ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

23. oldal Fórum


„Egy csepp emberség”

Csöngenek a telefonok, csengetnek az ajtó előtt. Kétségbeesett, tájékozatlan, sajnálatra méltó emberek. Hozzánk, környezetvédőkhöz gyakran fordulnak végső elkeseredésükben a lakók, mi vagyunk az utolsó remények. Panaszkodnak. Sokszor elsőre nem is értem, mi a baj, csak a szájak mozgásából, a nagy gesztikulálásból sejtem, hogy valami nagyon nincs rendjén, segítségünket kérik. Dühösek az önkormányzatra, a hivatalokra az elmaradt intézkedések miatt. Hiába próbálom elhárítani a feladatot azzal, hogy a környezetvédőknek nincs hatásköre felszólítani, büntetni, végrehajtani. Erre megvan az önkormányzatnak a saját apparátusa, akik azért ülnek ott, hogy a polgárok panaszait kezeljék, és a panasz okát elhárítsák.

Sokszor azt kérik tőlünk, írjuk meg név szerint, kik azok, akik ugyan itt élnek Pilisvörösváron, de szomszédaik életét tevékenységükkel folyamatosan zavarják, ellehetetlenítik életkörülményeiket. Valóban készülhetne ezekről a törvényt és embert nem tisztelő „polgárokról” egy szégyentábla, mely a városháza falán díszeleghetne. Így minden arra járó megtudhatná (bár szerintem így is tudják), kik azok városunk lakói közül, akik rendzavarással, illegális tevékenységgel, rombolással váltak a falu mumusaivá.

Vannak, akik fákat vágnak ki, házuk vagy boltjuk előtt parkolók növelése céljából. Fordulhatunk mi az illetékesekhez… Ilyenkor senki nem látott, nem hallott semmit.

Vannak, akik birtokháborító tevékenységet folytatnak hosszú évek óta, a normális, emberi viselkedést zárójelbe téve packáznak embertársaikkal, hivatalokkal, hatóságokkal. Flexelnek, reszelnek, fűrészelnek, rekeszekkel csörögnek egész álló nap, disznót tenyésztenek a belváros közepén. A kutyatartás anomáliáit most ne is említsük. A magukat törvényen kívülinek, vagy felette állónak tartó embertársaink kivételes ravaszsággal tudják mindig érvényesíteni akaratukat a hivatalokkal szemben. Megtalálják a kiskapukat, hivatali kapcsolataikkal, vagy egyéb módon szabálytalankodhatnak. Igyekeznek a mindenkori hatalomhoz dörgölőzni, hogy felmentést kapjanak a szabályok alól. De mindenek felett mégis az erkölcsi elismerésre(!?) vágynak, például egy önkormányzati-városi kitüntetésre egy szép ünnepség keretén belül. De a hamisan csillogó plecsnik nem sokat érnek!

A szenvedő tisztességes emberek meg csak várják az erkölcsi letisztulást, a hivatalok erélyes és igazságos fellépését, az EU-jogharmonizációt. Amíg csak jogszolgáltatás van igazságszolgáltatás helyett, addig is kérjük az önkormányzatot, a választott képviselőket, hogy a jogos panaszokkal, beadványokkal hozzájuk forduló választóik panaszait, ügyeit empátiával, emberi módon kezeljék. Nem kérünk mást, csak egy csepp emberséget.

Dr. Gábeli Zoltánné

Gyomirtó- és rovarirtószerek árnyékában Vörösváron

Az elmúlt napokban egyik ámulatból estem a másikba. Eddig azt hittem, hogy a város polgárai által választott polgármester és vele együtt választott képviselők úgy munkálkodnak, hogy a városban élő emberek érdekeit szem előtt tartva, a város gyarapodásáért, szebbé, egészségesebbé tételéért dolgoznak. Ebben a hitben erősítettek meg a Vörösvári Újság hasábjain nyilatkozó képviselők, akik nem politizálnak hanem a városért dolgoznak. Sőt a minden hónapban megjelenő újság két oldalán a polgármester asszony meséi című rovat is erről szólt, hogy minden értünk történik, ezt az érzést a néhány évvel ezelőtti fényképéről a kis huncut mosolyával is igyekszik erősíteni.

Evvel szemben az elmúlt napokban kapott hír úgy ért, mint az öreg székelyt a jégeső, ez a velünk olyan sokat törődő önkormányzat építési engedélyt adott ki a Liegl cégnek, hétezer négyzetméteres raktár építésére, ahol növényvédő szereket fog tárolni nagy mennyiségben, több ezer tonna nagyságrendben. Mind ezt a lakásoktól 100 m-re. Tették ezt olyan titokban és csendben, hogy a Liegl cég az önkormányzat segítségével megszerezte az összes szakhatósági engedélyt hozzá. Pedig volt olyan szakhatósági engedély ami három hónap után jött meg. Még annyit szeretnék hozzá fűzni a szakhatósági engedélyekhez, hogy sikerült az egyik szakhatósággal telefonon beszélnem, mivel az önkormányzat írja ezeket a kérelmeket, ezt teljesen hitelesnek tekintik. Ehhez nincs hozzáfűzni valóm, mondhatnám pestiesen: No Comment.

Csak azért, hogy lássák, milyen az önkormányzat hozzáállása ehhez a dologhoz, elmondom Önöknek, amikor egy képviselő a sugallatomra megkereste azt a vezető tisztviselőt, aki az engedélyt kiadta, és megkérdezte, ugyan már miért van szüksége a városnak erre a raktárra, és miért kellett engedélyezni az építését, azt a választ kapta: a törvény nem tiltja, így kötelessége volt az engedély kiadása. Ennél flegmatikusabb, ordenárébb választ nem kaphatott volna. Hadd kérdezzem ettől a nagy tudású vezető tisztviselőtől, ha holnap beállít hozzá egy ember, és azt mondja, ő szeretne egy atombomba-, neutronbomba- vagy vegyifegyver-gyárat építeni Vörös-váron, akkor kiadja-e az építési engedélyt, mert valószínűleg a törvény ezt sem tiltja. Ha egy vezető tisztviselő hozzáállása ilyen a városhoz, akkor el kéne gondolkodnia: jó székben ül-e vajon.

T. polgármester asszony, ezt az értünk tevő áldásos tevékenységét, jó lenne, ha visszavenné egy kicsit, kevesebbet tegyen értünk, mert akkor talán nem fog a városra és az emberek fejére gyomirtó hullani.

Asszonyom! Más normális helyen egy ilyen veszélyes létesítmény létrehozása előtt tart a polgármester közmeghallgatást, ahol meghallgatja az emberek véleményét és utána döntenek a raktár létrehozásáról, így utólag – mikor minden engedélyt kiadtak – bohóckodásnak tűnik a dolog, ilyet csak olyan emberek tesznek, akiknek olyan vastag a bőr az orcájukon, mint a medvetalp.

De ha már így szóba került a dolog, nekem – valószínűleg sok emberrel együtt – az a véleményem: erre a raktárra a városnak nincs szüksége. Mert, hogy is mondja a nóta: „aranyeső hulljon rája” – lehet, hogy Önre a nóta szerint aranyeső hullik, de rám meg a többi itt lakóra nem szeretném, ha gyomirtó-eső hullana.

Asszonyom! Még egy gondolat a közmeghallgatásról: oktassa ki a vezető tisztviselőjét, hogy ilyen marhaságot ne mondjon, hogy amit a törvény nem tilt, azt lehet, mert ez nem igaz. Kezdje forgatni a magyar alkotmányt és rájön mekkora hülyeséget beszélt.

A közmeghallgatáson Ön el fogja mondani, micsoda biztonsági rendszert épít ki a Liegl cég. Engem nem tud meghatni evvel, mert a törökbálinti petárdagyárban is ki volt építve, sőt még szigorú ellenőrzések is voltak. Mégis emberi mulasztásból micsoda károkat okozott, mikor felrobbant egy sokkal ritkábban lakott területen. Emberek haltak meg, házak dőltek össze. Az emberi mulasztás itt sem kizárható tényező, így tehát a legbiztonságosabb az lenne, ha ez a raktár fel sem épülne.

Befejezésképen azért megkérdezném a környezetvédőket, ilyenkor merre járnak, miért nem hallatják hangjukat, ez a méregraktár sokkal nagyobb volumenű dolog, mint egy fakivágás, ott elég hangosak voltak, most meg hallgatnak. Remélem, előbb-utóbb felismerik, mekkora veszély fenyegeti a várost.

T. polgármester asszony! Remélem, még egyszer megválasztják polgármesternek, mert a következő ciklusában biztos világvárost csinál, a mi csendes kis városunkból. Mert a következő felirat lesz a város elején:

„Itt működik Európa legnagyobb atombombagyára, de a világ legbiztonságosabb rendszere védi.”

Ettől biztosan jobban fogunk aludni, csak egyet ne felejtsen el: Önnek is van gyereke, az ő jövőjével is játszik, amikor ilyen veszélyes létesítmények épülnek a városban.

Horváth József

(A témában lásd még cikkünket a Közérdekű témák rovatban. – a szerk.)

 

Regionális HÍREK

Pilisborosjenőn készül a legújabb Disney-film?

Információink szerint a Walt Disney cég új mesefilmjének forgatásához építenek díszleteket Pilisborosjenő mellett a Kevély-hegyen. A középkori történetet nádfedeles házak között veszik majd fel. A mozit nyolc hazai helyszínen rögzítik, amiből kettő a Pilisben található, az egyik az egykori Egri csillagok-film felvételének helyén.

Forrás: www.blick.hu

Betelepülőket vár Leányvár

Az 1750 lelket számláló Leányvár betelepülőket vár. A falu nem nevezhető gazdagnak: önkormányzati intézményeinek fenntartásához nem elegendő a normatív támogatás. Jobb helyzetbe kerülhetnének Bánffy Miklós polgármester szerint, ha legalább 2000-2200 ember lakna a községben.

A lakosság számának emelése érdekében felparcellázták a falu közepén évek óta kihasználatlanul álló mezőgazdasági területet a Kálvária-dombon. Az 1300-1800 négyzetméter alapterületű ingatlanok értékesítésére már több előszerződést is kötöttek. A számítások szerint jó esetben még ebben az évben hozzákezdhet a 60-70 új tulajdonos családi házának megépítéséhez.

Forrás: www.nol.hu

17 év jogerősen

Súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak az ítéletét, aki 2001-ben géppisztollyal súlyosan megsebesítette munkahelyi főnökét. T. István jogerősen 17 évet kapott.

Forrás: www.index.hu

Továbbra is várjuk Olvasóink leveleit közérdekű témákkal kapcsolatban.

– szerkesztőség

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE