11. oldal Művészet
A természet ihlette
A Mű-hely Galéria szeptemberi és októberi estjei
A Mű-hely Galériában október 31-ig lehet megtekinteni Takár Emőke festményeit és Környei László intarziaképeit. A kiállítás megnyitója szeptember 23-án volt, melyen Dévai Nagy Kamilla és növendékei léptek színpadra.
A festményeit bemutató Takár Emőkének eddig több mint hetven kiállítása volt szerte a világon. Európán kívül Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Afrikában mutatta be alkotásait. A Mű-hely Galériában kiállított képein, rá jellemzően, leginkább tájrészleteket láthatunk.
A tájképfestészet az egyik legősibb képzőművészeti műfaj. Látszólag egy nagyon egyszerű ábrázolási forma, valójában viszont igen nehéz ezen képeken a kompozíciós egyensúlyt eltalálni. Nem is véletlen, hogy bár több tájkép született az idők során, mint portré, mégis kevesebbet tudunk felidézni az előbbiek közül. A tájképfestészet mindamellett nagyobb szabadságot ad az alkotónak, értem ezalatt, hogy míg a portrék egyik követelménye az ábrázolt személlyel való hasonlatosság, addig a tájkép bátran eltérhet a valóságtól. Ebből is jól látható, hogy a tájábrázolás nem egy másoló ábrázolás, sokkal fontosabb az alkotás mondanivalója. Ez első olvasatra meglepő lehet, de gondoljunk csak a XVII. századi holland festészetre, melynek mély mondanivalóira az utóbbi években hívták fel a figyelmet. Jan Vermeer festményein a háttérben feltűnő tájképek vagy térképek sem egyszerű térkitöltői a kompozíciónak. Ezekről lehet leolvasni az alkotásainak történeteit, és beazonosítani az ábrázolt személyt, mint mitológiai alakot. Úgy is mondhatjuk, a természet ábrázolása valami rejtettnek, a természetfelettinek az árnyéka (ahogy arra maga Platón is utalt ideatanában). Ennek köszönhető, hogy az ember ösztönösen érdeklődik a természet iránt, és hajthatatlan vágyat érez annak megismeréséért.
Erről mesél a másik kiállító, Környei László rímbeszedett mottója is: „Figyelj a világra, / minden mozdulatára: / a csendre, a zajra / a fényre, árnyékra / égre, földre és köztük a tájra, / emberre, állatra, virágra / és figyelj a fára! / E szűk helyen talán most / megvillan néhány csodája. / És ha e világot egyszer megérted, / az én célomat Te már elérted!”
Környei László 1937-ben született Budapesten. Gépészmérnöki diplomát szerzett, és képesítésének megfelelően (nyugdíjazásáig) műszaki vezetőként dolgozott. Másodállásban rajzot és faipari ismereteket tanított. Az intarziakészítéssel 1964 óta foglalkozik, mely művészetnek kezdetben csupán kedvtelésből élt. A kisebb intarziás tárgyak után egyre gyakrabban készített nagyobb táblaképeket, melyek más művészek és belsőépítészek elismerését is elnyerték. Tagja a Művészetbarátok Egyesületének és a Corvin Művészklubnak. 1968 óta állítja ki munkáit itthon és külföldön, elsősorban Svájcban, Ausztriában és Németországban.
Az intarzia több ezer éves alkalmazott művészeti ág. Már az ókori görög és főleg bizánci iparművészetben, később a reneszánsz és barokk művészetben találkozhatunk alkalmazásával. Európán kívül is népszerű volt, a legszebb alkotásokat Kínában készítették. A berakásos művészet elsősorban a bútorok és különböző használati tárgyak díszítésére korlátozódott, melyeknél a fa mellett más nemes és időtálló anyagokat is felhasználtak, mint amilyen a gyöngyház, az elefántcsont, vagy a színesfémek. A későbbi korokban az intarzia önállósult, és külön táblaképek készítésénél alkalmazták ezt a technikát. A modernizáció azonban nem tűrte az időigényes, aprólékos művészeti eljárásokat, s az intarzia helyébe a gyorsabban előállítható műanyag tárgyak kerültek. A XX. század második felére azonban az intarziaművészet visszaszerezte régi tekintélyét, s mára az egyik legnépszerűbb művészeti ággá nőtte ki magát. Ennek az ábrázolásformának jellegzetessége a háromdimenziós tér síkra való leképezése, mely azzal, hogy nincs átmenet a különböző árnyalatok között, megnehezíti a munkát. A látványt a fák természetes színei rajzolják ki, és sok esetben maga a fa erezete adja az ötletet az alkotónak egy-egy kép elkészítéséhez. Ezzel ismét ahhoz a természethez jutunk, mely ihletője a művésznek, mindazonáltal pedig a kérdéseinkre keresett válaszok forrása.
A természet jegyében kezdték műsorukat a Krónikás Zenede növendékei is, először egy őszi tájról szóló dalt adtak elő, ezt követték az egyházi, a világi és a magyar történelmi énekek. A Krónikás zenede alapítóját, Dévai Nagy Kamillát először 1968-ban láthatta a közönség egy népdalvetélkedőn. 1974-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet, s még nagyobb elismerésképpen kétszáz dalát játszotta a rádió. 1975-ben az Egyesült Államokban százöt nap alatt kilencvenhét koncertet adott tizenöt államban, negyvennégyezer kilométert utazva. 1995-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, azzal, hogy huszonkilenc (ma harmincnégy) nyelven énekel. 1987-ben Liszt Ferenc díjat kapott, 1993-ban pedig kitüntették a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2000-ben a Vitézi Rend lovagjává avatták, majd egy évvel később Kazinczy-díjjal jutalmazták művészeti tevékenységét. 1996-os, súlyos autóbalesetével fordulóponthoz érkezett az élete, mely után elhatározta, hogy zeneiskolát alapít határokon belül és túl élő magyar fiatalok számára. Tevékenységével a szétszakított magyarokban élteti a reményt, és az ifjúságot felkarolva a magyar nyelv és hagyomány ápolását tűzte ki célul. A Mű-hely Galériába öt növendékével érkezett, név szerint Tóth László felvidéki, Szabó Magdi, Szíjjártó Csaba, Szép Ibolya és Nagy Zoltán erdélyi fiatalokkal. Műsoruk befejezéseként elhangzott Tamási Áron: Jussomat ne vitassátok című költeménye, mely a december 5-i szavazás fájdalmas emlékét kívánta felidézni, valamint hallhattuk a szomorúan szép Szállj, szállj sólyommadár című dalt is. A közönség szűnni nem akaró tapssal hálálta meg a gyönyörű előadást.
|
A Krónikás Zenede nagysikerű műsora
a Mű-hely Galériában Fotó: Saufert János |
Október 7-én nyílt kiállítás Csók Rémó festményeiből. A Csók család Erdélyből származik, de maga a kiállító már Budapesten született 1924-ben. Mivel édesapját a munkája Párizsba szólította, az egész család vele tartott. Rémó ott töltötte gyermekkorát és végezte iskoláit. Hazatérve Gallé Tibor festőiskolájába járt, ahol Heinz Henrik volt a mestere. Az olajfestészet technikájának elsajátításában rokona, a kétszeres Kossuth-díjas festőművész, Csók István segítette.
A portrék, alföldi témájú tájképek, életképek, csendéletek mellett szívesen fest aktokat és absztrakt kompozíciókat. Élettapasztalatát és több évtizedes tudásanyagát kamatoztatva, él az alkotói szabadság lehetőségével. A fantázia szülte képein érzéseit adja át elgondolkodtató formában a befogadók számára. Nem egy festményén jelenik meg a tizedik múzsa, melyet Csók Rémó hívott életre. Ő az, ki ihletet ad alkotótevékenységéhez, és akinek köszönhetően fáradhatatlan jókedvvel viszi vászonra festői mondanivalóját.
A Mű-hely Galéria már korábban is vendégei között tudhatta Réti Árpád színművészt, aki az október 7-i esten Vörösmarty költeményeiből adott elő egy csokorra valót. Réti Árpád 1939-ben született Kolozsvárott. 1964-ben a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán végzett. Négy esztendővel később feleségül vette Albu Erzsébet színművészt, aki ma az egri Gárdonyi Géza Színház nyugdíjas színészeként is több darabban játszik. Egyetlen gyermekük, Iringó szintén a színészi pályát választotta. A család 1988-ban Magyarországra települt, s Réti Árpád ekkortól egészen nyugdíjazásáig szintén az egri színház tagja volt. Ma kizárólag a verseknek él, szerte az országban lép színpadra szavalataival. Tizenhat előadói estje van, melyekkel elsősorban hazánkat járja, de elvitte műsorát már Erdélybe, Szlovákiába, a Vajdaságba és Ausztriába is.
A Mű-hely Galériában Vörösmarty verseiből válogatott. Elhangzott többek között a Szabad sajtó, a Puszta csárda, az Ábránd, A merengőhöz, a Laboda kedve, az Országháza, a Liszt Ferenchez, a Vén cigány, a Gondolatok a könyvtárban, és nem utolsó sorban a Szózat – hogy csak a legismertebbeket említsem. A költemények között Liszt Ferenc és Erkel Ferenc, két nagyszerű zeneszerzőnk műveiből hallhattunk részleteket. Réti Árpád nem csak szavalt, hanem elénekelte a Bordalt is, mely áriáról kevesen tudják, hogy a szövege Vörösmarty Mihály tehetségét dicséri. A hangulatos est végén a közönség olyan otthonosan érezte magát, hogy haza sem akart menni, és sokáig beszélgettek még egymással, az alkotóval és az előadóval.
A Mű-hely Galéria legközelebbi estjére is várja a kedves érdeklődőket. November 3-án, a szokástól eltérően (!): csütörtökön este 7 órakor kezdődik a kiállításmegnyitó Oravecz Viktória festményeiből. A megnyitó után Berecz András mesemondó szórakoztatja a közönséget. Az estre és az október 29-i táncházra – mely 17 órától fogadja a vendégeket – a belépés továbbra is díjtalan! A további programokat a hirdetésekben valamint a plakátokon olvashatják.
Vörös Ildikó
