8. oldal Partnerschaft
Grószné Krupp Erzsébet polgármester gröbenzelli beszédéből
Liebe Freunde!
Ein ungarischer Schriftsteller schrieb folgende Zeilen:
„Alle Freundschaften beginnen mit dem düsteren Gefühl, dass man sich schon irgendwann früher getroffen hat. Als ob die Freunde früher Geschwister gewesen wären. Noch mehr: als ob sie früher Zwil-linge gewesen wären. So ist das erste Treffen nur ein Wiedersehen. Wenn man von dem Freund getrennt wird, weiß man: diese Trennung ist bloß ein Anschein. Trotz der Trennung bleibt man mit dem Freund so zusammen wie man vor dem Treffen war.”
Genauso geht es auch uns, We-rischwarern gegenüber Euch, liebe Freunde! Denn ein solches Gefühl des Einander-Kennens hatten wir schon vor dem ersten Treffen. Wir waren auch früher zusammen, denn seit Jahrtausenden wohnen Deutschen und Ungarn in Europa. Euer Schick-sal ist in das Schicksal von uns verflochten, seit Stephan deutsche Pries-ter ins Land rief und Gisella heiratete, die im christlichem Glauben erzogen wurde. Wir waren zusammen, als die vereinigte österreichisch-deutsche Armee die Türken aus Buda vertrieb und als deutsche Ansiedler nach Werischwar kamen, dass sie mit Fleiß, Ausdauer und ihrem Talent florierende Wirtschaft ud Kultur in dieser vielgelittenen Gegend schaffen. Im neubevölkerten Dorf lebten jahrhundertelang Handwerker und Bauern, die die bayrische Mund-art sprachen und dem Glauben Gisellas folgten.
Geschichtlich gesehen also war es bloß ein Wiedersehen, dass ein Gröbenzeller Bürger mit seinem Auto noch vor dem Fall des Eisernen Vorhangs in der Nähe von Werischwar in Not geraten ist und ihm ausgerechnet ein Werischwarer behilflich war. Aus diesem scheinbar zufälligen Treffen entstand die offizielle und fruchtbare Partnerschaft zwischen unseren Selbstverwaltungen, deren fünfzehnjähriges Jubi-läum wir heute feiern. Die Entstehung dieser Partnerschaft verdanken wir einem zufälligen Treffen zweier Menschen, ihr Fortbestehen sichert das bewusste und mit Freude wiederholte Treffen vieler Menschen. Denn eine Beziehung zwischen zwei Gemeinden, die sich nicht einmal in einem Land befinden, kann nicht mit Tinte und Siegel, nicht mit einer verzierten Ehrenurkunde, ja nicht einmal mit solchen Festansprachen zusammengehalten werden, sondern einzig und allein durch einzelne Freundschaften, Treffen und gemeinsame Programme. Durch die Freude am! Treffen der Kunstvereine, an den gemeinsamen Auftritten, an den gemeinsam erlebten Musik- und Tanzevents, an den Austauschprogrammen der Schüler, durch die innige Freundschaften zwischen Familien, durch die Erinnerungen an der gemeinsam verbrachten Zeit, durch ehrliche Diskussionen, durch Humor und durch die mit nichts vergleichbare Freude am Wiedersehen.
Ohne diese Erlebnisse wäre eine Partnerbeziehung zu Tode verurteilt. Auch wenn seit mehr als einem Jahr auch wir, Ungarn, als Mitglieder der Europäischen Gemeinschaft, in einer offiziell anerkannten Brüderlichkeit auf diesem blutbegossenen Kontinent mit den Deutschen zusammenleben.
„Dein Freund versteht deine Vergangenheit, glaubt an deine Zu-kunft und nimmt dich so, wie du bist” – lautet der weise Spruch. Wir verstehen die Vergangenheit von dem anderen, denn - besonders im zwanzigsten Jahrhundert – haben sowohl die Deutschen als auch die Ungarn geschichtlich das schlimmste Los erlebt haben. Wir glauben an unsere gemeinsame europäische Zukunft, an die Kraft der Freundschaft und Brüderlichkeit. Wir nehmen einander an, noch mehr: wir verstärken uns gegenseitig, nicht bloß mit Worten, sondern mit Taten, Treffen, mit der Freude an der gemeinsam erlebten Zeit.
Kedves Barátaink!
Egy magyar író írta a következőket a sorokat:
„Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.”*
Így vagyunk mi, vörösváriak is veletek, kedves barátaink!
Mert mi együtt voltunk már az első találkozás előtt is. Együtt voltunk, mert a német és a magyar nép évezredek óta együtt él Európában. A sorsunk összefonódott attól kezdve, hogy István király német papokat hívott Magyarországra és feleségül vette a keresztény hitben nevelkedett bajor királylányt, Gizellát.
Együtt voltunk akkor is, amikor az egyesített osztrák-német sereg kiűzte a törököket Budáról és bajor telepesek érkeztek Vörösvár puszta földjére, hogy szorgalmukkal, kitartásukkal és tehetségükkel virágzó gazdaságot és kultúrát varázsoljanak e sokat szenvedett vidékre. Az újra népesült faluban évszázadokon át csak bajor dialektusban élő földművelő és kézműves emberek éltek, Boldog Gizella hitét követve.
És történelmi távlatokban viszontlátás volt az, amikor egy gröbenzelli polgár még a vasfüggöny lehullása előtti időben Vörösvár közelében jutott autójával bajba, és egy vörösvári ember nyújtott neki segítséget.
E véletlen találkozásból alakult ki az az önkormányzataink közötti hivatalos és gyümölcsöző partnerkapcsolat, amelynek ma a 15. születésnapját ünnepeljük.
E partnerkapcsolatot két ember véletlen találkozásának köszönhetjük, fennmaradását és virágzását pedig sok ember tudatos és örömmel vállalt találkozásainak. Mert nem a tinta, nem a pecsét tart össze egy kapcsolatot két más országbeli település között, nem a cirkalmas betűkkel rajzolt díszoklevél, még csak nem is az ilyen ünnepi beszédek, hanem az emberek közötti egyéni barátságok, találkozások, közös programok. A művészeti egyesületek találkozói, a közös fellépések, a zene, a tánc együtt átélt boldogsága, az iskolások élménydús csereprogramjai, a családok között kialakult meghitt barátságok, az együtt töltött órák emlékei, a jóízű, őszinte beszélgetések, a jókedvű mulatozások, a sztorik, ugratások, a viszontlátás semmihez sem hasonlítható öröme.
Mindezek nélkül a partnerkapcsolat csak üres szó lenne.
Még akkor is, ha több mint egy éve már a közös Európában, az Európai Unió tagjaiként, hivatalosan is testvérként él a magyar és a német nép e sokat szenvedett, véráztatta kontinensen.
„A barát az, aki megérti a múltad, hisz a jövődben, és elfogad annak, aki vagy” – tartja egy bölcs mondás.
Mi valóban megértjük egymás múltját, hiszen – különösen a XX. században – megjárta mindkét nép a történelem legpokolibb bugyrait, legfélelmetesebb útvesztőit. Hiszünk közös európai jövőnkben, a barátság és a testvériség erejében. Elfogadjuk egymást és erősítjük egymást. Nem puszta szavakkal: de tettekkel, találkozásokkal, az együtt átélt élményekkel, örömökkel.
(A beszéd elhangzott 2005. július 1-jén a Polgárok Házában tartott jubileumi ünnepségen.)
* Az idézet Hamvas Bélától származik – a szerk.
