „Nem miattam, a költők miatt” – mutatott rá a tanár úr.
Minthogy nem létezik „agyonmondott” vers, az ember szívesen újra és újra meghallgatja a magyar irodalom gyöngyszemeit, melyek még mindig, vagy most még inkább aktuálisak.
Az elhangzott versek három téma köré csoportosultak: elsőként a szeretet és szerelem, majd az Istenhit, s végül a becsület, haza, szabadság eszméi mentén haladtunk, mely irányt a legnagyobb magyar költők gondolatai szabták meg. Elsőként Balassi Bálint, Juhász Gyula, Ady Endre, Tóth Árpád, Nagy László és Petőfi Sándor szerelmes verseit hallhattuk. Költeményeikben a mindent feláldozó szeretet olyan magaslatokat, illetve mélységeket jár be, mely bizonyos értelemben túljut minden emberi határon, bejárja a mennyet és a poklot is, de soha nem szűnik meg lángolni.
Miután Petőfi feleségül vette Szendrey Júliát, 1847-ben papírra vetette a magyar irodalom legszebb szerelmes versét, a Szeptember végén-t. Kísérteties módon még a vörösvári plébániatemplom harangja is megkondult a jól ismert soroknál: „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, / Fejfámra sötét lobogóul akaszd, / Én feljövök érte a síri világból / Az éj közepén, s oda leviszem azt”.
A „Falu végén kurta kocsma” című versben, amint azt Murányi László kifejtette, nem a hangos mulatozás, sokkal inkább az anyák iránti szeretet szólal meg, mellyel ő maga is tisztelegni kívánt minden édesanya előtt.
A szerelemről és szeretetről szóló költemények után Murányi tanár úr az úgynevezett istenes versekből válogatott. Bár használjuk, mégsem tudjuk, mit jelent pontosan a kifejezés: istenes versek. Istent dicsérő írások, vagy Istenben bizakodó imák, esetleg áhítatversek ezek? Meghatározhatatlan. Csak annyi biztos, hogy mindegyik Istenhez, illetve Istenről szól – szánakozva, dicsérve vagy káromolva. Ahogy azt Reményik Sándor is megfogalmazta „Kegyelem” című versében: „Először sírsz. / Azután átkozódsz, / Aztán imádkozol, / Aztán megfeszíted / Körömszakadtig maradék erőd. (…) / Azután elalélsz. / S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.”
Ez az ember. Az ember, aki mennyei magasságba vágyik, hogy részesedjék az isteni létből. Ám minél inkább vágyik rá, annál távolabb kerül tőle. Maga Ady is újra és újra megpróbált közelebb kerülni Istenhez, hol alázattal, hol gyermeki pajkossággal, hol hittel, hol hit nélkül. Költeményei közül az „Álmom az Isten”, a „Köszönöm, köszönöm, köszönöm”, valamint a „Krisztuskereszt az erdőn” című művei hangzottak el. Az istenes versek kiegészítéseként meghallgathattuk még Dávid 23. zsoltárát és Szt. Pál apostol Szeretet-himnuszát, mindkettőt Károli Gáspár fordításában.
Az est harmadik, egyben záró részében a becsület, a haza és a szabadság gondolata kapcsán született költeményekből adott elő egy csokorra valót Murányi László, valamint kifejtette, hogy becsületünk, hazánk és szabadságunk minden időben fontos kell hogy legyen számunkra. Olyan értékek ezek, melyeket mindig óvnunk, védelmeznünk kell – még napjainkban is. Éppen ezért, „akik minden áron vigyázzák hazájukat, azoknak van becsületük és megfürödhetnek a szabadság vizében”.
A két költőbarát, Petőfi és Arany János versei mellett, a lánglelkű poéta, Gyóni Géza műveit is hallhattuk. Az első világháborúban, orosz fogolytáborban, fiatalon elhunyt verselőt a lövészárkok költőjének is nevezik. Több nyelven megjelent, 1914. novemberében lejegyzett „Csak egy éjszakára” című írása a legigazabb, legsistergőbb háborúellenes vers a hazai irodalomban.
Az ugyancsak hányattatott sorsú Wass Albert sem maradhat ki a hazáért harcba szálló poéták sorából. Katonaként hagyta el az országot, s már soha nem térhetett vissza. Távollétében halálra ítélték, és még idős éveiben sem gyakoroltak iránta méltányosságot. Hosszú hányattatás után, hamvai néhány éve végre hazaérkeztek. Mérnökként és egyetemi tanárként kereste kenyerét, életének célja mégis abban állt, hogy hazájának és nyelvének szépségeit hirdesse. Wass Albert művei mellett, természetesen, a Himnusz és a Szózat is elhangzott, de előtte ismét egy Reményik Sándor-versnek, „Az igé”-nek örökérvényű sorait hallhattuk: „Úgy beszéljen ki-ki magyarként, / Mintha imádkozna”.
Ekkor szólalt meg másodszor is a harang.
Vörös Ildikó
