5. oldal Riport
„Táncolj, örül a nép…”
Utcabál a viacoloron
Zene szól, tábortűz ropog, gyermekek zsivaja hallik, a bográcsban disznópörkölt fõ, öröm és elégedettség az arcokon. A különös az, hogy mindez az utca kellõs közepén zajlik. Felnõttek, gyerekek együtt ünnepelnek, nem zavarja õket a hideg, nyirkos idõ. Igazi népünnepély, utcabál ez, még akkor is, ha csak néhány tucat ember vigadozik itt…
A Dobó utcában vagyunk, a Tavasz utca és Nyár utca között nemrég megépült viacoloros útszakaszon. Ezentúl nem kell többé az itt lakóknak porban, sárban, bokatörõ jégen közlekedniük. Nagy esemény ez, hiszen még sohasem volt ezen a részen szilárd útburkolat, mióta Karátsonyi Jenõ gróf felparcelláztatta egykori birtokát. Az itt lakók el is határozták, hogy megünneplik a régóta várt, örömteli eseményt. Lezárták a Tavasz utca felé az utcát, asztalokat állítottak a friss térkõre, s megrakták mindenféle jóval. Mindenki hozzájárult valamivel az ünnephez, ki bort, üdítõt hozott, ki süteményt sütött; Pista bácsi, aki mindkét szemére vak, a papírfüzéreket készítette; Tibor, a boltos, nagy adag pörköltöt fõzött a mulatozóknak.
|
A gyerekek nagyon élvezték a futóversenyt
a Dobó utca frissen lerakott kövezetén |
Az ünnepségre meghívták Grószné Krupp Erzsébet polgármestert és Zbrás Pálné területi képviselõt is, akik örömmel tettek eleget a meghívásnak. (Annál is inkább, mivel szokatlan az elégedettségnek és az örömnek ilyeténképpen való kifejezése ebben a kisvárosban. Egy utcaszakasz átadását gyakran fanyalogva fogadják a lakosok, a „bezzeg én jobban megcsináltam volna” hozzáállással, miközben azt latolgatják, kinek mennyi haszna volt az út megépítésével. Gondolatban duzzadnak a zsebek, épülnek a kacsalábon forgó paloták. Minden egyes viacolor kockához sanda gyanakvás tapad… )
„Táncolj, örül a nép, ebbõl a jóból sosem elég…” – énekli Cipõ, a Republic frontembere a kazettáról, és egy anyuka két kicsi gyermekével valóban táncra perdül az újonnan lerakott kövön. A többi gyerek inkább a bringázást és a rollerozást választja a lezárt utcán, napok óta nem tudnak betelni vele… Az anyukák aggódnak is éppen eleget: „Ne menjetek ki a Tavasz utcára, ott sok autó jár!”
Vélhetõen hamarosan itt is megnõ a forgalom, építik már ugyanis a Szabadság út – Tavasz utca közötti részt is, s legkésõbb november végéig itt is elkészül a viacolor burkolat. Néhányan aggódnak is emiatt: a lejtõs utca nagyon csábítja az ész nélkül száguldozókat…
|
| Bolhapiac az utca közepén |
„… ebbõl a jóból sosem elég…” – énekli Cipõ újból a refrént, s ezt leginkább az utca alsó részén élõk igazolhatják, akiknek még egy-két évig földúton kell járniuk. (Az önkormányzati ciklus végére nem sok ilyen utcarész marad: elképzelhetõ, hogy egy sem.)
„Éljen a csodacsapat” – folytatja Cipõ, és valóban „csodacsapatnak” számít ez az utcabeli közösség, hiszen csodaszámba megy manapság, hogy az együtt lakók összejöjjenek, közös programot szervezzenek, együtt ünnepeljenek. A szomszédok manapság pereskedni szoktak, nem együtt bográcsozni.
– Régebben mi is jobban összetartottunk – mondja Tibor, a boltos, miközben a pörköltet méri ki a műanyag tányérokba. – Összejártunk, beszélgettünk, ismertük egymás örömét, bánatát. Nosztalgiával gondolok azokra a régi szép idõkre, amit egy kicsit sikerült visszalopnunk ide… Igaz, hatvan ember ígérte, hogy eljön a bálra, de csak ennyien jöttek, a pörköltbõl is, nézze, mennyi megmaradt…
De akik itt vannak, nagyon jól érzik magukat… Fõleg a gyerekek. A felnõttek bolhapiacot, zsákbamacskát, váltóversenyt rendeztek nekik, de leginkább az út mellett rakott tábortüzet élvezik, az izzó zsarátnokokat, magasba szálló tűzszikrákat…
– Az lesz a vége, hogy be fogtok pisilni… – mondja komolykodva egy felnõtt, de õ is csak azért, mert ilyenkor ezt szokás mondani a gyerekeknek…
A hangulat közben emelkedettebbé vált, köszönhetõen a finom pörköltnek, savanyú káposztának és a terített asztal italainak, köztük egy olyan kitűnõ nedűnek, amely a vadászok mesterének mondja magát (Jägermeister). Lassan a felnõttek is a tábortűz köré gyűlnek, élvezik a rõzsemeleget.
– 14 évvel ezelõtt, amikor Gyuláról ideköltöztem, fogadást kötöttem a Tibivel, aki azt mondta, itt 2000-re portalan út lesz – mondja egy hölgy a tábortűz mellett. – Nos, hát veszített egy üveg pezsgõt, mert öt évet tévedett. De azt hiszem, ezt most igazán nem bánja…
(Az utca lakói közül egyébként sokan nem tõsgyökeres vörösváriak, megkockáztatom: talán ezért is állnak hozzá másképp a dolgokhoz, mint a kritikusabb vénájú õslakosok.)
– Önök mindennel meg vannak elégedve? – kérdezem provokálóan a gyulai hölgytõl. – Amit ember csinál, abban hiba is akad…
– Nos, itt is akadnak apróbb hibák, de ezek kijavíthatók. Meg kell azonban õszintén mondanom: tartunk attól, hogy egy-egy nagyobb zivatar esetén nem tudja majd elvezetni az új út a csapadékvizet. A napokban csõtörés volt az utca Szabadság út felõli szakaszán és a lezúduló víz sárral terítette be az egész utcát, befolyt a kertekbe is. Jó lenne a csapadékvíz-elvezetést is megoldani az egész Ligeten…
Egy kissé már kapatos férfi szakítja rögtön félbe a hölgy szavait:
– Ez így van, de ezt most nem kellene leírni. Olyan szép ez a nap, kár lenne elrontani azzal, hogy panaszkodunk. Kész az út, nagyon örülünk neki, ez a lényeg!
– Képviselõ asszony, mit szól ehhez az ünnepséghez? – kérdezem Zbrás Pálnét.
– Le vagyok nyűgözve – mondja õszinte örömmel. – Ritkán tapasztalni ilyen jó közösségi szellemet a városban, és hogy emberek ennyire tudjanak örülni valaminek. Folyamatosan figyelemmel kísértem a munkálatokat és azt tapasztaltam, hogy az építõk nagyon becsületes munkát végeztek, jól dolgoztak. A lakosság pedig végig segítette a munkájukat, volt, aki étellel, itallal kínálta õket. Öszszegezve elmondhatom, hogy itt, Ligeten folytak legzavartalanabbul az útépítési munkák, a legkevesebb lakossági panasz, kifogás itt volt. Azt szeretném, ha másutt is ilyen flottul mennének a dolgok, és a lakók ugyanilyen örömmel vennék birtokukba a megépült utat…
– A lakók aggódnak amiatt, hogy egy nagyobb esõ esetén az utca nem tudja elvezetni a csapadékvizet… – akadékoskodom tovább.
– Egy két éven belül Pilisvörösvár egész belterületén kiépülnek a szilárd burkolatú utak. Véleményem szerint a következõ legsürgõsebb feladatunk a csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása az egész városra vonatkozóan. Ugyancsak fontosnak tartom a járdák megépítését is. Ebben az utcában is csak az egyik oldalon vannak járdák, ott sem végig. Mindezen felül elengedhetetlenül fontos lesz meglévõ útjaink és járdáink folyamatos karbantartása, kátyúzása és a város belsõ közlekedésének szabályozása – fejti ki Zbrás Pálné.
Idõközben teljesen besötétedett, hidegebb lett, az utca lakói a tűz köré húzódnak. Az egyik idõsebb lakó arra unszolja szomszédait, hogy: „Énekeljük el a Tibinek azt, hogy Akácos út, ha végigmegyek rajtad én…” Nem tudom, vannak-e akácfák az utcában, de hogy ezen a részen most már nyugodtan végig lehet menni, az biztos.
A nótát azonban már nem várom meg, elbúcsúzom és hazaindulok. A Szabadság út végénél átvágok a Mandula utca felé. Itt, a város szélén még földutak vezetnek. Amint elérem a Kápolna utca végi második sorompót, ismét aszfaltot érzek a kerékpár abroncsai alatt. Úgy látszik, az aszfaltszõnyeg elért egészen a sínekig…
Hazáig most már sima az út.
F. A.
