
A térségben élõk érdeke
az új 10-es út megépítése
A Levegõ Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület az év elején megtámadta az új 10-es út Üröm és Pilisvörösvár közötti szakaszának környezetvédelmi engedélyét. A per következtében félõ, hogy évekkel csúszhat annak az elkerülõ útnak a megépítése, amely a 10-es út elviselhetetlen forgalmát a településeken kívülre vezeti.
Jelen állapotában a 10-es számú fõút forgalma állandó zajt és levegõszennyezést, valamint balesetveszélyt jelent az érintett települések lakóinak.
A Piliscsabáért Egyesület – bár fenntartja véleményét, hogy az engedély kiadása nem megfelelõ eljárásban zajlott – már belátta, hogy az út megépítésének csúszása a Pilis-medence számára lényegesen nagyobb kárt okozhat, mint ami a per esetleges sikerétõl várható.
Arra kérem a Levegõ Munkacsoportot, hogy a jó példát követve maga is változtassa meg véleményét. Az itt élõk érdekeit szem elõtt tartva tegye magáévá a helyben lakókból álló és az õket képviselõ Piliscsabáért Egyesület álláspontját.
Mert immár minden itt élõ számára a napnál is világosabb: nem az új 10-es út építése, hanem annak akadályozása ellentétes a térség lakóinak érdekeivel, az itt élõk jogos egészségi és természetvédelmi igényeivel.
Frajna Imre
országgyűlési képviselõ
OS - fideszfrakcio.hu
Aláírásgyűjtés
a 10-es út elkerülõ szaka-szának megépítéséért
A Fiatalok Vörösvárért Egyesület (FIVE) beadta az Adatvédelmi Biztos Hivatalába bejelentését, hogy hivatalosan is aláírást gyűjthessen a 10-es elkerülõ megépítéséért. A hozzájárulást megkaptuk, ezért kérjük Önöket, hogy városszerte kihelyezett íveinket írják alá, írassák alá mindazokkal, akik szeretnék, hogy az út megépüljön.
Fontos eszköz az aláírásgyűjtés, mert nem csak a Kormány felé kívánjuk jelezni, hogy ígéreteihez híven kezdõdjön meg az út kivitelezése, hanem a Levegõ Munkacsoport felé is, hogy a környéken lakóknak is megvan a joguk az egészséges környezethez, kérjük õket, hogy a mi érdekeinket képviseljék, ezért vonják vissza a fellebbezésüket.
Tisztelt Levegõ Munkacsoport! Levegõt a 10-es út környéki településeknek!
Továbbá jelezzük, amennyiben nem történik konkrét lépés az ügyben, úgy a FIVE áprilisban ismét útlezárással fogja jelezni, hogy városunk és környékünk a 10-es út miatt egyre kevésbé élhetetõ.
A mellékelt aláírásgyűjtõ ívet (ha mind a 20 sor ki van töltve), az alábbi helyeken adható le:
Müller Kávéház, Hõsök tér
Dzsébri Szoft Computer Szalon, Fõ út 75.
Liget ABC, (Szabadságliget) Kisfaludy utca
Preszl Gábor elnök,
Bruckner Katalin önkormányzati képviselõ
Érvek, vélemények
Egy sajtóközleménybõl
Sajnálatosnak tartjuk, hogy az engedélyezésre beadott tervekben az új 4 km-es szakaszon, a solymári leágazás mellett felépítendõ bevásárlóközpontot kiszolgáló úthálózat nem szerepelt, és a létrejöttükkel elõálló új közlekedési helyzetet (forgalom- és környezetszennyezés-növekedést) számításba sem vették, így azok nem képezték az új útszakasszal kapcsolatos hatástanulmány részét sem. A Piliscsabáért Egyesület, ahogy korábbi nyilatkozatunkban már leszögeztük, támogatja a 10-es út fejlesztését, de továbbra is hangsúlyozza, hogy az új 10-es út megépítésével egyidejűleg a térség tömegközlekedésének, ezen belül elsõsorban a vasút fejlesztésének hasonló fontosságot kell tulajdonítani. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis rámutatnak, hogy minden új út csak több forgalmat generál és a meglévõ problémákat csak fokozza.
Piliscsabáért Egyesület
(Az egyesület február 24-én döntött arról, hogy eláll a Levegõ Munkacsoporttal együtt beadott bírósági keresetétõl. – a szerk.)
Tisztelt Lukács Úr!
Elõször kérdezzenek meg Önök minket, itt lakókat, hogy szeretnénk-e, akarjuk-e ezeket az új elképzeléseket. Törvényeink biztosítják önrendelkezési jogainkat, közvetlen formában és közvetett formában képviselõkön keresztül. Önkormányzati képviselõink és parlamenti képviselõik is vannak, akik többször felszólaltak már különbözõ fórumokon az elkerülõ 10-es út megépítésének ügyében. Kérem, hogy segítsék az õ munkájukat, javaslataikkal, környezetvédelemben szerzett tapasztalataikkal, hogy miképpen lehet az elkerülõ 10-es utat és az M0 nyugati részét a természeti értékek lehetõ legkisebb károsítása mellett megvalósítani; milyen környezetvédelmi beruházások, zajvédõ falak, vadátjárók, stb. megépítése szükséges. Miért ne éppen ez a térség mutasson példát arra, miként lehet korunk súlyos problémáit jól megoldani? Mutassunk példát, hogy a fenntartható fejlõdés ne csak jelszó legyen!
Angeli Márton
(Idézet a Levegõ Munkacsoporthoz írt levélbõl)
Életveszélyes természetvédelem
A természetvédelem, az állatok és növények gondozása igenis fontos és igenis szükséges. De amikor emberek egészsége és élete ezekkel a gondolatokkal ellentétes, akkor igenis az emberek mellett kell állni.
A 10-es út mentén lakók a szennyezett levegõtõl és a forgalom zajától nem tudnak menekülni. Mindenki, aki akár egyszer is átkelt a vörösvári Fõ úton, vagyis lélegzet után kapkodva átvetette magát a száguldó autók között, érzékelni tudja, hogy ez az út életveszélyes.
Egy olyan világ, ahol gépkocsi helyett a legtöbben tömegközlekedési járművet választanak, ahol esetleg forgalmi lámpák csökkentik a sebességet és segítik a járókelõket – nemcsak távol van, hanem költségekkel is jár. A Levegõ Munkacsoport mikorra várja, hogy a vonattal és busszal való közlekedés elnyeli a mai autóforgalom nagy részét?
A 10-es út sorsa most a kezünkben van. Tehát cselekedjünk és mentsünk emberéletet!
Juth Zsuzsa
Cikkek, hozzászólások a 10-es útról:
www.pilisvorosvar.hu
www.pilisportal.hu
 |
Mitévõk legyünk? – töpreng a zebra,
a jelzõlámpa és a közlekedési tábla |
Simi, az õrangyal
A zebra, a jelzõlámpa és a KRESZ-tábla nagy gondban van. Mindent megtettek azért, hogy megóvják a balesetektõl a gyerekeket, de a kisiskolások figyelmetlensége és az autósok eszeveszett száguldozása miatt állandó aggódás az életük. A zebra fehér és fekete csíkjai izgatottan pattannak fel, s vitatkoznak össze a jelzõlámpával és a gyalogátkelõhelyet jelzõ táblával. Ki a hibás, mi a teendõ? Végül sok fejtörés után megtalálják a megoldást: segítségül hívják Simit, a csíkos õrangyalt, hogy vigyázzon a szürkületben és sötétben közlekedõ gyerekekre. Ráadásul a gyerekek megígérik, hogy ezentúl óvatosabban fognak közlekedni, az autósok pedig azt, hogy jobban odafigyelnek a gyalogosokra. Így aztán minden jól végzõdik abban a tanulságos jelenetben, amelyet Draxler Éva írt és tanított be a Közösségi Ház színjátszó csoportja számára a Simi nevű fényvisszaverõ háromszögek átadásának alkalmából.
A nyakba akasztható közúti biztonsági háromszöget 27 évvel ezelõtt elõször Svájcban kezdték alkalmazni, és ma már Európa-szerte sokmillió gyermek életét oltalmazza.
 |
| Papp Áron Gábor |
Sötétedéskor, szürkületben, ködös, esõs idõben a gépjárművek reflektorának fénye visszaverõdik a csíkokról, és már messzirõl is jól látszódnak a gyerekek. A sárga biztonsági háromszög elkíséri õket az iskolába, és a szabadidõben is – például biciklizés közben – fokozott biztonságot szavatol számukra az utcán. Fényvisszaverõ csíkjai 700-szor hatékonyabbak a hagyományos macskaszemeknél.
Simit, a gyerekek õrangyalát a Svájcból néhány éve hazaérkezett Papp Áron Gábor cége, a Swiss Media Services forgalmazza kizárólagosan Magyarországon. Vörösváron megvásárolható a Fõ úti kerékpárboltban, illetve a Mol-kútnál is hamarosan kapható lesz.
A biztonsági háromszöget elõször Ózdon vezették be, második helyen pedig Pilisvörösváron, hamarosan pedig országos kampány indul magyarországi elterjesztésére. A Liegl-Dachser Logisztikai Kft-nek és az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának köszönhetõen a Simit Vörösváron minden elsõs és másodikos kisdiák, valamint a kisegítõ osztályok valamennyi tanulója – összesen 320 diák – ingyen megkapta. (A Liegl 200 ezer forinttal, az OKB 120 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez.)
A február 26-i Simi-átadó ünnepségen a kisdiákok nagy örömmel vették át a biztonsági háromszögeket. Remélhetõleg mind többen viselni is fogják a testi épségüket óvó õrangyalt.
 |
| Rájuk már a Simi is vigyáz |
Az ünnepségen Grószné Krupp Erzsébet polgármester köszönetet mondott Papp Áron Gábornak a kitűnõ kezdeményezésért, s a Liegl-Dachser Logisztikai Kft-nek az önzetlen segítségért. Bognár Zsolt, a Liegl ügyvezetõ igazgatója örömét fejezte ki, hogy segíthettek a közlekedés biztonságosabbá tételében. Papp Áron Gábor röviden ismertette a Simi bevezetésének történetét és jellemzõit.
Végül Temesvári Anna, az OKB elnöke e szavakkal búcsúzott el a Simit viselõ gyerekektõl: „Kedves gyerekek! Mától fogva mindennap gondolnotok kell arra, hogy a Simi csak úgy véd meg titeket, ha felveszitek, és nemcsak iskolába menet és jövet, hanem mindig, amikor az utcán közlekedtek. Egyben kérjük szüleitek és tanáraitok segítségét is abban, hogy errõl soha ne feledkezzetek meg. A Simi mindig legyen veletek!”
F. A.
Tisztelt Lukács úr !
Csak sejtéseim vannak mi motiválhatja szereplési vágyukat, túlhevített média megjelenési kényszerüket. Ez lehet szent megszállottság, de gondolom, inkább a szürkeségbõl kitörni vágyás õsi ösztöne.
Egy példát, ha megenged. Egy nem túl daliás, méreteiben és erõtlen fejhangjában (valamint sok másban) Önhöz igencsak hasonlító Sebeõk János siker-sztorijával hozakodnék elõ.
Említett rajzfilmhõs-karakterű úriember betuszkolta magát egy ketrecbe aztán vadul aggódni kezdet a brazil esõserdõkért. Sikerei csúcsán kikötött a Való Világban, énekelt, bokszolt, puszipajtása lett Gyõ-zikének. Mi lehet az erdõkkel nem tudom, de a jó svádájú filozófus a média ünnepelt sztárja lett.
Ideig-óráig az lett a tudat-cukorkás zászlóégetõ, meg szépreményű Bácsfi kisasszony magasba lengetett karjával.
Működik ez sárga anorákban is, sínre feküdve, kerítéshez vagy fához bilincselve, Zengõn zengve, rendõrökkel farkasszemet nézve.
Akciózni kell, és zümmögnek a kamerák, villognak a vakuk, és máris ki lehet lépni az ismeretlenség homályából.
Uram, ha megbocsát, szűkebb pátriám nem kér az önök jó szándékba csomagolt gáncsoskodó piruláiból
Bármiyen zöld árnyalatú a Lila köd, azért vannak kényszerű prioritások. Nemcsak lepkék, lápok, virágok vannak, hanem léteznek hús-vér homo sapiensek is. Ha már sapiens, akkor feltalálja a meleg vizet, a két-sávot, a hidat, az elkerülõ utat. Választ, keres és talál az élet aktuális kihívásaira, legyen az akár a 1 0-es út mára elviselhetetlen túlzsúfoltsága.
Nem önsorsrontó barom. Látott már szélgenerátort, napkollektort, evett már biomasszát. Tudja, mi az üvegházhatás, azt is, hogy végesek a kõolajkészletek. Szelektíve gyűjt hulladékot. Védi gyermekeit, környezetét a természetet. Nem zöld privilégium ez.
Jó szívvel veszi, ha jó szándékú emberek itthonról protestálnak a bálnák pusztulásáért, terepjárók sivatagi környezet károsításáért.
Azt viszont nem várja el, hogy amerikai professzorok vagy beduin pásztorok tiltakozása kelljen a 10-es út menti káosz megoldásához.
Sõt, Budaörsrõl sem várja. Ott is keresztbe lehet feküdni a küszöbön, van Metró, Auchan, Tesco stb., garantáltan ott lesz a sajtó, és meg lehet kérdezni a polgármestertõl, mitõl olyan rohadt magas Budaörs költségvetése?
Uram, a Lukács név jól cseng cukrászdaként, elment filozófusként is, az evangélistáról ne is beszéljünk.
Vörösváron egy gáncsoskodó, zöldbe bújt exhibicionistát jelent.
Ha igazak szavai a demokráciáról, akkor felfoghatja úgyis, hogy a többség diktatúrája. Ez pedig elkerülõt akar és fog építeni!
Garai György
Közvéleménykutatás
Egyesületünk nem gondolta volna, hogy Piliscsabán ilyen hatalmas aktivitást vált ki szavazásra hívó kis cédulánk. (...)
E szavazásnak két súlyos mondanivalója van:
1. Csak igen szavazat érkezett, „nem” egy sem!
2. A közel 700 szavazat Piliscsaba családjainak döntõ többségét reprezentálja, a község egyöntetű akaratát látni benne.
A Piliscsabáért Egyesület mint tékozló fiú visszatért az atyai házba, reméljük, ugyanezt megteszi a Levegõ Munkacsoport is, ha másért nem, akkor Piliscsabáért, a piliscsabai tagjain keresztül. Elismerésre méltó tett egy hibás lépést elismerni, majd bocsánatot kérni. Ezt megköszönjük.
a Piliscsaba-Klotildliget Községszépítõ és
Természetvédõ Közhasznú Egyesület vezetõsége
(Megjelent az „Ez Az újság” című lap 2005. márciusi számában.)
IMPRESSZUM:
Copyright © Pilisvörösvár Város Önkormányzata
e-mail
Szerkesztõ: Schuck Béla e-mail