8. oldal Kultúra
„Alig város” kultúrája
Beszélgetés kulturális életünkről és a várható változásokról
„A kultúra látszatra fölösleges dolgok halmaza. Lehet is nélküle élni, csak nem érdemes. Mert a kultúra az, amitől az ember jól érzi magát. A kultúra átszövi életünk minden napját, minden tettünket: az ember ugyanis humanizálja a környezetét. Folyamatosan alakítja és átalakítja környezetét, s eközben önmaga is változik.” – Mindezekkel a gondolatokkal abban a tanulmányban találkoztam, amelyet az Oktatási és Kulturális Bizottság felkérésére készített el dr. Hegedűs Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanulmányi dékánhelyettese.
A tanulmány szerzője körbejárja a kultúra fogalmát, leírja városunk kulturális életének jellemzőit, feltárja az intézményrendszer működésével kapcsolatos problémákat és a javaslatot tesz megreformálására, jövőbeni fejlesztésére. Szigorúan a realitásokból indul ki, nem rugaszkodik el a valóságtól és nem fogalmaz meg fennkölt gondolatokat. Vörösvár kultúrájától különben is igen távol áll a fennköltség. Ahhoz túl sok a problémánk és a tennivalónk:
A zeneiskola – amely nem csupán oktatási intézmény, hanem a város kulturális életének egyik központja – állandó tanteremhiánnyal küzd. A kultúrház épülete elhanyagolt, felújításra szorul. A városi könyvtár zsúfolt, bővíteni kellene. Intézményeink, egyesületeink kulturális tevékenysége, programjai nincsenek összehangolva, nincs kulturális koncepciónk. Hiányzik az újító szellem, a kreativitás, a hagyományos rendezvények egy része kezd unalomba fulladni. Nincsen egy olyan nagyszabású és sajátosan helyi jellegű rendezvénysorozatunk, amelyre ország-világ odafigyelne.
Az Oktatási és Kulturális Bizottsága a fentiek miatt döntött úgy, hogy elkészíti az önkormányzat kulturális koncepcióját, ennek nyomán átszervezi kulturális intézményrendszerét és szorgalmazza az elhanyagolt épületek felújítását és bővítését. A kezdeti lépések egyike volt szakértő felkérése arra, hogy tegyen javaslatot Pilisvörösvár kulturális életének fejlesztésére.
Dr. Hegedűs Attilával egyetemi dolgozószobájában beszélgettem az elkészült munkáról, Vörösvár kultúrájáról és az általa javasolt változtatásokról.
– Amit leírtam, annak nagy részét nem én találtam ki. Igyekeztem ugyanis a városban meglévő bölcsességet – mindazt amit az emberek tudnak, csak bizonyos okok miatt nem mondanak vagy nem mondhatnak el – összegyűjteni. Munkámban így fontos szerepet kapott az itt élő emberek véleménye; felhasználtam gondolataikat, ötleteiket, hiszen ők azok, akik nap mint nap megélik a kultúrát vagy megszenvedik annak hiányát. A ráfordított idő legnagyobb része beszélgetésekkel telt a kulturális bizottság tagjaival, intézményvezetőkkel. A kultúra fogalmát is ők fogalmazták meg. A zeneiskola igazgatója mondta ki például nagyon találóan a következőt: „A kultúra az, amitől az ember jól érzi magát.”
– Ön szerint ebben a városban jól érzik magukat az emberek?
– Ennek számos összetevője van. A fizikai jólét, jóérzés alapvető. Ha mellettem egy diszkó bömböl, és éjjel nem tudok aludni, és az a csendes, nyugodt környék zajos főútvonallá válik, akkor egyszerre érzem a falunak és a városnak minden átkát – ahogy ezt beszélgetőtársaim közül valaki megfogalmazta. Ez az „alig város” még voltaképpen falu, nincs városjellege, nincs központja, igazi városmagja. Nagyon sok mindent ki kellene még találni ahhoz, hogy valódi város legyen. Ki kell alakítani olyan formákat, intézményeket, amelyek igazán városiak. Át kellene alakítani a könyvtárat, mert egy városnak sokkal szebb, sokkal elegánsabb intézményre van szüksége. Ugyanez vonatkozik a kultúrházra is, amely tudomásom szerint az átadása óta egyszer sem lett felújítva, s mára „számos sebtől vérzik”. Eljött az az idő, amikor hozzá kell nyúlni a dolgokhoz. Ehhez pedig először városfejlesztési koncepciót kellene kitalálni, amelynek csak egy része lenne a most kidolgozás alatt álló kulturális koncepció. Hangsúlyozom még egyszer: alapvető dolog, hogy az ember fizikailag jól érezze magát. De ugyanolyan fontos dolog a szellem, a lélek. Fontos, hogy kialakuljon az emberekben az az igény, hogy legyűrjék például a tévé vonzó hatását, és elmenjenek egy kulturális rendezvényre.
– Ön szerint mi az a hívószó, amely köré Pilisvörösváron a kultúra szerveződik?
– Nem lehet kétséges, hogy a hagyomány. Ebben a városban nagyon fontosak a hagyományok, a német nemzetiségi kultúra. Nem lehet tőlük elrugaszkodni. Fölrúghatjuk a hagyományokat, de akkor hontalanná válunk. Ahogy tanulmányomban is kifejtettem, a német nemzetiségi lét és tudat elsőrendű összetartó erő. Ez a tudat a város alapgondolkodásában létezik, még a máshonnan betelepedők is átérzik ezt. Országos viszonylatban is Vörösvár mint a pilisi német nyelvű települések legjelentősebbike jelenik meg. A német nyelv oktatása, a nemzetiségi hagyományok ápolása, a kulturális örökség szellemi és tárgyi emlékeinek megőrzése és továbbadása Pilisvörösvár kultúrájának alapvető részét képezi.
– Tanulmányában hangsúlyozza, hogy „azt kell felmérniük, minek a megvalósulására mutatkozik reális esély, mi az az adottság, hagyomány, amire építhetnek.” Kifejtené, melyek ezek a reális esélyek?
– Biztosan megvalósítható a kultúrház jelenlegi épületének a felújítása, zajvédelemmel való ellátása és a zeneiskola ideköltöztetése. Egy kívülről is, belülről is modernizált, jól lakható épületben azt a szerepet, amit a zene a város életében egyébként is játszik, még magasabb színvonalon vállalhatná. Tevékenysége tovább bővülhetne a zenén kívül más művészeti ágakkal, s ettől kezdve már inkább „Művészetek házának” nevezhetnénk az intézményt. A pincében zenés klubot lehetne üzemeltetni. Naponta más együttes léphetnének fel itt, különböző esteket rendezhetnének. Ez a kulturált közösségi hely, akár a város egyik gyöngyszemévé is válhatna.
– Ön szerint tehát reális az esélye annak, hogy a közeljövőben a kultúrház és a zeneiskola helyet cseréljen?
– Ez nem egy egyszerű helycsere lenne. A feladatok megosztása az első és csak másodlagos a helycsere. A Művészetek házában a zene, a képzőművészet, a tánc kapna helyet, a színházteremben továbbra is rendeznének koncerteket, tehát a zeneiskolai feladatok mellett átvenné a mostani kultúrház feladatainak egy részét is. Az új Közösségi háznak a fő feladata elsősorban valóban az lenne, hogy teret, működési lehetőséget biztosítson a különböző városi kisközösségeknek, egyesületeknek és a német nemzetiségi önkormányzatnak. (Itt lenne az újság szerkesztősége is. – a szerk.) Ide tartozna a városi kulturális menedzser, amire véleményem szerint nagy szükség lenne. A közvetlenül a Kulturális Bizottságtól függő, kötetlen munkaidőben dolgozó szakembernek az lenne a feladata, hogy a szervezze a kulturális életet, hangolja össze a rendezvényeket, az egyesületek programjait; ötleteivel, kreativitásával hozzon friss vért a kultúrába. Figyelje továbbá a pályázati kiírásokat, folytasson reklámtevékenységet. Fontos, hogy menedzserszellemű, mindenre nyitott és kreatív személyiség legyen.
– Hiába a kreativitás, a rengeteg ötlet, ha nagyrészük meghiúsul a pénzhiány miatt…
– A kultúrából időnként „pénzt is ki lehet venni”. Jól meg lehet belőle élni, ha azt jól csinálják. Egyébként azt, hogy legyen egy ilyen menedzser, szintén a vörösváriak mondták. Az ő bölcsességük. Mégis szerencsésebb, ha én mondom ki, mert ha egy helyi polgár javasolná, akkor rögtön a hátsó szándékot keresnék a többiek, hogy milyen előnye származik belőle az illetőnek. Ez általában sok kis közösséget jellemez, nemcsak a vörösváriakat. Kell egy külső szemlélő, aki elfogulatlan, mert nincs érdeke benne, aki tényleg azt nézi, ami a közösség javát szolgálja.
– Hogyan lehetne Vörösvár kultúráját vonzóbbá tenni mások számára is?
– Fontos, hogy legyen 2-3 olyan kulturális esemény, ami országos nyilvánosságot kaphatna. Javasoltam például egy snookerbajnokságot. (A biliárdhoz hasonló játék. – a szerk.) Nem azért, mert szeretem a snookert, hanem azért, mert olyan területeket kell megtalálni, amelyek sajátosak és még mások nem csinálták. És ezekhez meg kell találni a vállalkozókat is. Van ugyan kétévenként egy trombitaverseny, ami magas színvonalú és szakmailag igen elismert, de csak szűk réteget érint. Szükség lenne egy olyan jól átgondolt és megtervezett rendezvénysorozatra, amely nagy tömegeket tudna megmozgatni és jelentős publicitással járna. Ennek alkotóelemei lehetnének júniusban egy, a nyári napfordulóhoz kötődő fesztivál, augusztusban a vörösvári napok, szeptemberben a szüreti mulatság. Mindehhez járulna még a nyári strand a szabadidőközpont területén. Ha ez megépülhetne, bizonnyal nemcsak a por jutna eszébe az embereknek Vörösvárról, hanem hogy jó lenne eltölteni egy kellemes napot a strandon, utána este be lehetne ülni egy koncertre, vagy a sörsátorba. Azt szoktam mondani a hallgatóimnak itt, az egyetemen: „Nem kell mindenben jónak lenned, de legyen egy olyan, amiben te vagy a legjobb. Akkor, ha valami van, téged hívnak.” Azaz: legyen Vörösvárnak néhány kitüntetett programja, rendezvénye, ami országos szinten is megállja a helyét, ami különleges, egyedi és magas színvonalú. Csak így lehetne vonzóbbá tenni Vörösvárt mások számára.
– Hogyan lehetne a kulturális életbe még jobban bevonni a tehetősebb polgárokat, szponzorokat?
– A civil szféra – ami a semmiből jött újra létre – még nem érte el azt a szintet, ami kívánatos lenne. Nincs elég pénz… Amikor legutóbb Kaposvárott jártam, megmutatták azt az épületet, amelyben egykor az a középiskola működött, amelyet tehetős polgárok tartottak fenn. Volt annyi pénzük és önbecsülésük, hogy egy középiskolát működtessenek. Most is meg kell hogy jelenjen az a tőkeerős réteg, amely a kultúrára is áldoz. Egyelőre még a tőkefelhalmozódás korában vagyunk. Ritka kivétel például a Mű-hely Galéria, ahol hétről hétre izgalmas dolgok történnek…
– Ön szerint egyértelműen a pénzhiány az oka minden gondunknak?
– Nem csupán a pénz hiánya. Sokkal inkább a tehetetlenség, a közönyösség és a lustaság. Azon kell dolgoznunk, hogy ezt a lustaságot legyőzzük, és hogy minél több ember menjen el a rendezvényekre. Azon kell dolgoznunk, hogy minél több ember legyen kíváncsi és befogadó a kultúrára. Mert csak így fogja mindenki jól érezni magát ebben az értékes hagyományokkal rendelkező, de szendergésre hajlamos kisvárosban.
F. A.
A Nagy Könyv
Hát, persze, mindenkinek van saját Nagy Könyve, gondolhatnánk. Pedig nem biztos, hogy így van, és nem is kell így lennie. Nagy Könyve annak legyen, aki megérdemli. Aki már túlrágta magát az első irodalmi csalódásokon, és még mindig tovább keresgél, amíg meg nem találja a neki való műveket.
Könyvekről beszélni jó. Olyan, mint egy közös élmény, amit érdekes módon nem egyszerre éltünk meg. De azt is jó látni, ha a vonaton, a buszon valaki azt olvassa, amit én már olvastam. Egy kicsit mindig irigykedem olyankor. Mert ő még átélheti, amin én már túl vagyok. Nekem a Nagy Könyv ezeknek a közös élményeknek a felidézését jelenti.
Bár a játék valójában az olvasás népszerűsítését szolgálja, szerintem csak ettől a programtól senki nem lesz könyvolvasó. Attól igen, ha látja, hogy a környezetében olvasnak, ha könyv van otthon a könyvespolcon, és téma egy-egy irodalmi alkotás, ha a plázázás helyett a család a könyvesboltba is beesik néha (akkor is, ha éppen nem maradt pénz hónap végén) csak úgy nézelődni, böngészgetni. Ennek a játéknak inkább megerősítő jellege van azok számára, akik még fontosnak tartják a hagyományos kulturális értékeket. Végre beszélhetnek róla, végre köztéma lehet, amit éppen olvasnak. A média végre olyan tevékenységet legitimál, ami értéket képvisel. Nem kell elfogadni a reklámok debil-gyerek, WC-pucoló anyuka, üres fejű macsó-apuka szerepét, hanem lehetünk teljesen hagyományosan normális emberek. Akik akár olvasnak is.
És ha úgy hozza a sors, van véleményük könyvekről is, nemcsak üres álkérdésekről. És a fecsegő felszín helyett ez talán kissé mélyebbre mutat.
Aki még nem hallott a játékról annak álljon itt néhány adat:
– az alapötlet Nagy-Britanniából származik,
– a műsor a Big Brother-láz ellen jött létre,
– mindenki szavazhat kedvenc regényeire,
– a szavazatok alapján 2005. április 23-ra összeállt a TOP 100-as lista, amely 50 magyar és 50 külföldi regényt tartalmaz,
– 2005. június 11-re ezekből a művekből szavazhatunk a TOP 12-es listára (www.anagykonyv.hu), ahonnan már bármelyik alkotás esélyes az első helyre,
– a 12 könyv mindegyikéhez kisfilm készül, amelyeket 2005. december 3-ig vetít majd az M1,
– 2005. december 17-én derül ki, hogy a szavazatok alapján melyik a legnépszerűbb könyv Magyarországon.
Mindenképpen derűlátásra ad okot az a tény, hogy a 100-as listán jelentős többségében irodalmilag igényes alkotások szerepelnek. A magyar olvasóközönség úgy tűnik igényes – ha száma nem is olyan jelentős.
Aki eddig még nem kapcsolódott be játékba, látogasson el a program internetes oldalára! Böngészgethet a listán és talán még kedvet is kap egy újabb könyv elolvasásához.
Szeitz Teodóra
Zsirai László versei
A gyökér erejétől
Friss virág nevetgél a fák hajában,
jókedvű ágakkal táncol a szél.
Örülj, örülj e pompás tavaszi bálban
meghízott kedvvel.
de soha ne feledd el:
a gyökér erejétől függ az ünnepély…
Néhány barack
A gyümölcsösben
egy kedves nénike
néhány mosolygó
barackot ad,
kéretlenül -
Bár felhők szoronganak
az égen,
mindörökké érzem:
e szemekből süt
a lélek napsugara,
belül…
Idill
Vágyakkal vasalt türelemmel
viselem hiányok halmazát,
baglyok idején fürge szemmel
fürkészem az ég kirakatát.
Már felépült csendem a házban
és észrevétlenül itt ragyog,
érzelmes-édes éjszakában
fénylabdáznak csinos csillagok.
Erő
E tekintet mosolya:
fényből és szeretetből font sugár.
Kapaszkodj nyugodtan bele,
ha úgy érzed, rozsdásodik a nyár.
Szerintem a ballagás…
Szerintem a ballagás az az ünnep, ahol lehetőség van arra, hogy az iskola méltóképpen elköszönjön végzőseitől, és az érettségi előtt álló diákok is elbúcsúzzanak tanáraiktól és diáktársaiktól.
Szerintem a ballagás tehát nem hasonlatos a lakodalomhoz, ahová ballagónként (versenyszerűen) minél több főt kell meghívni. Szerintem arra ott a ballagási eszem-iszom (ha már annyira).
Szerintem a ballagás az az ünnep, ahol a búcsúzásnak méltósága kell, hogy legyen. Egyrészt azért, mert érett felnőttek szájából hangzik el, másrészt azért, mert ettől lesz ünnepélyes. Szerintem amit nem lehet hallani, annak nem is lehet méltósága. Márpedig ha sok-sok ember beszél, akkor a legszebb ballagási beszéd is csak suttogás, a legszebb ének is csak csipogás.
Szerintem ballagáskor egy szál virággal ballagni szép.
Szerintem a széttaposott csokrok és kidurrant lufibelek látványa lehangoló.
Szerintem a ballagáskor hely kell. Akkor is, ha esik, ha fúj. Ha nincs annyi hely, nem kell annyi mindenkit meghívni. Úgysem látnak semmit és csak beszélnek, meg morognak.
Szerintem az ünnep méltóságát a mértékletesség adja.
Szerintem az már régen nincs a közünnepeken.
Szerintem újra kéne tanulnunk ünnepelni.
Szerintem ki kell mondani: mára a ballagás sokhelyütt rongyrázás, kérkedés.
Szerintem változtatni kéne.
Szerintem ezt otthon kell kezdeni. Kimondani: a szeretetet nem a csokrok száma és a vendégtömeg jelenti, hanem, hogy apa meg anya ott van, és látja, ahogy énekelve vonul az ő egy szem (két szem..) nagyfia-lánya. Aztán majd a fényképeket elküldik. És az ebédnél persze elmesélik…
Szerintem ez így lenne normális. Mert amerre tartunk, az szerintem nem az.
Szeitz Teodóra
Képek, hangok, versek
A Mű-hely Galériában május 6-án rendhagyó estet rendeztek, melynek különlegessége abban állt, hogy különböző művészeti ágak, a képzőművészet, a zeneművészet és az irodalom egyszerre képviseltette magát alkotók, alkotások és előadók által.
A kulturális est, a szokásokat folytatva, kiállítás-megnyitóval kezdődött. A falakon Kovács Adrienn olajfestményei, aquarelljei és szénrajzai, ezekkel szemben a tanítványok képei és fazekas tárgyai láthatóak. Adrienn tehetségét nagyapjától, a szintén festő Temesvári Mátyástól örökölte. Gimnáziumi évei alatt Gyémánt László műhelyébe járt, s ekkor mutatta be először képeit a közönségnek. Az érettségi után fotósiskolát végzett, majd az egri tanárképző főiskolán Nagy B. István és Földi Péter tanítványa lett. Három éve azonban már ő adja át tudását a Cziffra György Alapfokú Művészetoktató Intézmény ifjú tehetségeinek. Foglalkozásai igen népszerűek, ez abban is megmutatkozik, hogy csoportjának létszáma a kezdetekhez képest több mint duplájára nőtt.
|
Holics Szilvia József Attila
verseit adta elő |
Azt nyilatkozta, ha választania kellene a festés és a tanítás között, egészen biztosan a tanítást választaná. Mindez hatalmas felelőséggel jár, hiszen nem elég csupán felismerni a tehetséget, de a jó útra is kell terelni oly módon, hogy az ifjú művészpalánta kreativitása, saját stílusa szabadon kibontakozhasson. Említhetem a Kovács Adrienn festészetére nagy hatást gyakorló Van Gogh munkásságát is, akit a maga korában nem értettek meg, vagy a hazai festőzsenit, Gruber Bélát, akinek halála után egyik mestere visszaadta tanári diplomáját, mondván, nem ismerte fel időben, mennyi tehetség volt ebben az emberben. A nagy művészek mindig tisztában vannak saját zsenialitásukkal, éppen ezért olyan nehéz feldolgozniuk, ha tanáraik másfelé akarják terelni őket. A huszonhét évesen elhunyt Grubert a főiskolán egy alkalommal megfedte festőtanára, Kádár György: „Fiam, maga nem tanult tőlem semmit!”, mire a tanítvány így felelt: „Még az a szerencse, tanár úr!” Ha azonban tanár és diák megfelelő módon együtt tudnak dolgozni, a tehetség szárnyakat kap. Lehet, hogy Adrienn ifjú tanítványai közül fognak kikerülni azok a festők, akik tovább folytatják majd a magyar művészet hagyományát, mely már eddig is számos nagyszerű alkotást hagyott az utókorra.
A kiváló festőművész és tanár, Bernáth Aurél mondta egyszer: „Egy szál hegedű is lehet monumentális, s egy 30 x 40-es aquarellnek is lehet végtelenség ütése.” A híres mester rendszeresen rendezett lakásán képnézegetéssel egybekötött zenedélutánokat tanítványainak. Hasonló élményben lehetett részük mindazoknak, akik vendégei voltak a Mű-hely Galéria estjének. Miközben a falakon az alkotásokat csodálhatták, a színpadon zenészpalánták és tanáraik rövid koncerttel szórakoztatták a közönséget. A kiállított képeivel is büszkélkedhető Gemela Márk és Gemela Zsombor elektromos zongorán, illetve trombitán játszott, majd őket követte Tóth Ákos gitártanár saját szerzeményével, valamint Nagy Orsolya és Szilágyi Zsófia zenetanárok egy fuvoladuóval. Az este irodalmi részeként a Pécsről érkezett Holics Szilvia adott elő József Attila-verseket, a költőfejedelem születésének századik évfordulója alkalmából.
József Attila még nem volt ötéves, mikor édesanyja, akit férje egyedül hagyott három gyermekével, arra kényszerült, hogy két kisebb csemetéjét menhelyre adja. Így a kis Attila Öcsödre került, s ez a negatív élmény egész életére rányomta bélyegét. Nem találta a helyét, többször kísérelt meg öngyilkosságot, volt papnövendék és hajósinas is. A szegedi egyetemről eltanácsolták a Tiszta szívvel című költeménye miatt, ezért előbb a bécsi egyetem, majd a párizsi Sorbonne hallgatója lett. Az anya, a család, a szeretet hiánya magányba és betegségbe sodorta. Súlyos állapotban került szanatóriumba, ahol skizofréniát állapítottak meg nála. A mai orvostudomány szerint azonban nem ez a megfelelő kifejezés, a költő borderline személyiségzavarral (határeseti énzavarral) küzdött, s ez a magyarázata annak, hogy még betegen is nagyszerű verseket tudott írni. A szanatóriumi kezelés végeztével a nővéréhez utazott Balatonszárszóra. Néhány nap múlva, hirtelen elhatározással esti sétára indult, s a vonat kerekei alatt lelte halálát. Mai napig vitatott kérdés, hogy véletlen baleset vagy öngyilkosság történt azon a tragikus napon. Azonban tény, hogy költeményeiből a csalódottság, a reményvesztettség sugárzik. Ezekből hallhatott ízelítőt a vörösvári közönség is a legutóbbi kulturális est keretén belül.
A Mű-hely Galériában (Hunyadi u. 70.) június 10-én 19 órától Balassi Bálint megzenésített verseit hallhatjuk a Bourdon együttes tolmácsolásában, korabeli hangszereken. A műsor előtt a Pilisvörösvári Hagyományőrző Egyesület néprajzi kiállításának megnyitója lesz. A belépés továbbra is minden rendezvényre ingyenes, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Vörös Ildikó
Piliscsabai Egyházzenei Napok
Idén immár tizenegyedik alakalommal rendezték meg a Piliscsabai Egyházzenei Napokat, melyen, a hagyományokat folytatva, hazai és külföldi kórusok és zenészek gyűltek össze, hogy a musica sacra nevében megajándékozzák hallgatóságukat művészetükkel. A rendezvény ezúttal is három napon keresztül tartott, május 6-án a klotildligeti, 7-én a piliscsabai plébániatemplomban, 8-án pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében rendezték a koncerteket.
Az egyházzenei eseménysorozat első napján a Klotildligeti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium Kórusai, a Dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa, a Pomázi Psalmus Kórus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kórusa, a Biatorbágyi Pászti Miklós Vegyes Kórus, valamint a Budapesti Semmelweis Kórus lépett fel
Másnap a piliscsabai nagytemplomban az évenként megrendezésre kerülő eseménysorozat állandó fellépője, a Pilisszentiváni Vegyeskar mellett énekükkel örvendeztette meg a vendégeket az Esztergomi Szent Anna Templom Kórusa, a Dózsa Művelődési Ház Liszt Ferenc Vegyeskara, a szlovákiai Zselízből érkezett Franz Schubert Kórus, a szerbia-montenegroi Zombori Iuventus Cantat Kórus, illetve az amerikai egyházi énekkarok repertoárjából válogató Swinging Bach Singers. A koncerten közreműködött Szányi Attila trombitán, dr. Szalma Balázs és Vörös Árpád orgonán.
A piliscsabai egyházzenei rendezvénysorozat zárónapján a fellépők a kolozsvári Agnus Dei Kórus, az Esztergomi Ars Musica Kamara-kórus, a Dorogi Cantilena Gyermekkórus, az Esztergomi Monteverdi Kórus, a Budaörsi Pro Musica Kórus, valamint az Ifjú Zenebarátok Kórusának énekesei voltak, akiket Szendi Ágnes és Baróti István orgonaművész kísért.
V. I.
Az Ózon Fúvósötös koncertjéről
Magas művészi színvonal, tökéletes összjáték, kristálytiszta hangok és a zenélés öröme jellemezte az Ózon Fúvósötös április 29-i koncertjét a zeneiskola bérletes előadásainak sorában. Balogh József klarinétművész utánozhatatlan humorral konferálta fel az előadandó műveket, szót ejtvén keletkezésükről, műfaji sajátosságaikról, s még néhány anekdotát is előadott a zenei életből.
A koncerten sor került egy ősbemutatóra is: először csendült fel magyar közönség előtt Irving Stone: Partita című műve
Az előadott darabok közül e sorok írójának leginkább Christian Bach Fúvósötöse (ez egyébként a zenekar kedvenc műsorszáma), Farkas Ferenc Szerenádja és Régi magyar táncai tetszettek.
Vincze Imre Fúvósötöse Balogh József felkonferálása szerint is vad darabnak ígérkezett. Nos számomra nemcsak vad, de idegen is maradt hideg dallamaival, zaklatott ritmusaival.
F. A.
III. Nemzetközi trombitaverseny
Nagy érdeklődés, magas színvonal, szoros verseny
Március 12. és 16. között került megrendezésre Pilisvörösvárott a III. Nemzetközi trombitaverseny. A városi önkormányzat és a zeneiskola által szervezett rangos zenei esemény mintegy betetőzője azoknak a gazdag fúvószenei hagyományoknak és kiemelkedő színvonalú fúvószenei oktatásnak, amely városunkat jellemzik. Kevés olyan nemzetközileg is számon tartott, a szakma által kitüntetett figyelemmel bíró rendezvényünk van, mint ez a háromévenként tartott zenei verseny. Hírünket viszi a világba, kultúránkat gazdagítja, zenei műveltségünket emeli. Dicséret érte a rendezőknek, s kiemelten a verseny kezdeményezőjének és főszervezőjének, Hoós Sándor igazgató úrnak, trombitatanárnak.
Minden eddiginél nagyobb érdeklődést váltott ki a zenei világban az idei trombitaverseny. 15 országból közel 40-en neveztek be a megmérettetésre. Nemcsak Európából, de Brazíliából, Venezuelából, Koreából is érkeztek fiatal trombitások. Akik azt gondolnák, hogy a trombita kifejezetten a férfiak hangszere, kapásból megcáfoljuk őket, ugyanis a versenyre két hölgy is benevezett, sőt egyikőjük kiváló játékával a döntőbe is beküzdötte magát.
|
Hoós Sándor igazgató bezárja a III. Nemzetközi trombitaversenyt.
Mögötte a színpadon a versenyzők a díjakkal |
A zsűriben nemzetközi hírű trombitaművészek foglaltak helyet. A zsűri elnöke: Bo Nilsson volt, tagjai: Johann Gansch, Eric Aubier, Varasdy Frigyes és Palotai István.
A trombitaversenyt május 12-én este Grószné Krupp Erzsébet nyitotta meg. Városunk polgármestere egyben a rendezvény legfőbb szponzorát is képviselte, Pilisvörösvár város önkormányzata ugyanis 1,5 millió forinttal támogatta a trombitaversenyt.
A megnyitó keretében történt meg a sorsolás: ki kezdi meg a másnapi elődöntő küzdelmeit, aki után névsorban következnek majd a többiek.
A nézőket a megnyitón a Brass on the Five rézfúvós együttes koncertjével lepték meg a rendezők. Az együttes néhány hónappal korábban már járt Vörösváron, akkor is nagy sikert aratva.
39 versenyző három napon át tudása legjavát mutatta be a zsűrinek, a 16-i döntőbe azonban csak öten juthattak: Richter Gábor, Hara Fruzsina, Manuel Lichtenwöhrer, Francisco Horez és Kirill Soldatov.
A döntőben a versenyzők Haydn Esz-dur trombitaversenyét és Jolivet Concertino-ját játszották a Danubia Szimfonikus Zenekar kíséretében.
A zsűri pontozása alapján a fej-fej melletti küzdelemből Richter Gábor került ki győztesen, ő kapta meg Pilisvörösvár város 2000 Eurós fődíját. A díjat azonban nem ő, hanem édesapja vette át, mivel őt elkötelezettségei időközben visszaszólították Berlinbe, ahol másnap délelőtt már koncertje volt.
A verseny második helyezettje, a közönség kedvence, az orosz Kirill Soldatov lett. ő a város 1600 Eurós díját kapta. A dobogó harmadik fokára a rendkívül temperamentumosan muzsikáló venezuelai Francisco Horez állhatott fel. ő 1000 Eurót kapott.
A negyedik helyezett az osztrák Manuel Lichtenwöhrer, az ötödik Hara Fruzsina lett.
Az eredményhirdetésnél a szponzorok jóvoltából számos különdíjat is átadtak a versenyzőknek. Molnár Sándor kőfaragó mester a díjkiosztásra bronz emlékplakettet készített, amelyet mindegyik döntős átvehetett, emlékeztetőként erre az izgalmakban bővelkedő napra és Pilisvörösvárra.
Bo Nilsson, a zsűri elnöke rövid értékelő beszédében köszönetet mondott a verseny rendezőinek a magas színvonalú szervezőmunkáért. Elmondta, hogy nagyon magas szakmai színvonalú volt a verseny, de ez nem is csoda, mert Magyarországon ennek a hangszernek igen nagy a kultusza, nagyon sok tehetség, nagyon sok remek trombitás van.
Hoós Sándor igazgató a díjkiosztó ünnepség után elégedetten nyugtázta az elmúlt néhány nap történéseit, s láthatóan megkönnyebbült, hogy zökkenőmentesen lezajlott a verseny. – Egy év múlva már kezdhetem szervezni a következőt – mondta tettetett gondterheltséggel, valójában a sikeres rendezvény miatt érzett örömmel. – Remélem, az iránt is majd ilyen nagy érdeklődés mutatkozik majd...
* * *
Richter Gábort, a III. trombitaverseny győztesét sajnos nem tudtam lencsevégre kapni a díjkiosztó ünnepségen, mert akkor már Berlin felé robogott a vonata. Telefonon azért sikerült elérnem őt, s gratuláltam győzelméhez.
Megtudtam tőle, hogy tavaly diplomázott a zeneakadémián, s szeptembertől kétéves gyakorlati képzésen vesz részt a Berlini Filharmonikusok Zenei Akadémiáján. Több nemzetközi trombitaversenyen ért már el kiváló eredményeket. 2002-ben a vörösvári versenyen is indult, akkor III. lett.
– Az idei versenyre alaposan felkészültem, ebben az is segítségemre volt, hogy a versenyműveket már játszottam korábban. A döntőben az orosz és a venezuelai versenyző nagyon megszorongatott, nagyon jók voltak. A Haydn-művet hibátlanul játszottam, a modern darabot egy kicsit gyengébben fújtam, de szerencsére a zsűri az én produkciómat rangsorolta első helyre. Jól éreztem magam a versenyen, örülök a sikernek, de a gondolataim már a következő feladaton járnak: holnap délelőtt 10 órakor már Berlinben kell játszanom…
Palotai István trombitaművész, a Magyar Trombitás Szövetség elnöke a kezdetektől (az 1997-es trombitaversenytől, amely még nem volt nemzetközinek meghirdetve) tagja a zsűrinek és segít a szervezésben is. Jelentős fejlődést tapasztal az első országos verseny óta: mára egy komoly, a szakma által világszerte jegyzett nemzetközi versennyé vált ez a rendezvény, a résztvevők száma is folyamatosan nő. Amikor a siker titkára kérdezek rá, Palotai úr így válaszol:
– A nemzetközi versenyeknél szigorú szabályok vannak, ezeket rögtön az első verseny szervezésénél nagyon komolyan be kell tartani. Egy versenyt minősít a kiadott versenyszámok nehézsége, hiszen a kisebb tudású versenyzők így eleve nem is jelentkeznek rá. Fontos az is, hogy kiket választanak a zsűribe. A mi zsűrinkbe olyan világhírű trombitaművészeket hívtak meg, akikre a szakma felkapja a fejét. Eric Aubier például nagyon nagy sztár ma a trombitások között… Nem jelentéktelen az sem, hogy mekkora összeget kapnak a díjazottak. Mindezektől együttesen függ az, hogy mennyire lesz sikeres egy ilyen megmérettetés.
A versenyzők hangszeres tudásával kapcsolatban a következőket mondja:
– A korábbi versenyekre az volt a jellemző, hogy volt néhány nagyon tehetséges trombitás, akik kiemelkedtek a többiek közül. Most már nem csak néhány, hanem nagyon sok kiemelkedően tehetséges trombitás nevez be a versenybe, így a zsűri dolga is egyre nehezebbé válik. Minimális volt most a különbség a pontszámok között.
Végül a „részt venne-e legközelebb is s zsűrizésben?” kérdésre így válaszol:
– Nagyon jól éreztem magam az idei versenyen, már szinte hazajárok ide, Pilisvörösvárra. Remek hangulatú, jó versenyeknek lehetek itt részese. Ha meghívnak, természetesen legközelebb is szívesen eljövök…
Fogarasy Attila
