ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

6. oldal Oktatás


Városi pedagógusnap

Június 10-én pedagógusnapot tartottak a zeneiskola koncerttermében. Az ünnepségen Temesvári Anna önkormányzati képviselő, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte a jeles napon megjelent óvónőket, tanítónőket, tanárokat és könyvtárosokat.

Nagy tetszést aratott a pedagógusok körében a Szabadság úti és a Széchenyi utcai óvodások kedves, aranyos ünnepi műsora.

Igazi meglepetést okozott a Budapest Szaxofon Quartett fellépése. A magas színvonalú félórás koncertet vastapssal jutalmazta a közönség.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: „A pedagógus szerepe nemcsak az, hogy ismereteket adjon át a felnövekvő nemzedéknek, hanem hogy példát mutasson és értékeket közvetítsen. Az elmúlt 15 évben mintha ezek a szavak elveszítették volna a jelentőségüket a társadalom számára. A pedagógusok felelőssége is, hogy megtartsák ezeket a szavakat, hogy megtartassák és megmutassák az értékeket ebben a hamis és talmi dolgokat ránk zúdító világban.”

Az ünnepi beszéd után kitüntetések és emléklapok átnyújtására került sor.

Temesvári Anna először azoknak a kiváló pedagógusainknak a nevét sorolta fel, akik az elmúlt évben állami elismerésben részesültek:

A Magyar Kultúra napján Albel Attiláné tanítónő Karácsony Sándor Díjat, Koós Ferenc igazgatóhelyettes Németh László Díjat, Mesés Sándorné gyógypedagógus Éltes Mátyás Díjat, Dely Zoltánné és Kárpáti Jánosné tanítónő Arany Katedra Emlékplakettet vehetett át. Március 15-én Sebők Dezső igazgatót a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst fokozatával, Sovány Márta tanárnőt a Magyar Köztársasági Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki.

Nagyításhoz kattintson a képre! Nagyításhoz kattintson a képre!
Grószné Krupp Erzsébet polgármester gratulál Mesés Sándorné gyógypedagógusnak Komár Ottóné tanítónő meghatottan emlékezett a munkával töltött évekre
Nagyításhoz kattintson a képre! Nagyításhoz kattintson a képre!
Tapssal köszöntik Kárpáti Jánosné tanítónőt Nagy Mártonné óvónő köszönetet
mond a kitüntetésért
Nagyításhoz kattintson a képre! Nagyításhoz kattintson a képre!
Karádi Kálmánné óvódavezető
virágcsokroktól övezve
Giriczné Taksz Mariann óvódavezető az iskolaigazgatók garatulációját fogadja
Nagyításhoz kattintson a képre! Nagyításhoz kattintson a képre!
Peller Jánosné óvónő megköszöni Temesvári Anna méltató szavait Kutasi Jánosné oktatási referens
köszönti Müller Ferencné óvónőt

Grószné Krupp Erzsébet polgármester nyugdíjba vonulások alkalmából köszöntötte Kárpáti Jánosné tanítónőt, Komár Ottóné tanítónőt, Mesés Sándorné gyógypedagógust és (távollétében) Sovány Márta tanárnőt.

Pedagógus Szolgálati Emlékéremben részesült Müller Ferencné és Peller Jánosné óvónő.

Arany Katedra Emlékplakettet vehetett át Giriczné Taksz Mariann és Karádi Kálmánné óvodavezető, Aranyoklevelet kapott Nagy Mártonné óvónő.

Az ünnepség végén egyperces néma felállással adóztak a résztvevők azon pedagógustársaik emlékének, akik már nem ünnepelhették velük együtt ezt a napot.

A pedagógusnap a gimnázium aulájában állófogadással ért véget, amelyen a város önkormányzata mindenféle finomsággal látta vendégül a megjelent vendégeket.

F. A.

Jók voltunk!
A Templom Téri Általános Iskola éves eredményei

Rohanó, teljesítményközpontú világban élünk, ahol egy iskolás gyermeknek már nemcsak a szülei, hanem a tanárai,

Nagyításhoz kattintson a képre!
Alsó tagozatos informatikaórán

társai és némelyeknél még az edző elvárásainak is meg kell felelnie – s ez bizony nem könnyű. Mégis, amikor az előttem heverő versenyeredményeket nézem, büszkeséget és örömöt érzek. Országos versenyen hét tanulónk ért el jelentősebb eredményt. Holló Noémi 4. osztályos kisdiák a TITOK Országos Arany János levelező versenyről a harmadik helyezést hozta haza, míg ugyanezen a megmérettetésen egy nyolcadikos lány, Reményi Edina a tizedik lett. Ezüstérmet szerzett Dobai Nikolett a Litterátum Országos Német Tesztversenyen, ill. Szabó Ádám a Gábor Dénes számítástechnikai versenyen. Mindketten idén ballagtak el iskolánkból. A TITOK országos Herman Ottó környezetismereti versenyen Simon Attila, 3. a-s tanulónk a második, Mirk Renáta (4. m) a kilencedik, és Berta Bianka (4. m) a tizenegyedik helyezést érte el.

A 2004/2005-ös tanév számos jó megyei versenyeredménnyel gazdagított minket: az első évfolyamban Berchy Viola a Pátyi szavalóverseny ötödik helyezettje lett, Holló Mirella (2. m) mind a Megyei népdaléneklési, mind a Német nemzetiségi énekversenyen első helyezést kapott. A negyedik évfolyamból két nevet szeretnék kiemelni: Pittner Fruzsinát (4. a), aki a Kazinczy verseny negyedik helyezettje lett, és Holló Noémit, aki a Német nemzetiségi ének, valamint a Pátyi szavalóversenyen az első, a Komplex versenyen pedig az ötödik helyezést érte el. A 7. b osztály tanulója, Haluk Tibor a Litterátum Országos Német tesztversenyen a nyolcadik helyet szerezte meg. A nyolcadik évfolyamból már ismert a két név: Dobai Nikolett (8. c) a Litterátum Országos Német tesztversenyen második, Reményi Edina (8. b) a Megyei Biológia versenyen a tizenötödik lett. Edinát a Pilisvörösvári Önkormányzat megjutalmazta, mert az itt megrendezett fordulóban ő érte el a legtöbb pontot.

A kistérségi versenyeken szintén sok tanulónk vett részt. A másodikos Holló Mirella a Német énekversenyen első, a Regionális vers, próza, ének versenyen harmadik, a Területi Népdaléneklési Versenyen pedig második lett. Szintén ez utóbbi versenyen énekelt Kovács Laura (2. m), aki a harmadik helyezést érte el. A harmadik évfolyamból Juhacsek Eszter (3. a) szerezte meg a bronzérmet a Német szavalóversenyen. A Regionális vers, próza, ének versenyen Holló Noémi (4. m) az első, Pittner Fruzsina (4. a) a harmadik, Haluk Tibor (7. b) pedig az első lett. A Német prózamondó versenyt Pittner Fruzsina (4. a), a Német énekversenyt pedig Holló Noémi (4. m) nyerte meg. Az ötödikesek Zsámbéki-medence matematika versenyén Witzenleiter Kitti 5. b osztályos tanulónk hetedik lett. Szintén ezen a versenyen indultak a hatodikos lányok is. Molnár Ágnes (6. m) a harmadik, Valencsics Gréta (6.m) pedig a hatodik helyet nyerte el. A 8. c osztály már ismert tanulója, Dobai Nikolett hozta haza a Bleyer Jakab német verseny negyedik helyezését.

Iskolánk ebben a tanévben közel hatvan háziversenyt rendezett. Ezen megközelítőleg 350 gyerek vett részt, de most csak azokat emelem ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ill. több versenyen is helyezést értek el. Az első évfolyam lelkesen dolgozott: Berchy Viola (1. c), Keller Zsófia (1. m), Szontágh Dániel (1. m), Veres Petra (1. m). A második évfolyam is szépen szerepelt: Holló Mirella (2. m), Hőgyei Sarolta (2. c), Kovács Laura (2. m), Peller Gergő (2. a), Petrán Patrícia (2. m), Széplaki Dániel (2. m), Tagscherer Norbert (2. m). A harmadik évfolyam: Balogh Attila (3. t), Fáth Viktória (3. a), Gáspár Dániel (3. a), Krupp Kristóf (3. a), Tóth Blanka (3. t), Tóth Zsófia (3. a). A negyedik osztályosok: Baják Dániel (4. a), Balog Dóra (4. b), Holló Noémi (4. m), Krupp Katalin (4. b), Az ötödikesek: Martos Máté (5. t), Tremmel Anikó (5. b), Witzenleiter Kitti (5. b). A hatodik évfolyamból: Balogh Emese (6. m), Molnár Ágnes (6. m), Szigeti Soma (6. a), Tóth Ádám (6. a), Trkala Kristóf (6. b), Uri Bernadett (6. a). A hetedik és a végzős nyolcadikosok is kivették részüket a versenyekből: Breier Máté (7. a), Hoós Dániel (7. a), Lieber István (7. a), Maglódi Alexandra (7. b), Manhertz Péter (7. a), Szauer Valter (7. a), Trkala Dávid (7. b), Dobos Bence (8. c), Grill Adrienn (8. c), Hubácska Rikarda (8. c), Nagy Boglárka (8. a), Nemes Róbert (8. a), Paul Rita (8. b), Reményi Edina (8. b), Szabó Ádám (8. a), Tóth Attila (8. b).

A speciális nevelést igénylő tanulók közül többen nagyon szép eredményt értek el, közülük szintén csak a legjobbakat emelem ki: Bozsányi Anikó (3. osztály), Dömtör Dóra (3. osztály), Burján Hajnalka (4. osztály), Bozsányi József (5. osztály), Silye Regina (5. osztály), Görbe Ferenc (6. osztály), Kosznovszki Ivett (6. osztály), Sárközi Veronika (6. osztály), Szabó Benjámin (6. osztály).

Minden versenyzőnek gratulálok, és a jövőben további sikereket kívánok.

Polgár Éva

Iskolai sport

Mindig öröm ügyes gyerekeket látni. Mint ezt az alábbi összeállításunkból is láthatják, a vörösváriak is ilyenek. A sok adat és eredmény halmaza talán nem túl érdekfeszítő olvasmány. De ha az ebben rejlő munkára, gyerekek és tanárok erőfeszítéseire, örömére, boldog mosolyára gondolnak, akkor értik, miért fontos mindez. Ilyenkor mindig felcsillan a remény, hogy talán majd ők lesznek azok, akik a sport szeretetét felnőttként sem feledik. Hiszen ideje már, hogy egyre többen éljenek egészséges életet. A mostani általános iskolásokban is lehet bizodalmunk. Az alapokat megkapták (kapják), a többi nagyrészt rajtuk múlik. Ezúttal az egyik remek alapozó intézménynek, a Templom Téri Általános Iskolának a sporteredményeit soroljuk fel.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Testnevelésórán

Mint azt Breierné Szénási Erzsébet testnevelő tanár, igazgatóhelyettes elmondta, 2004-ben a Nemzeti Atlétikai Program (NAP) radikális csökkentése miatt a most véget ért tanévben más területekre is nagy hangsúlyt fektettek. Például a kézilabdára, amelyben a Magyar Kézilabda Szövetség meghívására három különböző rendszerbe is neveztek csapatokat. Szivacskézilabdában, gyerekkézilabdában versenyeztek, illetve a diákolimpián vettek részt a gyerekek. Az MKSZ mindezt 100 ezer Ft-tal támogatta.

Szivacskézilabdában az 1994-95-ös korosztályú fiú csapat az OB elődöntőben a második helyen végzett, a lányok megyei negyedikek lettek.

Gyerekkézilabdában az 1993-94-es korcsoportú fiúk ugyancsak a második helyet szerezték meg az OB elődöntőben.

A diákolimpián az 1992-93-as korosztályú fiúk a megyei döntőn lettek másodikok, ők ezt követően országos előselejtezőt játszottak.

Bár a NAP program beszűkült, az iskola nem hanyagolja el az atlétikát sem. A diákolimpia körzeti versenyein több korosztályban is indultak a diákok. Az 1990-91-es korosztályú fiúk a körzeti versenyen ötpróbában elsők lettek. Az ötpróbában az alábbi versenyszámokat teljesítették: 100 méteres síkfutás, 800 méteres síkfutás, súlylökés, kislabdadobás és távolugrás. A győztes csapat tagjai: Antal Norbert, Gróf Sebestyén, Markó Csaba, Silye Tamás, Deli Péter, Bési Dominik, Trkala Dávid, Strbik Róbert. Ugyanebben a korosztályban a lányok negyedikek lettek.

Az 1992-93-as korosztályú fiúk négy próbában nyerték meg a körzeti versenyt. A versenyszámok: 60 méteres síkfutás, 600 méteres síkfutás, távolugrás, kislabda dobás. A győztes csapat névsora: Szauer Valter, Gróf Tibor Adolf, Iflinger Nobert, Kőrösi Dávid, Trkala Kristóf, Tar Dávid. A lányok a harmadik helyen végeztek ebben a korosztályban.

Az 1994-95-ös korosztályú gyerekek három próbában vetélkedtek. A versenyszámok: 60 méteres síkfutás, kislabda dobás, távolugrás voltak. A fiúk a körzeti versenyen a második, a lányok a harmadik helyet szerezték meg.

A jó csapatmunkához kellettek a jó egyéni teljesítmények is. Szerencsére a körzeti versenyeken az egyéniben is többen remekeltek. Az 1990-91-es korosztályúak között Gróf Sebestyén nyerte meg az egyéni összetett versenyt. Az 1992-93-as korcsoportban a körzeti versenyen elsöprő vörösvári győzelem született, hiszen az egyéni verseny első három helyezettje a Templom Téri Általános Iskola tanulója lett. Győzött Szauer Valter, második Gróf Tibor Adolf, harmadik Iflinger Norbert. Az 1994-95-ös korosztályban, az egyéniben Faluvégi Rudolf a negyedik, Kimmel Marcus az ötödik lett. A lányoknál ugyanebben a korosztályban Tremmel Anikó szerezte meg a negyedik, Sepsi Ivett pedig, az ötödik helyet.

A sikerek a folytatásban sem maradtak el, hiszen a megyei-területi egyéni versenyen Gróf Sebestyén távolugrásban 460 cm-es kiváló eredménnyel lett második. Hasonlóan teljesített Bési Dominik is, ő kislabda dobásban 67 méteres eredménnyel szerezte meg a második helyet. Antal Norbert 300 méteres síkfutásban 42,18 mp-es időeredménnyel a harmadik lett. A lányoknál Blazsek Dóra két számban is harmadik lett, távolugrásban 450 cm-es teljesítménnyel, 100 méteres síkfutásban pedig, 13,8 mp-es időeredménnyel. Ide tartozik még a 4x100 méteres váltó eredménye is, akik 51,18 mp-cel lettek másodikok. A váltó tagjai: Gróf Sebestyén, Antal Norbert, Markó Csaba, Silye Tamás.

És végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a ritmikus gimnasztikázókat is, akik a megyei döntőben, csapatban az ötödikek lettek. A csapat tagjai: Lieber Kitti, Lukács Evelin, Kovács Laura, Pálos Dorka. Az egyéni versenyben Nick Rebeka megszerezte a hatodik helyet.

Gratulálunk a gyerekeknek és az őket felkészítő testnevelő tanároknak. Jó lenne, ha ezek a tehetséges fiatalok a későbbiekben is megtalálnák a nekik való sportágakat a városban. Nagy szükség volna például egy atlétikai klubra, vagy női kézilabda szakosztályra. Reméljük, mielőtt ezek a gyerekek kiöregednek a tevékeny, versenyszerű sportból, mindezek megvalósulhatnak.

Várhegyi Ferenc

Nemzetiségi nap a Vásár téri általános iskolában

Sax Józsi bácsi ki nem fogy a nótából: ízes sváb népdalok, a vörösvári emberek számára oly kedves hangzású dallamok töltik be a tantermet. A gyerekek megbűvölve ülik körbe az idős embert, ízlelgetik a dallamokat, próbálgatják a furcsa hangzású sváb szavakat: egy 310 éve itt élő nép nyelvemlékeit.

Hogy ne csak emlék, hanem élő hagyomány, átélhető érték legyen a sváb kultúra Vörösváron, azért sokat tehet óvoda, általános iskola, gimnázium. Fontos szerepet töltenek be az általuk vállalt hagyományőrző és közvetítő folyamatban a nemzetiségi napok.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Részlet a földszinti folyosón berendezett
néprajzi kiállításról

A Vásár téri iskola idei nemzetiségi napját a jól bevált forgatókönyv szerint állították össze: a programban szerepelt daltanulás, régi sváb ételek készítése, látogatás a vörösvári és a szentiváni tájházban, régi használati tárgyak gyűjtése, sírfeliratok gyűjtése, kézimunka készítése és még sok minden más.

A gyűjtött tárgyakból és a kézimunkákból kiállítás nyílt a földszinti folyosón.

A nemzetiségi nap fontos része az iskolában folyó oktató-nevelő munkának, és sikerét, hasznosságát tekintve, minden bizonnyal így lesz ez a továbbiakban is.

 

 

Gröbenzell harmadszor

A Német Nemzetiségi Általános Iskola 27 tanulója három kísérőtanárral május 7. és 16. között a gröbenzelli Magyar–Német Egyesület és a Sportegyesület meghívásának eleget téve Németországban vendégeskedett.

Ez volt a harmadik csereutazás, amit Vásár téri diákoknak szerveztek Gröbenzellbe.

A program ezúttal is változatos és hasznos volt. A diákok három napot az ottani iskolában töltöttek óralátogatással, megismerkedtek München nevezetességeivel, egész napos kirándulást tettek Neuschwansteinbe, két napot Salzburgban töltöttek el.

A gröbenzelli tartózkodás alatt a csoportot fogadta Dieter Rubenbauer polgármester is.

A Vásár téri iskola vezetése köszönetet mond az élménydús programok megszervezéséért és a vendéglátásért. Külön köszönet illeti Jozef Lillt, aki a szervezés nagy részét magára vállalta.

Német Nemzetiségi Általános Iskola

Búcsúzunk Jázmintól

Gyászol a gimnázium. Autóbalesetben meghalt egy fiatal, érettségiző lány. A 12. b-be járt.

Június elején Budapesten történt a szerencsétlenség. Egy pillanatnyi figyelmetlenség. Majd az örök, buta sötét. Vétlen utasként lett áldozattá. Azonnal meghalt. 18 éves volt.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Somogyi Jázmin Brigitta
1987-2005.

Már túl volt az érettségi vizsgák egy részén. A szóbeliket már nem tehette le. De az ő tudása most már nem mérhető társaiéhoz. ő már ismeri a mindenség titkait, tenyerén hordozza a végtelent, a megdermedt idővel társalog, jó pajtásai a csillagok.

Kedves lány volt, okos, tehetséges és szép. Minden újabb jelző, amit róla mondanánk, csak tovább fokozná, elviselhetetlenné tenné azt a ránk nehezedő fájdalmat, amelyet elvesztése okoz.

A temetésén rengetegen voltak. Osztálytársai némán, döbbenten állták körbe hófehér koporsóját. Fájdalmas zene szólt. Szívhez szólóan beszélt a pap. Majd megindult a menet, amely Jázmint utolsó útjára kísérte, de hirtelen véget is ért. Rögök hulltak a koporsóra. Utolsó üzenetek, kétségbeesett kopogás a sötétség deszkakapuin.

A temetés után osztályfőnöke megmutatta nekem azt az emlékkönyvet, amelyet búcsúzó osztályától kapott. Minden tanítványa leírta benne néhány sorban, mik a jövőbeli tervei.

Jázmin ezt írta:

„Először is szeretnék egy sikeres érettségit és felvételit. Majd szeretném elvégezni a jogi egyetemet és szeretnék egy jó munkahelyet találni. Aztán jöhet a család meg a gyerekek. Remélem, sikerülni fog...”

Jázmin egy versből is idéz, amelyet Teller Ede írt. E megdöbbentő sorok mint nekünk szánt palackba zárt üzenet feketéllnek a lapon:

„Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
Nem a túlvilági örök üdvösségért.
Tudni, hogy nincs élet, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán még igazság sincsen.
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge.
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni.”

Kedves Jázmin. Nyugodj békével! Legyen neked könnyű a föld.

Fogarasy Attila

Köszönetünket fejezzük ki mind-azoknak, akik szeretett kislányunkat utolsó útjára elkísérték.

Somogyi István és családja

 

Réztábla a kapu alatt

Nagyításhoz kattintson a képre!

Fenti címet olvasván az idősebbeknek Cronin bestsellere, sikerregénye juthat eszükbe: a „Réztábla a kapu alatt”. A Vásár téri iskolásoknak és szüleiknek viszont az a dicsőségtábla, amely az iskola bejáratában fogadja őket. A két hatalmas tablón 1991 óta kis réztáblák örökítik meg azoknak a diákoknak a nevét, akik különösen sokat tettek az iskola dicsőségéért, hírnevének öregbítéséért. A különböző regionális, megyei és országos tanulmányi és sportversenyeken legjobb eredményt elért Vásár téri diákok neveit évről évre újabb és újabb réztáblák örökítik meg.

Az alábbi táblázat az idei réztáblások nevét tartalmazza.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Ezúttal is gratulálunk nekik, jó nyarat, jó vakációt kívánva!

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE