ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

18. oldal Közlekedés



Érvek, vélemények a 10-es útról

Ki mint vet...

„Az Auchan csodái” címmel vetette papírra gondolatait Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. A cikkben az Auchan-fóbiája volt a „vezérfonal”. Csakhogy az eddig általa leírtak egyetlen olyan érvet nem tartalmaznak, amely az érintett települések lakóit eltérítené az út megépítésének szükségessége mellől. Ismerjük a 4-es metró építését akadályozó „jó szándékú” akciójukat is.

Az elnök úr szerint a térség polgármesterei „nagyszabású félrevezető és lejárató kampányt indítottak a Levegő Munkacsoport ellen”. Egy percig sem zavarja viszont „érvei” kifejtése során az a tény, hogy az általa bűnbaknak tartott áruházlánc még talán nem is hallott hazánkról (ha létezett már egyáltalán), mikor már elkezdődött az út tervezése.

Ebből kiindulva, szerintem minden további vita „önkéntes jótevőinkkel”, teljesen értelmetlen. E helyett, a tisztánlátás érdekében, fontosabb a közvéleménnyel megismertetni L. A. és egyesülete általuk valami okból nem publikált véleményét is. Ebből – úgy gondolom – egyértelműen kiderül, hogy ki is az, aki lejáratja az említett egyesületet.

A munkacsoport még január végén levélben fordult a polgármesterekhez és felajánlott egy kompromisszumos javaslatot, melynek a lényege a következő:

A térség önkormányzatai saját költségükön minden háztartásba juttassák el a L. Mcs. alternatív javaslatát, minden településen szervezzenek lakossági fórumot, ahol kifejthetik álláspontjukat, ezután profi közvélemény-kutató céggel méressék fel a lakosság véleményét. Ha ennek eredményeként az itt élők többsége, még mindig akarja az utat, nos akkor ők haladéktalanul visszavonják a kiadott építési engedély ellen benyújtott bírósági keresetüket.

Azt a bírósági keresetet, amit 10 pontban, (szerintük) szakmai szempontok alapján állítottak össze. Ennyit az „érveik” megalapozottságáról és szakmaiságáról.

A másik „gyöngyszem” Lukács úr száját hagyta el. A Pilisvörösváron tartott lakossági fórumon arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, mikor egy szűk kisebbség akadályozza a többség akaratának megvalósulását, a következő kimerítő választ adta: „Ez a demokrácia”. És mint aki jól végezte dolgát, a mikrofonállványtól visszaballagott a helyére.

A Levegő Munkacsoport, illetve elnöke, iménti véleményét nem kívánom minősíteni, azt a t. olvasóra bízom.

Nem csodálkozom viszont Lukács úr által, a fenti írásban leírtakon, amikor arról panaszkodik, hogy egy általuk elvesztett per után, Újpestről a kezdeményezők (környezetvédők és a Levegő Munkacsoport helyi vezetője) kénytelenek voltak elköltözni, és hasonló történt Budaörsön is.

A lejáratás és a lejáratódás közötti különbséget fel kéne már végre ismerniük, ahelyett, hogy mindig és mindenbe belekötve igyekeznek „fényezni magukat”.

Mert ugye: ki mint vet…

Ifj. Viola János

Hozzászólások a városhonlapjának Fórumából

Sajnos a demokrácia egyesek értelmezésében (ld. Levegő Munkacsoport) nem más mint a kisebbség diktatúrája. Ha az állampolgárok által választott, így legitim szervek valamit eldöntenek és jóváhagynak, miért gondolja egy egyesület (hány tagja is van?), hogy joga van ezt a döntést felülbírálni és a joggal visszaélve bírósági eljárást kezdeményezni? Persze, ha olyan országban élnénk, ahol egy elsőfokú bírósági ítélet nem 2 év alatt születik meg és a tárgyalások között nem fél év telik el, ez a „majd megtámadom keresettel” zsarolás kevésbé működne. Így épülnek egymásra azok a dolgok, amelyek ilyen „remekül” élhetővé teszik jobb sorsra érdemes országunkat.

P. K.

Üzenem a levegő munkacsoportnak, hogy a 10-es út újabb áldozatott szedett városunkban, egy kisfiút ütöttek el pár napja! Megér ez ennyit?

Rugo

Nekünk a Házi-réti víztározó mellett van egy kis hétvégi telkünk. Ennek megfelelően csak részben vagyunk érintettek a 10-es elkerülő út körüli vitában. Ennek ellenére egyetértünk az elkerülő út építésével, mert mikor kimegyünk a telekre „élvezzük” a szűk 10-e főút „előnyeit”. Véleményünk szerint a naponta kialakuló forgalmi dugó következtében felgyülemlő kipufogógáz-felhő sokkal károsabb a környezetre, mint az elkerülő úton haladó járművek által kibocsátott károsanyag-mennyiség. Természetesen a 10-es út fővárosi szakaszát is korszerűsíteni kell ahhoz, hogy „megtérüljön” az elkerülő út építési költsége.

T. N. É.

Aki ellenzi az elkerülő út megépítését annak kellene Trabanttal felhúzott ablakkal 35-40 fokos melegben, minden reggel 7 órától bejárnia Budapestre dolgozni és délután 16 órakor viszszajönnie.

L. S.

Az én olvasatomban a Levegő Munkacsoport nem mond mást, mint hogy a várost elkerülő utat kell először megépíteni, nem pedig a Pilisvörösvár–Pilisborosjenő közötti útszakaszt. Naponta hallom és tapasztalom, hogy gyalogosok nem tudnak Vörösváron közlekedni a forgalom mérete miatt. Úgy gondolom, valóban ez a legnagyobb probléma, és a várost elkerülő új útnak kell prioritást adni minden mással szemben, de a lehető legkisebb természeti károkozást figyelembe véve. Az ideális nyilvánvalóan egy kétszer kétsávos út megépítése lenne, messze elkerülve településeket, de maximálisan szem előtt tartva környezetünk értékeit. Naponta ingázom Pilisvörösvár–Budapest között autóval, mégis a várost elkerülő út megépítését tartom a legfontosabb teendőnek.

S. J.

Ha jól értem, a 10-es út bővítésével megszűnne a dugó. Hol? Budapest határában. És hol lenne még nagyobb? Pilisvörösvár főutcáján. Most az elkerülő útnak és egy biciklisút gyalogosjárdának (ahol kell) a 10-es út mentén szerintem több értelme lenne. Reagálva ez előző demagóg kijelentésre („Üzenem a levegő munkacsoportnak, hogy a 10 es út újabb áldozatott szedett városunkban, egy kisfiút ütöttek el pár napja!”). A 2x2 sávos úton nagyobb eséllyel fogják elütni a kisfiút a városba 150-nel száguldozó mercédeszes újgazdagok, akik előszeretettel előznek zebrán pirosban. P. K. hozzászólására reagálva: IGEN, a DEMOKRÁCIA lényege az, hogy a kisebbségek(?) is hallatják hangjukat, és engedik őket szólni. És igen, VAN JOGUK keresetet benyújtani. És akik többségnek nevezik magukat önkényesen, a ki tudja, miféle üzleti megfontolás által vezérelt emberek, önkormányzati vezetők, megadják nekik az esélyt, hogy kifejtsék – szerintem – értelmes mondanivalójukat. Ilyen lenne Magyarország 2005-ben? Hogy a demokrácia azt jelenti, néhány magas rangú döntéshozó elénk áll, megmondja mi a jó nekünk, és mi ujjongva elfogadjuk? Semmi kritika? Semmi gondolkodás?

P. Á.

Ha demokráciáról és jogállamiságról beszélünk, akkor tudomásul kell venni, hogy a döntések meghozatalának van egy rendje, és ebben a rendben kell az érdekeket érvényesíteni. Sajnos ez kevésbé látványos, mint a Levegő Munkacsoport stratégiája, amely a sajtón keresztül való figyelemfelhívásra épít, véletlenül sem a konstruktivitásra. Kíváncsian várom már a magukat bulldózer elé vető aktivistákat... Aki ismerve a 10-es út problémáját, 2005-ben egy Európai Uniós országban azt mondja, hogy nincs szükség az úthálózat fejlesztésére, annak tanácsolom hogy naponta 4 óra alatt tegyen meg 40 km-t vagy bővítse ismereteit mielőtt megnyilvánul. Miközben Horvátország évi 100 km autópályát épít, nálunk azon kell vitázni, hogy tényleg szükséges-e egy több száz százalékkal túlterhelt út bővítése. Ez az egész 15 éves huzavona az ország (sajnos nem egyetlen) szégyene.

P. K.

Köszönet

Ipartestület Elnöke
Molnár Sándor részére

Tisztelt Molnár Úr!

Pilisszentiván község Polgármesteri Hivatalának dolgozói ezúton fejezik ki köszönetüket, hogy lehetővé tette számukra a június 9-i igen színvonalas parlamenti látogatást.

a Polgármesteri Hivatal dolgozói

Lapunk nyomdai munkálatai közben kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt

Németh János

zenetanár, aki 2003-ban munkássága elismeréséért Pilisvörösvárért Emlék-éremben részesült.

Emlékét megőrizzük.

 

 

ELőZő OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE