10. oldal Nemzetiség
„Köszönet nélkül tesszük a dolgunkat”
Interjú Manhertz Teri nénivel, a Heimatverein elnökével az egyesület munkájáról, terveiről és nehézségeiről
– Mikor alakult a Heimatverein?
– 1989-ben alakult, az első elnöke Manhertz Zoli volt egy évig. Utána vette át Spiegelberger János, aki 1998-ig elnökölt. Abban az évben, júniusban, vettem át én a feladatokat. Azt folytatom, amit ők elkezdtek, sőt, igyekszünk színesíteni is a munkánkat újabb rendezvények szervezésével, hogy a vörösváriaknak örömet szerezzünk. Az utcabál például évek óta nagyon népszerű, a falu emberei mindig nagyon várják és készülnek rá. Igaz, hogy ehhez nagyon sokat kell tennünk, rengeteget dolgozunk, hogy egy-egy rendezvény megvalósuljon, illetve, hogy zökkenőmentes legyen a lebonyolítása.
– Honnan az egyesület elnevezése?
– Ezt, sajnos, én nem tudom. Annak idején, mikor még nem voltam az egyesület tagja, nyilván megbeszélték, milyen név alatt működjenek. Akkor még a szentiváni és solymári rendezvények is ide tartoztak, úgyhogy Pilisvörösvár és Környéke Kulturális Egyesület a hivatalos elnevezése. Igaz, hogy azóta a környékbeli települések leváltak azáltal, hogy a régi tagok már nincsenek köztünk vagy kiléptek, de az egyesület elnevezését még nem töröltettük.
– Miért léptek ki?
– Mert utazni már nemigen tudunk, és a külföldieket nem nagyon akarják fogadni. Így aztán lemorzsolódtak. Jelenleg harmincöt tagunk van, annak is a többsége pártoló tag. Tíz-tizenöten vagyunk, akik aktívan kivesszük részünket a munkából.
|
| Manhertz Teri néni a szüreti felvonuláson |
– Fel lehet sorolni néhányukat?
– A Sajtosi család, a Fodor család, Sebestyén Zsuzsi, Manhertz Pistáék, Peller Jánosék, hoszszasan lehetne sorolni még… Természetesen, az én családom is. A gyerekeim előbb voltak tagok, mint én. Általuk kerültem be a Heimatvereinba. De vannak olyan emberek is, akik nem tagok, mégis nagyon sokat segítenek. Részt vesznek a munkában, és soha nem mondanak nemet, ha felkérem őket. Ilyen a zenekar, a kórus, az óvodák, iskolák, és mindenki, akik a rendezvényeinken, felvonulásokon részt vesznek. A zöldségesek is ingyen adják a szőlőt, a vendéglátók az italt, és vannak olyanok is, akik pénzzel támogatnak bennünket. Nagyon hálásak vagyunk nekik.
– Milyen programokat szervez rendszeresen a Heimatverein?
– A programsorozat februárban kezdődik a hagyományos, jelmezes farsangi bállal. Hamvazószerda előtti napon van a farsangtemetés, április 30-án van a májusfaállítás a hivatal előtt, pünkösd vasárnapján az utcabál, szeptember utolsó szombatján a szüreti felvonulás és bál. Ezeken kívül, ha külföldi vendégek érkeznek, azok fogadását is megszervezzük. Év végén pedig egy évzárót tartunk azoknak, akik mindvégig dolgoznak azon, hogy a rendezvények jól sikerüljenek. Valamint idén lett volna a jubileumunk is…
– Miért csak lett volna?
– Mert nem maradt rá pénzünk. Ahhoz, hogy megvalósuljon, fel kell kérni szereplőket, a vendégeknek valamivel kedveskedni szeretnénk, és ez mind kiadást jelent, amire már nincs megfelelő keretünk.
– Az idei szüreti mulatságot milyen előkészületek előzték meg?
– A felvonulás útvonalát egyeztetni kell, és engedélyt kell kérni hozzá. Igaz, hogy idén nem a szokásos utat jártuk be, de mivel negyvennyolcezer forint az útvonalengedély, ezt már nem engedhettük meg. Kértem, hogy adjanak támogatást rá, de hiába. A polgármesterasszony azt javasolta, hogy menjünk a viacolorral kirakott úton, és végül valóban ez az útvonal valósult meg. A Ligeten lakók nagyon örültek neki, hogy végre már őket is megtiszteljük. Szerintem, nagyon jól sikerült és nyugodtabban lehetett sétálni ezeken az utcákon, mert nem volt olyan nagy forgalom. Sokkal több vendéglátónk is volt. Van, akinek tetszett, van, akinek nem. De lényegében nem arról szól ez a felvonulás, hogy
végigrohanunk az úton. Itt le lehetett állni beszélgetni, énekelni. Külön megköszönöm a kertbarátoknak is, hogy mindig részt vesznek, és kínálják a bort! Bár az idei felvonulás útvonala most elkerülte Molnár Sándorékat, ő mégis egy ötven literes hordóban bort hozott fel, amit osztogattunk. A Heimatverein a saját megtakarított pénzét is feláldozza ilyen alkalmakkor, hogy a lakosságot és az iskolásokat, gyerekeket mind megvendégeljük. Nem lehet panasz, de mindenkinek jót nem lehet tenni. Örülni kellene, hogy vannak, akik dolgoznak és csinálják.
– Milyen közintézmények képviseltették magukat a felvonuláson?
– Az összes óvoda, az iskolák, a képviselő-testület a polgármesterasszonnyal, a kulturális egyesületek… Külön megköszönöm a tagjainknak, akik részt vesznek és dolgoznak. A rendezvények előtt személyesen megyünk el minden intézménybe, ahová meghívókat viszünk, ki-plakátoljuk az ünnepi programot.
– Hogy sikerült az esti bál?
– Nagyon jól! Pénteken este már díszíteni kezdjük, előkészítjük és berendezzük a Művelődési Ház nagytermét. Szép dekorációt készítettünk, amihez külön termesztettük a tököket, bábukat állítottunk fel a helységben. Persze, ez az épület nagyon le van lakva, de azért igyekeztünk kihozni belőle a legtöbbet. Mi nem tehetünk róla, hogy csak ilyen hely állt a rendelkezésünkre, mégis, ami tőlünk telik, megtettük, és a Művelődési Házat őszi ruhába öltöztettük. A lakosok sokszor kifogásolják, hogy a vizesblokkok nem megfelelőek, de nem tudunk vele mit csinálni. Nincs másik hely, ahol ezt meg lehetne rendezni, így aztán kénytelenek vagyunk ebben a koszos Művelődési Házban szervezni a bált. Ezt leszámítva, nagyon jó volt az est, nagyon jó volt a hangulat. Egy fájdalmunk az, hogy amikor a mi szüreti bálunk van, egy időben más vállalkozó is szüreti bált rendez. Örültünk volna, ha megtisztel vele, hogy nem azon a napon rendezi a saját szüreti mulatságát. De ez évek óta így megy, és ez ellen nem tudunk mit tenni.
– A szervezés nagy részét, úgy tudom, Teri néni vállalja.
– Igyekszem kímélni a tagjainkat, mert sokaknak ott a munkájuk, ami mellett nem
nagyon tudnak ebben segíteni. Mire a munkahelyükről hazajönnek, már nem tudnának senkit felhívni. Mivel én napközben itthon vagyok, elintézem ezeket a feladatokat is. Sokan kritizálják a munkánkat, de én nekik azt javaslom, be lehet lépni az egyesületbe, nagy tisztelettel fogadjuk őket.
– Mi lesz a következő rendezvény?
– Hivatalosan az évzáró, de meg kell említeni a karácsonyi vásárt is, amit szintén mi kezdeményeztünk. Minden évben megrendezzük, sütök hagymás lángost, van forralt bor, kis ajándékok. Igaz, hogy mi az utcán rendezzük, de nem értem, miért jobb az iskolában táncos bemutatóval egybekötött vásárt rendezni, aminek nincs sok köze a karácsonyhoz. Mi olyan dolgokat árulunk, amiket az emberek saját maguk készítenek. A vásár közben egy pohár forralt bor mellett elbeszélgetnek. Nálunk nincs zenebona, mi csendesen ünneplünk. Várjuk szeretettel azokat is, akik árulni szeretnék a maguk készítette ajándékaikat. Nem drága dolgokra gondolok, csak apró, jelképes tárgyakra. Természetesen mi is nagyon sok ajándékot készítünk, amiket árulni fogunk majd. Korábban próbáltuk a templomnál rendezni a vásárt, de ott nem volt annyira sikeres, mert akik templomba mennek, nem nagyon hoznak pénzt magukkal. Első évben a könyvtár udvarban rendeztük, az elég jó volt. Utána kitalálták, hogy a Művelődési Ház környékén legyen… Mi kinyitjuk a kaput, felállítjuk a sátrunkat, és akik a főúton elmennek, azok leállnak, vesznek gesztenyét, forralt bort, meleg lángost…
– Milyen tervei vannak még a Heimat-vereinnek?
– A németekkel szeretnénk tovább ápolni a kapcsolatot, hogy még szorosabb legyen a barátság. Ha ők jönnek ide, mindig megvendégeljük őket. A saját udvaromban láttam vendégül mindannyiukat. Negyvenöt főre készítettem gulyást, nagyon örültek, meg is köszönték. Egy hét múlva mi voltunk náluk, és nagy szeretettel fogadtak bennünket. Sajnos, hiába jeleztem a Német Önkormányzat elnökének, hogy ez egy be nem kalkulált fogadás volt, ami költségekkel jár, ő nem támogatott és nem reagált rá. Utazásra sem kaptunk, holott jeleztem már decemberben, hogy fogunk menni. A költségvetést nem tekinti át, hogy figyelembe venné a kiadásainkat. Ilyenkor saját költségemre rendezem a fogadásokat. Nem a hivatalos, sokkal inkább a baráti kapcsolatot kellene erősíteni, mert ez, ami igazán számít. Sok német városban jártam, mindenhol vannak barátaim, akik azzal vigasztalnak, hogy „Teréz, csak te csináljad, mert neked áll jól”, és tisztelnek, szeretnek. Minden német kapcsolatot ápolni kellene. A mostani szüreti mulatságon is lehetett látni, hogy csak egy csapattal, a gröbenzelliekkel foglalkoztak, a gerstetteniek pedig teljesen háttérbe szorultak. Azokat, akik kitalálták a partnerkapcsolatot, azzal nem tisztelték meg, hogy a gimnáziumba a partnerkapcsolati jubileumi ünnepségre meghívják, helyettük olyanok voltak ott, akik azt sem tudták, mi fán terem az egész. Én nem szeretem a hazugságot, és megmondom a véleményemet. Ezek után, persze, azt kapom vissza, hogy nagyszájú vagyok, mert nem tudom elviselni, ami itt folyik. A gerstetteni meghívást utolsó nap lemondták, én akkor a saját autómmal ki akartam menni, de lebeszéltek, mert az én erőmmel ezer kilométert megtenni nem lehet. Ők viszont szégyellhetik magukat. A saját udvaromban, amikor vendégül látom a németeket, senki nem hoz egy villát, egy konyharuhát, és az áramot is én fizetem. Buli végeztével hazamennek, mi éjjel eltakarítunk, reggel nyolckor rend van és tisztaság, és senki nem tudja, hogy itt milyen nagy rendezvény volt. Ahelyett, hogy a hivatal segítene, csak hátráltat. Minden köszönet nélkül tesszük a dolgunkat, és közben fizetnem kell a helypénzt, intézni az engedélyeket, a határozatokért ötvenötször mehetek le, támogatni nem nagyon akarnak bennünket…
– Hogyan lehet támogatást kérni?
– Be kell nyújtani egy részletes programot a hozzá tartozó költségvetéssel együtt. Ezt mi minden alkalommal pontosan elkészítjük. Viszont vannak olyan egyesületek, akiknek a költségvetését nem láttam, mégis kapnak pénzt. Kérdeztem a Sax Lacit, hogy akkor mire adjuk a támogatást? Hova tűnik a pénz? A mi programjaink költségvetése tételesen le van írva, mindennel el tudunk számolni, de sok egyesület semmi ilyet nem ad le. A megtakarított pénzünket mi visszaforgatjuk, nem pedig elköltjük. Tagdíjat fizetünk és ingyen dolgozunk, kár, hogy ezt sokan semmibe veszik. Nem tudok mit tenni. Egy ember nem tudja megváltoztatni a dolgokat, ha azok szavazásra kerülnek. Tájékoztatást sem kapok, holott most jönnek a nemzetiségi napok… Szomorú ez a helyzet. Sőt, szégyen, hogy itt, Vörösváron mindenki a másik ellen dolgozik. Mindig azt mondják, hogy ez a legnagyobb sváb település, de hogy itt a svábok nem fognak össze, mert itt mindenki a saját érdekét nézi, az biztos. Én szeretem csinálni a munkámat, ezért legalább hagyják tenni a dolgomat! Mindenben nagyon szívesen segítek, de ne piszkáljanak állandóan!
Vörös Ildikó
Zenésztalálkozó
Október 15-én került sor a Halastó Campingben a hagyományos Zenésztalálkozóra. Az idei találkozón valamivel kevesebb néző jött el, mint tavaly, de a hangulat most is kiváló volt.
A zeneiskola által rendezett jótékonysági esten 10 zenekar lépett fel: a Donau Power, a zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara, a Német Nemzetiségi Fúvószenekar, az Ungarn-deutsche Jungs, a Lustige Spatzen, a Pilischer Sramli, a Bravi Buam, a Tennessee Dreams, a Bolero és az Abszolút Hallás Blues Band. Az összes zenész fellépti díj nélkül játszott.
A rendezvényre rengeteg tombolatárgy érkezett.
Az est bevétele 501 000 Ft volt. Ennek 70 %-át a zeneiskola használhatja fel eszközfejlesztésre, 30 %-át a Napos Oldal Szociális Központ kapta meg a sérült gyermekek részére.
Hoós Sándor, a zeneiskola igazgatója köszönetet mond zenésztársainak, akik a jótékonysági esten felléptek, a helyi vállalkozóknak, polgároknak a tombola-felajánlásokért és az est minden résztvevőjének.
F. A.
Az egyházi énekkarról
Szomorúan, de megértéssel fogadtuk a hírt, mely szerint az egyházi énekkar törzstagjai 60 évi szolgálat után nyugalomba
vonulnak. Szinte gyermekkoruk óta, napjainkig tekintették hivatásuknak e nemes feladatot, melyet valóban csak jelképes ellenszolgáltatásért végeztek, nap mint nap, téli hidegben vagy éppen a nyári kánikulában, sokszor egymást követő temetéseken.
Az utóbbi évekig még gyülekező vagy melegedő helyiségük sem volt. Ha kellett, ott voltak a kora reggeli szentmiséken – régen sok volt az évfordulós szentmise –, esküvőkön, körmeneteken.
Mindezt kenyérkereső munkájuk mellett végezték, nagy odaadással. Volt, aki a kötőgép mellett, vagy a szegfűkertben kereste kenyerét, vagy éppen az óvodások dajka nénije volt. Nagy megpróbáltatást jelentett a fűtetlen templom és ehhez hasonló nehézségek. A budapesti munkába járás sem akadályozta őket. Az énekkari próbák így sokszor a késő esti órákig tartottak.
Többek között magnószalagon rögzítettük a még Rozner Antal és Vass Márton kántor úr karába tartozó Steckl Rézi néni elmondását:
„Miután kora reggel kiteregettem a kimosott ruhákat a kerítésre, elindultam a szőlőkertbe vagy szántóföldre, onnan hazatérve a háztartást láttam el. Sokszor késő este jött a kántor úr, hogy énekpróbát tartsunk, mert előadásra készültünk. Különösen Vass kántor úr követelt nagy fegyelmet és pontos munkát.”
Az ő tudásával és a tagok önfeláldozó munkájával volt elérhető olyan eredmény, melyről annak idején értesülhettünk, s mely dokumentumot boldogan és büszkén őrizzük gyűjteményünkben.
Példamutató magatartásuk ösztönözzön minél több fiatalt hasonló vállalkozásra. Isten segítségül hívásával talán sikerül utánpótlást találnunk.
Gromon Andrásné
Sváb nyelvtanfolyam
|
| Vajon hányan értették a szüreti felvonuláson svábul felolvasott szöveget? |
Der Mundartkurs findet auch in diesem Herbst seine Fortsetzung: donnerstags zwischen 19 und 20 Uhr im Gebäude des Gymnasiums!
Alle Interessenten sind herzlichst eingeladen! Alte sowie neue Kursteilnehmer sind herzlich willkommen!
Folytatódik a sváb-tanfolyam: csütörtökönként 19.00 és 20.00 óra között a gimnázium épületében várunk minden érdeklődőt, régi és új csoporttársakat!
Partnerschaft im Kleinen
Schüleraustausch Altenkirchen-Werischwar
Kaum waren die Feierlichkeiten des 15-jährigen Bestehens der Partnerschaft Gröben-zell–Werischwar zu Ende, war wieder mutterländisches Wort auf den Werischwarer Straßen zu hören. Zwischen dem 20-29. September hielt sich die Gruppe des Westerwald-Gymna-siums aus Altenkirchen am Ungarndeutschen Wirtschaftsgymnasium auf. Über ihr Pro-gramm berichteten in der „Werischwarer Zei-tung” Frau Éva Majnek und Frau Erika Bogár, Lehrkräfte am Gymnasium:
– Der enge Kontakt zwischen den beiden Schulen besteht seit vier Jahren. Dieses Jahr hatten wir sechzehn SchülerInnen zu Besuch, die in Familien untergebracht wurde. Die beiden Begleiter, Frau Kerstin Hamdorf und Herr Josef Kiss engagieren sich sehr für die internationalen Beziehungen. Wir konnten den deutschen Schülern auch dieses Jahr eine breite Palette von Programmen anbieten: sie besuchten Unterrichtsstunden zusammen mit ihren Gastgebern, die Sehenswürdigkeiten von Werischwar / Marzipanfabrik Szamos und Weinleseumzug/ und von Budapest /Parlament und Tiergarten/, sowie eine Theaterauf-führung in der Deutschen Bühne Seksard. Im Frühjahr 2006 wird einigen Zehntkläßlern des Gymnasiums ein Besuch in der Partnerschule Altenkirchen in Rheinland-Pfalz ermöglicht.
T. F.
