ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

19. oldal Sport


Nyugalom

Korábbi lapszámunkban, hivatalos közleményben megjelent, hogy a város önkormányzata 3 millió 500 ezer forinttal támogatja a helyi labdarúgó egyesület munkáját. A PLSE ezen felül további 1 millió 200 ezer Ft-ot kap a pálya karbantartására és 600 ezer Ft-ot a közüzemi díjak fedezésére.

Nagyításhoz kattintson a képre!

– Az önkormányzattal kötött szerződés értelmében, decemberben felülvizsgáljuk ezt a megállapodást, megnézzük, hogyan tudunk ebből a pénzből gazdálkodni. A szerződés alapján egyébként négy évig a PLSE üzemelteti a város tulajdonában lévő sportpályát – mondja Heer István, az egyesület gazdasági igazgatója. – Úgy tűnik, végre rendeződnek a közös dolgaink. A füves pálya kivételével a sporttelep délelőtt 10 órától este 9 óráig mindenki számára nyitva áll.

– Jönnek a sportolni vágyók?

– Jönnek. A futók már korábban is használták a salakos pályát, mostanában pedig a karatésok is tartanak nálunk foglalkozást. Amikor nincs kézilabdaedzés, a bitumenpálya is szabad. A füves pályát viszont megtöltik a labdarúgók, így arra másokat nem tudunk ráengedni. Nem szabad túlterhelnünk a pályát. Éppen ezért még az idén szeretnénk az öltöző háta mögötti területen egy edzőpályát kialakítani. Egy kb. 20x80 méteres pálya elfér itt, amely szabálytalan méretű, de edzésre megfelel. Ezt a gyerek focisták és mások is használhatnák. Füves pályát szeretnénk, most ez tűnik a legjobb megoldásnak.

– Korábban szó volt róla, hogy nyáron nemzetközi tornát is rendeznek. Hogyan állnak az előkészületek?

– Augusztusban, a Vörösvári Napok keretében szeretnénk ezt az ifi és felnőtt tornát megrendezni. Kapcsolatban állunk a meghívott csapatokkal, de most még nem tudok pontos névsort mondani. A mi tornánk előtt júliusban a serdülő és ifjúsági csapataink Gröbenzellben szerepelnek majd, mire ők hazatérnek, tisztázódik a lista. Ezen kívül folyamatosan helyet adunk a Bozsik programnak, és 5x3 napon keresztül nálunk rendezik meg az UEFA „B” licences edzőképző elméleti és gyakorlati tanfolyamát is. Az előadók között lesz többek között dr. Mezey György is. Szerencsére nincs üresjárat a pályán.

Várhegyi Ferenc

Shaolinok Gröbenzellben

Nagy megtiszteltetés érte a vörösvári Shaolin Kung Fu csapatot az elmúlt hónapban. A csapat ugyanis az 1. SC Gröbenzell meghívására vendégszerepelt a gröbenzelli sportnapon, június 12-én.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A bemutató egyik látványos jelenete
a Süddeutsche Zeitung címlapfotóján

A csapat egy komplett showműsorral készült, melyet két alkalommal is bemutatott a német közönségnek. A bemutató mind a közönség, mind a hivatalos személyek körében elsöprő sikert aratott. Mint megtudtuk, München vonzáskörzetében nincs kung fuoktatás, így a nézők egy számukra egészen új dologgal ismerkedhettek meg.

A showt színesítette az is, hogy egy helyi lakos is részt vett sportmotorjával egy lélegzetelállító jelenetben. A sportnapon a kungfusok mellett szerepeltek tornászok, baseball csapatok, falmászók, kosarasok, focisták, s sorolhatnánk még, micsoda színes társaság szórakoztatta a nagyérdeműt.

Számunkra különösen megdöbbentő volt, milyen hatalmas, jól felszerelt sportkomplexummal rendelkezik a Vörösvárnál alig nagyobb kisváros. A gröbenzelli fiataloknak valóban megvan a lehetőségük a tartalmas kikapcsolódásra, a sportolásra, s szép számmal jelentek meg az érdeklődők a sportnapon is. A nap végén a sportegyesület barátságzászlaját is átadta csapatunk vezetőinek Josef Lill, az egyesület menedzsere. A show olyannyira sikeres volt, hogy a Süddeutsche Zeitung regionális rovatának címlapjára került a bemutatóról készült fénykép, és a csapatot biztosították arról, hogy a jövőben is számítanak a közreműködésére. Bízunk benne, hogy valóban lesz még alkalmunk fellépni a gröbenzelli közönség előtt.

Fogarasy Balázs

In memoriam Csatos Sándor

Németországi utazásunk után röviddel távozott körünkből csapatunk egyik meghatározó alakja, aki rengeteget tett azért, hogy bemutatóink színvonalát emelni tudjuk. Csatos Sándor, mindenki Sanyija motoros balesetben veszítette életét. Emléke örökké szívünkben él.

 

V. „Lightos” motorostalálkozó

Nagyításhoz kattintson a képre!
A Red Rock táncosai
a Kihívás napján

Augusztus 5-7 között ötödik alkalommal rendez a Pilisi Sólymok Motoros Klub lightos motorostalálkozót Pilisvörösváron, a Halastó Kempingben.

Lightos-nak azért nevezik e találkozókat, mert nem a megszokott haevy metal, hanem főleg a blues az uralkodó zenei műfaj e három nap alatt.

A fellépő együttesek:
5., péntek: Deák Bill Blues Band
Roy és Ádám
Blues Company
6., szombat: Cherokee
Zorall
Beatrice

A korábbi találkozókhoz hasonlóan lesz motorszentelés, motorosfelvonulás, veterán motorok kiállítása, ügyességi versenyek és sok minden más is...

További információk:
06-20-9262-380; 06-30-2010-100
Internet: www.pilisisolymok.hu

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE