8. oldal Kultúra
Volt egyszer egy Művelõdési Ház…
A Herbst-kocsmától a Művészetek Házáig
Kezdetben vala a Herbst-kocsma, ahová szívesen jártak a falusiak bálokra, mulatságokra, színielõadásokra. Ebben az épületben volt a legnagyobb színpad és színházterem, ennélfogva ezt nevezték ki a szocialista rendszerben – amikor „a népet mindenáron kultúrálni, művelni kellett” – a Jókai Mór Művelõdési Háznak.
Persze hiába a hangzatos név, a falusiak „Kulinak” keresztelték el a némileg átalakult intézményt. De a becézés is mutatja, hogy szerettek oda járni.
|
| A „Kuli” a hetvenes években |
E sorok íróját is – ki a hetvenes években volt fiatal – sok kedves emlék fűzi oda. Amphora-koncertek, csinos lányok, az elsõ szerelmek, cs. vitamin a büfében (érti, aki érti), Harpagon nagymonológja a gimnáziumi Ki mit tud-on…
Sokan nem értették, miért kellett lebontani a Kulit, miért kellett a helyére egy szocreál stílusú nagyon rossz és csúnya épületet emelni.
A régi Kulihoz fűzõdõ nosztalgiával bizony szembe kellett nézni a Művelõdési Ház elsõ vezetõinek is (Kovács Istvánnak, majd az õt váltó Laknerfi Lászlónak).
Laknerfi László így ír errõl nagyon õszintén a Pilisvörösvár Ma című lap 1989. októberi számában:
„Volt egyszer egy művelõdési ház. Vagy másképpen a Herbst vendéglõ (kocsma?). A vörösváriak nagyon szerették és még ma is nosztalgiával gondolnak rá. Na igen. Itt szépen elfért egymás mellett az önképzõkör, a színjátszó csoport, a dalárda, a zenekar. Itt bontogatta szárnyait a tánccsoport, és a bálokon talán még ezer vendég is elfért benne. Aztán egyszer csak lebontották. … úgy gondolták, egy modernebbet, korszerűbbet kell építeni…
A Fõ út és a Szabadság út sarkán áll egy ronda négyszögletes épület. Rajta kétnyelvű felirat: Művelõdési ház, Kulturhaus. Valóban nem valami csalogató. De az biztos, hogy nem tizenkettõ egy tucat. Még egy ehhez – kívül-belül – hasonló nincs ugyanis az országban. Kultúrhodály? Lehet. Az mindenesetre kétségtelen, hogy sem külsõleg, sem belsõleg nem a legszerencsésebb a megoldása. Mit tegyünk hát? Bontsuk le ezt is? Nyilván nem ez a megoldás. Szidjuk? Ez a legkönnyebb és fõleg nem kerül semmibe. Mit tegyünk hát?
Az 1982-ben átadott új művelõdési házat – ha sajnálták is a régit – de birtokukba vették a vörösváriak. Lehet, hogy az ünneplés perceiben nem mindenkinek tűntek fel a hibái. Leghamarabb az derült ki, hogy kicsi a bálterem. Aztán kevésnek – és szintén kicsiknek – bizonyultak a szakköri helyiségek. A csaknem teljesen egybe nyíló belsõ teret (földszint, elsõ- és második emelet) csak igen drágán lehetett kifűteni. Ráadásul – éppen nyitottsága miatt – az egyik legnagyobb helyiséget jószerivel csak bálokra lehetett használni (az elsõ emeleti nagytermet – a szerk.). Mégis megindult az élet. Ha kevesebb is volt a vendég, a bálokon mindenki jól érezte magát. A tánccsoportnak az új színpad – mely jóval nagyobb a réginél – lehetõséget biztosított a bõvülésre, és egyre több idegen – köztük sok külföldi – együttes fogadására.
A moziterem rögzített székeivel ugyan kizárta a bálozás lehetõségét, de mégis a megye egyik legszebb színházterme lett. Szakkörök, tanfolyamok indultak, színészek, országos hírű együttesek szórakoztatták a termet mindig megtöltõ közönséget. A szaporodó folklórműsorok, az egyre gyakoribb külföldi vendég együttesek országos, majd nemzetközi hírnevet szereztek Pilisvörösvárnak.”
Laknerfi László, elõbb idézett írásában szót ejt az épület átalakításának terveirõl is. Ismerve a Művelõdési Ház átalakítására vonatkozó nemrégiben elfogadott terveket, érdemes egybe vetni a kettõt. Az igazgató cikkének megírásakor remélte, hogy „a ház csupasz teteje” nem sokáig marad majd meg, oda ugyanis „környezetbe illõ tetõvel egy szálloda építését” tervezték német segítséggel. A további tervek közé tartozott, hogy még egy szint – és természetesen tetõ is – került volna a színházterem fölé, így a vörösváriak hagyományos báljain ismét több százan érezhették volna jól magukat. A ház udvara alatt húzódó pincét pedig ifjúsági klubként akarták működtetni.
A ráépítéssel kapcsolatos tervek nem valósultak meg, a rossz elosztású épületet azonban sikerült némileg otthonosabbá és praktikusabbá tenni: a nézõtér irányában meghosszabbították a színpadot, az elsõ emeletet egy szárnyas ajtóval elkülönítették és néhány kisebb helyiséget választottak le róla, a büfét is elszeparálták az elõcsarnoktól.
Közel negyed évszázaddal a régi kultúrház lebontása és az új felavatása után ismét nosztalgiát hordanak a hűvös õszi szelek. Egy emberöltõnyi idõ telt el. Generációk nõttek fel, akiknek – mégha randa is az épület – ide kötõdnek az emlékeik.
Nemrégiben találkoztam a ház elõtt egy idõsebb ismerõsömmel, aki aggódva mondta: régen volt strand, mozi, kultúrház – a strand bezárt, a mozi bezárt, most meg a kultúrház is bezár, hát hova menjenek a fiatalok szórakozni?
A nemzetiségi táncegyüttes októbervégi folklórrendezvényén is elhangzott a műsorközlõ hölgy szájából: 51 éven át ebben az épületben léptek színpadra a táncegyüttes tagjai, most ennek a hagyománynak vége – a kultúrház bezárja kapuit.
Mindenki megnyugtatására elmondhatjuk, ha ebben a formájában a kultúrház meg is szűnik, a helyén megnyíló Művészetek Házában és a Major utcába átköltöztetett Közösségi Házban a kultúra, a művészet, a tudomány, a művelõdés az eddiginél jóval igényesebb, kulturáltabb körülmények között lel újra otthonra.
A Művészetek Háza földszintje alkalmas lesz arra, hogy az eddiginél nagyobb szabású rendezvények kerülhessenek lebonyolításra, valóban európai feltételek mellett. Biztos vagyok benne, hogy a táncegyüttes tagjai néhány hónap múlva már az új színpadon ropják majd Wenczl József koreográfiáit, a nézõtéren ismét felcsattan a taps – mint egykoron a Herbst-kocs-mában, s mint késõbb a Kuliban – és a hagyományok folytatódnak.
F. A.
A táncegyüttes hírei
Folklórest a kultúrházban
Október 29-én ismét elkápráztatta a nézõket a Német Nemzetiségi Táncegyüttes a Közösségi Házban rendezett folklóresten. A táncosok Wenczl József jól ismert koreográfiáit adták elõ, de olyan tűzzel és olyan örömmel, mintha elõször táncolták volna õket.
Vendégként fellépett a dunaharaszti és a zsámbéki együttes is. (Mindkét együttes koreográfusa Wenczl József.)
A folklóresten 20 Wenczl József által koreografált tánc mellett a dunaharasztiak egy Manninger Miklós-koreográfiát, a vörösváriak egy Molnár István-koreográfiát (kalapos verbunk) adtak elõ. (Molnár István az 50-es, 60-as évek kiváló koreográfusa volt.)
A táncosokat felváltva kísérte a Bravi Buam és a Lustige Spatzen együttes.
A hangosítás hibája ellenére nagy tapsot kapott Holló Noémi és Holló Mirella, akik sváb dalokat adtak elõ.
Az est háziasszonya Fuchs Sandra volt, aki németül és magyarul konferálta fel a műsorszámokat.
Tánctábor Ulmban
Október 15. és 16. között tánctábort tartottak Ulmban. A tánctáborban – amelyet Wenczl József vezetett – olyan fiatalok vettek részt, akiknek a családja a történelmi Magyarország területérõl lett kitelepítve a II. világháború után. Wenczl József három vörösvári sváb táncot és egy kalocsai leánytáncot tanított meg nekik.
Wenczl József évente két tánctábort tart Magyarországon és kettõt Németországban. Jövõ tavasszal szintén Ulmban, õsszel Reutlingenben lesz tánctábor.
Wenczl József kitüntetése
A november 20-án Vecsésen megtartott német regionális rendezvényen Wenczl József átvette a Magyarországi Németek Ének-, Zene- és Táncművészetek Szövetsége által alapított „A magyarországi német tánckultúráért” kitüntetést. Gratulálunk!
(A neves koreográfus 2003-ban regionális díjat, 2004-ben megyei kitüntetést kapott koreográfusi tevékenységéért.)
F. A.
